HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő
"Akit magyarnak teremtett az Úr Isten, és nem fogja
pártját nemzetének, nem derék ember." (Széchenyi István)




2026.06.13.



Orbán Viktor beszéde - FIDESZ 32. Kongresszus
Köszönöm a bizalmat. Sohasem rejtettem véka alá, hogy
a szuverén Magyarország megteremtését tekintem személyes küldetésemnek.


A FIDESZ-t 1988-ban alapítottuk, 2010-ben eljött a mi időnk. Tudtam, hogy 20 évre lenne szükségünk. Nem láttam mindent, de tudtam, hogy fájdalmasan nehéz lesz. Jött is a migráns invázió. Magyarország 16 évig jól harcolt, de a többség április 12-én letette a fegyvert A hatalomra jutott liberálisok kinyitják a kapukat.

Jönnek az idegenek és kizsebelik Magyarországot. A FIDESZ élén is meg kell történni a nemzedékváltásnak, akik hajlandóak beletenni az életükből a haza szolgálatába. Kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel. Teszem a dolgom, szolgálom a hazámat ott és úgy ahogy lehet. Eddig sem fogott rajtam sem ármány sem rágalom. Nem érdekel a dicsőség, se a hírnév. Vagyonom sincs, van viszont egy jó életrajzom. Biztosak lehettek abban, hogy azt nem fogom a végén elrontani. A Jó Isten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt, hajrá magyarok!



2026.06.11.



Mi büszkék vagyunk a Nemzeti Hitvallás minden sorára!
Isten, áldd meg a magyart!
Orbán Viktor: Nemzeti hitvallás.
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.


Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők. Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez. Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével. Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye. Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése. Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi. Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét. Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot. Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk. Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.



2026.03.30.



Az emberiség hajnalán Bábel a szellemi rend ellen tört.
BÁBEL - ÁBRAHÁM RÓBERT FILMJE


Törekvése, hogy egységbe rendezze a népeket és a kultúrákat, majd az ég határait ostromolja, elbukott. Az emberiség delén egy új birodalom emelkedett, Babilon. De Babilon leigázva nemzeteket, már nemcsak a népek és országok, hanem az isteni rend fölé is helyezte magát. Bábel bolyongó szelleme új testben született újjá.

A jelenlegi helyzet Európában nagyon nyugtalanító. Senki nem tudja, mit hoz holnap. Meg vagyok győződve, Von der Leyen tettei miatt Európa nem fog jelenlegi formájában létezni. A nemzetállamok csak egy téglát jelentenek az új Bábel falaiban.

2025.03.15.



Mit kíván a magyar nemzet Brüsszeltől.
Legyen béke, szabadság és egyetértés!


1. Kívánjuk a nemzetek Európáját.
2. Kívánjuk a törvény előtti egyenlőséget minden tagállamnak.
3. Adják vissza a nemzetek törvénytelenül elvont hatásköreit.
4. Nemzeti szuverenitást, erős vétót a nemzeti kormányoknak.
5. A Soros-ágenseket zárják ki a Bizottságból, a korrupt lobbistákat távolítsák el a Parlamentből.
6. Az unokáink jövőjét ne zálogosítsák el, az unió adósságát pedig számolják fel.
7. Nemzeti őrseregünket ne akadályozzák határaink védelmében. A migránsokat ne hozzák be, az illegálisan érkezetteket vigyék el tőlünk.
8. Korrupt dollárok és eurók ne érkezhessenek a tagállamokba.
9. A gyerekeink természetellenes átnevelését tiltsák be.
10. Kívánjuk Európa keresztény örökségének védelmét.
11. Követeljük az európai békét.
12. Unió, de Ukrajna nélkül.



Mit kívánunk? Egyenlőség, szabadság, testvériség!




2026.04.29.



Köszönjük Orbán Viktor! Nagyon jó dal róla.


Isten óvjon és vezessen bármi jöjjön ezután,
mert neved megmarad az időkben, melyet nem feled a világ!



2026.04.20.



Fontos gondolatok Ferencz Orsitól a Patriótán!
OV: A győzelem sohasem végleges, és a vereség pedig sohasem végzetes.


A győzelem sem és a vereség sem marad így. A győzelemben alázatot adni, a bánatban pedig biztatást és erőt. Ez a szó, hogy elmúlik. A történelem soha nem ér véget. Most egy pillanatképünk van. A Föld forog, a Nap újra felkel, és mi megyünk tovább. Egy nagyszerű lehetőségünk van arra, hogy valamit sokkal jobban csináljunk. A fő célunk, hogy a magyar nemzet előrébb haladjon, és a problémákat meg tudjnk oldani amik előttünk vannak és minket feszítenek. Építsünk új keretrendszert!



2025.05.12.



Orbán Viktor: Az USA-ban a progresszív liberalizmus megbukott,
a helyét a patrióta politika vette át


Ukrajnával szomszédos országként úgy látjuk, ha felveszik Ukrajnát az Európai Unióba, felveszik a háborút is - közölte a miniszterelnök hétfőn az EU parlamenti elnökeinek konferenciáján az Országházban. (01G)

2025.03.15.



Orbán Viktor ünnepi beszéde
A jövő a patriótáké és a független nemzeteké


- hangsúlyozta a miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében. Orbán Viktor azt mondta: a magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol. A kormányfő hozzátette: most is talpon maradtunk egy világbirodalom ellenében, miénk a nagy titok, ezért jön hozzánk a fél világ, Bécstől Washingtonig. (HírTV)



Petőfi Sándor: Nemzeti dal - Előadja Sinkovits Imre


2025.02.08.



Orbán Viktor felszólalása a szuverenista európai
pártcsalád, a Patrióták Európáért nagygyűlésén.


Milyen annak az útja, hogy valaki ellenzékből hatalomba emelkedjen? Ennek az útnak a neve szenvedés, fájdalom. Ha valaki kormányra szeretne kerülni, akkor először is a nemzetet kell szolgálnia. Eközben folyamatos és brutális támadások célpontja az ember. Santiago eleget szenvedtetek. Ideje annak, hogy kormányra kerüljetek. Santiago én értelek téged, és veled vagyok.

2025.02.08.



Mi otthon 15 éve építjük a szabad, konzervatív, keresztény Magyarországot


Magyarország ma a konzervatív politika laboratóriuma. Mi vagyunk azok, akik megvédtük magunkat a migrációtól. Az engedély nélküli határátlépés bűncselekmény. Mi a bevándorlók helyett a saját, magyar családjainkat támogatjuk. Magyarországon kitiltottuk a gender propagandát az iskolából. Beleírtuk az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő.

Hozzászólás: Orbán Viktor miniszterelnök úr! Mi magyarok önnel vagyunk. Köszönjük, hogy végre hajtja azt, amit a magyar nép többsége akár.

2025.02.02.



Elhunyt Nagy Ervin - Apáti Bence emlékezik meg róla.
Kevesen tudják, de ő volt az első, aki segített.


Hogy írjak, hogy pénzt keressek, hogy ételt tudjak venni. Hogy éljek. És ő most meghalt.. 2017-et írunk, az Operából, úgy éreztem el kell menjek. Valami megváltozott ott. Eltűnt. Nekem sem volt maradásom. A kereskedelmi tévés tervek sem jöttek össze, persze ígéretek voltak, de abból nem lehet kenyeret venni. Gyakorlatilag nem volt bevételem.

2025.02.02.



Aztán megtaláltuk egymást Ervinnel, aki a találkozónk
előtt már olvasta néhány írásomat a Facebookon,


és a Mandineren. Azt mondta csináljuk. Kedves, mosolygós, pozitív ember volt. Segítőkész. Segített. Akkoriban a Polgár portál főszerkesztője volt, én pedig onnantól kezdve nem a Facebookra raktam ki az írásaimat, hanem neki küldtem. Nem tudott sokat fizetni, 50 ezer forintot kaptam egy hónapra, de jó iskola volt, elkezdhettem megtanulni a szakmát. Gyakoroltam, figyeltem, olvastam, írtam. Aztán jött a 888, a Magyar Nemzet, a Keménymag, Figyelő. Főhős. Szabadfogás, stb. De sosem felejtettem el, hogy ha ő nincs, ezek a munkák sem lettek volna.



Mindig örömmel üdvözöltük, megöleltük egymást, ha találkoztunk. És majdnem mindig elmondtam, mennyit köszönhetek neki. Hiányozni fogsz barátom, nyugodj békében!



2024.11.06.



Donald Trump győzelmi beszéde
Nagyon szépen köszönöm. Sok ezer barátom van itt most.


Mind barátok vagyunk itt. Hihetetlen egy mozgalom, aminek tanúi vagyunk. Soha ilyet még nem láttunk. Úgy hiszem, hogy ez volt a legnagyobb politikai mozgalom, amely valaha kialakult ebben az országban. Segítünk, hogy az országunk meggyógyuljon, hogy országunk sebei begyógyuljanak. Megerősítjük a határainkat. Megjavítjuk az országunk bajait, nyavajáit. Köszönöm az amerikai népnek, hogy megtisztelt engem, hogy 45. elnöke lehetek az Egyesült Államoknak. Amerika aranykora fog beköszönteni. (HÍR TV)

2024.10.25.



Orbán Viktor: A Nyugat nem befejezni, hanem folytatni akarja a háborút.
Óriási offenzívát indított több frontvonalon is Oroszország az éjszaka.


Donyecknél áttörték az ukrán ellenállást. Orosz közlés szerint kétezer ukrán katona halt meg. Közben óriási felháborodást keltett Zelenszkij Oroszországot ócsárló ruházata. Az orosz külügyi szóvivő visszautasította az ilyen magatartást. Donald Trump pedig az egyik kampányeseményén Orbán Viktort idézte, azt mondta: ha nyer, véget vet a háborúnak. (M1-Híradó)

2024.07.27.



Tusnádfürdő 2024.07.27. Isten, haza, család
Orbán Viktor miniszterelnök úr beszéde következik.


Rendszerváltó politikus, a Fidesz alapítója, 34 éve a Magyar Országgyűlés tagja. Ötször megválasztott miniszterelnök. Magyar államférfi. Sok sikert!

Hozzászólások: A beszéd elején mondta, hogy ő Európában a legrégebb óta hivatalban lévő miniszterelnök. A beszéd végére azt is megtudhattuk, hogy miért.

Mindenki számára érthető, világos, rendszerbe szedett beszéd. Ha összehasonlítom a nemzetközi térben hallott politikai előadásokkal, üdítő, hogy végre nem egy primitív politikust, hanem egy nagyon összeszedett, logikus és óriási kitekintéssel, műveltséggel rendelkező politikai vezetőt hallottunk.




Büszke magyarnak éreztem magam Orbán Viktor beszéde alatt. Köszönet érte!

2024.07.27.



Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke válaszol
A Nyugat gyenge, de az idő a békepolitika oldalán áll.
Első reakciók Orbán tusványosi beszédére.


Fideszes politikusokat kérdeztünk a magyar nagy stratégiát és a világrendszerváltást felvázoló miniszterelnöki beszéd után. (Mandiner)



2024.08.16.



Boldog szülinapot Egérke!
Egerszegi Krisztina 1974.08.16-án Budapesten született.
A legfiatalabb magyar olimpiai bajnok 1988 óta. 14 évesen győzött Szöulban.
2013.08.20-án Szent István Rend kitüntetést megkapta.


Ötszörös olimpiai-, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok magyar úszó. Egerszegi az egyetlen női úszó, aki öt egyéni olimpiai aranyérmet szerzett. Az olimpia után visszavonult a versenysporttól. Szerényen és őszintén beszél családjáról, férjéről, gyermekeiről a videón.

2024.08.16.



Egerszegi Krisztina 1996-ban Atlantában sorozatban
harmadik aranyérmét nyerte 200 méteres hátúszásban.


At Atlanta 1996, Krisztina Egerszegi won her third consecutive gold medal in the 200m backstroke. Eredménye 2:07.83. Ezt a csodálatos úszását láthatjuk a videón!

2024.08.16.



Egerszegi Krisztina és Kiss László edző nyilatkozik
az ötödik olimpiai győzelem után 1996-ban.

Olimpiai játékok eredményei

arany 1988, Szöul 200 m hát; ezüst 1988, Szöul 100 m hát
arany 1992, Barcelona 100 m hát; arany 1992, Barcelona 200 m hát
arany 1992, Barcelona 400 m vegyes; arany 1996, Atlanta 200 m hát



További sok örömet és boldogságot kívánunk!

2024.07.16.



Budapest közlekedése káoszba süllyesztve FOTÓKKAL
Karácsony Gergely főpolgármester 100 millió Ft-ért tele rakta


az Üllői utat zöld-fehér színű műanyag bolyával, kizárva és megakadályozva ezzel a megkülönböztetett gépjárművek, mentők, tűzoltók, rendőrség, tömegközlekedési autóbusz, szemétszállító autók, TAXI, elektromos autók közlekedését.

A budapesti autósközlekedést hétről-hétre újabb trauma éri, újabb és újabb útlezárásokkal, sávmegvonásokkal találkozunk. A nagykörúton, ami a belváros egyik főközlekedési útvonala, főütőere, a két autós sávból az egyik sávot kerékpár sávnak jelölték ki. 52 éve van vezetői engedélyem motorkerékpárra, 50 éve van hivatásos jogosítványom de ilyen drasztikusan, szándékosan, tudatosan, lépésről-lépésre tönkre tett közlekedést sohasem tapasztaltam! A sorozatos "forgalom szűkítésből" azt látni, hogy szándékos, tudatos, összehangolt támadás zajlik Budapesten az autósközlekedés ellen.

Mivel ingatlanszakértő és ingatlanbecsüs is vagyok. el kell mondanom azon véleményemet, hogy a közlekedés akadályoztatása, szűkítése miatt a belvárosi ingatlanok felújítási lehetőségei a kisebb-nagyobb javítások megnehezültek, ellehetetlenültek, mert lassan nem lesz szerelő, szakmunkás, aki elvállalna ott javításokat a közlekedés és parkolás nehézségei miatt.

Kérem az autóstársakat, kis és nagyvállalkozásokat, iparosokat, kereskedőket, a közlekedés valamennyi részvevőjét, hogy morálisan támogassák a most megalakult "EGYÜTT BUDAPESTÉRT" Civil Társadalmi Egyesület munkáját, hogy szeretett városunk további lezüllesztését megállítsuk!



2016.10.01. ELKÉPESZTŐEN ŐSZINTE BESZÉD A MIGRÁCIÓRÓL!


Maróth Miklósnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének meglepően nyílt eszmefuttatása volt az európai migrációval kapcsolatosan egy konferencián!

2024.05.11.



A NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi.
Hiába nő a nyomás, nem megyünk háborúba.
Szijjártó Péter a NATO háborúpárti javaslatáról.


Ez magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is. Az észak-atlanti szervezet öt év alatt 100 milliárd dollárt is belepumpálna a háborúba, tehát annak legalább ötéves elhúzódásával számolnak. Amit látunk, az a legrosszabb forgatókönyv, mert egy világháborúhoz is vezethet.

Magyarországon óriási a nyomás, hogy támogassa a háborút kiterjesztő terveket. A kormány álláspontja azonban egyértelmű: Ki akarunk maradni a háborúból. Nem akarunk részt venni ebben a NATO-misszióban. Mindent megteszünk, hogy ne kelljen fegyvereket és katonákat küldenünk. A háborúnak nincs megoldása a csatatéren. Vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz. Életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet. (kormanyzat)

2024.05.10.



Befejezte háromnapos magyarországi látogatását a kínai elnök


Hszi Csin-ping gépe kora este szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A kínai elnök szerda este tartózkodott Budapesten Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására. A két ország mintegy másfél tucat megállapodást írt alá a gazdasági együttműködésről, és kiálltak a béke mellett. Elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy Kína a béke pártján áll, és az orosz-ukrán háború kapcsán is a kezdetektől a béketárgyalást szorgalmazza. Magyarország pedig támogatja a kínai béketervet. (M1 - Híradó)

2024.04.11.



Rákay Philip: Csodás meglepetés ért.


A Gólyamadár című dalunkat éneklik a gyerekek Székelyszenterzsébeten, a gyönyörű templom és a kazettás mennyezet avatásán. Szem nem marad szárazon...



2024.03.24.



Rákay Philip: Készítettünk egy videóklipet a GÓLYAMADÁR című dalból.
KÖZKÍVÁNATRA! Ti kértétek, mi teljesítjük!


Sokan kérdezitek, melyik magyar tájegységről származik ez a népdal. Az igazság az, hogy a Gólyamadár nem népdal, hiszen a MOST VAGY SOHA! egyik legszebb jelenetéhez alkottuk. A zeneszerzője Gulya Róbert - akinek a film csodálatos zenéjét köszönhetjük -, a szövegét pedig én magam írtam. A dalszöveget egyik kedvenc Petőfi versem ihlette, amelynek címe: A GÓLYA. Hallgassátok szeretettel!

2024.03.15.



Orbán Viktor összefoglalója a nemzetellenes baloldalról
Ne bízzuk olyanokra a hazát, akik azt hitszegő módon hátba támadták!


Ennyit elég tudni a baloldalról: Sorsfordító év lesz az idei. Európában és Amerikában is helyreállhat a normális élet, amelyben mindenki megtalálhatja a maga számítását. Mindenki, kivéve azokat, akik kiírták magukat a történelemből. Akik megszegték a nemzet szolgálatára tett esküjüket. Akik hitszegő módon hátba támadták hazájukat. Akik aknamunkát folytatnak Brüsszelben, hogy elvegyék a tanárok és az óvónők pénzét.

Akik kinyitnák a kapukat a migránsok előtt. Akik 30 brüsszeli ezüstért eszement genderaktivisták kezére adnák a gyermekeinket. Akik eladták magukat, és megvették őket kilóra, hogy hatalomra kerüljenek. Akik rosszabbak, mint a labancok és a muszkavezetők voltak. Nem, ők nem fogják megtalálni a számításukat, nekik az árulók sorsa jut majd. Szabó Magda írja: Az árulót elfelejtjük, az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. (Fidesz)

2024.03.15.



Most vagy soha! Hosszas kutatómunka előzte meg a forgatást.
Szente Vajk forgatókönyvíró, Lóth Balázs rendező, Rákay Philip


kreatív producer forgatókönyvíró beszélgetését látjuk. Éljen a magyar szabadság! Akcióhős márciusi ifjakat láthatunk a filmben. Hogyan gondolkodtak akkor az emberek? A filmnél vannak olyan meghatározó kreatív emberek, akik saját tehetségükkel még többet hozzá tudnak tenni a filmhez. 1400 ember kiváló munkája. (HÍR TV)

2024.03.11.



Rákay Philip: ISTEN ÉLTESSE A MÁRCIUSI IFJAKAT!


Ma 21 évvel ezelőtt - a születésnapomra - a világ legszebb ajándékát kaptam a feleségemtől: Róza lányomat. Az idő repül. Ő hirtelen 21 lett, én pedig elmondhatom: ötvenkét "éves lettem én, meglepetés e költemény"... Isten éltessen minden márciusi ifjút és az örökifjakat is!

Rostás Teréz hozzászólása: Róza forradalmi gyermek. Mikor volt a Hídi csata, akkor még anyukája pocijában volt, és a Demszky féle rendőrség egyik tagja nagyon csúnyán meglökte a nejét az Erzsébet hídon. Ott voltam önök mellett. Rá is ordítottam a rendőrre, hogy micsoda alpári dolog egy várandós anyukát meglökni. Nagyon szép a kislánya. Anyukájára hasonlít nagyon.

2024.03.11.



Orbán Viktor: Trump elnök úr a béke elnöke.


Az ő esetében sincs szó zsákbamacskáról, hiszen ő már volt elnök. Tehát pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. Ő az első 4 évében lezárt háborúkat. Ő volt hosszú idő után az első olyan elnök, akinek az ideje alatt nem indult háború. Tehát róla tudjuk, az elnöki működéséből, hogy ő a béke embere.

Most sem rejti véka alá a véleményét. Az ő célja, hogy békét teremtsen az orosz-ukrán háborúban. Mi sem szeretnénk mást, mint békét, minél hamarabb tűzszünetet, ennek a lassan végtelenbe nyúló háborúnak minél hamarabbi lezárását. Nem látok más olyan eltökélt, erős embert, aki képes lenne erre, mint Donald Trump.

2024.03.06.



Rákay Philip Ifjak új szemszögből! Most vagy soha! filmről


"Ezek az ifjak olyanok, mint mi voltunk. Esznek, isznak, csajoznak, ugratják egymást, de közben van valami a fejükben a világról. Jobbá akarják tenni." Milyenek lehettek a Márciusi Ifjak? Hogyan tudjuk átélhetővé tenni a törekvéseiket, s egyben közel hozni a személyiségüket a ma emberéhez? Ezek a kérdések foglalkoztattak bennünket leginkább, amikor a MOST VAGY SOHA! forgatókönyvét írtuk.



Petőfi és a Márciusi Ifjak huszonéves srácok voltak


- költők, hírlapírók, jurátusok, értelmiségiek -, akik 1848-ban egyáltalán nem tudhatták, hogy a hálás utókor a nevüket majd utcanév táblákra írja, alakjukat pedig szobrok ezrei őrzik Kárpát-medence-szerte... Filmünkben az Ifjak rajongva szeretik az életet, de amikor a haza ügye azt követeli, mindenre elszántan küzdenek a magyar függetlenség kivívásáért. Többen közülük életüket adták a magyar szabadságért...

2024.01.30.



A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit.


Az eredmények egyértelműek: a magyarok békét szeretnének, nem akarnak migránsgettókat, kiállnak a GMO-mentes mező-gazdaság mellett és támogatják a szigorúbb gyermekvédelmet. A részletes eredményeket ezen az oldalon találja!



Kölcsey Ferenc: Himnusz - Előadja: Sinkovits Imre


2023.11.29.



