HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő

2023.09.05.

Fricz Tamás: Egyeduralomra törekszik a WHO?
A Hit Rádió legfrissebb adásában a WHO legújabb javaslata volt a téma, miszerint egy új járványügyi szerződést készítettek elő az Egészségügyi Világközgyűlés számára, amelyet a tervek szerint a jövő évben fogadnak el. Mit kell tudni erről az új járványügyi szerződésről, és miért aggályos? Vendég: Fricz Tamás politológus, filozófus, közgazdász. (Hit Rádió)
2023.08.12.

Doki: Átverés, ne dőlj be!
Ekkora pofátlanságot rég láttam.
Itt a legújabb kapszulás átverés - az ember esze megáll. Kínában gyártják. Több gyártó is van már erre hamisításra. Azt láthattuk, hogy soft gel kapszulákat árulnak. aminek az elsődleges felhasználása folyadékok árusítása. Folyadék van benne vagy olaj. Valami nem stimmel ezzel. Ugyanaz a méretű kapszula az egyik alkalommal pár milligramm anyagot hordoz, másik alkalommal meg 1800 milligrammot. Ezek a kapszulák nagy valószínűséggel semmi mást nem tartalmaznak, mint sima étolajat. Ezzel verik át az embereket. Ilyeneket nagyban lehet rendelni Kínában meg Indiában. Indonézia lakossága 270 millió. Ha csak mindenki egyszer rendel tőlük, már megvan a hasznuk.
2023.04.17.

Feljelentették Ursula von der Leyent az uniós vakcinabeszerzések miatt.
Akár fel is függeszthetik Ursula von der Leyen mentelmi jogát, miután feljelentették a Pfizer-botrány miatt. Egy belga lobbista azt kéri: derüljön ki végre, miről SMS-ezett Ursula von der Leyen a Pfizer gyógyszergyár vezetőjével. Korábban az európai ombudsman, több EP-képviselő és civil szervezet is sürgette, hogy hozzák nyilvánosságra ezeket az üzeneteket, de ez eddig nem történt meg. (M1 - Híradó)
2023.06.08.

Azonnali teendők az infarktus túléléséhez
Gyakorlati útmutató a szívroham túléléséhez
Mi a különbség az angina és a szívroham között? Az angina mellkasi fájdalom. A szívroham egy nagyon rossz anginának néz ki. Légszomjat érez, izzadhat, Hányinger olyan súlyos is lehet, hogy a beteg valóban hányni fog. Mitől lesz az infarktus, azaz a koszorúér elzáródás? Ha a szív koszorúér ereiben felhalmozódik a koleszterin, a zsír és már anyagok, amelyeket plakknak nevezünk így összességében, és ez korlátozza a vérátáramlást. Az oxigén nem tud eljutni a szívsejtekhez, és a szívizom pusztulni kezd.
Aztán az egyik artériában a véráramlás teljesen blokkolva lesz, megáll, mondjuk egy elszabadult vérrög miatt. Legyen a közelben aszpirin, ami elrágsz, ha jönnek a tünetek. Az aszpirin rágásának a célja, hogy az aszpirin bejusson a véráramba, hogy megakadályozza a vérlemezkék további összecsapódását. az eltömődést, az artériában fellépő vérrögképződést, ami elzárja a vérellátást, esetleg még kicsit fel is tudja oldani. Mentőt kell hívni, és intenzív kardiológiai osztályra kell vinni a beteget. (Doki)

A DNS-től alapú családfától a nyelvi-hullámgenetikáig,
avagy prof. Pjotr Garjajev felfedezései

David Icke az 5G katonai eredetéről, hatásairól
és veszélyeiről tárja fel az igazságot /magyar felitattal/
Az 5G egy fegyver, ez egy katonai technológia, amit tömegoszlatásra használtak, hiszen a bőr rétegeiben okoz égető érzést
a magas frekvencia. A DNS a tudomány mai állása szerint és mára bizonyítottan frekvenciákat fogad és továbbít.
De a mi szervezetünk is egy elektromágneses frekvencián működő egység, benne az agyunk és a szívünk is. Vajon milyen hatással van rá,
ha ezt az egységet és frekvenciát megbontjuk és folyamatos zavarnak tesszük ki. A válasz a videóban! Mentális, fizikai rendellenesség, betegség...

Murányi Edina gyermek és felnőtt kríziskezelő tréner:
Az összes létező betegséget előidézheti a közösségi média túlzott használata
2021.01.21.

Drábik János: A koronavírus hullámgenetika általi terjedése
Ez már többé nem a jövő, hanem a jelen technológiája!
Péter Garjajev 2013-ban létrehozta a Kvantumgenetikai Egyetemet. Prof. Pjotr Garjajev 2020 novemberében halála előtt nyilatkozta: Minden vírus kétféle úton terjed, fizikai úton és hullámstruktúrán keresztül. Drábik: A jelenlegi koronavírus hullámszinten terjed. Célzottan népekre és területekre lehet irányítani.
2023.04.26.

Hogyan kaptam el Covidot? Ez történt...
Arcturus, az új Covid variáns, vagy kódnéven az XBB 1.16.
Errefelé már szépen terjed. Ezt tette velem. A budhista országokban az emberek buliztak. Indonéziában ilyenkor van a ramadán. Maszk nélkül ünnepeltek főleg fiatalok.
A Borneóban készített videó utolsó napján kezdte érezni, hogy fájnak a lábai. Lefeküdt, és aztán már az egész teste fájt, a vállai, karjai. Vagy hatszor kellett mennie pisilni, rázta a hideg, kiverte a víz, átizzadta az ágyat. Egy éjszakát még a szállodában töltött. Ibuprofent vett be. Otthon már ínygyulladása lett. A következő napon elkezdett folyni az orra. Nazális hangot lehet hallani a videókban. Ezután megjelent a szagvesztés. Torokfájás nem volt. Ennek covidnak kell lenni. (Doki)
2023.04.12.

A leggyakoribb és legkárosabb növényi olaj a pálmaolaj
Fogy az erdő Borneón, odamentem, utánajártam.
Ma megláthatod, mi mindent áldozunk fel, hogy legyen sütnivaló (olajunk). Itt egy egészségtelen, ámde más súlyos károkat is okozó olaj története a videón. (Doki)
2023.04.05.

NAC glicinnel fejti ki a legjobb hatásokat.
Ebben a videóban látható, melyek ezek.
Ma arról lesz szó, miként működik együtt egy másik aminosavval a szervezet talán legfontosabb sejten belüli rendszerében a mitokondriumokban. A glutation a szervezet egyik legfontosabb antioxidáns és méregtelenítő molekulája. Sok embernek glutation hiánya van. A glutation funkciói: A szabad oxigén-, hidroxil- és szuperoxidgyökök közvetlen kémiai semlegesítése; Számos antioxidáns enzim kofaktora;
A C és A vitaminokkal kapcsolatos folyamatokban vesz részt, továbbá a kémiai eredetű mérgek, toxinok májban történő semlegesítése által termelt szabadgyökök megkötése a feladata. A májban zajló méreg semlegesítés során keletkező melléktermékeit vízoldhatóvá teszi, hogy a vesén keresztül kiürüljenek. A higany eltávolítása a sejtekből és az agyból. Sejtproliferáció, és a mitokondiális DNS fenntartásához létfontosságú. Videón tovább! (Doki)
2023.03.12.