Videó film. Sissit magyar királynővé koronázzák.
A Himnusz, a Szózat, az eskü mind jót tesz a magyar léleknek.


A fiatal Sissi egy kastélyban él szüleivel és testvéreivel apja, a bajor főherceg, tiroli birtokán. Életük békés, nyugodt elzártságban töltik napjaikat. Nem ér el hozzájuk az osztrák birodalom zaja, és úgy tűnik, soha nem fogja megzavarni életüket a nagyhatalmi politika. Egy napon azonban levelet kapnak Ferenc József császár édesanyjától, Zsófia királynőtől. A császár édesanyja ugyanis ki szeretné házasítani a fiát, és választása Sissi nővérére esett. Az örömtől repeső császárnő jelölt, édesanyja és Sissi azonnal csomagolni kezdenek, hogy részt vegyenek azon a bálon, amit Zsófia a leendő menyasszony és fia összeismertetése miatt szervez. Az ifjú Ferenc József azonban véletlenül összetalálkozik a báltól eltiltott Sissivel. A két fiatal egymásba szeret, és ezzel kihívják maguk ellen az egész korabeli birodalmi szokásrendet.



Sissi 2. rész - Az ifjú császárné


Az ifjú császárné nagyon szeret lovagolni. Szereti az állatokat, a hegyeket, a kirándulást.



Sissi 3. rész - Sorsdöntő évek


Sissit magyar királynővé koronázzák. Kiáll a magyarok ügyeiért. Nagyon szereti a magyarokat.



2024.01.08.



Orbán Viktor lehet az Európai Tanács elnöke
Beindította az Európai Tanács elnöke az európai választási kampányt.


Charles Michel mindenkit meglepett, amikor bejelentette, pártjának listavezetőjeként indul a választáson, így várhatóan nem tölti ki november végéig tartó hivatali idejét. Ha utódját nem sikerül időben megválasztani, a soros elnök tagállam miniszterelnöke, jelen esetben Orbán Viktor vezetheti átmenetileg az Európai Tanácsot. A kormányfő sajtófőnöke az ATV.HU-nak kommentálta a hírt, de csak annyit mondott, hogy az ügyben stratégiai nyugalmat javasolnak. /M1 - Híradó/

2023.12.22.



Soros emberei azon mesterkednek, hogy a Magyarországnak
járó 32 milliárd eurót Ukrajnába juttassák
- ezt mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjúban.


A miniszterelnök hozzátette: magyar és külföldi EP-képviselők egy csoportja rendszeresen megzsarolja az Európai Bizottságot, hogy ne adják oda a magyaroknak az uniós pénzt, amit például a tanárok bérfejlesztésére fordítana a kormány. Orbán Viktor kiemelte: győzni kell az európai parlamenti választáson, és át kell venni Brüsszel politikai irányítását. /M1 - Híradó/

2023.11.27.



A plafon leszakad! Dömötör Csaba válasza Vadai Ágnesnek


Nézzük a biztonság honvédelmi vonatkozásait! A maguk kormányzása alatt teljesen lenullázták a honvédséget. 11 néhány tartalékos volt. A tűzérséget lenullázták. A használható repülőgépek száma meredeken csökkent. Tankokat ajándékoztak más országoknak. Azokat más országok még használták. Jön azzal, hogy ez a kormány nem veszi figyelembe a honvédelem fejlesztését. Az elmúlt években indult meg az évtizedek legerősebb honvédelmi fejlesztési programja.

Ami a közbiztonság kérdését illeti, ez volt az a kormány, amely idején a regisztrált bűncselekmények száma felére csökkent. Nézzük a migráció kérdését! Amikor a határzárat megépítettük, átvágták a határzárat. Amikor a kötelező elosztásról volt szó, akkor kimentek Brüsszelbe, megszavazták, hogy utána hazajöttek, és azt mondták, hogy nincs is kóta egyáltalán. Ami a biztonság nemzetközi vonatkozásait illeti, miközben van egy kettős háborús helyzet, ez a kormány a békéért mindig hajlandó tárgyalni.

Az önök kormányzása idején volt az, hogy orosz titkosszolgákat beengedtek a magyar titkosszolgálatikhoz, és erről hivatalos papirok is vannak. Ne csodálkozzon azon, hogy a kettős mérce és az arcátlanság vádját folyamatosan megkapják. Javaslataik kizárólag megszorításokról szólnak. Magasabb jövedelemadót akarnak, Magasabb társasági adót akarnak. Vagyonadót akarnak, ami ingatlanadót jelent, már az átlagos lakások esetében is.



Vannak, akik kereszténynek mondják magukat...
Rettegett a Zorbán Bede videó itt
Madarat tolláról, embert barátjáról.


It is often said that "birds of a feather flock together." Vannak kultúrák, ahol a következő közmondás él: "Azonos tollú madarak együtt sereglenek." A környezetünktől függ, hogy milyen emberek vagyunk. Nem mindegy, hogy milyen társasággal van valaki.

"Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség, hogy a keserű édes, és az édes keserű." (Ézs 5:20)

2023.11.23.



A mostani holland választáson győztes jobboldali Geert Wilders
felesége magyar, így gyakran utaznak Magyarországra.


Nyaralnak például a Balatonon. Vacsorázott és bulizott együtt már Bunyós Pityuval is. De nagy tisztelője a magyar miniszterelnöknek és a magyar migrációs politikának. 2022-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Győzelme sokat jelent Magyarországnak, Hollandia fontos szövetségesünk lehet!

Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Geert Wilders jobboldali pártvezetőnek a Hollandiában szerdán tartott előrehozott parlamenti választáson aratott győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A szerda esti telefonbeszélgetésben Orbán Viktor elmondta: fontos számára, hogy az elsők között gratuláljon a "földrengésszerű" választási győzelemhez. Orbán Viktor sok sikert és kitartást kívánt Geert Wildersnek a következő időszak politikai tárgyalásaihoz. /Deák Dániel/

2023.11.15.



Szinte mindennaposak a rendőrségi razziák Királyhalmon.


A különleges egységek már több mint tíz napja vannak jelen az észak-bácskai térségben. Ez idő alatt több ezer migránst fogtak el, és számos búvóhelyet kutattak fel. A helyiek azt mondják, hogy félnek. A migránsok kevesebb számban, de jelen vannak búvóhelyeken. A határkerítés mellett elhagyott hálózsákok, táskák, és ruhadarabok jelzik a migránsok útvonalát. Királyhalomra a szomszédos Ásotthalomról is érkeznek látogatóba emberek. Rengeteg autó van szanaszét hagyva. Ez a környezetvédelem semmi. /PannonRTV/

2023.11.10.



Magyarország a magyaroké. Szigorítjuk az idegenrendészeti törvényt.


Miért van erre szükség? Kell egy új idegenrendészeti törvényt alkotnunk, amely szigorúbb a korábbinál, amely világosan meghatározza, hogy ki milyen jogcímen tartózkodhat Magyarországon, és egy erőteljes kikényszerítő idegenrendészeti erőt is e mögé helyez, hogy mindenkiről lehessen tudni, aki Magyarországon van, milyen jogcímen, mennyi ideig tartózkodhat itt, mert egyébként ellakják tőlünk az országot. A munkahelyek a magyarokat illetik meg. A szabályokat, hogy élünk ebben az országban a magyaroknak kell meghatározni, /Magyarország Kormánya/



2023.11.10.



Világosan a nyugati migránshelyzetről: Nem akarjuk elkövetni
ugyanazt a hibát, mint, amit Nyugaton. Részlet Orbán Viktor rádióinterjújából.





2023.11.04.



Pásztor István nem csak remélte és hitte a nemzetek közötti megbékélést, tett is érte.
Orbán Viktor miniszterelnök búcsúztató beszéde


Mint pásztorát vesztett nyáj, úgy állunk most itt, lehajtott fejjel és nehéz szívvel, szerbek és magyarok, anyaországi és külhoni magyarok - Kárpát-medencei, anyaországi és vajdasági magyarok - ezzel kezdte búcsúztató beszédét Orbán Viktor. Pásztor István katonaként élt, katonaként harcolt és katonaként is ment el. Most a bajtársunknak kijáró tisztelettel búcsúzunk tőle - folytatta beszédét a magyar miniszterelnök. Kiemelte, ő volt az első, aki nem csak remélte és hitte a nemzetek közötti megbékélést, hanem tett is érte.

"Pásztor István elnök úr nem csak nagyszerű fegyvertárs volt, hanem igaz barát is. Időtlen idők óta ismertük egymást. Emlékszem, 2010 májusában ő volt az első hivatalos látogatóm a miniszterelnöki eskütételt követően, és ez nem volt véletlen. Nem is tudom, hogy ő támasztott-e meg bennünket, vagy mi támasztottuk meg őt éppen akkoriban, de jól emlékszem a közös felelősség nyomasztó súlyára.

Pásztor István nemcsak sajátjaiért, a vajdasági magyarokért viselte ezt a felelősséget, hanem az egész magyar nemzetért. Felelősséget érezni az egész nemzetért olyan küldetés, amelyet ma már kevés nép fiai értenek. Nehéz gúnya ez, de viselni kell, mert a magyarokra ezt szabta a jó Isten. Különösen is nehéz gúnya ez, ha valaki a kisebbségi magyarság tagjaként vállalja. Jól ismerjük magunkat, összefogásra és közös cselekvésre bírni a sokszínű, sokarcú, önállóságára kényes magyarokból álló sokaságot igazi embert próbáló feladat." /pannonrtv/

2023.10.23.



Orbán Viktor: Az légy, aki vagy! Vállald, hogy hazafi vagy!


Mi Magyarországon arra vágytunk, hogy azok lehessünk, akik vagyunk. Nekünk a szabadság nem menekülés önmagunk elől, éppen ellenkezőleg a szabadság megérkezés, hazatalálás. Vállalás. Az légy, aki vagy! Vállald, hogy magyarnak születtél, kereszténynek születtél, nőnek vagy férfinak születtél, Apádnak és anyádnak vagy a gyermeke, Férjednek vagy a feleségednek vagy a társa. Lányodnak vagy a fiadnak vagy a szülője. Vállald, hogy barát vagy, és hogy a hazád fia, hazafi vagy. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! /Fidesz/



2023.10.14.



Rétvári Bence: Minden idők egyik legveszélyesebb
migrációpárti javaslatával állt elő Toroczkai László,


a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, amivel egy újabb Lampedusát hozna létre hazánkban. Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk.



2023.09.29.



Kocsis Máté a Parlamentben. Azt nem gondoltam volna, hogy pont
Szabó Tímea száját fogja elhagyni az a szó, hogy hazaáruló.


Önök mégis minek nevezik azt - egyébként az elveszett adományládikák fosztogatói -, minek nevezik azt, amikor a magyarországi választások előtt megjelenik törvénytelenül jó néhány millió olyan dollár, amelyről önök is pontosan tudják, hogy azért kapták, hogy az adományozóknak meghálálják, ha politikai hatalomra tesznek szert. Önök minek nevezik ezt? A mi fölfogásunkban ez a hazaárulás tisztelt Szabó képviselőasszony.

2023.08.21.



Karikó Katalin, Böjte Csaba és Szilágyi Áron kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket


Gratulálunk a legmagasabb állami kitüntetésekhez! Egy nemzetnek szüksége van példaképekre, olyan példaképekre, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis jobbak. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben magunkra ismerünk - mondta Novák Katalin köztársasági elnök Esztergomban, a Királyi Palotában, ahol augusztus huszadika alkalmából átadták hazánk legmagasabb állami kitüntetéseit, a Szent István-rendet és idén újra a Becsület-érdemrendet is.

A Szent István-rendet Karikó Katalin, az Amerikai Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák kifejlesztője, valamint Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, míg a Magyar Becsület-érdemrendet Böjte Csaba ferences szerzetes, az idén harminc éves Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hatezer nehéz sorsú gyermek megmentője, gyámolítója kapta.

Novák Katalin azt mondta, a három rendkívüli magyar emberben közös, hogy nemcsak tehetséges és szorgalmas magyarok, hanem életük értelme a szolgálat. Közös jelmondatuk is lehetne: Egy mindenkiért! (Ps TV)





Szolnokon a "Nemzet - kenyerének" dagasztása 2023.08.19.-én .


2019.08.17.



Így készült Szolnokon, a nagy kemencében a Kárpát medence
ünnepi kenyere csodálatos szeretetben.


"Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott." (Zsolt 33:12) A felvételt Szabó András kőműves mester készítette 2019-ben.



Áldott, szép ünnepet kívánunk! Augusztus 20. a magyar állam alapítása!

A szeretet soha el nem múlik! dal itt!

2023.07.11.



Beszélgetés Mészáros Lászlóval, a Patrióta Európa Mozgalom alapítójával.


Tavalyi beszélgetésünk után újra ellátogattunk Mészáros Lászlóhoz, az MDF egykori pártigazgatójához, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt főtitkárához és a Patrióta Európa Mozgalom alapítójához. Ezúttal főként a 80-as, 90-es években Erdélyben kifejtett tevékenységéről beszélgettünk. Az interjú 2023. február 2-án készült. A sorozat készítése során előkerülő korabeli fotókat, dokumentumokat, egyéb anyagokat szövegesen is feldolgozzuk és megosztjuk blogunkon. (segmina.blogstar.hu)

2023.07.24.



Szijjártó Péter: Románia demarsot adott, mindent felírtunk.


Ami a demarsot illeti - próbálom idézni, július 13-án járt itt Románia budapesti nagykövete a Külügyminisztériumban, és egy un. szóbeli demarsot terjesztett elő a területi kapcsolatokért felelős államtitkárunknak, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy felolvasott egy a saját külügyminisztériumától kapott utasítást, hogy mit közöljön velünk, és ebben a felolvasott dokumentumban részletezték a román Külügyminisztérium elvárásait, hogy a miniszterelnök úr miről beszéljen, pontosabban, miről ne beszéljen, amit elmondott miniszterelnök úr beszédének elején.

Ami pedig a bekéretést illeti, igen, a bukaresti nagykövetünket bekérették a román külügyminisztériumba, a bekéretés néhány perccel ért véget, úgy hogy amint megkapom a jelentést Bukarestből, akkor természetesen arról tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot, mi hangzott el ezen a minden bizonnyal rendkívüli barátságos eszmecserén.

2023.07.22.



Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
és Diáktábor zárónapján tartott teljes előadása.


Három év alatt "két meteorral is összeütköztünk": először 2020-ban a Coviddal, amelyet valahogy kivédett az ország és gyorsan visszatért a saját maga számára kijelölt útra, de 2022-ben jött a háború, amely letérítette a pályájáról - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

2023.06.02.



Dömötör Csaba: Magyarország nem lehet soros elnök?


Az Ultrahang élő adásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a vendégünk, akivel a legfrissebb külpolitikai kérdésekről beszélgetünk. Ismét Magyarország ellen szavazott az Európai Parlament. Veszélyben a soros elnökség? Milyen a viszonyunk Oroszországgal és Ukrajnával? Hogy áll a magyar haderőfejlesztés?

Biztos láttátok, hogy az EP egy újabb állásfoglalást fogadott el. Megindították a kampányt azért, hogy Magyarország ne tölthesse be az uniós elnökséget majd 2024-ben. Az egészre túl sok szót nem érdemes vesztegetni, mert jogi kötőereje nincsen, de 3 súlyos körülményre szeretném felhívni a figyelmet. 1. a megszavazók között ott van az a Tarabella nevű képviselő is, aki most jött ki a börtönből, Korrupcióval, bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással vádolják.

Teljesen abszurd, hogy eközben Magyarországot bírálja, szavaz Magyarországról. és ott ül a zsűriben. 2. Tudjuk, hogy valójában miről szól ez az egész, mert tartottak egy sajtótájékoztatót, ahol ez egyik hangadó képviselő azt mondta, hogy az is a bajuk a magyar elnökséggel, hogy akkor valószínűleg tart még a háború, és az nincsen rendjén, hogy Magyarország másféle álláspontot képvisel.



2023.05.24.



Viktor Orban in Qatar - Az én iránytűm mindig a magyar nemzeti érdek felé


Orbán Viktor a vendégünk! A háborúval kapcsolatos kérdésről azt kell tudnunk, hogy Magyarországnak ebben az egész háborúban egy egyedi helyzete van, mert Ukrajna nem egy távoli ország, hanem Ukrajna a szomszédunk. Másodszor Ukrajnában élnek etnikai kisebbségek. 200 000 ember és ők is a háború részei.

Ők is meghalnak ebben a háborúban, mert őket is besorozzák az ukrán hadseregbe. Minden nap életeket veszítünk, magyar életeket is. Ezért ezt a sajnálatos helyzetet mi más szemszögből vizsgáljuk. Nem tartozunk a mainstream európai megközelítéshez. A saját álláspontom és Magyarország álláspontja a legelső pillanattól az, hogy ez a háború a diplomácia kudarca. (O1G)

2023.05.14.



Dr. Drábik János: Valószínűsíthető reális jövőkép 2. rész


Mi a szemitizmus és mi az antiszemitizmus? Vannak-e kiválasztottak? Kik egyenlőbbek az egyenlőbbnél? Hol áll a háttérhatalom a terve végrehajtásában? Mi meg tudjuk ezt és simán megtesszük nekik. Milyen kalitkákba van Magyarország zárva? Miért kell nekünk mindig a vesztes oldalra sodródni? Mi a reális világhelyzet, és tudunk-e valamit tenni annak érdekében, hogy a magyarság fennmaradjon? A felvétel a NEXUS TV tulajdona.

2023.05.06.



Szijjártó Péter: Eddig talán a legveszélyesebb német elképzelés...


Brüsszelben nem úgy gondolkodnak, mint a normális emberek. Ott úgy gondolkodnak, ha valamit tízszer elrontottak, akkor nekifutnak tizenegyedszer is, hátha még nagyobb lesz a baj. És most ez történik. A 11. szankciós csomagról tárgyalnak Brüsszelben. És miközben, kedves barátaim, a szomszédunkban itt, háború dúl, aközben az európai színtéren megindult egy harc. Megindult egy progresszív nyomulás a külpolitika terén.

Mi is a progresszív külpolitika? Azt jelenti, hogy megsemmisítik a szuverén, nemzeti külpolitikákat. És hogy mennyire akut ez a veszély, kedves barátaim, azt mutatja az a tény, hogy a tegnapi napon létre is jött ennek a progresszív külpolitikai nyomulásnak az első struktúrája, az első látható szervezete.

Kilenc ország hozta létre azt a csoportot tegnap, amelynek deklarált célja, hogy az egyhangúságot kivezessék az európai külpolitikai döntéshozatalból, jöjjön a többség dönt elve, ami természetesen nem mást jelent, minthogy a nemzeti érdekeknek annyi. Ezt a harcot nem más indította meg, mint Németország. Az a német külpolitika, amely teljes mértékben elvesztette stabilitását.

2023.05.02.



Kocsis Máté: Jámbor András egy Magyarország felforgatásán dolgozó,
békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunista.


Jámbor András képviselő egy Szikra Mozgalom hölgytagját ért rendőrségi eljárással kapcsolatban szólított meg, de én ennek a hölgynek a nevét soha ki nem ejtettem, és ha nem bántom meg, most sem tudom a nevét. Ellenben kiejtettem az ön nevét képviselő úr, és miután szövegértelmezési problémái vannak, megismétlem, amit mondtam. Igen, mindent tudunk magáról, ehhez elég az ön cikkeit olvasgatni. Ne reménykedjen, több ehhez nem kell. Maga egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunista, drága barátom! Én ennyit mondtam. Aki Lenin és a bolsevikok gyilkos céljait kiszolgáló Iszkra nevű újságról nevezett el mozgalmat...és gyilkos ideológiát terjesztene az országról... (Parlament)





Ismét tombolt az Antifa Berlinben | Georgpolitika


2023.04.20.



Gulyás Gergely: ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés


Az Európai Bizottság ígérete szerint az ukrán gabona Afrikát segítette volna, ehelyett a magyar agrárpiacot tette tönkre - emlékeztetett a miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy miért kellett huszonöt termékkörre behozatali tilalmat elrendelni Ukrajna irányábó. Gulyás Gergely azt is bejelentette: idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés, miután a tavalyi aszály jelentős károkat okozott a termelőknek. (M1 - Híradó)

2023.03.06.



Hollik István: Így vált Brüsszel egy közönséges zsarolóvá


Azt már eddig is megszokhattuk, hogy Brüsszel visszaél hatalmával a Magyarországnak járó Uniós forrásokkal kapcsolatban. De most ebben képes volt szintet is lépni. Miről is van szó? A vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatban voltak fenntartásai az Uniónak. Ezt a kormány kezelte. Ennek köszönhetően tavaly év végén sikerült aláírni a megállapodást Magyarország és az Unió között.

Ezek után Brüsszel újabb feltételekkel áll elő. A kormány ezekre is megfelelő választ adott. Ezért távoztak az alapítványok vezető testületeiből a kormányzati tisztségviselők. De most Brüsszelből egy újabb üzenet érkezett, hogy már ez sem megfelelő. Ráadásul az Unió szócsőként a dollárbaloldal európai képviselőjét, Ujhelyi Istvánt használja.

Ezzel Brüsszel egy útszéli zsarolóvá vált. Üzenjük a brüsszeli kollégáknak, hogy hiába a zsarolás, nem fogunk semmi olyat tenni, ami ellenkezik a magyar nemzeti érdekkel!

2023.02.27.



Kocsis Máté taposta földbe a kommunistákat
Kocsis Máté Gyurcsánynak: Ön beszél szemforgatásról, drága uram...


Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője a parlament hétfői ülésén kijelentette: a zagyvaság akkor is az marad, ha azt márvánnyá akarja nemesíteni a nagyravágyás. Az ürességet nem tölti meg a hatalom. Béke kell, persze hogy béke kell. Kérdés az, hogy a gyilkos vagy az áldozat békéje?" - fogalmazott a DK elnöke. Szerinte a kormány a gyilkos békéjét támogatja, és azt akarják, hogy Ukrajna adja magát, és hozzátette: a kormány trianoni békét támogatna Ukrajna rovására. A DK azonban a rend, a törvényesség, a becsület és a tisztesség békéjét akarja: Oroszország menjen haza!
Gyurcsány Ferenc kifejtette: "nyomasztó a kérdés, hogy a kormányfő miért áll a gyilkos orosz elnök pártjára" - kérdezte Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ha nem önálló a kormányfő, akkor a haza sem az, és szolga ország és szolga nemzet lesz. Szerinte az ilyen kormánynak és kormányfőjének buknia kell. Teszünk érte. Más hazáról álmodunk és más hazáért teszünk - fogalmazott a DK elnöke. Azt is mondta a kormányról: mennie kell és jönnie kell egy "új, hazafias, európai" kormánynak. Gyurcsány Ferenc megjegyezte: a DK a kormány ellenfele, aki pedig hazafi, az velük van.

Kocsis: Arcátlan. Kocsis Máté arról beszélt, hogy olyan békepárti nyilatkozatot terveznek az Országgyűlés elé terjeszteni, amit fontos lenne, hogy minél többen támogassanak, Európa a háborúba sodródás napjait éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, a magyar parlament pedig nyomás alatt van, ami politikai típusú nyomás, erre adnának politikai választ. A Fidesz frakcióvezetője szerint a fegyverszállítások látótávolságon belülre hoztak egy esetleges világháborút. Azt kérni, hogy a baloldali ellenzékünk fogjon össze a bajban velünk, "Miniszterelnök úr, ezt többször megpróbáltuk, de nem sikerült", sem a menekültválságban, sem a járványidőszakban, és a háborúval kapcsolatban sem. Az az igazság, hogy a mi baloldalunknak mindig más országa a szép, nekünk meg a sajátunk" - húzta alá Kocsis.

"Ön beszél szemforgatásról, drága uram, az a helyzet, hogy 2008-ban Oroszország katonai agressziót hajtott végre Grúziával szemben, ön volt a magyar miniszterelnök, utána lapított mint az a bizonyos a fűben, sőt, még ki is utazott őnagyságával magánlátogatásra Moszkvába ebédre, egy ukrán étterembe. Mindent megszoktunk már öntől, de arra azért nem számítottam, hogy pont az, aki egy orosz katonai agresszió idején miniszterelnök volt, és még utána ment puncsolni Moszkvába, a magyar olajipari vállalatot kijátszotta, legalább hallgasson." (O1G - Orbán 1 Géniusz)

2023.02.27.



Orbán Viktor viszontválasza a frakciók felszólalását követően
Orbán Viktor a baloldalról: Miért nem őrlünk egy malomban?


Önök úgy beszélnek Ukrajnából, hogy a helyükbe képzelik magukat. Párhuzamot állítanak Magyarországgal. Önök nem tesznek különbséget az országok között. 89 kivonulása egy napon említtetik a mostani Ukrajnával. Azok mi voltunk. Önök egy szintre emelik Ukrajnát Magyarországgal. Ukrajna érdekei soha nem előzhetik meg Magyarország érdekét.

Soha sem előzhetik meg a magyar emberek érdekét. Nem fogjuk tönkretenni magunkat senkinek az érdekében. Magyarország az első! Aki nem ezen az alapon áll, nem nemzeti alapon áll. Az internacionalista alapon áll. Nem akarunk orosz fenyegetés árnyékában élni. Olyan európai biztonsági rendet akarunk, amelyben Oroszország nem jelent fenyegetést Magyarországra. (Fidesz)

2023.02.24.



Orbán Viktor: Kárpátaljai magyarok százai halnak meg
a háborúban. Segítjük az áldozatok családjait.


Kárpátalján nagy magyar közösség él. 150-200 ezer honfitársunkról beszélünk. Egy részük ráadásul még magyar állampolgár is. Egy részüket besorozták. A férfiakat elvitték a frontra. Ott meghalnak. Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, mely se nem ukrán, se nem orosz, mégis százával veszítjük el a magyarokat.

Az árván maradtaknak próbálunk segítséget nyújtani, ezért mi rendelkezünk azzal a tudással, hogy mi is történik a fronton az élet sűrűjében, a valóságban. Mi ott az áldozatok között vagyunk. Több tiszteletet a kárpátaljai magyaroknak Brüsszelben is, Washingtonban is, meg Kijevben is. (Magyarország Kormánya)

2023.02.18.



Orbán Viktor odaszúrt a baloldalnak


A baloldal pórul járt, nem kicsit, nagyon. Az egész baloldal összefogott ellenünk. Brüsszel megpróbálta kiszárítani a Kincstárat. Gyuri bácsiék begurítottak ide Amerikából 4 milliárd forintnyi dollárt, hogy legyen az elvtársaiknak mivel lövöldözni ránk. Pórul jártak, mert megint el kalibrálták. Nem kicsit, nagyon. És ha jól látom, még rá is fognak fizetni. Ha az ellenfeleidet nézed, ne számuk, hanem képességeik alapján ítéld meg őket. (HírTV)

2023.02.12.



Szijjártó Péter: Az EP a világ egyik legkorruptabb szervezete.


Diplomáciai botrányt okozott a szlovák külügyminiszter, aki feltételesen Magyarország esetleges területi követeléseire utalt. Rastislav Kácer szerint, ha Putyin sikeresen lépett volna fel Ukrajnában, a magyarok akkor álltak volna elő ilyen követelésekkel. A magyar külügy "nonszensz hazugságnak" nevezte a kijelentést. Kácer fellépése nyilván a szlovák belpolitikai helyzetben kreált "politikai termék", ugyanakkor illeszkedik abba a nyilatkozatsorozatba, ami elszigetelni látszik minket Európában. Többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2023.02.03.



Varga Judit azt kérdezi Brüsszeltől, együttműködik-e az Action for Democracyval


Tájékoztatást kért Varga Judit az Európai Bizottságtól arról, hogy a testület együttműködött-e az Action for Democracyval. Ez az a szervezet, amelynek közreműködésével több mint 3 milliárd forintnyi dollár érkezett a baloldalhoz a tavalyi választási kampányban. Varga Judit a Vera Jourová uniós biztosnak küldött levelében azt is kérte: a Bizottság tekintse kockázati tényezőnek az unión kívülről származó, a tagállami választások befolyásolására irányuló támogatásokat. (M1 - Híradó)

2023.01.27.



Nem fogunk belesodródni a háborúba! Magyarország biztonsága az első.


Beszélünk több tízezer özvegyről, akik itt maradtak a katonák után, árvákról, és megszomorított édesanyákról. Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, egész pontosan minden eszközt felhasználnak, hogy belekényszerítsenek bennünket a háborúba, és a nyugatiak által pénzelt magyar politikai szereplők ezt az álláspontot képviselik is. Mi nem állunk háborúban senkivel. A magyar kormány tűzszünetet és béketárgyalásokat akar.



2023.01.12.



Libanoni migrációs konferencia élőben Szijjártó Péterrel


Libanon kérése: Kérünk benneteket, hogy építsétek újjá a templomainkat. 33 keresztény templomot építünk újjá 1,8 millió dollár segítségével. Ez már lezárult. Most 30 templomot felújítunk. 2 millió dollárt biztosítunk erre. Összesen 63 keresztény templom kerül majd újjáépítésre a Hungary Helps keretében. Szíriában 26 projektet hajtunk végre 27 millió dollár értékben, annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk, hogy az emberek hazatérhessenek oda. Magyarország kiáll önök mellett, és támogatjuk az önök vállalkozásait.



2023.01.02.



Videóban emlékezett vissza 2022-re Orbán Viktor kormányfő
A jó Isten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!


2022 jelentősebb eseményeire emlékezett vissza Orbán Viktor. A kormányfő egy videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben az orosz-ukrán háború és az áprilisi országgyűlési választás mellett diplomáciai események is megjelennek. Orbán Viktor ugyanezekről az eseményekről képeket is közzétett, és azt írta: 2022 nehéz év volt, irány 2023! (M1 - Híradó)

2022.12.21.



Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót
tartott a Kormányinfó keretében.


Rendkívüli teljesítményt nyújtott Magyarország a parlamenti választáson. Stabilitás és kiszámíthatóság szempontjából Magyarország élen jár Európában. A magyarok nem kértek a külföldi beavatkozásból, nem kértek a dollárbaloldalból sem, és nem hiszem, hogy ez egyhamar megváltozna Magyarországon. 2022-ben sikerült kimaradni a háborúból. Többszáz magyar is meghalt már ebben a háborúban, akiket az ukrán hadseregbe soroztak be. A háborúnak eddig csak vesztesei vannak. (M1 - Híradó)

2022.12.18.



Our success is our best narrative - Foreign Minister Péter Szijjártó
Sikerünk a legjobb narratívánk - Szijjártó Péter külügyminiszter / magyar feliratos 32 perc


In a candid conversation with Foreign Minister Péter Szijjártó, State Secretary Kovács finished the first season of The Bold Truth About Hungary podcast discussing the main pillars of Hungarian foreign policy in light of the last 8 years, and also addressed important topics including Hungary's space program and the logic behind Hungary's position on the global minimum tax.

Kovács Államfő Szijjártó Péter külügyminiszterrel folytatott őszinte beszélgetés keretében fejezte be a Merész igazság Magyarországról podcast első évadát, amelyben a magyar külpolitika fő pilléreit vitatta meg az elmúlt 8 év tükrében, és olyan fontos témákkal is foglalkozott, mint Magyarország űrprogramja és Magyarország globális minimumadóval kapcsolatos álláspontjának logikája.

2022.12.13.



Nagyon durva a migrációs helyzet, miért nem beszél erről senki?


2022.11.23.



Kocsis Máté a Napi aktuálisban vendég.


Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága szerdán nyilvánosságra hozta a baloldal külföldről történő finanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentés - minősítés alól feloldott - főbb megállapításait. (HÍR TV)

2022.11.18.



Orbán Viktor Ukrajna támogatásáról


Nem vagyunk hajlandók az ukrán érdekeket a magyar érdekek elé helyezni. Nem fogadjuk el, hogy bárki ezért megsértődjön. Az ukránok semmilyen áldozatot nem hoznak Magyarországért. Nem igaz az az állítás, hogy az ukránok megvédik Magyarországot vagy Európát az oroszoktól. (Magyarország Kormánya)

2022.11.08.



DR. DRÁBIK JÁNOS: A VILÁG KETTÉHASADÁSA - 1.RÉSZ


Drábik János 2022. augusztus 7-én, a Magyarok Országos Gyűlésén közönségtalálkozót tartott a Nexus TV sátrában. Az izgalmas előadás után kérdések hangzottak el, érintve a világhatalmi helyzetet, a demokrácia fogalmát, az orosz-ukrán konfliktust, és a magyarok lehetőségeit is. Ópusztaszer egy országgyűlés helye. Ezeréves magyar hagyomány folytatói vagyunk. Ma is létezik Ismeretterjesztő Társaság. Jakab István egy szellemi parlamentet hozott létre. (nexustv.hu)

2022.11.05.



Kötter Tamás: Lerántotta a leplet a Fideszről Fegyőr?


Fekete-Győr szerint példát vehetnénk a cseh tüntetésekről. Érdekes módon ott is ugyanazok szervezkednek, mint itthon. Mutatom! Nézzétek meg a videót, és küldjétek tovább!



2022.10.30.



Szerbiában attól félnek, hogy hadsereget alkotnak az ott összegyűlt katonakorú migránsok.


Egyre csak nő az illegális bevándorlók száma a magyar-szerb határ túloldalán. Ráadásul kizárólag fiatal, életerős férfiak érkeznek, sokan maguk vallják be, hogy korábban a szír vagy éppen az afgán katonaságnál szolgáltak, és háborúkban harcoltak. A helyiek attól félnek, hogy a migránsok előbb-utóbb összeállnak, és hadsereget alkotnak, hogy így próbáljanak betörni az unióba. (M1)

2022.10.28.



Orbán Viktor miniszterelnök úr a Kossuth Rádióban
Brüsszelben is lehet érezni, hogy mindenki bajban van, és valami megoldást kellene találni.


A józan ész egyre inkább teret nyer. Van egy háború, amit el sem szabadott volna kezdeni. A tűzszünet és a béketárgyalások melletti közvélemény erősödni fog minden európai országban. Ma Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak meg nem. Miért kellene összeállni velük? Szankció ellenesek vagyunk. Ami kötelező, az általában rossz a magyaroknak. Ilyen a szolidaritás gázügyben. Van benzinárstop, rezsivédelem, ársapka, Megvédjük a munkahelyeket. (Magyarország Kormánya)

2022.10.23.



Orbán Viktor beszéde a forradalom 66. évfordulóján
Nehéz időkben csak az összefogás segíthet.


"A baloldal nem érti, hogy az ország nem azonos Budapesttel." Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott a zalaegerszegi Mindszentyneum épületének átadóján. (HÍR TV)



2022.10.12.



Orbán Viktor teljes beszéde Berlinben - Mi a magyarok oldalán állunk!


Oktatott: Orbán Viktor a rendkívül átfogó elemzésében többek között a tűzszünetről és Donald Trumpról is beszélt Berlinben, a közönség tapsviharban tört ki. Itt a teljes felvétel, érdemes végignézni. /Deák Dániel/

Ha minden európai vezető olyan józanul gondolkodna, mint Orbán Viktor, akkor Európa nem lenne akkora bajban, mint most. A Deutsche Welle összefoglalója a miniszterelnök mai előadásáról Berlinben.


Témák a 43. perctől Mennyi adósságot hagyunk az utódainkra? Milyen legyen a magyar család? Nem élhetjük föl gyerekeink jövőjét pénzügyileg. A vita tárgya az, hogy ki dönt a gyereknevelésről. A szülő engedélye nélkül nem kaphat a gyerek szexuális felvilágosítást sem az óvodában, sem az iskolában. Nagy a nyomás az LMBTQ liberálisoktól.

2022.09.26.



A Bizottsággal a tárgyalások sikerrel zárultak, most itt az idő,
hogy megvalósítsuk az általunk tett vállalásokat.


The negotiations with the Commission have been a success, now it is time to implement the commitments we have made
Szeptember 18-án lezárult egy többhónapos, rendkívül nehéz, de konstruktív folyamat a magyar kormány és az EB között. Mindezt az un. feltételességi mechanizmus keretében. Ezek a tárgyalások sikerrel zárultak. A Bizottság megállapította, hogy a magyar kormány által benyújtott 17 javaslat megfelelően fogja orvosolni azokat az aggályokat, amelyek miatt a kondicionalitási eljárást elindította.



2022.09.25.



Szijjártó Péter: Jó hetet zártunk New Yorkban/We had a good week in New York.
CNN interjú - kimaradt jelenetek/CNN interview - missed scenes


Az ENSZ Közgyűlés keretében 38 kollégával sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, ami mellett 12 államközi megállapodás került aláírásra és 10 rendezvényen is felszólalhattam érvényt szerezve Magyarország álláspontjának nemzetközi közösség előtt. A Suez Water Technologies, az Oracle, az Eaton Corporation és a SemCorp vállalatok vezetőit pedig biztosítottam róla, hogy nincsen Magyarországnál jobb hely a beruházásaik számára, így rövidesen ezen a területen is jó hírekkel tudunk jelentkezni. Holnap már Bécsből jelentkezünk a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közgyűléséről, ahol kulcsfontosságú tárgyalások várnak ránk PAKS2 szempontjából.

2022.09.16.



Orbán Viktor Belgrádban a legmagasabb szerb állami kitüntetést vette át.
Észszerű szankciós alapokra kell helyezni az uniós szankciós politikát!


Magyarországnak nagyon komoly károkat okoznak az Oroszországra kivetett szankciók, ezek nekünk rosszak, fájdalmasak és rengeteg pénzbe kerülnek - ezt mondta Orbán Viktor Belgrádban, ahol a legmagasabb szerb állami kitüntetést vette át. A miniszterelnök hozzátette: azt szeretnénk, ha az uniós szankciós politika megváltozna, és észszerűbb alapokra helyeznék. Úgy fogalmazott: nyilvánv aló, hogyha a szankciókat hatályon kívül helyeznék, a helyzet azonnal javulna. (M1- Híradó)

2022.09.08.



A miniszterelnök helyzetértékelése


Fél évvel a háború után 11 ezer szankció van Oroszországgal szemben. A szankciók nem váltak be, Európát térdre kényszeríthetik a brutális infláció és energia hiány, miközben Oroszország jól jár. Az oroszok energiaexportból származó bevétele az idén 40 %-kal nőtt, miközben a földgáz és az áram ára négyszeresére emelkedett Európában. (Magyarország Kormánya)

2022.08.28.



Százezrek nézték együtt a tűzijátékot a Duna-parton


Rengetegen voltak a Duna-parton, ami nem is csoda, hiszen A Tűz és Fények játéka névre keresztelt fővárosi tűzijátékra fixáras returjeggyel lehetett utazni a MÁV és a Volán járatain. A legtöbben családjukkal, gyerekeikkel együtt, az ország legkülönfélébb településeiről érkeztek, hogy együtt éljék át a látványos showt. A tűzijáték, a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy történetet mesélt el, ami egy kisfiú álmán keresztül mutatja be az ezeréves magyar történelmet. (M1- Híradó)

2022.08.20.



A kitüntetéseket Novák Katalin adta át a Sándor-palotában.


Miklósa Erika operaénekes és Rofusz Ferenc rajzfilmrendező kapta a Magyar Szent István-rendet. Ugyancsak ma adta át a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje díjat Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatónak és Benkő Tibor vezérezredesnek.

2022.08.04.



CPAC Texas - Orbán Viktor beszéde Dallasban


A magyar miniszterelnök nyitotta meg az Amerikai Konzervatív Unió (CPAC) nyári konferenciáját Dallasban. Nagyszerű dolog itt lenni az USA magányos csillag államában. A függetlenség, a szabadság és a szuverenitás a legkedvesebb érték itt Amerikának ezen a táján. Hazám, Magyarország Európa magányos csillag állama. (HÍR TV)

2022.08.03.



Orbán Viktor Donald Trumppal találkozott


A háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalálra feltöltött videójában, miután találkozott Donad Trump volt amerikai elnökkel. A miniszterelnök erős szövetségesének nevezte Donald Trumpot, akivel egyet értettek abban, hogy fel kell lépni az illegális migráció ellen, és az alacsony adók politikája mellett.

Hozzátette: Ukrajnában háború dúl, ezért Magyarország érdeke egy erős Egyesült Államok. A magyar kormányfő a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén, az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján mond majd nyitó beszédet csütörtökön. (M1- Híradó)

2022.07.25.



Weisz Péter: A tettek beszéljenek, ne a szavak!


Zsidó vallású magyar emberként aggódva figyelem, hogy az európai uniós demokráciákban megszűnt a húsvét és a karácsony, mert nem bántjuk a lassan többségbe kerülő muszlim emberek érzelmeit - írta Weisz Péter, KDNP pártalapítványánál működő izraelita műhely vezetője Orbán Viktor tusványosi kijelentéseiről.

Hallgattam Miniszterelnök úr tusványosi beszédét, mely zsidó vallású magyar emberként megérintett, és teljes egyetértésemet élvezte. Ugyanakkor a politikailag másként gondolkodók - legyen az akár zsidó, akár keresztény - szavakat lovagolnak meg. Nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy Magyarországon mind a zsidó, mind a keresztény vallású magyarok - megnevezéstől, szavaktól, besorolási kategóriáktól függetlenül - a kormány jogszabályi és következetes végrehajtási politikája révén szabadon és békében élhetnek. Mert a tettek beszélnek, és nem a szavak.

A Holokauszt úgy kezdődött, hogy nincsenek koncentrációs táborok, a zsidók fizetésért és szállásért csak munkára mennek. De a fajelmélet törvényei szerint gázkamrára ítéltettek. Mert a tettek beszéltek, és nem a szavak. Lehet, hogy a magyar szótárban lévő szavak némelyike feltűnt a háború alatt-, de a mögöttes tartalom nem ugyanaz: nincs üldöztetés, nem kell zsidó ünnepeken állig felfegyverkezett tankokkal védeni a zsinagógákat, szabadon gyakorolhatjuk a vallásunkat, mert a tettek beszélnek, nem a szavak... (kdnp.hu)

2022.07.23.



Orbán Viktor beszéde Erdélyben, Tusványoson.


2019 óta a világ nagyot fordult. A veszélyek korába léptünk. Korábban azt gondoltuk, hogy a tudomány védőburában élünk, erre kaptunk egy kovidot, Azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, Magyarország szomszédságában háború van. Azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokk világba szervezze az életünket. (HÍR TV)

2022.07.14.



Röszkén túl! Miközben vágónk dolgozik a déli határon készült riportunkon,
előzetes gyanánt íme az ígért határ túloldalán telefonnal rögzített


Mini videók. Egy kis hangulat, hogy lássátok, mit éltünk át a forgatás során, hogy láttuk mi az ottani helyzetet. Ezért van szükség a határvadászokra! (pestisracok.hu)



2022.07.08.



Orbán Viktor aláírta a határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet.
Megerősítjük a déli határainkat. Határvadász egységeket állítunk fel!


A miniszterelnök ezt a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be. A kormányfő arról beszélt: megnőtt az illegális határátlépők száma, és arra lehet számítani, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határainkon.

2022.07.04.



Szíjjártó Péter: Szerbia és Magyarország közös üzenete
Arra kérjük Brüsszelt és a soros féle NGO-kat,


hogy ne bíztassák a migránsokat, ne bújtsák fel őket bűncselekményekre, és bújtsák fel őket arra, hogy megsértsék országok, mint például Szerbia vagy Magyarország szuverenitását! Azt is el kell mondanom Önöknek, hogy ezen bűncselekmények veszteségeiért, amelyek között sajnos most már emberhalál is van, azokat terheli a felelősség, akik a migrációt buzdítják, akik a migránsokat arra ösztönzik, hogy jöjjenek Szerbiába, meg jöjjenek Magyarországra.