Tiger Woods, Rafael Nadal, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi
Térd kezelés műtét és gyógyszer nélkül!
10:21-től látható ez a videón. Megoldás gyógyszer és műtét nélkül egy zseniális módszer! Nem műtét, nem is gyógyszer, mely a testünk gyógyító erejét használja fel. A térd gyulladásos folyamatai, és modern kezelés gyógyszer vagy műtét nélkül. A videóban a térd gyulladásos betegségeit mutatom be, de ugyanaz vonatkozik más ízületekre is. Tiger Woods, Rafael Nadal, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi Mi a közös ezekben a világklasszis sportolókban? Amikor megsérültek mindannyian ezt a kezelést kapták, thrombocytában gazdag plazma terápia, azaz PRP, az angol nyelvű elnevezés kezdőbetűi alapján. Az eljárás a tudomány egy új ágához tartozik, az úgynevezett regeneratív orvosláshoz. A regeneráció a tönkremenetel visszafordítása. A regeneratív medicinába olyan terápiák és technikák tartoznak bele, amelyek serkentik a szervezet természetes gyógyulási folyamatait a beteg szövetek és szervek helyreállítására, regenerálására.
A regeneratív gyógyászatban őssejteket, növekedési faktorokat, génterápiát és más technikákat alkalmaznak a szövetek helyreállítása érdekében. Ezek számos állapot kezelésére alkalmazhatók, beleértve a szív és érrendszeri betegségeket és mozgásszervi rendellenességeket is. Például az osteoartritist. Ez az eljárás abból áll valójában, hogy levesznek egy vérmintát a páciens véréből, és megfelelő készülékben feldolgozzák azt, eltávolítják a sejtes elemeket, és a fennmaradó plazmában össze koncentrálják az úgynevezett vérlemezkéket. Az eljárás néhány percbe telik, mire ez a koncentrátum elkészül. Ezután a kész anyagot a térdizületbe fecskendezik be. Tehát hangsúlyozom, hogy ez minden esetben a beteg saját véréből frissen készülő koncentrátum. Ott a helyszínen készül el, amikor a beavatkozást elkezdik. De miért is jó a vérlemezke erre? Nem véralvadásnál van a vérlemezkére szükség? Fontos megérteni a vérlemezkék biológiáját és szerepüket a szervezet természetes gyógyulási folyamataiban. (Doki)
2023.03.01.

Nekünk nem az orvostársadalommal, hanem a Magyar Orvosi Kamara vezetőségével
van konfliktusunk - jelentette ki Takács Péter az orvoskamaráról
szóló törvénymódosítás elfogadása után a Karc FM stúdiójában.
Az egészségügyi államtitkár elmondása szerint az új törvény - amely megszűnteti a kötelező orvosi kamarai tagságot - nem 24 óra alatt született meg.
Az előzmények között említette, hogy 2020 májusától korrekt szakmai kapcsolat van a Belügyminisztérium és a kamara között: már a koronavírus járvánnyal kapcsolatban is többször kérték javaslataikat. 2022 októberében a miniszter, az államtitkár és a MOK elnöke hosszan egyeztetett a decemberi egészségügyi törvénycsomag pontjairól, akkor a kamara szerint jók voltak a szakmai irányok.
Az egyeztetés után három nappal azonban "Egészségügyi átalakítás nélkülünk - nem tárgyal a Belügyminisztérium a Magyar Orvosi Kamarával" címmel 38 ezer kamarai tag kapott levelet. Takács Péter akkor megkérdezte Kincses Gyulát, aki azt mondta: előzőleg nem a kamara elnökeként, hanem magánemberként beszélgetett a miniszterrel és az államtitkárral. Nyíltan politikai indokok állnak a háttérben - véli az egészségügyi államtitkár - hiszen a kamara elnöke több helyen azt nyilatkozta, az ügyeleti koncepcióval egyetért.
Más, egyéb követeléseik vannak, amit az új ügyeleti rendszer bojkottálásával szeretnének kikényszeríteni. Ezáltal azonban a betegellátást veszélyeztetik - nyilatkozta Takács Péter. Az új ügyeleti rendszer jobb, biztonságosabb: a Mentőszolgálat ad asszisztenst, sofőrt, autót, és a korábbi órabérek dupláját kaphatják az ügyeletet vállalók. Az államtitkár bízik abban, hogy ha a kamara részéről megszűnik a nyomásgyakorlás, az orvosok beállnak az új rendszerbe. (Karc FM)
2023.01.25.

Ismerd meg a vastagbélrák 5 korai jelét!
A videó a vastagbélrák 5 korai jeléről szól, amelyeket sokan figyelmen kívül hagynak, miközben egyre fiatalabb korosztályt érint a betegség. A videó célja, hogy felvilágosítsa a nézőket arról, hogyan védekezzenek azáltal, hogy tudatában vannak ezeknek a korai figyelmeztető jeleknek, és cselekvésre ösztönzze őket, ha tünetet észlelnek.
A videó a korai felismerés fontosságának kiemelésével azt reméli, hogy csökkenti a vastagbélrák kockázatát, és életeket menthet meg.
1. Gyakran azt tapasztalják a betegek, hogy a hasmenést szorulás váltja fel. A 2. tünet vér a székletben. Jegyezd meg a vér színét és állagát, a vérzés gyakoriságát, időpontját. A 3. a hasi fájdalom. 4. a mással nem magyarátható fogyás.
(Doki)
2023.01.21.

Génmanipulált embereket hoztak létre? Létezhet ilyesmi?
A génszerkesztett emberiók beültetése sok országban tilos.
2003 áprilisában az USÁ-ban befejeződött a Human Genome Project Timeline, amely lehetővé tette, hogy le tudjuk olvasni a teljes genetikai állományt.
Ez tette lehetővé a kínai kutatók munkáját is. A kínai kutatók átléptek egy küszöböt. Genetikailag módosított babákat hoztak létre, Kínában csak iránymutatások vannak ellene. A vizsgálatban résztvevő apák mindegyike HÍV pozitív volt.
3 génmanipulált gyermek született. 2018-ban bejelentették a világnak. A világ tudósai ezt etikátlannak ítélték. Ennek hatására 2019-ben elítélték a 3 kutatót Kínában. 2022 áprilisában szabadultak. A gyerekek már járnak, és dilemma, hogy gondoskodjanak a gyerekek jólétéről, és a kísérlet következményeiről, miközben tiszteletben tartják magánéletüket is. Részletek a videón. (Doki)
2023.01.16.

SÚLYOS GÉNCSELEKMÉNY - Magyar feliratos videó!
Ron Johnson amerikai szenátor a Covid-19 okozta sérülésekről
és halálesetekről tartott nyilvános meghallgatással indított országos felvilágosító kampányt, amit a politika, a gyógyszeripar és a vezető média igyekszik a szőnyeg alá söpörni. A vakcinát 2021-ben vezették be a hadseregben. "Gyönyörű életem volt az oltás előtt. Részt vettem az AstraZeneka klinikai vizsgálatában. És most a neuropátia egy súlyos legyengítő formájától szenvedek, amely addig fog előre haladni, amíg gyakorlatilag egy gondozóintézetben végzem."
"Az egyetlen Moderna injekciót 2021. december 30-án kaptam. A Moderna injekciót követő egy héten belül zsibbadás és gyengeség jelentkezett a lábamban. Gyorsan diagnosztizálták a transzverzális myelitist (a gerincvelő gyulladás egy formája). Vagyis a mellkasi gerincvelőm sérült. Most már véglegesen rokkant vagyok." Szenvedélyesen kiállok a fiatal katonák mellett, akiket 13 évig szolgáltam katonaorvosként a légierőnél. (bitchute.com)
2023.01.12.