Mi soha egyetlen migránst sem fogunk beengedni Magyarország területére. Tehát ne próbálkozzanak, ne kísérletezzenek! Nem éri meg Szerbiába jönni, mert nem jöhetnek tovább Magyarországra.



2022.07.01.



Orbán Viktor: Magyarországnak a béke oldalán kell lennie!
A háborúnak kell véget vetni!


Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség! Nem szankciókat kell kivetni, hanem el kell érni, hogy tűzszünet legyen. Utána meg kell egyezni a béketárgyalások feltételeiről és kereteiről

Szakács István: Ez pontosan így van Miniszterelnök úr! Jelenleg Európában egyedül Ön képviseli a normalitás hangját! Hídvéghi Balázs: Minél tovább tart a háború, annál jobban elhúzódik a velejáró gazdasági válság is. Ennek pedig az emberek isszák meg a levét. Európa nem árthat többet magának, mint Oroszországnak! Azonnali béke kell!



2022.06.18.



Ma 154 esztendeje, hogy megszületett nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr.


1868. június 18-án, Kenderesen látta meg a napvilágot vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója, a 20. század első felének meghatározó politikusa. A köznemesi származású Horthyt szigorú apja már 8 esztendősen elküldte kenderesi birtokáról, a fiú aztán Debrecenben, Sopronban, majd a fiumei tengerészeti akadémián folytatta tanulmányait. A későbbi kormányzót 1886-ban, mint II. o. tengerészhadapródot, a Radetzky, majd a Taurus hajó parancsnokaként osztották be szolgálatra, melynek jelentős részét Konstantinápolyban töltötte.

Az előnyös külsejű, négy nyelvet ismerő, és a különféle sportágakban - például vívás, tenisz - kitűnő fiatal tengerész ezen adottságai révén előkelő helyet szerzett a tisztek társaságában: tagja volt például egy Indiát, Ausztráliát és Óceániát érintő brit-osztrák-magyar expedíciónak, hazatérése után pedig Ferenc József szárnysegédjeként teljesített szolgálatot, egészen az első világháború évéig.

Horthy Miklós 1901-ben feleségül vette Purgly Magdolnát, akitől később két fiú - István és Miklós - és két leánygyermeke - Magdolna, Paulette - is született.

Az első világháború során Horthy sorhajókapitányként a Habsburg, majd a Novara hadihajók parancs-noki hídján teljesített szolgálatot, utóbbi cirkálóval számos, Európa-szerte híressé váló hőstettet hajtott végre. Legnagyobb győzelmét 1917. május 15-én, az Otrantói-szorosban aratta, amikor a Novara vezetésével áttörte az antant által létesített blokádot, és elsüllyesztett 12 szövetséges hajót. IV. Károly (ur. 1916-1918) a következő évben aztán rábízta a flottaparancsnokságot, ellentengernaggyá, majd altengernaggyá léptette elő, ennek megfelelően Horthy egész életében tengerész egyenruhában reprezentálta magát. Miután 1918. október 31-én átadta a közös flottát a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság számára, az altengernagy hazatért kenderesi birtokaira.

Miután Szegeden szervezkedés indult a kommün ellen, a népszerű hadvezér csatlakozott az ottani erőkhöz, és Károlyi Gyula gróf két kormányában a hadügyi tárcát szerezte meg. Miután P. Ábrahám Dezső új kabinetet alakított, Horthy - zömmel a Gömbös Gyula által szervezett alakulatokból - létrehozta a kormánytól független Nemzeti Hadsereget, majd a nyár folyamán Siófokon rendezte be főhadiszállását. A fővezér a Clark-misszióval folytatott tárgyalásokon elérte a megszálló román erők kivoná-sát, majd az ország egyetlen jelentős hadseregének élén 1919. november 16-án bevonult Budapestre, és egy időre a belpolitika meghatározó tényezője lett.

Az antant hatalmak ekkor már Horthyban látták azt a politikust, akivel - Magyarország képviseletében - megegyezhetnek a békéről, ezért a fővezér nyomására - 1919 novemberében - megalakuló Huszár-kormány meghívást kapott a párizsi békekonferenciára. Horthy helyzetét az új rendszerben az 1920. március 1-jén tartott kormányzóválasztás határozta meg, melynek révén - mint a király helyettese - egy szélesebb elnöki szerepkörnek megfelelő hatalmat kapott. Az 1920/I. tc. értelmében Horthy kormányzó - mint a király helyettese - törvényesen is Magyarország legfőbb hadura lett, jogot szerzett a kormányfők kinevezésére, a törvények szentesítésére, követeket küldhetett, fogadhatott, és feloszlathatta az országgyűlést.

Fontos leszögezni, hogy Horthy e rendezés nyomán nem szerzett diktátori hatalmat, hiszen bármilyen jelentős döntést csak a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés beleegyezésével hozhatott meg. Igaz, a kormányzó kevesellte a neki juttatott jogokat, és szélesebb hatáskörre törekedett - miután nemesi címet nem adhatott, 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, majd később a Corvin-láncot; kieszközölte a felsőház 1926-os megalapítását, melynek tagjait ő nevezte ki; a második világháború idején biztosítani akarta fia, Horthy István öröklését, stb. - de majdnem negyedszázados államfői mandátuma alatt soha nem tett kísérletet a teljhatalom megszerzésére.

A kormányzó az 1921-es esztendő során kivonult a napi politikából, miközben gróf Bethlen István nevezte ki miniszterelnöknek, aki a politikai élet konszolidálásával, a gazdaság talpra állításával a Horthy-korszak fő ideológusának és agytrösztjének bizonyult, egészen a gazdasági világválságig, melynek hatására Magyarországon ismét támadásba lendültek a szélsőséges eszmék. A második világháború előtt az angolszászok felé orientálódó Horthy kiharcolt külön jogkörét elsősorban a bethleni keresztény-konzervatív kurzus erősítésére használta fel, még akkor is, ha Olaszország és Németország szellemi terjeszkedése idején kinevezett miniszterelnökei fokozatosan jobbra tolódtak.

Horthy aztán Gömbös, Darányi és Imrédy után a konzervatív Teleki Pál fegyveres semlegességi politikájában találta meg azt az utat, melytől azt remélte, hogy ellen tud majd állni a Nagynémet Birodalom követeléseinek. Természetesen Hitler - titkosszolgálata révén - tisztában volt a magyar törekvésekkel, és amikor úgy vélte, hogy a szervezkedés veszélyezteti a visszavonuló keleti front stabilitását, megszállta Magyarországot. Az 1944. október 15-én zajló kiugrási kísérlet végül a hadsereg németbarát tisztjeinek ellenállása és a náci titkosszolgálat beavatkozása miatt teljes kudarcba fulladt.

Hitler már nem adott újabb esélyt az idős tengernagy számára: Horthyt családjával együtt a bajorországi Hirschberg kastélyába szállították, ahol 1945 májusáig tartották őrizetben. Az amerikai hadifogságba kerülő kormányzót később a nürnbergi perben tanúként hallgatták ki - még Sztálin sem ragaszkodott vád alá helyezéséhez - miközben a nyugati szövetségesek elutasították a magyar népbíróság és Tito jugoszláv vezető kiadatási kérelmét is. Horthy a per után Bajorországban, majd - egy amerikai alapítvány támogatásának köszönhetően - a salazari Portugáliában élt, itt fejezte be 1952-ben híres emlékiratait is. Magyarország legutolsó kormányzója, a 20. század egyik meghatározó politikusa öt évvel később Estoril városában hunyt el. Sírja Kenderesen található, ahol a rendszerváltás után, 1993-ban helyezték végső nyugalomra. (Mikus Márton)

2022.06.12.



Vlagyimir Putyin beszéde Oroszország Napján


Az Oroszországi Föderáció elnöke: Kedves barátaim, kollégáim! Gratulálok önöknek és minden polgárunknak Oroszország Napja alkalmából, amely szülőföldünknek szentelt ünnep tele büszkeséggel a történelmére és a jövőbe vetett hittel.

Ma még inkább megértjük, mennyire fontos a haza, a társadalom, és a népünk számára, hogy egységesek legyünk. … Nagy áttörés történt az oktatás, a felvilágosodás, az egészségügy és a kultúra terén... A beszéd után állami kitüntetéseket adott át. (oroszhirek.hu)



2022.06.11.



Dr. Drábik János: Testvérháború /orosz-ukrán/
Dr. Drábik János - Kik a világ urai sorozatából


2022.06.08.



Toroczkai László: Most döntenek titokban az életünkről [ENG SUB]
Az életünkről, a pénzünkről, a jövőnkről, a tájékoztatásunkról


döntöttek az elmúlt napokban a 68. Bilderberg-találkozón Washingtonban, de a média elfelejtett beszámolni róla. Ott volt a NATO főtitkára, a CIA igazgatója, az EB és az EU Tanács vezetői, a vakcina gyártók, a gyógyszeripar koronázatlan királya a Pfizer, a világ leghatalmasabb olaj és gázvállalatainak képviselői,

a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója a Goldman Sachs, A főideológus Henry Kissinger, A média vezetői is ott voltak ezen a tanácskozáson. Az életünkről, a pénzünkről, a jövőnkről, a tájékoztatásunkról döntöttek az elmúlt napokban a 68. Bilderberg-találkozón Washingtonban, de a média erről hallgatott.

A Facebook és a Google tulajdonosai szintén ott voltak. 1954 óta minden esztendőben zárt ajtók mögött. Ott volt José Manuel Barroso (PRT) jelenleg a Gondman Sachs elnöke...Yuri Vitrenko az ukrán Naftogáz vezérigazgatója. Ukrajna legfontosabb óriás cége a Naftogáz, amely a földgáz és a kőolaj kitermelésével, szállításával és feldolgozásával foglalkozó ukrán állami vállalat...(Toroczkai László)

2022.05.24.



Háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány
A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját.


Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki nem látja a végét. Ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását és az anyagi biztonságát is.

Látjuk a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból kik kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát. Ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség. A kormány az Alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet.



2022.05.19.



Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a CPAC Hungary-n
Magyarország a konzervatív és keresztény értékek bástyája.


Hosszú utat tettünk meg. Nekünk a szürke öltönyös funkcionáriusok jutottak. Ha látták a Csernobil című sorozatot, lehet elképzelésük arról, hogy miről beszélek. Ebből jutott nekünk 40 hosszú év. Ma pedig otthont adunk ennek a nagyszerű rendezvénynek, amiért szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, de legfőképpen önöknek, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel.

Mivel járulhatok hozzá a mai gyűléshez? Talán, ha elmondom, hogyan győztünk. Hogyan győztük le először a kommunisták rendszerét? Hogyan győztük le a liberálisokat? Legutóbb hogyan győztük le a nemzetközi liberális baloldal Magyarország elleni egyesített csapatait a választásokon. (HÍR TV)

2022.05.16.



Gratulálunk! Orbán Viktor miniszterelnököt az Országgyűlés
ma ötödször is megválasztotta kormányfőnek.
"Mit keresünk még az Európai Unióban?


A válasz az, hogy az álmainkat keressük. A szabad és egyenlő nemzetek közösségét. Keressük a hazák hazáját, a demokráciák demokráciáját. Keressük az Istent félő és az emberek méltóságát védelmező, a kultúra. a tudomány, a szellem csúcsait ostromló Európát. Nem azért vagyunk tagjai az Európai Uniónak, mert olyan amilyen, hanem azért amilyen lehetne.

És amíg úgy látjuk, hogy van egy fikarcnyi esély is, addig küzdeni fogunk érte, mert egy ilyen Európa adja a legtöbb esélyt, a legtágasabb teret egy független és szabad Magyarország számára. Amikor a következő évtizedet elgondoljuk, akkor Magyarországot az Európai Unióban látjuk, amint elszántan harcol a jogaiért és szövetségeseket keres az Unió megújításához."

Isten áldása kísérje munkáját!



2022.05.14.



Novák Katalin köztársasági elnökasszony beiktatási beszéde a Kossuth téren
A személyes, magyar világnézetemből következnek majd cselekedeteim.


Hálával a szívemben jöttem ma ide. Hálás vagyok azért, hogy itt van velem családunk apraja, nagyja. A magyarok köztársasági elnökeként először szólítom meg önöket. Köszönöm a megválasztásommal kifejezett bizalmat. Ebből a bizalomból elsősorban felelősség fakad... Szomszédunkban háború van!



"Őrzők vigyázzatok a strázsán!
Az Élet él és élni akar.
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek."
/Ady Endre/



Isten, álld meg a magyart jó kedvvel, bőséggel,
mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség!

2022.05.14.



Most élsz! - Rúzsa Magdi az új köztársasági elnökasszony
kedvenc dalával lépett színpadra /HÍR TV/


Egy nemzet örült vele, amikor nemrégiben hármas ikreknek adott életet. Lujza, Keve és Zalán születése után most lép először nagyközönség elé színpadra. Magdi elnökasszony egyik kedvenc számát énekli.



Máté Péter - Most élsz



Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív.



2022.05.10.



Varga Judit: Terítéken az Alaptörvény tizedik módosítása
az Országgyűlésben. Megvédjük a magyar embereket!


Minden egyes háború kemény kihívások elé állítja az államélet irányítói mellett a békés, nyugodt életre vágyó, családjukat, hazájukat szerető állampolgárokat is. Az orosz-ukrán háború következtében elszabadultak a világpiaci árak mind a kőolaj, mind a földgáz vonatkozásában. A magyarok a béke oldalán állnak, és nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a háztartásokkal fizettessék meg.



2022.05.09.



Szijjártó Péter: Tisztelt ellenzék, ki mivel töltötte az elmúlt éveket...


Nem a munkanélküliséget kell Magyarországon finanszírozni, hanem a munkanélküliség megelőzését. 2021 egy olyan esztendő volt, amikor a világgazdaság még mindig lefelé ment, még mindig kihívásokkal küzdött a világjárvány gazdasági hatásai miatt, és Magyarország, a magyar gazdaság a rendszerváltoztatás óta eltelt több mint 30 esztendő legsikeresebb évét tudhatta maga mögött 2021-ben. Minden létező magyar rekord megdőlt.



2022.05.05.



Ady Endre "Két Párizs" című írásában Franciaország
fővárosából üzente 1910-ben.
Paraszt Párizsnak nevezte Ady Hódmezővásárhelyt.
Lázár János a számára győzelemmel végződő
választások éjszakáján fegyverszünetet hirdetett.


"Remélhetőleg Hódmezővásárhely példát mutathat az egész országnak, hogy április 3. után is van élet. Az eddigi puskaporos hangulatot sikerül az együttműködés felé terelnünk. Ehhez én köszönöm képviselő úrnak a kezdeményezését is a jövőbeli támogatását is." - nyilatkozta a város országgyűlési képviselőjével tartott közös sajtótájékoztatóján Hódmezővásárhely polgármestere. Márki-Zay Péter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy már nincs beszélőviszonyban Gyurcsány Ferenccel.

Lázár János a számára győzelemmel végződő választások éjszakáján fegyverszünetet hirdetett: "Ma Hódmezővásárhelyen a bátorság, az alázat és a munka nyert, a gyűlölettel rombolással pusztítással, minden rosszindulattal szemben. Zárjuk le a polgárháború éveit." Ezt követően pedig érdemi munkamegbeszélésre hívta korábbi ellenfelét: "Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie. Hódmezővásárhelynek több évnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Kezdjünk új korszakot!" Márki-Zay Péter pedig megszelídült. A megbeszélésre való meghívást elfogadta, azt konstruktívnak nevezte. Rá sem lehet ismerni! (Jobb érzés)



2022.05.02.



Megalakult az új országgyűlés. A képviselők megfogadták,
hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hűek lesznek.
Áder János köztársasági elnök beszédéből részletek itt!


A képviselők mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, és a magyarok biztonságára. Nemet kell mondani az alkotmány ellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a békétlenségre. Nemet kell mondani a hazugságra, a demagógiára, a jellemtelenségre, az elvtelenségre. Nemet az alpári beszédre. El kell utasítani a kettős mércét! (HÍR TV)

A hagyományoknak megfelelően az új parlamenti ciklus kezdetén a Fidesz és a KDNP országgyűlési frakciójának képviselői közösen emlékeztek meg és helyeztek el virágot a Batthyány-örökmécsesnél. Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke olyan alkotmányos hagyomány megteremtője, melynek nyomában mi is járunk, és példája mutatja, hogy a hazáért a legnagyobb áldozatot is meg kell hozni. A Batthyány-örökmécses nemcsak névadója emlékét őrzi, hanem a szabadság jelképévé is vált ugyanis halála emlékeztet minden magyart, hogy mekkora érték az ország függetlensége. (Orbán Balázs)



Kölcsey Ferenc: Himnusz - Előadja: Sinkovits Imre


2022.04.27.



Július elsejéig, további két hónappal meghosszabbította a kormány
az alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagokra vonatkozó árstopot
- jelentette be mai videójában Orbán Viktor.




2022.04.17.



Bayer show vendége Kósa Lajos a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.


Soha rosszabb szezont! Fantasztikus olimpiai szereplés után, egy szenzációs világbajnokság Montrealban! Ádó 4 aranya sporttörténelem. Köszönjük a csapatnak, köszönjük minden segítőnek. Hajrá magyarok! (HÍR TV)



Bayer show első fő témája a szomszédunkban zajló az orosz-ukrán háború.


Minden háború iszonyatos, pusztító és elfogadhatatlan. Új ukrán népi szokás. Februárból láthatók olyan felvételek, ahol az ukránok tolvaj vagy tolvajnak vélt, tolvajnak kikiáltott embereket a nyílt utcán oszlopokhoz, fákhoz kötöznek, az alsóruhájuktól megfosztják őket, aztán botokkal vagy ököllel félholtra verik ezeket az embereket. Ebben részt vesznek ukrán civilek. Pl. fejkendős nagymama két fiatal nőt agyba-főbe ver. Egészen elképesztő. (HÍR TV)

2022.04.14.



Lázár János: A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség estjének
vendége voltam, ahol sok izgalmas témát érintettünk.


Nekünk, magyaroknak ezer év tapasztalata az, hogy a nemzeti identitást, a nyelvi, kulturális nemzeti identitást, az önrendelkezést soha nem szabad feladni, mert nem szövetségesek, hanem ellendrukkerek vagy inkább ellenségek közepette éljük a világunkat itt a Kárpát-medencében.

Orbán Viktor 100 évvel Trianon után meg tudta értetni azt, hogy mi nem vesztes nép vagyunk, hanem sikeres és győztes nemzet is tudunk lenni, akihez érdemes tartozni és akivel érdemes együttműködni... Orbán Viktor 100 évvel Trianon után meg tudta értetni azt, hogy mi nem vesztes nép vagyunk, hanem sikeres és győztes nemzet is tudunk lenni, akihez érdemes tartozni és akivel érdemes együttműködni...






Ami engem foglalkoztat, hogy valóban 2030-ra hogyan lehet ezt az országot még följebb tolni az országok élhetőségi, szerethetőségi, belakhatósági rangsorában… Félúton vagyunk, és az általunk elindított társadalmi folyamatok például visszafordíthatatlanok legyenek, ahhoz az általános magyar társadalmi jólétnek jobbá kell válnia. Szerintem van hozzá pénz és forrás is... Szerintem három dolgot kell ehhez csinálni. Először is a politikának kereszténynek kell lennie.

2022.04.03.



A Fidesz-KDNP nyerte a parlamenti választást! Orbán Viktor beszéde


Győztünk! Jó mulatság, férfimunka volt. Jó volt veletek harcolni... Mindenkinek köszönöm, a jókívánságokat, az üdvözleteket, a bátorításokat... És akik imádkoztak, azoknak külön is köszönöm, hogy gondoltak ránk... (HÍR TV)

2022.04.02.



Választanunk kell: háború vagy béke, építkezés vagy rombolás.


Az országgyűlési választáson szavazzunk a Fidesz-KDNP jelöltjére és listájára! A népszavazáson pedig szavazzunk 4x NEM-mel a gyermekeink védelméért! Gyurcsány vezette baloldal visszahozná a múlt bukott politikáját, és esztelenül belesodorna minket a háborúba. Részletek itt!

"Talpra magyar, hí a haza!"



Petőfi Sándor - Nemzeti dal - Előadja Sinkovits Imre




A Kárpátok bércei - Egy ezerarcú hegykoszorú csodái


A film összeillesztgeti a vadregényes Kárpátok színes darabkáit, varázslatos vázlatképet nyújtva a változatos hegyvilágról. A hegység bérceire hágva és völgyeibe szállva megismerhetjük ezerarcú tájait, földtani viszonyait, kivételes élővilágát és formakincsét.

2022.03.30.



Az élet ára Ukrajnában, az ukrán határon: 5000 euró
Stoffán György blogja: Mariupolból jöttem a két gyermekemmel.
Ukrán létemre az ukrán állam foglya voltam.


2022.03.18.



Orbán Viktor miniszterelnök: Köszönöm mindenkinek!
A záhonyi határátkelőnél ellenőrizte a humanitárius segítségnyújtás menetét.
Köszönjük mindenkinek az adományokat! Híd a Kárpátaljáért 1357 adományvonal.


Most indítottuk útnak a hatalmas magyar segélyszállítmány következő konvoját, öt hatalmas kamionnyi szállítmányt küldünk. Élelmiszerek, iparcikkek - gyerekeknek különösképpen -, kötszerek és gyógyszerek. Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán. Ez a segélyszállítmány hozzájuk megy.

"Bizony, bizony mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába,
hanem máshonnan mászik be, az tolvaj és rabló." (Jn 10:1)


2022.03.15.



Együtt a békéért! Békemenet 2022.03.15. Ezt a választást meg kell nyernünk!


"Akit magyarnak teremtett az Úr Isten, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember." (Széchenyi István) Élj, gondolkodj, érezz úgy, hogy az a teremtett Életet szolgálja! Tegyük jobbá együtt a világot! Orbán Viktor élő adásban volt a Kossuth téren.





"Hazádnak rendületlenül, Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar." (Vörösmarty Mihály)

Emlékezzünk együtt!




Varga Miklós, Vikidál Gyula & Kálmán György: Európa (Live @ Összetartás Est)




Petőfi Sándor - Nemzeti dal - Előadja Sinkovits Imre




Emlékezzünk együtt! Petőfi Sándor: Nemzeti dal




Készüljetek! Beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
A Békemenet március 15-én 12 órás gyülekezési időponttal.
Hajrá magyarok a keresztény értékekért, a családokért! SDG!


2022.03.10.



Novák Katalin Magyarország első női köztársasági elnöke


Az Országgyűlés titkos szavazással döntött az új államfő személyéről. 137 képviselő Novák Katalint választotta meg Magyarország első női köztársasági elnökének. A békesség embere akar lenni köztársasági elnökként. Felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell.

Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. "Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani" - hangsúlyozta. A magyarok békét akarnak, mi, nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni. (hirado.hu)





Vörösmarty Mihály: Szózat - Sinkovits Imre előadásában


"Hazádnak rendületlenül, Légy híve, ó magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar." (Vörösmarty Mihály)

2022.03.08.



George Friedman: Bukásra van ítélve az Európai Unió
A geopolitikai szakértő az ECHO TV Napi aktuális műsorában


Bukásra van ítélve az Európai Unió, a szabadkereskedelmi egyezmények pedig hátrányt jelentenek a kis országoknak - erről George Friedman beszélt az Echo TV stábjának. A Budapesten született, de már az USA-ban felnőtt stratéga elemzéseire, tanácsaira a Pentagontól a Kremlig a világ minden fővárosában éberen figyelnek a biztonságpolitikusok.

2022.02.28.



Rendkívüli interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel
A harcok elől menekülő emberekről azt mondta,
hogy mindenki számíthat a magyarok védelmére.


Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott rendkívüli interjúban. A kormányfő stúdiónkban is azt hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy kimaradjon a szomszéd országban zajló háborús konfliktusból. A harcok elől menekülő emberekről azt mondta, hogy mindenki számíthat a magyarok védelmére. Orbán Viktort Volf-Nagy Tünde kérdezte.

2022.02.25.



A videóban látható, hogy mennyire "embertelen és kegyetlen az orosz diktátor",
a következtetéseket meg mindenki vonja le maga.


Ne álljunk be a sorba, és ne higgyünk a médiának! HAZUDNAK! A balliberálisok át akarják venni a hatalmat Magyarországon! Pont most, a szemünk előtt veszítik el az Ukrajna fölötti kontrolljukat. Puccskísérletük megbukott Fehéroroszországban, Kazahsztában és Oroszországban is. Ezen felül vereséget szenvedtek Irakban és Szíriában. Idegesek, ezért most sok hibát vétenek! Legyünk résen, és ne hagyjuk, hogy manipulálják az emberek tudatát, ne hagyjuk, hogy kamuvideókkal és kamuképekkel, az érzelmekre hatva abba az irányba tereljenek bennünket, hogy rossz döntést hozzunk áprilisban. Hajrá Fidesz-KDNP!



"Ukrán katonatársaim! Önök önként letették a fegyvert, ezért most nincsenek veszélyben. Semmi sem veszélyezteti az életüket, sem a testi épségüket. Önök jelenleg a Luhanszki Népköztársaság területén tartózkodnak, és védelmünk alatt állnak. Hamarosan minden szükséges információt meg fognak kapni. Most biztosítjuk önöknek a szükséges orvosi és egyéb ellátást, továbbá lehetőséget kapnak arra, hogy felhívják szeretteiket. Írják fel nevüket, az esetleges panaszaikat, és azt, hogy milyen további segítségre van szükségük. Ide: vezetéknevét, keresztnevét és a többit." (szamokadatok)

2022.02.25.



Vályi István élő adásban volt itt: Beregsurány - Határátkelő.


A magyar oldalon nincsenek sokan, egy taxist sem látni, az ukránon nagy torlódás. Nőket, gyerekeket kiengednek, férfiakat 60 év alatt csak akkor, ha van magyar útlevelük és pecsétjük is benne, amely igazolja, hogy léptek már be vele Ukrajnába.

2022.02.24.



Putyin kőkemény figyelmeztetése a beavatkozni kívánó országoknak.


Akiket megkisért a gondolat, hogy kívülről beavatkozzanak. Bárkinek, aki megpróbál hátráltatni minket, és fenyegetést jelent az országunkra és az embereinkre, tudnia kell, hogy az orosz válasz azonnali lesz, és olyan következményei lesznek, amilyeneket még sosem tapasztaltak történelmük során. Minden forgatókönyvre fel vagyunk készülve, minden előkészületet megtettünk.

A Szovjetunió felbomlásával ugyan kapacitásunk nagy részét elvesztettük. A modern Oroszország a világ legnagyobb atomhatalmainak egyike. Sőt a legfejletteb fegyverekkel rendelkezünk. Senkinek ne legyen kétsége az országunkat ért közvetlen támadás szörnyű következményeket és a lehetséges agresszor teljes legyőzését vonja maga után. (hetek)



2022.02.24.



Rendkívüli hírek! Katonai hadművelet Ukrajnában.


Hajnalban Oroszország katonai hadműveleteket indított Ukrajnában. Kijevben és több Ukrán városban robbanásokat hallottak. Kijevből az emberek a hadműveletek elől menekülnek. Szijjártó Péter: A legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságának garantálása. (mtva.hirado)



2022.02.16.



Deák Dániel: Orbán Viktor akarata érvényesült Brüsszelben


Újból sikeresen tudta érvényesíteni akaratát Magyarország Brüsszellel szemben! Az Európai Unió Bírósága mai ítélete alapján ugyan életbe léphet a jogállamisági mechanizmus, de csak konkrét bűncselekményekben lehet majd alkalmazni, vagyis az nem lehet politikai nyo-másgyakorlás eszköze! Köszönhető mindez Magyarország és Lengyelország kormányának, akik közösen 2020 végén a vétó eszközével sikeresen megvédték álláspontjukat és ezáltal elérték a céljaikat. (Nagy Ervin filozófus)



2022.02.12.



Mi a baloldal ajánlata Magyarország számára?
Részlet a 23. évértékelőből videón!


Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai, egy gombaszakértővel megerősítve. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen.



2022.02.10.



Lázár János: Akinek a vidék az első


Büszke vagyok arra, hogy mezei képviselőként dolgozom, hogy a szülőföldemet,
a Dél-Alföldet képviselem az országgyűlésben.



2022.01.27.



Magyarország Soros György ellen Tucker Carlson filmje
Magyarország nem akarja megsemmisíteni önmagát.


Soros György befolyása itt sokkal erősebb mint az USÁban. Magyarország egy komoly és modern ország mely gondoskodik állampolgárairól. Magyarország nem akarja megsemmisíteni önmagát. Család, nemzet, kereszténység, emberiesség - egy helyen vannak egy magyar elmében.



Globalizmus, liberalizmus, nyílt határok. Soros mindezekért áll ki.


Oka van annak, hogy a legelvetemültebb NGO-k nem kedvelik Magyarországot. Soros nem vallásos, és nem hisz Istenben. Soros György egy milliárdos valutakereskedő aki évtizedeket harcolt politikai, társadalmi harcokat a nyugat ellen. Soros az NGO hálózatain keresztül milliókat költött a nemzeti határok felszámolására, demokratikusan megválasztott vezetők menesztésére...



Tucker Carlson eljött Magyarországra, hogy tájékozódjon a valós helyzetről.
Hamis vádak helyett a látottak alapján készített műsort.





Több mint 1,3 millió ember szerte a világból menekülti státuszt kérelmezett az EU-ban 2015-ben. Magyarország nem a leggazdagabb a világon, sem Európában, de kerítést tudtak építeni... Ez a határvédelem és nincs humanitárius katasztrófa.

2022.01.25.



Így osztotta ki Orbán Viktor a parlamentben az ellenzéki
képviselőket! Szuper jó! Ezt ne hagyd ki!




2022.01.12.



Koncz Zsófi: Ígéretek és tettek! Nagyon-nagyon szépen köszönöm.
Az ígéretek akkor érnek valamit, ha azokat tettek követik!


Választókerületem úthálózata az egyik szívügyem, és hiszek abban, hogy az ezirányú fejlesztések a követekező 100 évünket határozhatják meg! Nagyon sok megkeresést kaptam még tavaly, hogy Taktaharkány és Taktakenéz között van egy olyan útszakasz, amelyen nem lehet közlekedni. Ez egy 14 kilométeres szakasz, amely a két település mellett Prügyöt is érinti.

Az út ügyében felszólaltam a Parlamentben is és több, mint félév intenzív munkának köszönhetően 2021. október 8-án kijött a Magyar Közlönyben a határozat, mely szerint felújítjuk az egész 14 kilométert! Ez egy nagyon nagy dolog, tavasszal pedig el is indulhat a kivitelezés!



2021.12.24.



Novák Katalin: Magyarország első női köztársasági elnöke lehet
Még soha senki sem tett annyit a magyar családokért, mint amennyit
Novák Katalin tett államtitkárként és miniszterként!


Megtisztelő, hogy Magyarország első női köztársasági elnöke lehetek, amennyiben a parlament támogatni fog. Ennek a személyemen messze túlmutató jelentősége van. A kormányzatban nyolc éve vezetőként képviselem a magyar családok, gyermekek ügyét, amelynél megítélésem szerint nincs fontosabb, sorsdöntőbb kérdés. Másrészt nőként tölthetem be ezt a tisztséget, ami a történelmünkben először fordul elő, és ez különös felelősséget ró rám. Természetesen nemcsak a nők, hanem a férfiak, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek...

Abban a kiváltságban van részem, hogy három gyermeknek adhattam már életet, és akinek van gyermeke, az tudja, a gyermekeink számára követendő példák vagyunk jó és rossz dolgokban egyaránt, akár akarjuk, akár nem. Mindennap háromszorosan tapasztalom, hogy a továbbadott minta mekkora felelősség, és ha ezt a nemzet egészére terjesztem ki, akkor most ugyanezt a felelősséget érzem megsokszorozva. Az államfői tisztség azt is jelenti, hogy az embernek úgy kell viselkednie, olyan értékeket kell képviselnie, amelyek mások számára is követendőek lehetnek. Bízom benne, hogy meg fogok felelni ennek az elvárásnak...

A férjemmel a hivatalba lépést megelőzően ünnepeljük majd a húszéves házassági évfordulónkat. Hálás lehetek azért, és szerencsésnek is érzem magam, hogy két évtizedes házassággal a hátunk mögött vághatunk bele ebbe a közös feladatba. Ő lesz az első köztársasági elnöki férj titulussal rendelkező férfi az országban, ami azért is fontos, mert bár a jelöltséget én vállaltam, a tisztséget én fogom betölteni, ez nem magánszám, nem one-woman show. A családunkról is szól, és kiemelten a férjemről. A legnagyobb fiunk már felnőtt, a két kisebb gyermekünk is tizenéves, így abban az életkorban vannak, amikor már elég önál­lóak, és érzik a súlyát az előttünk álló öt évnek. Erről beszélgettünk is velük az utóbbi napokban, és úgy érzem, nagyon érett tinédzserként állnak hozzá – értik, érzik, hogy az ő életük a következő években valamelyest más lesz, mint a kortársaiké...

A nehéz járványhelyzetben képesnek kellett lennünk kitartani a korábban meghozott döntések mellett. Ilyen volt a fiatalok szja-mentessége vagy a dolgozó kismamák szülés utáni kiemelt anyagi támogatása. Küzdöttünk a magas nyugdíjprémiumért, a tizenharmadik havi nyugdíj gyorsabb visszavezetéséért, a bölcsődeépítésekért, hogy megmaradhasson a babaváró hitel, a csok, hogy elindulhasson az otthonfelújítási támogatás. Ezek megőrzése jó értelemben vett küzdelem, hiszen a forrást elő kell teremteni rájuk. És ahogy mondtam, ez a családpolitika befektetés a jövőbe, ugyanakkor drága befektetés. Úgyhogy alapvetően az év kihívásának és szakmai sikerének is azt tartom, hogy a járványhelyzet dacára sikerült a támogatásokat még tovább erősítenünk. (Forrás: Magyar Hírlap interjú)

2021.12.21.



Gratulálunk Orbán Viktornak! Nemzetközi sajtótájékoztató


Orbán Viktor miniszterelnök arról is beszélt, hogy Brüsszel miért támadja Magyarországot.



2021.12.14.



Orbán Viktor: Szabadság, hazafiság, hűség.
Együtt erő vagyunk! Ismét népszavazásra készülünk.


Nemet akarunk mondani a magyar jövőt fenyegető külföldi tervekre. Meg akarjuk védeni gyermekeinket az LMBTQ és társai propagandájával szemben ugyanúgy, ahogy megvédtük a magyar családokat a migránsokkal szemben. Jogunk van hozzá. A magyar alkotmánybíróság a napokban kimondta, hogy jogunk van nemet mondani a brüsszeli emberkísérletekre, jogunk van megvédeni Magyarországot, és jogunk van biztosítani a magyar jövőt. Ha erősek leszünk, és összefogunk, akkor most nemcsak Sopron és környéke, hanem az egész magyarság együtt szavaz majd, sőt, ha szerencsénk lesz, talán Európa szíve is megdobban.



2021.12.14.



Boldog 100. születésnapot, Civitas Fidelissima!
1921. december 14-én kezdődött a népszavazás, amely során Sopron
és a környező nyolc település lakosságának döntő többsége
Magyarország mellett tette le a voksát Ausztriával szemben.


Sopron magyar akart maradni. Szándéka olyan erős volt, hogy azt cselekvésbe is át tudta fordítani, és egyszer sem adta fel elveit, mert magyarnak született. A haza iránt érzett hűség rendületlenül tombolt a soproniak szívében, így volt erejük a végsőkig kitartani – elhatározásukban még meginogtatni sem tudta senki, sem Ausztria, sem az antant, sem egyéb földi hatalom. Pontosan 100 évvel ezelőtt mi, soproniak úgy döntöttünk, magyarok maradunk! Győzni akartunk, és győztünk is! Magyarország kormánya 2001-ben e győzelem emlékére december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította.

2021.12.12.



Szijjártó Péter: Svédasztalon a magyar demokrácia.
Interjú Stockholmból


A magyar demokrácia alapjaiban van megkérdőjelezve. Mi a véleménye erről? Sajnos ezt sértésnek kell tekintenem... A demokrácia azt jelenti, amit a kormány csinál, a nép általi felhatalmazáson alapul.



2021.11.25.



Koncz Zsófia: Elárultam az új szakmám a Fidelitas Kongresszuson!
Gratulálunk! Sugárzik belőled a szeretet.


2005-ben húszan megalapították a Fidelitást Szerencsen. Hajrá fiatalok (verseny)pályára fel! Legyetek mindig ilyen vidámak és hazaszeretők!



2021.11.14.



Újra megválasztották Orbán Viktort a FIDESZ elnökének.
Orbán: Hazát, hitet, anyaföldet nem adunk el.
Orbán: We do not sell our homeland, our faith, our homeland.


Kedves Barátaim! Köszönöm a megtisztelő bizalmat. Ha családos ember vagy, nem dönthetsz egyedül, mert a társadnak, ha nem is áll a rivaldafényben éppoly nehéz, mint neked, de az is lehet hogy nehezebb.



A feleségemtől megkaptam, megszereztem az engedélyt. Neki is köszönetet kell mondanom. Több, mint 35 éve csinálom. Mindig velem voltál akkor is, amikor nem érdemeltem meg. Köszönöm Ani.


Úgy érzem, hogy a legjobb korban vagyok, bár az nekem is gyanús, hogy eddig mindig így éreztem... Sok minden történt. Oroszok ki, kommunisták el, csődből vissza, Alkotmány be, IMF haza, rezsi le, migránsok kívül, határon túliak egybe, ami a legfontosabb szív fel. Valóban nem kevés...

2021.11.09.



A kerítés az egyetlen hatékony módszer a migrációs hullám megállítására
Miközben Lengyelországba illegális bevándorlók százai


próbálnak betörni, az Európai Bizottság továbbra sem hajlandó finanszírozni fizikai akadály építését. Pedig a kerítés az egyetlen hatékony módszer a migrációs hullám megállítására. Lettek, litvánok, lengyelek szembesülnek fizikailag is azzal a kihívással, amellyel mi 2015-ben és azóta is szembesülünk. Kerítés nélkül nincs az a rendőri vagy katonai alakulat, amivel több száz kilométernyi határt eredményesen lehetne védeni tömeges migrációs nyomás esetében.



2021.11.10.



Gál Kinga: Teljes szolidaritást vállalunk Lengyelországgal.
Itt az ideje, hogy az Európai Bizottság finanszírozza a határvédelmet!


Elitélem a migráció fenyegetésként történő felhasználását Fehéroroszország részéről, és teljes szolidaritásunkról biztosítom Lengyelországot. Itt az ideje, hogy a szavakon túl az Európai Bizottság azonnal megtegye ezt a határvédelem aktív segítségével és finanszirozásával. Válság, újabb migrációs és biztonsági válság van ezúttal a lengyel-fehérorosz határon.

Ez megerősíti azt az évek óta hangoztatott álláspontunkat, miszerint külső határaink védelme váljon végre prioritássá. A migránsokat nem szétosztani, a migrációt nem menedzselni kell ügynökségek segítségével, hanem a tömeges migrációt meg kell állítani a külső határoknál. Magyarország megmutatta, hogy ez lehetséges.

Az EU külső határainál határzárak felállítása nem kapott támogatást uniós költségvetésből. Pedig ezt a határvédelmet az európai szolidaritás vitathatatlan megnyilvánulásának kell végre elismerni. Itt az ideje, hogy ezt a Bizottság is megtegye, és gyors anyagi segítséget nyújtson az érintett tagállamok erőfeszítéséhez. Elég volt a szavakból, technikai vitákra nincs idő. Csak így óvhatjuk meg az amúgy is törékeny stabilitásunkat.



2021.11.04.



Mit jelent a migrációs nyomás határainkon?


Nagy Csaba barátom meghívására Baranya megyébe látogattam, ahol a drávaszabolcsi határszakaszon kaphattam betekintést az országunkat védő rendőrök és katonák munkájába, majd az egyes települési vezetők is beszámoltak az illegális migráció okozta problémákról. Déli régiónk Magyarországnak, a keresztény civilizációnak és az Európai Uniónak is a bástyája. A történelmünk pedig beszédes: ha a bástya elesik, az országunk is elesik. A migrációt meg kell állítani! (Azbej Tristan)





Itt az ideje, hogy az Európai Bizottság finanszírozza a határvédelmet!


2021.11.04.



Lázár János: Újabb információk és részletek a tram-train indulásáról


15 esztendővel ezelőtt kezdtük el a szegediekkel a közös munkát. A két városháza, Hódmezővásárhely és Szeged, együttműködése képpen született meg a gondolat és az ötlet, hogy a két város összekötésére egy 21 századi jármű típus szolgáljon. A tram-train egy olyan villamos, amely vasúti pályán közlekedik. Legnagyobb köszönet azoknak, akik lehetővé tették, hogy egy 80 milliárd forintos beruházás megvalósuljon... (Lázár János hivatalos oldala)



2021.10.30.



Tisztelettel köszöntöm a szabadság népét a nemzet fővárosában.
I respectfully greet the people of freedom in the nation's capital.


Ez a videó azért készült, hogy külföldi barátainknak is bemutassuk, hogy mi Magyarországon hogyan emlékezünk a hőseinkre, illetve hogyan ünnepeljük és védjük a szabadságot. Fantasztikus lett!

 

2021.10.23.



Békemeneten csodálatosan énekeltünk:
"Annyi mindent kéne még elmondanom,


S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom, Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk."



2021.10.23.



Orbán Viktor miniszterelnök úr ünnepi beszéde.
Írva van, hogy óvakodjatok a hamis prófétáktól,
akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok!


Ha meg akarjuk védeni családunk biztonságát, gyermekeink jövőjét, munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni nyelvünket, kultúránkat, akkor mindenkinek ki kell venni a részét a ránk váró küzdelemből.



2021.10.17.



Mi, magyarok és nem az NGO aktivisták...
2020-as jelentésében Freedom House – a befolyásos NGO –


megállapította, hogy annyi támadás történt a magyar szabadságjogokkal szemben, hogy az ország már nem felel meg a demokrácia definíciójának. Hogy őszinte legyek, nem érdekel, mert nem a Freedom House dolga megítélni a magyar demokráciát.

Egyetlen Freedom House aktivista sem harcolt a függetlenségünkért, a szuverenitásunkért, ezt mi tettük. Mi harcoltunk a megszállók ellen, mi harcoltunk a szabadságért, mi harcoltunk az ország szuverenitásáért. A miniszterelnök, aki most az országot vezeti volt az első politikai szereplő, akinek elég bátorsága volt ahhoz, hogy sürgesse, hogy a szovjet csapatok hagyják el hazánkat.



2021.10.05.



Októberben ismét Békemeneten vonulhatunk Budapest főutcáin,
kart karba öltve, amint azt elődeink tették 1956 őszén.