Tehéntej és a prosztatarák, valamint a mellrák kapcsolata
A prosztatarák Ázsia és Afrika egyes részein alacsony. Minél több kalciumot fogyasztanak az emberek, annál nagyobb a prosztatarák kockázata. Nem a kalcium a ludas ebben. A tejben levő fehérjék növelik az IGF1 szintet, amely egy inzulinszerű növekedési faktor. A tejfehérje kazeinje még az IGF1 nélkül is a rákos sejtek kifejlődését elősegítő faktornak tűnik.
Ugyanez a helyzet a tejsavóval. A szarvasmarha borjak 40-szer gyorsabban nőnek, mint az emberi csecsemők. Még ott vannak a hormonok is. A hölgyeknél a mellrák kockázata áll fenn. A joghurt és a sajt nem növelte a kockázatot. A probiotikum, azaz a kefir akkor kell, ha hasmenést kapunk.
Egy ideig nem fogok kefirt fogyasztani. (doki)
2023.01.04.

A Marburg vírus hordozói a denevérek.
Mi köze van ehhez a német kisvárosnak?
Marburg vírusnál a túlélés csak 10%.
Marburg vírus fertőzés jelei láz, fejfájás, ízületi fájdalmak, kiütések. Utána jön a hasmenés, amely egy hétig is eltarthat. A 3. napon hányás jelentkezik, Ezek a testnedvek fertőznek. Néhány napos súlyosbodás után belső vérzés kezdődik. Minden nyílásból vérezni kezd a beteg. A vérzés a bőr alatt is látható... Angolában a helyi temetési szokások hozzájárultak a fertőzés terjedéséhez.
2022.12.15.

Elfelejtjük szedni, pedig mindenkinek kellene a B12!
Miért van szükség B12 vitaminra? 1. Szívbetegségek elleni védelem 2. Védi a DNS-t 3. Alzheimer védelem 4. Vérszegénység esetén 5. Terhességkor
B12 hiány tünetei:
1. Fáradtság, szédülés, gyengeség, 2. Tinnitus a fülzúgás, fülcsengés,
3. Láz 4. Fájó nyelv és szájfekélyek 5. Étvágytalanság 6. Zsibbadás, bizsergő érzés a végtagokban
7. Homályos látás 8. Gyakori izzadás, sápadt bőr 9. Emésztési problémák 10. Légszomj 11. Depresszió, memória romlás
A napi hivatalosan ajánlott mennyiség 5mcg (mikrogramm). Ez egészséges táplálkozás mellett benne van az étkezésben. Ennél több az alábbi esetekben kellhet: vegetáriánus vagy vegán étrend követése, 50 év felettiek gyomor-bélrendszeri betegségek, beleértve a Crohn-betegséget és a cöliákiát, emésztőrendszeri műtétek, például súlycsökkentő műtét vagy béleltávolítás metformin és savcsökkentők alkoholos italok rendszeres fogyasztása. (doki)
2022.11.25.

Kínában ismét szigorításokat rendeltek el a koronavírus miatt
Hiába a szigor - rekordgyorsasággal terjed a koronavírus Kínában. Egy nap alatt több mint 30 ezer új fertőzöttet jelentettek: ilyenre a járvány 2019-es kitörése óta nem volt példa az országban. A vírus gyors terjedése miatt újabb korlátozásokat vezettek be, de a lakosság és a gazdaság is nehezen bírja már az intézkedéseket. (M1-Híradó)
2022.10.06.

Von der Leyen rájött: "Az energiaválság súlyos szakaszába lépett!"
A szélsőséges liberálisok erőszakosak és intoleránsak. Ha engedünk az agressziójuknak, tönkreteszik a társadalmat. Tudjuk, hogy a libsiknek ezt nehéz felfogni, de Magyarország miniszterelnöke nem a nyugati globalista eszmékre, hanem a magyar emberek védelmére esküdött fel. (Demokratikus mémek)
2022.10.02.

Büntetésre számíthat Ursula von der Leyen a Pfizerrel kötött uniós szerződés miatt
Sajtóinformációk szerint büntetésre számíthat Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Pfizerrel kötött uniós szerződés miatt. De további vizsgálatok is várhatók a vakcinabeszerzés miatt. Kiderült ugyanis, hogy a német politikus eltitkolt SMS-ekben egyezett meg az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával. Albert Bourla közben közölte: nem hajlandó megjelenni az ügyet vizsgáló uniós testület előtt. (M1-Híradó)
2022.07.12.

Ursula von der Leyen mesébe illő karriert futott be. Hogyan történt?
Először családügyi, majd védelmi miniszter, 2019-ben pedig
uniós biztossá lépett elő. Egész politikai karrierje olyan meglepő, mint a gyakori botrányai. Román képviselők követelték
EB elnök azonnali lemondását. "Ursula von der Leyen egy gigantikus Covid 19 tudományos átverés és propaganda kampány része,
amely az emberi jogok és szabadságjogok tömeges megsértését okozta és fogja okozni. Ez veszélyezteti az európai demokráciát." (kla.tv)
2022.09.28.

Omikron emlékeztető és demencia Covid után, amiről tudni kell
Megjött az Omikron elleni booster oltás - pár gyakran felmerülő kérdésre adok választ ma. Szó lesz a covid és a demencia közötti kapcsolatról is. /Doki/
2022.09.21.

A tudomány bűnözői a világ összes kutatóját átverték
Idén nyáron robbant ki a botrány. Az Alzheimer kór teljes kutatása egy csaláson alapul. A gyógyszer fejlesztője a CASSAVA sciences cég azt állította, hogy a szer javítja az agyműködést Alzheimerben azáltal, hogy képes blokkolni a ß amyloid fehérje agyban lévő lerakódásait. Lesné 2008 és 2012 között 774.000 $-t kapott majd további 57 millió $-t az Alzheimer kórral kapcsolatos kutatásokra.
A több dokumentumban szereplő képeket manipulálták a hipotézis jobb alátámasztása érdekében. Ebben Lesné a ludas főként. /Doki/
2022.09.16.

Bíró Éva: Mi várható Németországban? Nagyon sok cég már most becsődölt.
Az Omikron nevű oltóanyagoknak csak laboratóriumi tesztjei vannak.
OLTÁSRA: GYÓGYSZERT! GYÓGYSZERRE: OLTÁST! Mi várható nálatok Németországban? Megindulnak a becsődölések. Bizonyos ágazatoknak, pl. a pékségeknek nagyon rosszul megy. Nagyon sok cég már most becsődölt. Az Omikron nevű oltóanyagoknak csak laboratóriumi tesztjei vannak. Az Amerikában engedélyezett oltóanyagot kizárólag 8 db egéren tesztelték. A német egészségügyi miniszter propagálja a Pfizer poszt covid gyógyszerét, mert ő 3 oltás ellenére pozitívre lett tesztelve.
Ez is csak feltételes engedéllyel rendelkezik, és megrendelt 1 millió adagot a német népnek. Az orvosokat 15000 euróval szeretné jutalmazni, ha ezt felírják. Az oltás következményére gyógyszert, gyógyszerre oltást, míg meg nem halunk. A NEXUS TV ZoomBoom adásának előzetese. Szendrődi Katalin kérdezi Bíró Évát (Augsburg, Németország) A teljes felvételt a Nexus Tv oldalán nézhetik meg. www.nexustv.hu
2022.08.24.

Mr Beast az egyik legismertebb YouTuber a világon.
Mi a betegsége? Ismerd meg, hogy felismerd!
Mr Beast: "Kb. 15 éves koromban kaptam Crohn betegséget. Kosaraztam megállás nélkül. Amikor Crohn-os lettem, akkor mondtam, hogy na ebből elég volt." A Crohn betegség egy gyulladásos bélbetegség, amely a gyomortól egészen a végbélnyílásig terjedhet. Tünetek: hasmenés, láz, fáradtság, hasi fájdalom, véres széklet, sebek a szájban, étvágytalanság, fogyás. Örökölhető? /Doki/
2022.08.10.

Mit kell tudnunk a darázs támadásról? Volt már rovarcsípésed?
Jó, ha tudod, mire vagy allergiás.
A média az utóbbi hetekben több rovarcsípéshez köthető halálesetről számolt be és ez bárkivel előfordulhat, tehát érdemes beszélni róla. A videó végén bemutatom az életmentő gyógyszert is. /Doki/
2022.08.07.

Szereted a libamájat? Mit kell tudni a zsírmájról?
Népbetegség, mely alattomosan, észrevétlenül támad
és súlyos állapotok felé halad tovább.
Az extra zsír jelenléte a májban krónikus irritációt okozhat a májsejtekben. A zsírmáj betegségnek 3 gyakori oka van: a túlsúly, a cukorbetegség és a magas koleszterin. A túlzott cukorfogyasztás zsírmájhoz vezet. Az elhízás miatt a gyerekek kb. 10 %-át érinti. Melyek a zsírmáj tünetei?
Betegség esetén tilos alkoholt fogyasztani! /Doki/
2022.07.27.

HIV és az AIDS. Miért nem kapja el mindenki a legdurvább omikron variánsokat sem?
Egyesek egyáltalán nem képesek megfertőződni a HIV vírussal, nem lesznek betegek. Mi ennek vajon az oka? Hasonló lehet ez ahhoz a megfigyeléshez, hogy a covidot se kapja el mindenki? Mi van a háttérben?
2022.07.24.

A majomhimlő és a kergemarhakór árnyékában
Egy idősebb asszony kapott 3 Pfizer oltást, és előtte semmi betegsége nem volt. A második oltás után kezdett romlani az állapota. Majd 11 nap után jelentkeztek a kergemarhakor tünetei. A 3. oltás után egy héttel került kórházba. Megvakult. Majd meghalt. Nem kaptak jelentést a halott asszony agy állományának vizsgálatáról, amit a kezelő orvosa leadott.
2022.07.24.

Az USA hadseregének oltáskárosultjai számokban
Bíró Évával Németországból beszélget Szendrődi Katalin
A Covid-19 oltások 1048 %-kal növelték az idegrendszeri betegségek számát a katonaság körében 2021-ben az USA hivatalos kormányzati adatbázisa szerint.
A magasvérnyomásos megbetegedések 20 szorosára nőttek, az idegrendszeri megbetegedések 9-10 szeresére, a légcső és gégerák 8 szorosára, az SM 6 szorosra, a bél és gyomorrákok 5 szörösére, az arc lemerevedés 5 szörösére, a női katonák között a mellrák az 3,9 szeresére, a női terméketlenség és vetélések 3,4 szeresére, tüdőembólia 3,7 szeresére, a férfiaknál a hererák 2,7 szeresére, szív- és egyéb rendellenességek kb. 2 szeresére növekedtek. A katonák orvosai nem tudják ezt mással magyarázni, mint a beadott oltásokkal.
2022.07.08.

Júniusban megalakult az Afrikai Szuverenitás Koalíció (ASC) a régió népei,
szabadságának és nemzetei szuverenitásának megvédése érdekében.
A szövetség létrehozását az a felismerés tette indokolttá, hogy nemzeti összefogással lehet csak fellépni a globalista törekvésekkel szemben. A WHO, a BigPharma más nemzetközi szervezetekkel és magánalapítványokkal, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal együttműködve titokban lányokat és nőket tettek akaratuk ellenére terméklenekké az oltási kampányaikkal.
Ez ugyanis kéz a kézben jár a Szövetség az Élelmezési Szuverenitásért Afrikában elnevezésű szervezettel. Ez a mozgalom mindent megtesz, hogy megállítsa a korrupt kormányok, nagyvállalatok és emberbarátnak álcázott "magánszereplők" által irányított ipari mezőgazdasági modellt. Az ASC hisz abban, hogy együtt, a pénzügyi oligarchia korrupt ellenőrzésétől megszabadulva az egész világ számára létezik út az egészséghez, a személyes autonómiához és a nemzeti szuverenitáshoz.
2022.06.05.

Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna: Kiszivárgott amerikai jelentések
Veszélyben az USA hadseregének hadrafoghatósága! A Covid-19 oltások 1048 %-kal növelték az idegrendszeri betegségek számát a katonaság körében 2021-ben az USA hivatalos kormányzati adatbázisa szerint...,
2022.07.22.

Ismét látogatási tilalmat vezettek be a szerbiai kórházakban
Jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, ezért ismét teljes látogatási tilalom lépett életbe az egészségügyi intézményekben - közölte az egészségügyi minisztérium pénteken. Az utóbbi néhány hétben folyamatosan nőtt az új fertőzöttek száma. Míg két hónappal ezelőtt naponta kö-rülbelül háromszáz új esetet regisztráltak, június közepén elkezdett növekedni a napi új fertőzöttek száma, és júliusra újra elérte az ezret, csütörtökön 4249, pénteken pedig már 4500 új fertőzöttet vettek nyil-vántartásba 12.821 személy tesztelése alapján. A járvány kezdete óta Szerbiában 16.199 személy hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében. (vajma.info)

Drábik János: Megdöbbentő Amerikának Oroszország ellen indított háborúja
Kik a világ urai? Ukrajna és az elhallgatás kultusza
2022.07.10.

Megőrült mindenki? Abe Shinzo lelövése házi készítésű puskával.
Megőrült a világ? Infláció, recesszió, a repterek dugig. Lövöldözés, kültéri kivégzés, újabb orosz fenyegetések (pl esetleg lesz direkt
járat megint Moszkvából Baliba...) A koronavírus közben szép csendben mutálódik, ma már el lehet kapni akár havonta is. De most nyaralás
kell a népnek?
2022.07.03.

Hőség és egészség...Hőhullám csapott le Európára!
Ennek a hatásait nézzük meg orvosi szempontból!
Mit kell tenned kánikulában? A 65 évnél idősebb felnőttek, a szív- és tüdőbetegségben szenvedők,
valamit a kisgyerekek különösen érzékenyek a hőhatásokra. Nézzük meg, hogy az emberi szervezet hogyan reagál!
A fokozott verejtékezés kiszáradáshoz vezethet, ha az ebből eredő folyadékhiányt nem pótoljuk megfelelően. Hőgutáról
akkor beszélünk, ha a testhőmérséklet 40 C fokra emelkedik.
2022.06.20.

Újabb járványhullám indult Németországban,
Szerbiában és Angliában is fertőz az omikron
Vendég Kacskovics Imre, immunológus, dékán, ELTE Természettudományi Kar.
A fertőzést nem tudja megakadályozni a kialakult immunvédelem. A vírus mutálódik. (hirado.hu)

Átveheti a WHO az irányítást az országok felett?
Can the WHO take control of the countries?
2022.06.04.