A forradalom 50. évfordulóján Gyurcsány irányításával vér és könnygáz borította el a pesti utcákat, amikor az azonosítóval nem rendelkező rendőrséggel letaroltatta az emlékezésben résztvevőket és az éppen arra járókat. Egy szó, mint száz, ismét okunk van megmutatni békés erőnket. Régóta várunk erre a hívó szóra! Gyurcsány és az ő koalíciója kiérdemelte tömeges tiltakozásunkat. Seneca, az ókori római politikus, államférfi és író bizonyosan jól ismerte az emberi lelket, a bennünk lévő jó és rossz vezérlést.

Ha nem így lenne, vajon hogyan is tudta volna ilyen pontosan leírni mi is a megbocsájtás lényege. Azóta sem olvastam ennél jobbat, kifejezőbbet. "A megbocsájtás a megérdemelt bűn elengedése". Gyurcsány és társai élhettek volna az őszinte bocsánatkéréssel és ezzel egy időben visszavonulhattak volna a politikától. Sem ezt, sem azt nem tették. Tegyük gyorsan hozzá – látva az ellenségesen viselkedő ellenzékünket – Seneca meghatározását a Jó Isten hatáskörébe utaljuk.



Böszmeség az őszödi beszéd. Gyurcsány a baloldal vezetője
Orbán Viktor: Őszödi beszéd 15 - DERMESZTŐ velünk élő múlt!


2021.10.03.



Gratulálunk! Szabó Nikolett a 14. Nemzeti Vágta nyertese
Budapest, Hősök tere 2021.október 3.
A versenyző szabadkai, és először versenyzett Budapesten.


2021.10.01.



Nicolas Bay: Az EU-s intézmények viselkedése elfogadhatatlan Magyarország ellen.
Nicolas Bay: The behavior of the EU institutions is unacceptable against Hungary.
Senki sem tudta bizonyítani, hogy Magyarországon sérülne a jogállam


Koncepciós per folyik Magyarország ellen. A határvédelem, vagy a gyermekvédelem kezelése kimondottan a tagállamok hatáskörébe tartozik. A LIBE bizottság vizsgálódásának nincs jogi következménye. Az egész csak egy politikai színjáték. Politikai játszmát folytatnak Magyarország ellen. /Kovács András/



2021.09.10.



Kocsis Máté: Pikóék nagy kegyesen elfogadták végre a 2,1 milliárd forintos
kormányzati támogatást a gyermektábor befejezésére


A helyzet orvoslására idén januárban tárgyaltam a minisztériummal, és megállapodtunk, hogy a pénz továbbra is a kerület rendelkezésére áll, csak kérniük kell Pikóéknak. Nyárig a támogatási kérelmet persze NEM készítette el a polgármester úr és hivatala, mert fontosabbnak tartották inkább telekürtölni a propagandasajtójukat azzal, hogy a "kormány kivérezteti a várost", ami egy teljesen nyilvánvaló hazugság volt már akkor is.

Pikóékat egyáltalán nem érdekli, hogy megint eltelt egy nyár, amikor a gyerekek nem üdülhettek, ők inkább még a kerület tulajdonában lévő balatoni strandot is kijátszották a vitorlás haveroknak. A tegnapi testületi ülésen végre elfogadták a több mint két milliárd forintos kormányzati támogatásról szóló előterjesztést, csak erről épp "elfelejtett" a polgármester posztot írni.

Kínos lehet, hogy lehullt a lepel erről a hazugságról is. Persze szép lassan a többiről is le fog. Pikóék dolga már csak annyit, hogy ne szerencsétlenkedjék el ezt a támogatást is.

2021.08.06.



Tucker Carlson ma este videó - Tucker Carlson Tonight
FOX NEWS CHANNEL Orbánnal leültünk egy pár hosszú beszélgetésre.


A közel 200 különböző megyéből a föld színén, pontosan egy választott vezetővel rendelkezik, aki nyilvánosan azonosítja a nyugati stílusú konzervatívokat. Orbán Viktornak hívják, ő pedig Magyarország miniszterelnöke. Magyarország egy kis ország Közép-Európa közepén. Nincs haditengerészete vagy atomfegyvere. A GDP-je kisebb, mint New York államé. Nem gondolnád, hogy Washingtonban a vezetők nagy figyelmet fordítanak Magyarországra, de ők igen, megszállottan.

Orbán Viktor a neoliberalizmus alapelveinek elutasításával feldühítette őket. Orbán mit hisz? Néhány évvel ezelőtt nézetei mérsékeltnek és konvencionálisnak tűntek. Szerinte a családok fontosabbak a bankoknál. Szerinte az országoknak szükségük van a határokra. Hogy ezeket a dolgokat hangosan kimondta, Orbánt szidalmazták. A baloldali civil szervezetek fasisztának, a demokrácia lerombolójának minősítették.

Joe Biden tavaly ősszel azt mondta, hogy totalitárius diktátor. Washington hivatalnok olyan alaposan megveti Orbán Viktort, hogy a külügyminisztériumban és környékén sokan, köztük a neokonok is támogatják az ellene induló nyílt antiszemitákat a jövő áprilisi választásokon. Mindezt megnéztük az Egyesült Államokból, és elgondolkodtunk azon, hogy igaz-e, amit hallottunk. A héten Magyarországra jöttünk, hogy megnézzük a saját szemünkkel. Orbánnal leültünk egy pár hosszú beszélgetésre.



Of the nearly 200 different counties on the face of the earth, precisely one has an elected leader who publicly identifies a western-style conservative. His name is Viktor Orbán, and he's the prime minister of Hungary. Hungary is a small country in the middle of Central Europe. It has no navy or nuclear weapons. Its GDP is smaller than New York State's. You wouldn't think leaders in Washington would pay much attention to Hungary, but they do, obsessively.

By rejecting the tenets of neoliberalism, Viktor Orbán has enraged them. What does Orbán believe? Just a few years ago, his views would have seemed moderate and conventional. He thinks families are more important than banks. He believes countries need borders. For saying these things out loud, Orbán has been vilified. Left wing NGO's have denounced him as a fascist, a destroyer of democracy.

Last fall, Joe Biden suggested he's a totalitarian dictator. Official Washington despises Viktor Orbán so thoroughly that many, including neocons in and around the state department, are backing the open anti-Semites running against him in next April's elections. We've watched all of this from the United States, and wondered if what we'd heard could be true. This week we came to Hungary to see for ourselves. We sat down with Orbán for a couple of long conversations.

"Hiszünk abban, hogy életünk értelme hazánk, családunk és Isten szolgálata." Tovább!
Hazaszerető, biblikus keresztény hazafiakat ide várjuk.
Kiállunk Orbán Viktor miniszterelnök úr mellett.

2021.08.01.



Együtt sikeresek vagyunk. Nemzeti konzultáció a járvány utáni életről
Összefogunk hazánkért. Védjük meg hazánkat, gyermekeinket!


Ezen az oldalon tud regisztrálni a járvány utáni életről szóló konzultációra. Adatai megadása után a konzultációs kérdőívet egy, az e-mail-címére elküldött link megnyitásával tudja kitölteni. Ezt a regisztráció után kapja meg, kérjük, keresse a megerősítő üzenetet e-mail-fiókjában! A többlépcsős regisztrációs folyamat biztonsági célokat szolgál. (nemzetikonzultacio.kormany.hu)

2021.07.22.



A nándorfehérvári diadal emléknapját ünnepeljük
1456. július 22. Hunyadi János törökök felett aratott győzelme


Erről az Országgyűlés döntött 2011-ben. A déli harangszó is emlékeztet erre.
Így kellene tanítani a történelem órán.



Egy igaz hazafi! Isten éltesse az egész családot!


Kiállunk Orbán Viktor miniszterelnökünk mellett. Hajrá magyarok nemzeti kormányunkért, a keresztény értékekért, a családokért!

2021.06.04.



Kondor Katalin, a Lovas István Társaság elnöke adta át
Szentesi Zöldi Lászlónak a 2020-as Lovas István díjat.


Szentesi Zöldi László a Demokrata újságírója, de máshova is ír, meg szépirodalmat is ír. "Mindig, ha kitüntetünk valaki, ahogy első alkalommal Szakács Árpádot, szeretnék én belevinni mást is, minthogy valaki nagyon jó újságíró. Árpinál az volt a helyzet, amit ő megírt akkoriban a kultúra diktatúrájáról, az egy alapkönyv. Az elgondolkodásra mindenkinek lehetőséget ad, és a tanulság levonására is. Szentesi Zöldinél meg az a plusz, hogy szépirodalmat is ír." (Kondor Katalin)



2021.06.04.



Ákos: A jövőnkért ma is küzdenünk kell
Emlékműsor versekkel, prózával és dalokkal Trianonról


Nekünk, akiknek fontos a nemzet, össze kell fognunk, jobban, mint bármikor korábban. Meg kell értenünk, hogy érdekeltek vagyunk egymás sikerében – nyilatkozta Kovács Ákos énekes. A Kossuth-díjas szerző-előadóval beszélgettünk Trianon traumájáról, a szocializmus máig ható, hazug történelemszemléletéről és arról, hogy milyen érzés Kolozsvár főterén harmincezer magyarnak koncertet adni.

– Százegy évvel ezelőtt történt a trianoni országvesztés. Hogy látja, mit jelent ma a békediktátum?

– Trianon ma ugyanazt jelenti Magyarország számára, mint a döntés pillanatában: példátlanul gyalázatos, aránytalan büntetést, ami ráadásul egy újabb világháborúnak készítette elő a terepet. (vasarnap.hu)

Az írásokat és dalokat válogatta, előadja: Kovács Ákos. Zongorán közreműködik: Balásy Szabolcs. Köszönet Szigethy Gábornak és Gábor Júliának az archív újságcikkekért, valamint az Új világ született (1914-1922) kiállításnak az archív mozgóképekért és a bejátszott videókért. (AkoxVlog ::: 20E12 • TRIANON 100)



Nagy-Magyarország keresztre feszítésének napja volt: 1920. június 4.
Apponyi Albert gróf trianoni beszéde


2021.06.04.



Az 1920. június 4-i trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról
2010 óta a nemzeti összetartozás napján emlékezünk meg.


A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra erőszakolt rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyar Királyság és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság új határait.

Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az őshonos magyar népességből 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához. A döntés 23,4 millió lakost érintett, Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

2020.01.09.



Orbán Viktor miniszterelnök úr évindító nemzetközi
sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorban




Készen állok a következő miniszterelnök-jelöltségre
jelentette ki a kormányfő kérdésre válaszolva

Közölte: bár a Fideszben még nincs döntés a nagyobbik kormánypárt 2022-es országgyűlési választásokon induló miniszterelnök-jelöltének személyéről, én viszont készen állok.

2 óra 40 percen keresztül, egy pohár víz megivása nélkül, folyamatosan, megállás nélkül tartott az élő sajtótájékoztató. A válaszok pedig nem politikai válaszok voltak, hanem azok többségében szakmai, szakmapolitikai válaszok voltak, ha kell szakszavakat használt. Szükség esetén a külföldi sajtónak angolul válaszolt, illetve, ha magyarokat érintő volt különösen a téma, akkor angol közben magyarra váltott. Semmilyen kérdésben nem volt a válasz mellébeszélés, de hát Orbán Viktor nem is szokott mellébeszélni.

És mindezt papír nélkül! Pedig téma volt bőven: Gyöngyöspata, Mátrai Erőmű, győri gyerekgyilkosság, igazságszolgáltatás kérdései, Brüsszel, USA-Irán, sajtó-ügyek, Európai Néppárt, önkormányzati választások, klímavédelem, zöldpolitika, Gréczy ügy, Borkai ügy...mindenki azt kérdezett, amit akart. Egyébként a libsi sajtó volt többségben, és ők is azt kérdeztek, amit akartak, és Orbán Viktor mindenre válaszolt, mindenkinek válaszolt, semmit sem került meg, még a legkényesebb kérdésekre is válaszolt!

Magyarország teljesítményének javítása, és az országépítő munka erősítése a kormány célja a következő két évben – jelentette ki a miniszterelnök az év első Kormányinfóján. Orbán Viktor úgy fogalmazott: sűrű és munkás két év áll a kormány előtt, hiszen ismét nő a migrációs nyomás és a klímavédelem tekintetében is határozott célokat fogalmaztak meg. Megjegyezte ugyanakkor, hogy gazdaságpolitikában Magyarország továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik, folyamatosan emelkednek a bérek, a foglalkoztatottak száma pedig történelmi csúcspontot ért el az elmúlt időszakban...(mindenszo.hu)



2021.05.14.



Orbán Viktor is gratulált Matteo Salvininek a bírósági győzelméhez,
méghozzá az Instagramon * Teljes cikk itt!


Ahogyan arról a PestiSrácok is beszámolt nem bocsátja bírósági tárgyalásra az úgynevezett Gregoretti-ügyet a szicíliai Catania vizsgálóbírósága, mivel nem tartja megalapozottnak a vádemelést Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterrel szemben egy migránscsoport feltartóztatása miatt. (pestisracok.hu)

2021.04.27.



Elkezdődött itthon a tömeges oltás. 4 millió oltás után...


Szerdáig több száz helyszínen adják be a Sinopharm vakcinát. Ha minden jól megy, a héten meglesz a 4 millió beoltott, így jöhetnek a további enyhítések. A kormány már véglegesítette az újraindítás következő lépéseit. Az új szabályok jelentős része védettségi igazolványhoz kötött. Nem több jogot kap egy beoltott, hanem több szabadságot. Semmilyen alaptörvényi rendellenesség nem tapasztalható a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban.



Igaz magyarok: Kondor Katalin videó 1. rész


Kondor Katalin szülei Kondor Lajos és Kuhár Erzsébet voltak. Debrecenben, szülővárosában végezte általános és középiskolai tanulmányait. Édesanyja már gyermekkorában megmutatta neki a kulturális élet sokféleségét. 1971-ben Budapesten Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Kereskedelmi Karán diplomázott.

Igaz magyarok: Kondor Katalin videó 2. rész

Már egyetemi évei közben külsősként tevékenykedett a Magyar Rádióban. 1972-től a Rádió belső munkatársa. 1974–75-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége újságíró iskolájában tanult. Éveken át A Hét c. televíziós hetilap egyik jellegzetes arca volt. Rádióelnökké választása után, 2003 októberében a Népszava hamisított beszervezési iratokat közölt az 1974–83 közötti időszakra. A vizsgálat tisztázta a rágalmak alól.

2021.04.24.



Kondor Katalin: A rebellis újságírók közé tartoztam * Teljes cikk itt!
Lovas Istvánról és a rádiós magyarnyelv-használatról is beszélt.


Kondor Katalin közgazdász, rádiós újságíró, a Lovas István Társaság elnöke a Vasárnapnak a 70-es, 80-as évek és a rendszerváltás időszakának rádiózásáról, Bőzsöny Ferencről...

1991-ben lett a Kossuth Rádió adófőszerkesztője, 2001 és 2005 között pedig a Magyar Rádió elnöke volt. Tapasztalt közvetlen beleszólást, beavatkozást a politika részéről abban az időben?

A jobboldalt mindig kézi irányítással vádolja a baloldal. Én 1972-től dolgoztam a Rádióban. Az ugyebár egy más korszak volt. Más korszak, más ideológia. Frissen végzett egyetemistaként talán még azt a fogalmat sem ismertem, hogy kézi vezérlés. Talán az egész ország kézi vezérléssel működött? Nem tudom. Ha ennek lettek volna kézzelfogható bizonyítékai, bizonyára tiltakoztam volna ellene.

Egy-két kivétellel tisztességes emberek voltak a főnökeink. Ám megjegyzem, nem tilos felállni, és elhagyni azt a munkahelyet, ahol bántó az úgynevezett kézi vezérlés. Ez alkalommal nem részletezem, de engem sem kezdő koromban, sem később nem lehetett kézi vezérléssel befolyásolni. Tudom, és akkoriban is tudtam, hogy voltak, vannak manapság is megvásárolt újságírók, de én a rebellisek közé tartoztam.

Ezért aztán elég sokat szenvedtem, ha szabad ezzel a szóval jellemeznem az akkori idők vitáit. Ám ha nagyot ugrunk az időben, nem kevés lelki terhet okozott az sem, amikor mertem elnök lenni. Hatalmas támadások értek, mint mindenkit mindmáig, akik nem tetszenek azoknak, akik nem az ő fejükkel gondolkodnak, akik nem az ő filozófiájukat éltetik. Ami az elnöki időszakomat illeti, számos alkalommal volt lehetőségem ezt megtapasztalni.

Volt olyan műsora a rádiónak, ami különös támadásokat élt át?

Ha nem a szellemi, világnézeti ellenfeleid kívánságát teljesíted, akkor mindig vannak támadások. Voltak is szép számmal. Hogy csak a legnagyobb támadásnak kitett rádiós műsort említsem, a Vasárnapi Újság, amely már az úgynevezett rendszerváltás óta a támadások kereszttüzében volt, s legnagyobb bűnének azt rótták fel, hogy nagy szorgalommal hozta nyilvánossága a magyar történelem elhallgatott fejezeteit. Nos, ezt a műsort komoly támadások érték. Törvény szerint az Országgyűlés illetékes bizottsága évente meghallgatja az elnököt.

Én is megjelentem egy beszámolóra, ahol döbbenetemre, Bauer Tamás SZDSZ-es politikus volt egyedül az, aki Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök uniós felszólalásainak "stílusához" hasonlóan magából kikelve, artikulálatlanul ordított perceken át, hogy ilyen soviniszta, fasiszta, rettenetes műsor, mint a Vasárnapi Újság hogyan létezhet? Kikértem magamnak ezt a hangnemet, mást nem lehetett tenni. Más műsorokat ilyen durva támadások talán nem is értek. Számomra ez arra volt bizonyíték, hogy a Vasárnapi Újság teszi a dolgát, méghozzá jól.

A Klebelsberg Kultúrkúriában, ahol az elmúlt esztendőkben nyilvánosság előtt beszélgetett jeles emberekkel, vajon folytathatja-e a Névjegy+ műsorait a járványhelyzet végeztével?

Remélem, de természetesen nem rajtam múlik. Minden intézmény bajba került a világjárványnak nevezett valami miatt, úgyhogy várjuk a "felszabadulást". Mint ahogy várják a kúria működtetői is, hogy térjenek vissza a színházi közvetítések, a hangversenyek, a közösségi összejövetelek...

Ön jó barátságban volt Lovas Istvánnal. Miért gondolta úgy, hogy társaságot hoz létre az emlékezetére?

Soltész Péter matematikus barátommal gondoltuk úgy, nem hagyhatjuk, hogy Lovas neve feledésbe merüljön. Azt az újságírást, azt az újságírói bátorságot és tájékozottságot, amit ő képviselt, azt nem szabad elfeledtetni az emberekkel, hanem valamiképpen meg kell őrizni. (vasarnap.hu)

2021.04.15.



Film: Az "Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" című projekt
az "őszinteség, bátorság és büszkeség" rendezőelvei szerint


átfogóan vizsgálja a 10 éves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit. Amint e 10 év lényegéről Kövér László házelnök fogalmaz az interjúban: "Magyarnak lenni jó dolog, a magyar nemzet önmagában egy érték, és a magyar nemzet jövőjének a biztosítása minden politikának a legfontosabb célja. Amelyik politikának nem ez a legfontosabb célja, az nem magyar politika."

Az Országgyűlés elnöke mellett a filmben az ország gazdaságáért vívott csatákról és az unortodox gazdaságpolitika győzelméről Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke; az Európai Unión belüli csörtékről és a migrációs válság kihívásairól Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; a balliberális kormányok magyar nemzet ellen elkövetett bűneiről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyette;

a jogállamisággal kapcsolatos kettős mércéről és az új európai lehetőségekről Varga Judit igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor kormánybiztos, volt miniszter; a mára már hungarikummá vált családtámogatási rendszerről és szociálpolitikai kérdésekről pedig Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Balog Zoltán, a református zsinat lelkészi elnöke, az EMMI korábbi vezetője is nyilatkozik. /Alapjogokért Központ/

2021.04.11.



A Bayer show vendége Varga Judit igazságügyi miniszter volt.
Varga Judit: Sok helyen álszentséget látok.


"Az ellenzék hónapokon keresztül vitte a keleti vakcinákkal szembeni aljas kampányát – most ezt befejezték, mert úgy látom, hogy rájöttek, hogy ez kontraproduktív, de azért bárki megtalálja az interneten mondjuk a DK szóvivő hosszú tirádáját arról, hogy a Szputnyik-vakcinával a magyar kormány emberkísérletet végez és ők tiltakoznak ez ellen. Ehhez képest az egyik lehetséges következő német kancellár éppen most rendelt Bajorországnak egymilliót ebből az 'emberkísérletből'." - mondta a műsorban Bayer Zsolt műsorvezető.

"Szerintem ez csak azt igazolja, amit a magyar kormányfő és a hazáért folyamatosan fellépő és a hazát első helyre helyező kormány cselekedett, hogy 'Hungary is first'. Nem érdekel, hogy ki hogyan gyaláz és ki mit mond, a saját tudósainkra, a saját valóságunkra támaszkodva, jó időben hozott a kormány egy döntést arról, hogy igenis, az EU-n kívül is szét fog nézni a világban, hiszen a számok azt diktálták, hogy itt nagyon-nagyon sok vakcinára lesz majd szükség.

Az ellenzéknek teljesen menthetetlen a helyzete a vakcinához való hozzáállás és retorika szempontjából, mert az nem úgy van, hogy most kitalálom, hogy akkor holnap mégis csak legyen vakcina. Jóval előbb kellett felébredni. (...) Sok helyen álszentséget látok. Elképesztő szerintem az, hogy bizonyos országoknak fontosabb volt, a mainstreamhez tartozás, az európaiság álszent erőltetése, mint a saját állampolgáraik egészségéért való aggódás (...)"- válaszolta Varga Judit. (hirtv.hu)

2021.04.06.



Orbán Viktor: Újraindul az ország * Teljes cikk itt!
MEGVAN A KÉT ÉS FÉL MILLIÓ BEOLTOTT


Fontos mérföldkőhöz érkezett az ország, két és fél millió magyar állampolgár kapta már meg a koronavírus elleni oltást, ezért holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások – jelentette be nemrég a miniszterelnök a közösségi oldalán.