Veszélyhelyzet van, és még csak nem is sejted.
Remélem, a mai videót megnézve megteszed a legfontosabb első
lépéseket. A hangyák gyülekeznek a cukros vízhez. Vannak olyanok, melyek már ki sem tudnak szabadulni. Társaik
pedig nem is segítenek nekik. A szénhidrátok komoly problémákat okozhatnak.
7 teendő, ami azonnal segít: Ne használj
semmihez hozzáadott cukrot! A kristálycukrot dobd ki! Ne egyél semmit, ami csomagolva van! Üdítők tilosak.
A legtöbb alkoholos italban van cukor, ráadásul az alkohol önmagában is energiát tartalmaz. Törekedj arra, hogy a
szervezetedbe jutó szénhidrát minél komplexebb legyen! Óvatosan a gyümölccsel.

Dr. Papp Lajos: milliók fognak meghalni a hazugság miatt
A szívbetegség valódi oka az érfalak gyulladása.
2022.05.31.

Müller Cecília: Megjelent egy majomhimlős megbetegedés Magyarországon is.
Egy 38 éves férfinál diagnosztizálták a betegséget. Több váladékból is sikerült kimutatni a tegnapi napon még csak a víruscsaládot
és a mai napon egy teljes szekvenálással, ami azt jelenti, hogy a vírus teljes genetikai állományát kimutatva pontosan igazoltuk
a kórokozót.
"Általában a betegség 2-4 hétig tart, ebben az időszakban tartózkodjon a beteg minden más embertől, és elsősorban természetesen
azoktól, akik valamilyen immunhiányos megbetegedésben szenvednek, netán egy várandós közelében élnek, tehát mindenképpen azt
kérjük, hogy különüljön el a többi egészséges embertől, és csak akkor mehet közösségbe már, amikor ezek a pörkök leestek,
ilyenkor már további fertőzéstől nem kell tartanunk." (hirado.hu)
2022.05.26.

Himlőfegyver? Több száz tonna szovjet himlővírus?
A fekete himlő volt az egyik legrettegettebb fertőző betegség, mely 3000 év alatt emberek százmillióit ölte meg. De vajon biológiai
fegyverként használták-e valaha? Hova lett a Szovjetunió által gyártott több száz tonna himlővírus?
2022.05.22.

Szijjártó Péter: a majomhimlő nem koronavírus, de óvatosnak kell lenni
Meg kell őrizni a WHO, az Egészségügyi Világszervezet professzionális működését, nehogy emberéletek kerüljenek veszélybe például
a majomhimlő terjedése közben - erről beszélt Szijjártó Péter Genfben. A külügyminiszter szerint az Afrikából indult majomhimlő
sokban különbözik a koronavírustól, és meg kell tenni mindent, hogy semmilyen szempontból ne okozzon akkora károkat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz (Aszmara, 1965. március 3. -) tigré származású etióp politikus, az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) főigazgatója 2017 óta. (Wikipédia)
2022.05.22.

Szexuális úton támad a majomhimlő?
Már az összes kontinensen jelen van, alig pár nap leforgása alatt. Ráadásul a terjedése melegek által látogatott szaunákhoz
köthető több helyen. Ilyet már hallottunk anno a HIV esetén. A mai videó ezekről az új fejleményekről ad tájékoztatást.
2022.05.20.

Szétterjedt a világban a majomhimlő
Egyre több országban mutatják ki emberekben a majomhimlőt eredeti előfordulási helyén, Afrikán kívül is. Pénteken már Ausztráliából
is jelentettek megbetegedést, Európában és Észak-Amerikában pedig több esetet is regisztráltak. A majomhimlő lázzal, fáradtsággal
és izomfájdalommal kezdődik, néhány nap után pedig kiütések jelennek meg a testen. Az eddigi jelentések szerint az Afrikán kívüli
esetek enyhe lefolyásúak, csak néhány beteg szorult kórházi ellátásra.
2022.05.16.
Az Egyesült Királyságban további négy emberben majomhimlővel
fertőzött esetet fedeztek fel. Közülük három Londonban van.
Az egészségügyi hivatal szerint nincs kapcsolat az új esetek és a korábbi megerősített esetek között. A vizsgálat során kiderült,
hogy mind a négy fertőzött homoszexuálisnak és biszexuálisnak vallja magát. Ebben a tekintetben az Egyesült Királyság egészségügyi
hatóságai azt tanácsolják az állampolgárok ezen csoportjainak, hogy legyenek különösen figyelmesek a test bármely részén megjelenő
szokatlan kiütésekre vagy elváltozásokra. /M.Roman/
Az első majomhimlő-fertőzés diagnózisát a ködös Albionban május elején jegyezték
fel egy páciensnél, aki Nigériában járt. A betegség
kezdeti tünetei közé tartozik: láz, fej- és izomfájdalom, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és kimerültség...
2022.05.12.

Melatonin vámpír hormon, vagy annál több?
Tudományos információkat lehet szerezni magyar nyelven.
A kutatások eredményét láthatjuk a videóban. Napi 3 milligramm elég Melatonin elég lehet.
A Melatonin csak az alvással hozható összefüggésbe? Két helyen és kétféle formában
fordul elő a szervezetünkben. A tobozmirigy által termelt Melatonin egy hormon. A sötét elősegíti. A vérkeringésbe kerül. Ez az éjjeli.
A másik Melatonin a nappali, mely a Mitochondriumokban van. Az infra közeli energia serkenti. Antioxidáns.
2022.05.10.

Majomhimlő honnan és hogyan került ide Afrikából?
Újabb egzotikus betegségtől riadozhatunk, mely egy a sok zoonózis közül, azaz állatról emberre terjed. Az Egyesült Királyságban
találtak egy behurcolt majomhimlő esetet. Mit kell tudni erről a vírusfertőzésről?
2022.04.27.

Rejtélyes májgyulladás. Nem lehet tudni, hogy mi okozza.
Gyerekeket érintő rejtélyes májgyulladásos esetek tartják izgalomban a szülőket világszerte. A mai videóban megnézzük,
mit lehet erről tudni.
2022.04.25.

Dr. Csókay András a Bayer show vendégeként... Teljes cikk itt!
Bayer Zsolt - 1993-as szellemiségében -, dr. Csókay András ellen
Nem értem világosan, hogy mi vezet egy állítólag nemzeti, keresztény elkötelezettségű, egykor volt liberális újságírót arra az álláspontra,
hogy egy általa ismeretlen ügyben, "szakértőként" pálcát törjön, egy nemzetközileg elismert szaktekintély, Csókay András fölött. Igaz,
nem az első ilyen hatalmas öngól ez, amelyet egyszámjegyű pártkönyvének köszönhetően, előnyös pozícióból, elvileg "saját" csapatának rúgott.
Hasonló volt az a covid időszakos támadása is, amellyel az elmúlt évszázadok egyik legnagyobb tudósába, Kásler professzorba rúgott jókorát.
Pedig, nem kellene "prolimód", effélékre pazarolni szépírói tehetségét... Eszembe jut, amikor Hadházy-ügyben tarhált az olvasóktól...
Vajon mi lehetett ma Bayer mester indítéka arra, hogy két részben is foglalkozzék ezzel a témával, Csókay tanár urat lejáratva?
Hiszen, Csókay András tudvalévő, közülünk való keresztény, magyar ember. Lehet ez ok Bayer-mesternél?...
Számomra Csókay doktor nem csak egy nagyszerű orvos, nem csupán egy példamutató és hitvalló keresztény, nem egy nagyszerű magyar ember,
hanem életmentő, aki egyetlen szóra, kérésre fogadta, és meggyógyította Torján élő székely barátomat, Kovács Gábort, aki - de facto -,
a halálán volt, bénultan és már-már semmiről sem tudva, ami körülötte történik... És András meggyógyította! Nem szerencsejátékosként,
színre téve az összes zsetont, hanem konkrét gyógymódot javasolva, amely gyógymódban németországi, darmstadti háziorvos és író barátom,
dr. Túri Gábor embersége volt segítségére... de a történet hosszú lenne.
Szót emeltem akkor is, amikor Kásler professzort érte Bayer ciánba mártott dilettantizmusa, s szót emelek most is, a Csókay doktort ért
méltatlan támadás miatt. Mert egy stúdióban "megmondani a frankót", jókat röhögni másokon, és olykor a plebsznek tetsző trágárságokat
bedobni jó pénzért sokkal könnyebb, mint emberül, keresztényként, magyarként, lelkiismeretesen elvégezni egy komoly - Kásler professzor
esetében nemzetmentő -, Csókay esetében ezernyi életmentő feladatot.
Tanult kollégámnak pedig csak annyit: Bayer Zsoca! Szégyelld magad!
(Stoffán György)
2022.04.21.

Dobd ki a multivitamint, és egyed ezt helyette!
A mai videó rámutat a multivitaminokkal kapcsolatos problémákra, és egy minden szempontból lényegesen kedvezőbb alternatívát ad.
Hogyan készítsünk a szervezetünknek hasznos ételeket?
2022.03.21.

Egy új vizsgálat szerint a SARS Cov2 megtámadja
a T sejteket és azok pusztulását okozza.
HÍV Human Immunodecifiency Virus (Emberi immunkárosodást okozó vírus) megtámadja azokat a sejteket, melyek segítik az embereket
a fertőzések leküzdésében. Ezek a CD4 immunsejtek a T sejtes immunválasz karmestere. Részletek a videón!
2022.03.14.

Atomrobbanás esetén mi a teendőnk? Orvosi szempontok ismertetése
Sokan sugárvédő anyagnak tartják a jódot. Valóban az? Nagyon fogy a jód az európai patikákban. Közben pedig nem tudni megnövekedett
számú pajzsmirigy betegségekről.
2022.02.18.

Infravörös sugárzás hatása Covidban
Megérkeztem és bár ideiglenes helyen vagyok még, az első orvosi témájú videót elkészítettem. Egy igen érdekes téma, de magyarázatot
adhat számos eddig meg nem értett jelenségre.
2022.02.02.

A fertőzés utáni védelem jobb, mint a vakcinák által kiváltott? (CDC USA)
Mérföldkő jelentőségű tanulmány látott napvilágot. A fertőzés után kialakult immunitás számos szituációban felülmúlta a vakcinák
által előidézett védelmet.
Mit érdemes szedni? D vitamin: napi 5000 E, NAC 1000-1200 mg, Cink 50 mg Quercetinnel (ez viszi be a cinket a sejtbe)
C vitamin 1-2 gramm / nap. Ezeket folyamatosan kell szedni. Tünetek esetén azonnal keresni kell orvost, és a Favipiravir
kezdetben használhat. Paracetamolt ne szedje az, aki NAC-t szed, mert kiütik egymás hatását.
2022.01.22.

Novak Djokovic és a bűnös város - Miért nem oltatta be magát?
A kitiltási botrány és ami mögötte van - meg egy kis helyzetkép.
Született Belgrád, 1987. május 22. Húszszoros Grand Slam-tornagyőztes, világelső szerb hivatásos teniszező.
2014-ben házasodott. 2 gyermeke van. (Wikipédia)
2022.01.14.

A karanténidő Magyarországon is rövidülni fog!
10 nap helyett 7 nap, vagy 5 nap után, ha valaki tünetmentes, akkor negatív teszttel szabadulhat, az iskolákban pedig 5 nap lesz a karantén,
és az oltott gyermeknek nem kell karanténba vonulni, ha az osztályban fertőzött van.
2022.01.19.

Tüskefehérje semlegesítés? Újabb blődséggel riogatják a gyanútlan embereket.
Ez a videó az egyik ilyen manipulációt mutatja be.
Tudománytalan állításokat felhasználva zsebelik be a profitot a gátlástalan alternatív maffia emberei.
Vannak a valódi orvosok, nővérek, asszisztensek, akik gyógyítanak, és vannak, akik félrevezetik az embereket, hogy ő általuk árult kétes
terméküket megvegyék. Egy tucatnyi csontkovács doktort vettek fel a WCH-ba, sértődött kutatókat, sikertelen immunológusokat, magukat
feltalálónak képzelő nimandokat...
2022.01.14.

Gulyás Gergely: Oltási igazolvánnyá alakítjuk át a védettségi igazolványt
2022. február 15-től oltáshoz kötjük a védettségi igazolványt.
2022.01.10.

Végjáték, vagy...? Az Omikron kikerüli az antitesteket.
Extrém módon terjed. Kevés súlyos kimenetelt okoz. A T sejtes immunitás működik ellene. Hihetetlen esetszámokat produkál.
Mi lesz ennek a vége? És mikor?
2022.01.04.

Oltás helyett Paxlovid szájon át szedhető Covid gyógyszert
elfogadta az FDA sürgősségi felhasználásra.
Az előzetes eredmények kiválóak. 89%-kal csökkentette a kórházba kerülés és halálozás kockázatát. Ráadásul nem mutagén! Sőt hatékony az
Omikron ellen is! Akkor minden szép és jó?
2021.12.24.

Terjed az omikron a légitársaságoknál,
kétezer karácsonyi járatot töröltek
Az Egyesült Államokban, Európában és Ausztráliában is járattörléseket jelentettek be karácsony előtt. (euronews magyarul)
2021.12.16.

Elképesztő sebességgel terjed az omikron variáns a világon.
Már Magyarországon is van. Mit érdemes szedni?
Melyek a legújabb ismeretek?
Angliában a kutatók azt is kimutatták, hogy a dupla oltás alacsony védelmet nyújt az áttöréses fertőzés ellen. Dániában kb. 6000
esetet látnak el naponta. Az előre jelzések szerint az omikron napi 10 000-re fogja növelni a napi megbetegedések számát. Az omikron
mindenkit megfertőz.
A vírus sejtekben szaporodik, tehát okozhat komoly bajt is attól függően, hogy sejt hol van. Dán kutatók szerint veszélyes létszám
csökkenéshez vezethet az omikron a kórházakban, ha a személyzetet karaténba kell tenni.
Tünetek: orrdugulás, láz, tartós köhögés, fej és torokfájás, íz és szagérzékelés elvesztése. Omikron jellegzetes tünetei: torokkaparás,
nem fájás, extrém fáradtság, kimerültség, izomfájdalom, éjszakai izzadás. Lehetséges védekezés: maszkhordás, emberek kerülése.
Ne menjetek tömegbe!
Mit érdemes szedni? D vitamin: napi 5000 E, NAC 1000-1200 mg, Cink 50 mg Quercetinnel (ez viszi be a cinket a sejtbe)
C vitamin 1-2 gramm / nap. Ezeket folyamatosan kell szedni. Tünetek esetén azonnal keresni kell orvost, és a Favipiravir
kezdetben használhat. Paracetamolt ne szedje az, aki NAC-t szed, mert kiütik egymás hatását.
2021.12.10.