Orbán Viktor kifejtette: egy éve áll az ország háborús állapotok közepette, korlátozások, kijárási tilalmak és személyes veszteségek mellett kell élni az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, melyben az egyetlen győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina – figyelmeztetett a kormányfő, aki hozzátette, járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, ezért arra kérte az embereket, hogy ezeket maradéktalanul tartsák is be.

Nemrég jelent meg Pintér Sándor határozata, amelyben a belügyminiszter megállapította, hogy megtörtént a 2,5 milliomodik oltás. Ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében a következő intézkedések lépnek életbe holnap, azaz április 7-én: a kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul; az üzletek reggel 5 óra és este 9.30 között lehetnek nyitva; az üzletek, köztük a március 8-a óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek.

Átlagosan 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint. A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók. A vendéglátó-helyiségek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket. (magyarnemzet.hu)

2021.03.25.



Varga Judit: Ismét kibújt a szög a zsákból * Teljes cikk itt!
Az EP megpróbálja rátenni a kezét a magyar embereknek járó forrásokra.


Jól ismerjük már Sophie In't Veld képviselő asszonyt, a jogállamiság "hősét" és a hazug Sargentini-jelentés egyik legnagyobb támogatóját. A holland liberális EP-képviselő egy Twitter-üzenetben beismerte, hogy a brüsszeli baloldal lengyel és magyar kormányokkal kapcsolatos jogállamisági aggályai nem jogi jellegűek, hanem kizárólag politikaiak. No komment.

Miközben a járvány Európában elemi erővel tombol és a tagállamok azon dolgoznak, hogy emberéleteket mentsenek, az Európai Parlament ismét megpróbálja rátenni a kezét a magyar embereknek járó forrásokra. Bár már megszokhattuk, mégis szomorú, hogy a magyar ellenzéki pártok támogatják, sőt oroszlánrészt vállalnak ebben a rosszindulatú machinációban és még büszkék is rá.

Decemberben sikeresen elhárítottuk a baloldal támadásait és megvédtük a magyarok érdekeit. Azonban azt, ami jogellenes, nem hagytuk szó nélkül, ezért Lengyelországgal közösen az Európa Unió Bíróságához fordultunk, hogy vizsgálja meg a kondicionalitási rendeletet.

Decemberben a tagállamok állam- és kormányfői megállapodása nyomán a Bizottság vállalta, hogy a rendeletet addig nem alkalmazza, amíg azt az Európai Unió Bírósága vizsgálja. Alapos jogi vizsgálathoz idő kell – a Sargentini-jelentés jogsértő szavazásával kapcsolatos per már több mint két éve tart.

A kondicionalitási rendelet alkalmazását sürgető Európai Parlament most nemcsak a Bizottságot fenyegeti, hanem közvetetten az uniós bírákra is súlyos politikai nyomást gyakorol egy folyamatban lévő ügyben! Ha valami, ez a magatartás súlyosan sérti a jogállamiságot. (Varga Judit)

2021.02.17.



A V4-ek betöltik hivatásukat * Teljes cikk itt!
Nemzeteink átérzik felelősségük súlyát, amelyet Európa jövőjéért viselnek.


Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig. Ezt a tényt a térség szovjet megszállása 1990-ig eltakarta a szemünk elől. Hagyományos hivatásunk modern megvalósításának feladata értelmezhetetlen volt, amíg szovjet katonák állomásoztak országainkban, és bennünket csak az a vágy hajtott, hogy kiszabadulhassunk a Varsói Szerződésből.

Az is beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után oda juttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására: hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt.

A kommunizmus megdöntése és országaink felszabadítása után boldog, de igen legyengült állapotban voltak országaink. A túlélés, a nagy átalakítás erőpróbája, egy életképes és a nyugati világhoz illeszkedő új korszak megalapozása lekötötte minden erőnket. Mégis, a szívünk azt diktálta már 1991-ben, hogy országainknak, Lengyelországnak, Magyarországnak, Csehszlovákiának valamiképpen össze kell majd fogniuk. Tudtuk, évszázadok jönnek-mennek, de a közép-európai népek sorsközössége marad.

S valóban, harminc év elteltével, NATO-tagként az Európai Unió legdinamikusabb térségeként tekinthetünk magunkra. Erős növekedés, alacsony munkanélküliség, gyors digitális átalakulás, robusztus befektetések. Ezek vagyunk ma mi.... (magyarnemzet.hu)

2021.02.13.



Szijjártó Péter válaszolt az amerikai külügyminiszternek * Teljes cikk itt!


"A közép-európai térség és benne Magyarország számára is a sikeres jövő kulcsa a közös értékeken alapuló európai és euroatlanti integráció" – írta az MTI által kiadott közlemény szerint Antony Blinken amerikai külügyminiszternek küldött válaszlevelében Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, aki előzőleg gratulált a visegrádi országok (V4) közötti partnerség létrehozásának harmincadik évfordulója alkalmából.

"Magyarország 2021 júliusától a V4 soros elnökeként az elmúlt 30 évben elért sikerekre kíván építkezni, Közép-Európa további erősítéséért, valamint az Egyesült Államokkal való, a közös érdekeken és értékeken alapuló, egyre szélesebb körű együttműködésért" – tette hozzá a levélben a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország büszke a V4-es szövetségeseivel elért sikerekre, így a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Hozzátette, a magyarok hiszik, hogy ennek a szellemiségnek az eredményeként lett a visegrádi csoport a közép-európai együttműködés és fejlődés motorja.

Február 9-én az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatát követően Antony Blinken, az USA külügyminisztere Twitter-üzenetben is gratulált Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának az évforduló alkalmából. Üzenetében Blinken gratulált a visegrádi együttműködéshez, amely – mint írta – hozzájárult a biztonsághoz Európa szívében és azon is túl. Az Egyesült Államok és a visegrádi négyek szövetségét megingathatatlannak nevezte, és hozzátette: örömmel néz elébe a közös munkának. (magyarnemzet.hu)

2021.03.11.



Emlékezzünk! Orbán Viktor ünnepi beszéde 2017. március 15-én
Nemzeteink átérzik felelősségük súlyát, amelyet Európa jövőjéért viselnek.


Március 15. a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy mi voltunk, vagyunk és leszünk, ez a mi diadalunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett március 15-i díszünnepségen. A kormányfő szerint a '48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén, ki a hű, a hazafi, az odaadó, ki a bátor. "Most is a lázadás állapotában vannak Európa népei" – jelentette ki a politikus, aki szerint 2016-ban a nemzetek fellázadtak a brüsszeli bürokraták és a nemzetközi tőke álszent szövetsége ellen. Először az angolok és az amerikaiak és idén jön a folytatás. Orbán Viktor hozzátette: ma még lehetőségünk van arra, hogy a lázadás felszabaduló erőit alkotmányos keretek között tartsuk.

2021.02.04.



Holland pénzből járatja le hazánkat a HVG * Teljes cikk itt!
Menczer Tamás mélyen aggódik a holland jogállamiság miatt


A holland jogállamiságot dicsérte a HVG abban a minap megjelent cikkében, amelyben a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerint eljárással foglalkozott. A gond csak az, hogy az írás megjelenését a Benelux állam nagykövetsége finanszírozta. Menczer Tamás külügyi államtitkár úgy reagált, mélyen aggódik a holland jogállamiság miatt, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig helyreigazítást kért.

"A cikk megjelenését a Holland Királyság budapesti nagykövetsége támogatta" – ez a mondat olvasható a HVG egyik cikkének alján, amelyben a balliberális lap látszólag a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárás állásáról kívánt beszámolni.

A HVG a bevándorláspárti erők politikai támadásával kapcsolatban úgy fogalmaz: "a hetes cikk szerinti eljárás továbbra is zajlik a magyar jogállamiság védelmében." A cikkben ennél bújtatottabb üzenet is fellelhető, ami vélhetően szoros kapcsolatban áll azzal, hogy ki volt a finanszírozója az írás elkészültének. A szerző ugyanis Hollandiát a demokratikus értékek iránt elkötelezett országnak nevezte az írásban.

Menczer Tamás külügyi államtitkár a cikkre Facebook-bejegyzésében úgy reagált: "Ha jól értem, a holland kormány (van egyáltalán?) és nagykövetsége aggódik a magyar demokráciáért. Kellő tisztelettel és nagyon óvatosan jegyzem meg, Hollandiában épp most bukott meg a kormány a családtámogatási botrány miatt. Ugyanis a családtámogatás Hollandiában nem volt jogállami." – tette hozzá.

Az államtitkár többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában 2019-ben több mint háromszáz antiszemita bűncselekmény történt. Menczer megemlítette: Hollandiában az újságírók hatvan százaléka kap fenyegetéseket, egy ügyvédet pedig a nyílt utcán lelőttek, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke azt mondta, hogy "Hollandia narkóállammá vált".

Rámutatott: a migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus. "Az az igazság, hogy kicsit kezdek aggódni a holland demokrácia állapotáért..." – összegzett a külügyi államtitkár. (magyarnemzet.hu)

2021.01.14.



Tanuljunk Amerika elbukásából! * Teljes cikk itt!
AZ ÚJPOGÁNY DIKTATÚRA A SZEMÜNK LÁTTÁRA SZÜLETIK MEG A TENGERENTÚLON


Lássuk be, a konzervatív réteg egy része – világszerte és idehaza is – egyszerűen nincs felkészülve arra a pimasz, cinikus kétszínűségre, ami folyamatosan fűti a baloldalt, annak sajtóját és véleményformálóit! Ezért kezdődött minden a Black Lives Matter mozgalom (BLM) üzemi sebességbe kapcsolásával, amely szervezet ugyan létezett és hallatott is magáról, de a világ nyilvánossága előtt tavaly rúgták be a kapukat.

Emlékezhetünk, a progressziónál szinte mindenki elfogadta, hogy a fél Egyesült Államokat lángba lehet borítani, kifosztani, káoszba taszítani. Hiszen – bár finomkodva kimondták, hogy szabályt szegnek – ez szükséges a változások eléréséhez, protestálni kell, küzdeni, harcolni a jogaikért, az elnyomás ellen, a szabadságért, az egyenlőségért...

Miután az elmúlt évtizedekben semmi mást sem csináltak kiváló hatásfokkal, csak az ellehetetlenítéseket és az árulók beszervezését, ocsmány pocskondiázásokat, mások emberségben való meggyalázását – amit szintén egy az egyben átvett a magyar baloldal is, lásd a mögöttünk hagyott időszak kiemelkedő retorikai teljesítményeit –, mesterkélten, tágra nyílt szemekkel kérték számon Donald Trumpot, hogy mit képzel, ezzel a harcos retorikával mégis mit szeretne elérni? Mi az, hogy nem fogadja el a "vereséget"?!

Mike Pence például hiába állította, hogy nincs meg a jogköre ahhoz, hogy a vitatott államok elektori szavazatait ne vegye számításba az eredmény kihirdetésekor, ez ebben a formában nem igaz. Igenis megtehette volna, ami persze azonnal baloldali gyűlölethadjáratot váltott volna ki – mondjuk mostanra nem mindegy ez is? –, illetve a legfelsőbb bíróságon kötött volna ki az ügy, de az valódi akcionalitást sugalló cselekedet lett volna...

A cél az, hogy Trumpot és a jobboldali gondolatot Amerikában teljesen ostrom alá vegyék, azokat a fórumokat, ahol ezek az elvek megjelenhetnek, beszántsák, és az elnyomás árnyékában kialakítsák azt a bizonyos Új Amerikát, ahol már magyarázkodni sem kell a cenzúra miatt.../A szerző újságíró, műsorvezető/ (magyarnemzet.hu)



Egy Bogár Naplója: Amerikai tragédia, avagy egy elnök virágvasárnapja


2021.01.06.



Varga Judit: A Politico nemzetközi lapban megjelent elemzés arra kérte Joe Bident,


hogy avatkozzon be az európai politikába és támogassa azokat az erőket, akik Lengyelország és Magyarország megbüntetését akarják elérni. Jól irányzott csapást várnak el az amerikai vezetőtől a liberális demokrácia védelme érdekében.

Még komikusnak is nevezhetnénk, hogy a sajtó az amerikai erő bevetését javasolja európai országokkal szemben. De azt is tudjuk, hogy sajnos a legtöbb politikus retteg a nemzetközi liberális média erejétől és inkább követik az elvárásaikat, ha népszerűek akarnak maradni a nemzetközi politikában.

A magyar emberek mindig megvédik a magyar demokráciát a külföldi csapásokkal szemben.
Ez most is így lesz!

2020.12.17.



Aktuális villáminterjú Varga Judit igazságügyi miniszterrel videón


Hogyan biztosítják a média felületen a véleménynyilvánítást, a szolgáltatás színvonalát? Európában többségben vannak a liberális erők. Nem képesek elfogadni, hogy vannak országok, ahol egy-egy kormány képes egyedül konzervatív többséget alkotni. (CÖF TV)

2020.12.10.



Orbán Viktor: A magyar egy nagyszerű nemzet, és megérdemeljük,
hogy méltányosan bánjanak velünk – videó


Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben az uniós csúcs után. Az erről készült videót közösségimédia-oldalára töltötte fel.



(www.origo.hu)

2020.11.30.



Orbán Viktor ma reggel levelet írt Martin Schulznak,
aki a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával,
antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot.


1. Nincs igaza, mert állításával ellentétben a magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német. Antiszemitizmus ügyben pedig elképzelhetetlen Magyarországon az, ami Németországban ma is megtörténhet, zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása. Schulz úr éveken át támadta Magyarországot, mert megvédi határait, és nem fogad be bevándorlókat. Pedig a két dolog közötti összefüggés nyilvánvaló.

2. De legnagyobb lódítása az uniós pénzalapokra vonatkozik. Schulz és sok más német is úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének. Pedig éppen fordítva igaz: ők az egységes piacnak nevezett európai gazdasági rendszer nettó haszonélvezői. Az egységes piacon megtermelt profitjuk egy részét adják vissza a többi tagállamnak az Európai Unió költségvetésén keresztül, aminek nagyobbik része ismét náluk szokott kikötni.

3. Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni. De súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk. Magyarország esetében az Európai Unió gazdagabb államai élükön Németországgal évente körülbelül 6 milliárd eurót visznek el különböző jogcímeken. Eközben Magyarország az unió költségvetéséből körülbelül évi 4 milliárd eurót kap.

4. A helyzet világos. Németországnak nem pénzébe kerül Magyarország uniós tagsága, hanem Németország pénzt keres rajtunk. Ráadásul ez a német fölény nem a németek nagyobb szorgalmának vagy tudásának köszönhető. Egyszerűen azért van így, mert Magyarország szovjet megszállás alatt élt, Németországnak pedig csak a harmada. Nyugat-Németország 45 évig tőkét halmozhatott fel, mialatt bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak.

5. Az örökölt nyugati versenyelőny csökken, mert Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére – részben az Európai Unió konvergenciapolitikájának köszönhetően – beáll az egyenlő versenyhelyzet. Addig is több önuralmat kérünk Schulz úrtól és elvbarátaitól. (mtva.hirado)

2020.11.25.



Orbán Viktor: Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak
Válasz Soros György cikkére * Teljes cikk itt!


Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel.

Most mégis erre kényszerülök, mert Soros György, a magyar származású dollármilliárdos, spekuláns november 18-án a Project Syndicate nevű oldalon írt cikkében nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek. Ebben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni. Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták.

Az európai nemzetek bár különböző eredetűek, hitünk közös gyökerei összekötötték őket. A zsidó-keresztény hagyományokon nyugvó európai családmodell a közösségeink alapját jelentette. A keresztény szabadság volt az, ami biztosította a gondolkodás, a kultúra szabadságát, és jótékony versenyt teremtett Európa nemzetei között. A különbözőségek nagyszerű elegye Európát évszázadokon keresztül a világ vezető erejévé tette...(miniszterelnok.hu)

2020.10.26.


Gratulálunk Dr. Csizmadia Lászlónak, aki átvette
2020.10.23-án a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.


Tevékenysége: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke, a Civil Együttműködési Tanács alapítója, a Nemzeti Együttműködési Tanácsának volt elnöke, az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás társalapítója, aki a magyar polgári közösségek együttműködése fejlesztésének érdekében munkálkodik 2009 óta.

2020.10.22.



Felavatták Tóth Ilona mellszobrát * Teljes cikk itt!


Felavatták csütörtökön az 1957-ben kivégzett forradalmár, szigorló orvos Tóth Ilona mellszobrát a kőbányai Bajcsy-Zsilinkszky Kórház és Rendelőintézet udvarán. Kontur András szobrászművész kőből faragott alkotását Wittner Mária egykori ’56-os halálraítélt és Bodnár Attila, a kórház főigazgatója leplezte le csütörtökön. Wittner Mária beszédében koncepciós perben halálraítélt forradalmártársát méltatva úgy fogalmazott: "Tóth Ilonából szadista gyilkost faragtak a kommunisták, de Tóth Ilona mélységesen ember volt".



"Ezt a nagyon tiszta embert mély gyalázatban végezték ki" – mondta. Közölte: vannak, akik még mindig gyilkosnak kiáltják ki és próbálják mocskolni Tóth Ilona alakját.

Azzal kapcsolatban, hogy Tóth Ilona 1957-es ítéletét 2001-ben semmissé nyilvánították, Wittner Mária feltette a kérdést: "mit jelent a semmisségi papír, ha kórusban harsogják a gyilkosai, hogy gyilkos volt Tóth Ilona?". Wittner Mária hozzátette: ezért a túlélőknek kell tisztára mosni az ő emberségüket, és "igazságot kell tenni azoknak, akik életükben és holtukban is meggyalázva (...), arccal lefelé, megdrótozva ott fekszenek a földben".
Tóth Ilona, az ártatlanul megvádolt, bebörtönzött és halálraítélt sok száz magyar szabadságharcos jelképévé vált – tolmácsolta az eseményen Kocsi László honvéd ezredes Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szavait. Hozzátette: 1956 hősei, mártírjai és áldozatai – így Tóth Ilona is – olyan alakjai voltak a magyar történelemnek, akiknek tetteit csak évtizedekkel később ismerhették meg, mert "azok, akik megölték, megnyomorították, földönfutóvá tették őket, tetteiket meghamisították, nevüket befeketítették, emléküket meggyalázták és kiirtották".


Wittner Mária 83 éves túlélő 56-os hőssel Orbán Viktor miniszterelnök úr Corvin közben koszorúz.


Az államtitkár szerint Tóth Ilona, a gyilkossággal megvádolt fiatal lány kegyetlen koncepciós per áldozata lett, a szigorló orvos meghurcolásával az embertelen rendszer példát akart statuálni. Sok évtized történelemhamisító elhallgatása és hazugsága után az utókor kötelessége a múlt őszinte feltárása – mutatott rá Wittner Máriát is méltatva. A kormánypárti politikus a koronavírus-járványra utalva jelezte: a múlt mellett a jelen hőseinek, az egészségügyi dolgozóknak is köszönet jár.



Tóth Ilona az 1956-os forradalom kirobbanásakor a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton, majd átirányították a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol bekapcsolódott az intenzíven működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a kórház kisegítő részlegének megbízott vezetője volt. November 20-án letartóztatták, majd 1957. április 8-án halálra ítélték izgatás és gyilkosság vádjával, és június 27-én kivégezték. A szoborállítást kezdeményező Bodnár Attila főigazgató a többi között méltatta a kormány legújabb egészségügyi intézkedéseit, óriási lépésnek nevezve az orvosok bérének megemelését és a szakdolgozók járandóságának folyamatos növelését, egyúttal köszönetet mondott a kórház dolgozóinak a járvány kezelésében nyújtott munkájukért. Az ünnepség zárásaként a résztvevők közös gyertyagyújtással emlékeztek meg a járványban elhunytakról a kórház kertjében felállított emlékműnél. (demokrata.hu)

2020.10.12.



Gajdics Ottó: Győztünk! * Teljes cikk itt!


Lezajlott hát a főpróba, és épp olyanra sikeredett, amilyennek gondoltuk. Az elvtelenség, a minden erkölcsi megfontolást sutba vágó pőre pénz- és hataloméhség megülte torát a borsodi időközi választáson. A moslékkoalíció Bíró László jelölésével eljutott egy olyan pontra, ahonnan nincs se lejjebb, se följebb. Tőlük ennyire számíthatunk. Még szerencse, hogy a választópolgárok most nem dőltek be a bűnbánat nélküli bocsánatkérésnek.

Véssük jól észbe azt a jelenetet, amint Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Jakab Péter és Kunhalmi Ágnes egy emberként kampányol a judapestező, tetűcsúszdásozó, fegyverrel fenyegetőző, munkatársait átverő falusi Döbröginek. Oldalt egy zsák krumpli, rajta az ellenfél, Koncz Zsófia neve. Ez ma az ellenzék...

Mindent elkövetnek, amivel a kormánypártokat vádolják, saját tetteik fölött sunyin szemet hunynak, és cinikus vigyorral képükön folytatják a sárdobálást. Kamuvideók, kamufotók, kamupolitika. Ezt kapjuk majd egyre nagyobb dózisban 2022-ig minden nap. Nyakon öntve némi informális hazaárulással, amint azt Donáth Anna szíves közléséből szintén megtanulhattuk a hétvégén...

Most is azért páváskodtak olyan ellenzéki potentátok a szavazatszámlálók között, mint Fekete-Győr András, mert így lebegtették a csalás gyanúját. Persze, aki belvárosi ficsúrként soha nem látott még munkásjáratot, könnyen vizionál buszoztatott szavazókat... (magyarnemzet.hu)

2020.10.10.



A hatos számú körzet * Teljes cikk itt!