Mi lesz az Omikron után?
Dr Jerome Kim, az International Vaccine Institute (IVI) főigazgatója,
a vakcinák értékelésének és fejlesztésének nemzetközi szakértője. Hosszú tudományos tapasztalattal rendelkezik az alapkutatásoktól
a fejlett klinikai fejlesztésekig. Ma a jelen helyzetről és az Omikron utáni jövőről beszél.
Miért kapják meg a covidot azok, akik megkapták az oltást? Világossá vált a Delta megjelenése után, a vakcinák továbbra is nagyszerű
munkát végeznek a súlyos fertőzések, a kórházi kezelés és a halál megelőzésében, ami nagyon fontos. Másrészt fertőzési hullámok voltak
és egyre több volt a fertőzés az oltott embereknél. Ahogy a lakosság egyre nagyobb részét oltjuk be, egyre több áttöréses megbetegedés
lesz azoknál az embereknél, akik be vannak oltva, vagy korábban már fertőzöttek voltak...
Hogyan lehet megelőzni a fertőződést? Maszk használata, távolságtartás, tömeg elkerülése...Fertőzési esetek továbbra is lesznek.
2021.12.06.

Omikron pánikolás szép tengerparti felvételekkel
Omikron ügyben az információ még szegényes.
Elindult az új vírus. A WHO gyorsan benyomta, hogy ez egy riadalom okot adó variáns, mire az országok el kezdték lezárni határaikat
a Dél-Afrika felől. Jóval gyorsabban terjed, mint a delta. Dél-Afrikában elég sok gyerek (10 %) került kórházba. A gyereknél az iskola,
az óvoda az egyik legnagyobb covid elosztó hely.
Az omikronnal újra lehet fertőződni, függetlenül attól, hogy már volt fertőzése.
Minél súlyosabb covidja volt valakinek, annál biztosabb, hogy van antitestje. Lehet, hogy az omikron duplikálódik az orrüregben,
és nem támadja a tüdőt. Mutálódhat számunkra kedvezőtlen irányba.
2021.12.03.

A képen az Ontario-tó látható.
Vakcina mellékhatások Kanadában
Egy éves követésű vakcina mellékhatás statisztikát adott ki Ontario tartomány közegészségügyi hatósága.
A 2020.12.13 és 2021.11.21 közötti állapotokat elemzi ez a videó.
2021.11.29.

Terjed az omikron Európában
Egyre több európai ország jelenti be, hogy náluk is megjelent a koronavírus új, omikron elnevezésű variánsa. Ausztriában és Csehországban
már bebizonyosodott a mutáns jelenléte. Franciország pedig biztos abban, hogy napokon belül náluk is megjelenik. Hollandiában közben két
fertőzött megszökött abból a karanténszállodából, ahova azután helyezték őket, hogy kiderült: megfertőződtek az omikron változattal.
(M1 - Hiradó)
2021.11.27.

Lázár János: Tanulságos történet
Sokan elképzelni sem tudják, hogy milyen súlyos betegség a Covid fertőzés és milyen veszteséget okozhat. Ambrus Sándor fazekasmesternél
jártam, aki személyes tragédiájukról mesélt. Egy éve még nem, de most már fel lehet venni az oltást. Életet menthet.
2021.11.27.

Omikron az afrikai szupermutáns
Alig pár napja robbant be még a szakemberek köreibe is egy új variáns Afrikából, és azonnali erőteljes reakciókat váltott ki.
Számos ország lezárta határait Afrika bizonyos országaiból érkező forgalom elől. A kutatók most vizsgálják, mire lehet számítani
a rendkívül sajátos mutáció csoportot mutató vírussal kapcsolatban.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy jóval gyorsabban terjed, mint a delta variáns.
2021.11.24-én jelentették először a WHO-nak. Az új variáns B.1.1.529. A WHO a legmagasabb veszélyességi kategóriába sorolta az omikront.
Az omikron 500 -szor fertőzőbb, mint a delta.
2021.11.27.

Szijjártó Péter: Figyelem, újabb utazási megállapodások!
2021.11.27.

Tanulhatunk a japánoktól az iskolai étkeztetés témában is!
2021.11.26.

Japán vírus harakiri. Hová tűnt a Delta Japánból?
Japánban valami egészen szokatlan történt. Egy minden korábbinál meredekebben növő hullám egyszer csak lezuhant, és a Covid szinte
eltűnt az országból. Vajon miért? Magas átoltottság és a maszkviselés közrejátszhatott. Engedélyezték az Ivermectin használatát...
2021.11.20.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban ismét az oltás
felvételére kérte az oltatlanokat: "nyakig vagyunk a negyedik hullámban".
6 millió 18 ezer a beoltott, 11 289 az új fertőzött, elhunyt 135 beteg
Szombattól újra kötelező maszkot hordani a zárt terekben, az egészségügyi dolgozók számára pedig a harmadik oltás is kötelező lesz.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 837 584 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 124 főre emelkedett. 6122 koronavírusos
beteget ápolnak kórházban, közülük 613-an vannak lélegeztetőgépen. (koronavirus.gov.hu)
2021.11.14.

ACC Covidban - ne kerülj kórházba!
Felszálló ágban van a járvány. Hasznos lehet az NAC /N-Acetyl Cysteine/. 1000 mg-os kiszerelésben árulják. Táplálék kiegészítőként is szolgál.
Mellette nem szabad Paracetamolt tartalmazó lázcsillapítót szedni.
Közismert, hogy idős embereknél sokkal valószínűbb a súlyos lefolyás. Bizonyos fontos vegyületek termelődése lecsökken
az életkor előrehaladtával. Ez a vegyület az N-Acetyl Cysteine. Ez megtalálható különböző élelmiszerekben, pl. hagyma, fokhagyma.
Ez a májban átalakul Glutationévá. Ez egy nagyon fontos antioxidáns. A Glutation megelőzi, vagy lelassítja az Alzheimer betegséget.

Szinkronizált riport: A koronavírus miatt majdnem meghaltam.
Robert aktív, sportos életet élt. Az első tüneteknél családja is biztos volt abban, hogy néhány nap alatt rendbejön.
A koronavírus első hulláma idején az orvosok sem voltak mindenre felkészülve, de amikor komolyra fordult Robert állapota és
lélegeztetőgépre került, megkezdődött a küzdelem - földön és égen egyaránt. (Készítette: 700-as Club, CBN)
2021.11.05.

3. oltás - kinek, milyet?
Ahogy az előző videóban ígértem, ma az emlékeztető oltásokról lesz szó. Úgy tűnik, nincs egységes vélekedés ezügyben. A hivatalos
oldalak pedig pár szakmailag nehezen védhető ajánlást tartalmaznak.
2021.11.04.

5 millió 963 ezer a beoltott, 6268 az új fertőzött, elhunyt 107 beteg
3366 koronavírusos beteget ápolnak kórházban,közülük 349-en vannak lélegeztetőgépen.
6268 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 885 360 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 101 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő,
jelenleg 803 151 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 51 108 főre emelkedett.
A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a
kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött. Ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön. Az átoltottság
növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. A korábban beoltottakat pedig a harmadik oltás
felvételére kérjük.
2021.11.01.

Itt egy másik delta hullám. Naponta új esetek Magyarországon
Várható, hogy a napi halálozási szám is feljebb fog menni. A delta variánst 2020. decemberében azonosították Indiában.
Ez fertőzőbb, mint a többi. 50 %-kal gyorsabban terjed, mint az alfa, és sokkal több embert fertőz meg. Egyes tanulmányok
szerint a gyerekek több mint fele tünetmentesen esik át a fertőzésen, viszont tovább tudják adni másoknak. A delta,
hogyan hat a szervezetre? Fejfájás, torokfájás, orrfolyás, láz jelen van. Aki ilyen tüneteket észlel, szigetelje el magát,
és tesztelje le. Mennyire veszélyes a delta variáns videó itt!
2021.11.01.

3878 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
és elhunyt 69 krónikus beteg
3878 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 79 199 főre nőtt a hazánkban beazonosított
fertőzöttek száma. Elhunyt 69 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1819 főre emelkedett, 20 078-an pedig már
meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 57 302 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 33%-a, a gyógyultak 28%-a budapesti.
4205 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen.
Jelenleg kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok
területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is.
Holnaptól pedig már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni.
A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést az üzletekben és bevásárlóközpontokban és emelkedett a hatósági házi karantént
megszegőkre kiszabható bírság összege is. A vendéglátóhelyeket és a szórakozóhelyeket 23 óra után be kell zárni.
A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni
a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi
bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket. (koronavirus.gov.hu)
2021.10.18.

Rosszul adják be a vakcinákat? Kutatási eredmények szerint
a technikailag tökéletlen vakcina beadás lehet a súlyos szövődmények oka.
A Covid 19 MRS vakcinák véletlen intravénás injekciója szívizom és
szívbelhártya-gyulladást (endocarditist) okozhat. A vénába jutó vakcina okozhatja a mellékhatásokat. A megelőzés módja
a fecskendő dugattyújának rövid idejű visszahúzása.
Fokozott kockázati tényezőkkel renelkeznek a nők, a dohányosok vagy a fogamzásgátlót szedők. A tanulmány kiemeli a véletlen intravénás
injekció jelentőségét mint az oltás utáni TTS lehetséges mechanizmusát. Ezért biztonságos az intramuskuláris injekció beadása
előtt visszaszívással meggyőződni, hogy jó helyre megy a vakcina.
2021.10.08.

Megvan a Covid gyógyszer? Meglátjuk.
Az eddigi legjobb eredményeket hozta covid kezelésben a molnupiravir nevű szer, melyről az első kutatási adatokat a napokban jelentették be. Ez a szer áttörést jelenthet az enyhe és középsúlyos betegek kezelésében.

Dr. Drábik János közíró: Elhallgatott történelem sorozat
Az elrejtett jelen néhány eseményével is foglalkozunk. Kik a világ urai ma? Honnan jött és hová tart az államok feletti hatalom a 21-ik
században? Van-e kapcsolat a vírusjárvány és a világuralom között?
A Globális Elitnek először sikerült megfélemlíteni az egész emberiséget.
2020.12.21.

Favipiravir az Egistől – az Egis gyors és sikeres fejlesztése
Új hazai gyógyszer a koronavírus fertőzésben szenvedő betegek kezeléséhez
Az új koronavírus pandémia közel egy éve készteti védekezésre a világot és Magyarországot. A járványügyi helyzetre gyorsan reagálva az Egis
2020 áprilisában saját erőforrásaira támaszkodva elindította a favipiravir hatóanyagú antivirális gyógyszerének fejlesztését. A filmtabletták
összetételét és gyártóeljárását az Egis kutatói rendkívül gyorsan, mindössze 8 hónap alatt fejlesztették ki. A járványhelyzetre tekintettel
az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) soron kívül, gyorsított eljárásban bírálta el a készítmény engedélyezési
dokumentációját és decemberben engedélyezte az Egis gyógyszerének magyarországi alkalmazását.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) való szerződéskötés alapján várhatóan január közepétől kezdődhet meg a rászoruló betegek
gyógyítása az Egis tablettáival a kijelölt magyarországi kórházakban. Az országos főgyógyszerész, El Koulali Zakariás azt közölte,
kidolgozták a favipiravir hatóanyagot tartalmazó gyógyszerkészítmény alkalmazásával kapcsolatos szakmai protokollt, a gyógyszert már
nemcsak kórházakban lehet alkalmazni, de a koronavírusos betegek meghatározott köre otthon is igénybe veheti. A terápia otthoni
alkalmazásával az egyik cél, hogy minél kevesebb koronavírusos beteg kerüljön kórházba – közölte az országos főgyógyszerész.
(hu.egis.health)
2021.04.03.

Ne árts! – Saját terápiás módszerrel gyógyítja hatékonyan a covidos betegeket
Interjú dr. Mangó Gabriellával * Teljes cikk itt!
Nem tudom elfogadni, hogy várjunk a Covid-témában, mint ahogyan azt sem, hogy csak vitaminokat szedjünk – minderről dr. Mangó Gabriella
beszélt a PestiSrácok.hu-nak. A szakember Gyöngyös két háziorvosi praxisát is ellátja, az általa alkalmazott terápia a koronavírussal
fertőzött betegeknél igen hatékonynak bizonyul. A portálunknak adott interjúban a szakember egyebek mellett arról fejtette ki véleményét,
hogy miért fontos beoltatni magunkat és milyen az általa alkalmazott terápia...
Rendkívüli energiával, elhivatottsággal igyekszik segíteni betegein és megóvni őket a koronavírus szövődményeitől dr. Mangó Gabriella,
aki nem mellesleg hétgyermekes anyukaként is helytáll, sőt, három könyv szerzőjeként is ismerhetik nevét.
Meggyőződése szerint ugyanis a megfelelő és kellő időben felírt antibiotikumokkal és vérhígítóval megelőzhető a kór súlyosbodása és a szövődmények.
Mit jelent a háromfrontos kezelés?
Antibiotikum már a kezdettől a tüdőgyulladás felülfertőződésének és elmélyülésének megelőzésére, csökkentésére, vérhigító a vérrögösödés
megelőzésére, gyomorvédelemmel, valamint egy légzést segítő pumpa a nehézlégzés kezelésére. De ezt csak 95-ös oxigénszint alatt javaslom.
Ha valaki kétoldali tüdőgyulladást kap, és még magára is van utalva, az csak megnehezíti a gyógyulást. Eleve nagy szorongással jár,
ha valaki elkapja a vírust, amely kiszámíthatatlanságot és kiszolgáltatottságot hozott az életünkbe. A koronavírus igen magas hőfokot
is képes átvészelni, nincs értelme várni a lázcsillapítással.
A legtöbb lázcsillapító gyulladáscsökkentő hatású is, így a betegség alatt
jó hatása lehet a tüdőgyulladás megelőzésben. Gyakori lehet a súlyvesztés, fontos a folyadékpótlás. Cukorbetegeknél
a meforaltartalmú gyógyszerek ronthatnak a lázas állapoton. Magas vérnyomás esetében szintén meg lehet fontolni a
vérnyomáscsökkentő adagolását. A tüdőgyulladásból 85-90 feletti oxigénszinttel otthon is meg lehet gyógyulni szövődmények nélkül...
(pestisracok.hu)

Hitünk erősítésére osztom meg ezt a bizonyságom. Háladalunk itt!
Csodálatos imameghallgatást tapasztaltunk meg már többször is.
A Biblia alapján imádkozunk rendszeresen, és kértük az Urat, hogy a fülemmel ne kelljen műtétre menni. Hála az Úrnak,
hogy a perforációt /kiszakadt dobhártya/ Ő gyógyította be, ami nem gyógyult meg egész éven át 2012-ben. 2014.03.19-én pedig
4 hetes fülgyulladás után teljesen gyógyultnak mondta a doktornő. Mielőtt elmentem délelőtt az ellenőrzésre, a férjem rátette
a kezét a fejemre, és mondta, hogy az Úr indította, hogy imádkozzon értem, mert meggyógyít az Úr a Márk 16:17-18 alapján.
Dicsőség és hála az Úré örökkön örökké! Halleluja! Jézus él! (Varga Istvánné/MR)