Időközi országgyűlési választás lesz vasárnap a szerencsi kerületben. Ketten méretik meg magukat, Koncz Zsófia a konzervatív oldalról és Bíró László, aki amolyan balliberális-jobbikos. Azért lényeges ez, mert 2022-ben sok-sok Bíró László bukkan majd fel. Mindenhol egy jelölt áll majd szemben a Fidesz–KDNP politikusával. Jó lesz tehát ehhez hozzászokni...

Más szelek fújnak, most éppen ennek a kórusnak a tagjai hunynak szemet a cipőkbe köpködők, a zsidó képviselőket listázni akarók, a masírozók múltja, jelene felett. Mindent felülír a hatalom akarása. A hallgatólagos konszenzust, az elveket, a morális korlátokat és még hosszan sorolhatnánk, hogy miket...

De most fókuszáljunk arra az egy bizonyos időközi Bíró Lászlóra, akinek a választási kampánya voltaképpen abból állt, hogy néhány óránként mindenkit emlékeztetett arra, már bocsánatot kért, mindenért. Ezen túl nem sok mindent tett, bujkált a nyilvánosság elől, bujkált az újságírók elől, és persze ami a legfontosabb, bujkált a saját múltja elől. (magyarnemzet.hu)



Koncz Zsófia bemutatja Szerencset, a szülővárosát.
Tokaj-Hegyalja kapujában – Szerencs, az édes kisváros.


2020.09.30.



Hidvéghi Balázs: Határozottan visszautasítjuk Magyarország megbélyegzését!


Az EB ma bemutatott "jogállami" jelentése nem más, mint egy nyílt politikai zsarolás Magyarországgal szemben. A szöveg tele van abszurd és valótlan állításokkal, amelyeket a Soros-szervezetek mondtak tollba Vera Jourovának. Nyilvánvaló, hogy ez a jelentés nem képezheti alapját semmilyen objektív és kiegyensúlyozott párbeszédnek a jogállamiságról.

2020.09.29.



Orbán Viktor: Vera Jourová bizottsági alelnök megsértette Magyarországot, távoznia kell!


Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar  embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Vera Jourovával – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedd reggel. Hozzátette: Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges...

Vera Jourová bizottsági alelnök Magyarországot sértő szavai miatt kénytelen vagyok elnök asszonyhoz fordulni. A bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan 'beteg demokráciának' nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy 'nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.' E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan – írta a kormányfő.

Hozzátette: e kijelentések ellentétesek a Bizottság Lisszaboni Szerződésben deklarált semleges és objektív intézményi szerepével; a nyilatkozat semmibe veszi a lojális együttműködés alapelvét, és kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között. Aki tevékenységével megsérti a Szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője. A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.

Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat – tájékoztatta levelében Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét. (pestisracok.hu)



2013. jan. 11. Erkel Ferenc: Bánk bán opera (2h)


József Simándy (tenore: Bánk Bán); Karola Ágay (soprano: Melinda); Sándor Sólyom-Nagy (baritono: Endre II); Erzsébet Komlóssy (contralto: Gertrud); József Réti (tenore: Otto); András Faragó (bass-baritono: Petur bán); László Palócz (baritono: Biberach); Gyögy Melis (baritono: Tiborc); András Rajna (basso: Ranker)

2020.09.26.





Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor miniszterelnökök Brüsszelben
Az új migrációs és menekültügyi javaslatcsomag alapján kötelezővé válhat a migránsok befogadása


Az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a javaslatcsomagot tekintve nincs áttörés. Az áttörés akkor következne be, ha elfogadnák azt a magyar javaslatot, hogy senki nem léphet be az Európai Unióba addig, amíg valamely tagállam a vonatkozó jogi eljárást lezárva be nem engedi az unió területére. A miniszterelnök kijelentette: nem lehet bejönni engedély nélkül, és itt várakozni az eljárás befejezésére.

Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában. A kormányfő kijelentette, a javaslat szerint az EU déli államaiba - főként Olaszországba és Görögországba - érkező, tartózkodásra nem jogosultak visszaküldésének rendszere olyan kötelezettséggé válhat, hogy Magyarországnak migránsokat kell befogadnia...

"Nem gondoljuk, hogy a muszlim és a keresztény társadalom keveréke békés és biztonságos lehet, hogy jó életet biztosíthat az emberek számára" – mondta. A kormányfő bátor döntésnek nevezte az Egyesült Királyság távozását az Európai Unióból, de hozzátette, Magyarország "nem engedheti meg magának, hogy ezt az utat kövesse", minthogy túl szorosan integrálódott ehhez gazdaságilag az EU-ba, az észszerűség a maradást diktálja. Szerinte az EU csakis magát okolhatja a Brexit-népszavazás eredményéért, mivel nem bánt megfelelően a szigetországgal...

A miniszterelnök végezetül arról számolt be, hogy kormánya a beruházások növelésével és az adók csökkentésével szeretné fellendíteni a gazdaságot a koronavírus-járványt követően. "A beruházásokra összpontosítunk, mert ha vannak beruházások, akkor vannak munkahelyek is" - jelentette ki. A forint árfolyamára vonatkozó kérdésre válaszolva azt közölte: ez a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozik. "Ha megnézzük az elmúlt évek magyar gazdaságának adatait, csodálatosak, és ez részben a nemzeti banknak köszönhető. A tények bizalmat keltenek" - húzta alá Orbán. (MTI/www.kormany.hu)

2020.09.22.



Varga Judit: Mi az erős nemzetek alkotta erős Európát támogatjuk!


Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását Lengyelország mellett. Hazánk egyre gyakrabban kerül az Európai Unió jogállamisági címszóval ellátott politikai célkeresztjébe, de nincs ez másképp Lengyelország esetében sem. Ha egy tagállam nem támogatja a migráció kontrollálatlan formáját, ellenben kiáll a keresztény nemzeti értékek mellett, akkor hasonló támadásokra számíthat. Mi nem ilyen Európát szeretnénk!

2020.09.22.



Huth Geri beolvas a 444 -nek


2020.09.21.



Orbán Viktor: Együtt újra sikerülni fog


A konzervatív politikai gondolkodók végre vették a bátorságot, és a matematikai bizonyítások eleganciáját is meghaladó vonalvezetéssel igazolják, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus a politikai elmélet két ellentétes pozícióját képviselik...

A konzervativizmus és liberalizmus mai összekeveredése arra vezethető vissza, hogy a totalitarizmus elleni nagy csatákban a konzervatívok és a liberálisok félretették lényegbe vágó és akkor még nyilvánvaló különbözőségeiket. Félretették és szövetséget kötöttek a közös ellenséggel szemben. Szövetséget a nácizmus és a kommunizmus, a nácik és a kommunisták ellen. Hosszú, évszázados küzdelem volt ez, s hogy a szövetségesek gondolatai, érvei, alapvetései milyen erősen összegabalyodtak, csak akkor derült ki, amikor a szövetség a berlini fal leomlásával Nyugaton, a szovjetek kivonulásával pedig Keleten is elvesztette az értelmét.

Az európai nemzetek polgárai hamar rájöttek, hogy a mai európai intézmények nem őket, hanem a Soros Györgyök érdekeit szolgálják. Nem hajlandók lenyelni azt a brüsszeli maszlagot, hogy egy mások tönkretétele útján gazdagodó pénzügyi spekuláns azért császkál a brüsszeli folyosókon, hogy felajánlja önzetlen segítségét Európának...

Összebékíthetetlen különbségek mutatkoznak az oktatáspolitikában is. A konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, s a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből. (magyarnemzet.hu)

2020.08.30.



Felvonulás a magyar zászló és címer napja alkalmából


1848 méter hosszú NEMZET ZÁSZLÓJA az Andrássy úton, tisztelegve A MAGYAR ZÁSZLÓ ÉS CÍMER NAPJA előtt és emlékezve a TRIANONI DIKTÁTUM SZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁRA. A dátum különös aktualitása, hogy 1940-ben ezen a napon a II. bécsi döntéssel visszakerült Észak-Erdély és a Székelyföld Magyarországhoz. Az erdélyi magyarság 22 évi keserves megpróbáltatás után valódi felszabadulásként élte meg, amikor a magyar királyi honvédség csapatai 80 évvel ezelőtt visszatértek az ősi magyar földre, Erdélybe. Nem volt más európai hadsereg, melyet több száz kilométeren át ekkora ünneplő, ujjongó tömeg fogadott volna. (1848.magyartrikolor.com)

2020.08.24.



Varga Judit: Hivatalos levélben reagáltam Michael Roth augusztus 21-i nyilatkozatára,


amelyben többek között antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben és más európai országokkal ellentétben sikeresen lép fel ellene.

A német szociáldemokrata külügyi államtitkár megnyilvánulása a kettős mérce és a megalapozatlan vádak újabb példája, amellyel a közös európai értékekre hivatkozva próbál nyomást gyakorolni több tagállam demokratikusan megválasztott kormányára, köztük Magyarországra. Most már mindenki láthatja, hogy mi várható akkor, ha a jogállamisággal kapcsolatos kérdéseket átpolitizálják, és homályos koncepciókon, átláthatatlan eljárásokon alapuló költségvetési szankciókat vezetnek be.

A külügyi államtitkár szavai komolyan megkérdőjelezik az őszinte együttműködés iránti elkötelezettségét. Nyilatkozata nemcsak a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat, hanem a szolidaritást is veszélyezteti. Németország olyan időszakban viseli az EU Tanácsának soros elnökségét, amikor az egység és az együttműködés kulcsfontosságú. Találjunk közös válaszokat a kihívásokra, amelyekkel az Európai Uniónak szembe kell néznie. Ebben Magyarország továbbra is megbízható partnere a német elnökségnek.

Az álláspontunk azonban továbbra is világos: a jogállamisági párbeszédnek tényeken kell alapulnia. Csak így vethetünk véget a politikai vádaskodás ördögi körének, ahol az ideológiai és politikai megfontolások többet számítanak, mint a tények.

2020.08.20.



Orbán Viktor miniszterelnök úr ünnepi beszéde


Az élet kötelesség. Megköszönjük a katonatisztek szüleinek, hogy derék ifjakat adtak a hazának. Átadjuk és felszenteljük az Összetartozás emlékhelyét, mely az Országházra mutat, melyet azoknak a városoknak és népeiknek építettek, akik az emlékhely falába vésett települések lakói voltak. Magyarország mindenek előtt, a jó Isten mindannyiunk fölött! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!



2020.08.20. Orbán Viktor miniszterelnök úr fiát,
Gáspárt is tisztté avatták a Kossuth téren!


2020.07.23.



Szájer: Mi megharcoltunk a jogállamiságunkért * Teljes cikk itt!


2020.07.21.



Orbán Viktor az EU-csúcsról: Megvédtük nemzeti büszkeségünket


Komoly pénzösszeget sikerült kiharcolni Magyarország számára – jelentette be a magyar miniszterelnök a kedd reggeli sajtóértekezleten, amelyet Mateusz Morawieczki lengyel kormányfővel tartottak közösen. A kedd reggeli órákban sikerült megállapodásra jutni az EU brüsszeli csúcsértekezletén: az állam- és kormányfők a találkozó ötödik napján, majdnem uniós rekordot beállítva ütötték nyélbe a több mint ezermilliárd eurós 2021–27 közötti büdzséről, valamint a 750 milliárd eurós helyreállítási alapról szóló alkut.

Orbán Viktor leszögezte: a lengyelek és mi is megvédtük nemzeti büszkeségünket. Mindketten megerősítették, az uniós csomagban nincs kapcsolat a kifizetések és a jogállamiság között, a politikai és gazdasági kérdések elválnak egymástól. Orbán Viktor szerint noha más államok kísérletet tettek egy új jogállamisági rezsim bevezetésére, azt sikerült visszaverni. A magyar miniszterelnök arról is beszélt: bár jól jönnek az uniós pénzek, Magyarország továbbra is a munkaalapú társadalomban hisz, az ország számára ez a siker kulcsa. (magyarnemzet.hu)

2020.07.14.



Kocsis Máté felszólalása Gyurcsányné kivonulása után


Beszéljük meg és vitatkozzunk! Bejött a hordájával, majd a felszólalása után kiment, így nehéz vitatkozni – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.



Hidvéghi Balázs felszólalása a vitában


2020.07.08.



Világkormányt akar az ENSZ vörös vezetője – A pandémonok elhoznák a pandemokráciát


A gittegyletté silányult ENSZ főtitkára szerint a legjobb az volna, ha a koronavírus-világjárvány lecsengésével átgondolnánk a nemzetállamokat, mint meghaladott államformákat. A globális, multikulturális világunk kátyúba jutott szekerét kizárólag egy világkormánnyal lehetne kibillenteni a rossz mederből. Mert szerinte egységben az erő, és a világszintű felfordulás, a növekvő rasszizmus, az egyre csak nyíló ollócskaként értelmezhető társadalmi egyenlőség az avítt rendszerek mellékhatása. A világ gyógyításra vár. Persze népképviseleti alapon...

Ui, vagy PS, hogy Guterres is értse: A 71 éves lisszaboni születésű szuperember hat éven át volt a Szocialista Internacionálé elnöke, majd az ENSZ menekültügyi biztosa, nem mellesleg nemzetközi karrierjének interregnumában Portugália miniszterelnöke is. A Románia Csillaga érdemrend büszke tulajdonosa talán portugál vérét tagadja, amikor a csúnya rasszizmusról szónokol. Bizony, ők most úgy hódítanak, hogy maguk hódolnak be. Nem gondolnám, hogy Guterresnek valaha is lenne szobra, de ha mégis, akkor hamar ledőlne... (pestisracok.hu)

2020.07.01.



Varga Judit fontos magyar politikai sikerként értékelte,


hogy a visegrádi országok (V4) megkerülése nélkül Európa nem volt képes csúcsvezetőt választani, és Ursula von der Leyen személyében olyan politikus került az EB élére, aki sokkal érzékenyebb a térség problémái iránt. A miniszter beszámolója szerint az unióban folyamatosan napirenden van a migráció kérdése, amellyel kapcsolatban a magyar álláspont változatlan: "A magyar emberek fogják eldönteni, hogy kivel akarnak együtt élni."

Tegnap az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának, ma az Európai ügyek bizottságának éves miniszteri meghallgatásán vettem részt, ahol hangsúlyoztam, hogy Magyarország az egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek együttműködésére épülő Európa-politikában hisz. Fontos, hogy az Európai Unió egy olyan közösség legyen, amelyhez az államok inkább csatlakozni akarnak, mintsem elhagyni azt. A magyar kormány a jövőben is a magyar érdekek elsőbbségét szem előtt tartva vesz részt az európai együttműködésben. (magyarnemzet.hu)

2020.06.29.



Orbán Viktor válaszai és viszontválaszai az azonnali kérdések órájában


Szeretném felhívni a figyelmét, ahol ön ül, az ellenzék, a magyar ellenzék helyén, ott olyan emberek foglaltak helyet, mint Apponyi, Bajcsy vagy Nagyatádi. Próbáljon felnőni hozzájuk - mondta Orbán Viktor Jakab Péternek.



Apponyi Albert gróf trianoni beszéde


Apponyi Albert gróf történelmivé vált, eredetileg franciául, angolul és magyarul is előadott beszéde lenyűgöző szónoki teljesítmény volt 1920. január 16-án Párizsban.
"Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját." (Gróf Apponyi Albert)

2020.06.25.



Továbbra is járványügyi készültség van Magyarországon


A nagy rendezvények megtartására augusztus 15-ig nincs lehetőség, de ha továbbra is kedvező lesz a járványügyi helyzet, akkor az augusztus 20-i programok már megtarthatók...

A kormány visszaépíti a 13. havi nyugdíjat, növekszik az első hat hónapra járó csecsemőgondozási díj (csed), az édesanyák jövedelmük 100 százalékát megkapják, de az édesanya fizetése nőni fog, mert nem kell járulékot fizetnie.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szabályai idén nem változnak, de módosító indítványt nyújtott be a kormány, hogy a visszaélések megszűnjenek. A gyakorlatban ez úgy valósítható meg, hogy hárommillió forint felett 40 százalékos adót kell fizetni – mondta el Gulyás Gergely.

Új vezetése van Budapestnek, nyolc hónap eltelt, a korábban elfogadott ajánlatok közül a főváros egyiket sem kívánja igénybe venni...Minden forrás adott, tessék felújítani. Hozzátette: ha drágának találták, akkor kiírhattak volna új közbeszerzési eljárást, de ez hat hónapja nem történt meg.

A külkereskedelmet az segíti, ha a magyar cégek a lehető legkönnyebben tudják eljuttatni a termékeiket a külföldi piacokra, ezért fontos, hogy legyen Magyarországnak kikötője: Triesztben ez sikerült, ami mindenképp jó beruházás – fogalmazott. A 31 millió eurós koncessziós díjból 20 millió eurót már kifizetett a kabinet – tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: Gyurcsány Ferenc kormányzása a legsikertelenebb, leghaszontalanabb kormányzás volt, gyakorlatilag egy csődbe vitt államot adott át Bajnai Gordon. 85 százalékos adósságot hagytak maguk után, Tarlós ehhez képest 70 százalékos tartalékkal adta át a fővárost Karácsony Gergelynek. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa legközelebb szeptemberben ülésezhet, de ehhez két fél kell – ha a főpolgármester nem a vitákat keresi, akkor létrejöhet a párbeszéd.

Járványügyi kérdésekben az operatív törzs dönt. A maszkviselés szabálya addig lesz érvényben, ameddig a járványügyi helyzet megkívánja. Migránskérdésben Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a magyar kormány továbbra sem fogadja el, hogy a migrációról ne nemzeti hatáskörben döntsünk, és a kormány továbbra is elutasítja a bevándorlást. (magyarnemzet.hu)

2020.06.16.



Szerda éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend
Elfogadták a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt


Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden... A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet. A kormány azonban továbbra is szükségesnek tartja több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is.

Hangsúlyozta: az első hullámon túl van az ország, nem tudni, lesz-e második, de az operatív törzs megmarad, és a törvénybe foglalt rendelkezések is fennmaradnak. A nemzeti konzultáción az embereknek lehetőségük van véleményt mondani a védekezésről és annak jövőbeli irányairól – közölte. Hozzátette: a veszélyhelyzet megszűnik, de a vakcina kifejlesztéséig a járvány megmarad, így bizonyos intézkedésekre szükség lesz. (magyarnemzet.hu)



1989.06.16. Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és társainak újratemetésén




ORBÁN VIKTOR az az ember, akiben bízhatunk!


Orbán Viktor 1963. május 31-én született Székesfehérvárott. Országos ismertségét Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédével szerezte. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003-tól a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994-ig a Fidesz frakcióvezetője. 2002-től az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke!



2020.05.22.



Összehangolt álhírkampány hazánk ellen


A hamis balliberális vádak után a magyar koronavírus-törvény szövege is bekerült az Európai Parlament jegyzőkönyvébe a fideszes képviselők akciója nyomán. Frappáns válasszal álltak elő a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselői arra, hogy EP-s kollégáik rendszeresen pontatlanul, csúsztatva és hamisan vádolják a magyar kormányt a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. Hidvéghi Balázs emlékeztetett: a rendkívüli jogrend hamarosan véget ér - Kósa Ádám szerint ez az elmúlt évtized legnagyobb álhírkampánya volt. A Fidesz–KDNP EP-képviselője, Kósa Ádám tegnap Facebookon számolt be arról, hogy Gál Kingával, Járóka Líviával, Bocskor Andreával és Hidvéghi Balázzsal közösen írásbeli hozzászólásokat nyújtott be a május 14-i, Vészhelyzeti kormányzás Magyarországon és annak hatása a jogállamiságra és az alapvető jogokra című vitához.

"Képviselőtársaimmal a vita tárgyát képező törvény szövegét nyújtottuk be írásbeli hozzászólásként, ezzel a törvény szó szerint bekerült az Európai Parlament 2020. május 14-i ülésnapjának jegyzőkönyvébe, örökre" – írta Kósa, aki emlékeztetett: "a törvénynek köszönhetően a magyarországi védekezés az egyik legsikeresebb volt az Európai Unión belül". "Remélem mostanra mindenki tisztán látja már, hogy az Országgyűlést nem függesztették fel, a különleges intézkedések pedig csak a járvány kezelésére korlátozódtak. Az írásbeli hozzászólásaink így az elmúlt tíz év legnagyobb álhírkampányának bizonyítékai lesznek" – írta. (magyarhirlap.hu)



Csézy: Itthon a legjobb. Ez az otthonunk videó itt!


Volt itt mindig, aki bátran szólt. Mindig voltak nagyot álmodók. A nincsből is várat építők, az el nem csüggedők. Hány nagy gondolat és mennyi szív, ami századok múltán is tenni hív. Most is új erőt ad és lelkesít, hogy naggyá légy megint...

2020.03.23.



Orbán Viktor beszámolója az operatív törzs sajtótájékoztatóján


Nehéz lesz az előttünk álló időszak, amely mindenkitől erőfeszítéseket kíván, de vállalni kell őket, hiszen emberéleteket menthetünk meg - ezt Orbán Viktor mondta az operatív törzs tájékoztatóján. A miniszterelnök több bejelentést is tett. Holnaptól szigorodnak például az orvosokra és ápolókra vonatkozó óvintézkedések, de újabb gazdaságvédelmi intézkedésekről is döntött a kormány.

Orbán Viktor elmondta: az ellátórendszer jól áll: másfél millió maszk áll rendelkezésre és a héten a gyártást megháromszorozzák. Ehhez alapanyagra van szükség, amivel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: folyamatosan érkeznek a szállítmányok, az ország óriási tételeket kötött le. (hirado.hu)



ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK
Makai Rozália: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

VAN KIÚT! OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK



Mátrainé F. Irma írásai
Zimányi József prédikációi Gazdag István írásai

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Vissza!
Vissza a menüre!