"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." (Mt 6:9-13)

Térdeinken az Úr előtt - Példák az imakérésekre

Máté 26:39 szerint Jézus Krisztus így imádkozott a Gecsemáné-kertben.
Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan Én akarom, hanem amint Te."
Pál apostol Milétoszban elbúcsúzott az efezusi vénektől: "Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni."  Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott." (ApCsel 20:35-36)

Kereskényi Sándor: Hálaáldozat története

"Az ezekből készült ételáldozatot vidd el az Úrnak. Vidd oda a paphoz, az pedig járuljon vele az oltárhoz. Vegye ki a pap az ételáldozatból az áldozat emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak." (3Móz 2:8-9)

A hálaáldozat akkor őszinte, amikor békességet teremt a bensőnkben. Nem kötelességszerű-, hanem jókedvű, harmóniát teremtő cselekedet. Mint azé az idős emberé, akit minden reggel megmosolyogtak, amikor reggelenként végigsétált a tengerparton és sirályokat etetett. A turisták elnézően kuncogtak; szegény, nem tudja, hogy mit csinál, mire költi a pénzét! A népszerű üdülőhely állandó lakói azonban tudták, kit rejt a görbülő háton már lötyögő pilótadzseki.

Eddie volt, a nemzeti hős, aki ellenséges találatot szenvedve, 1942-ben gépének személyzetével és utasaival együtt a tengerbe zuhant. Harminc napig, két mentőtutajon ringatta őket a Csendes-Óceán, amíg rájuk találtak. Nyolc nap után elfogyott az élelmük. Eddie Rickenbacher minden napnak egy bizonyos idejében imádkozott. Azon a délutánon már alig bírták elviselni az éhséget. Eddie az ima befejezését követően arcára tette sapkáját, és ledőlt pihenni. Abban a pillanatban egy sirály szállt le, közvetlenül mellé, a mentőtutaj szélére. Senki sem moccant. Mindenki Eddire figyelt. Tudták, vagy a sirály, vagy ők halnak meg.

Eddinek sikerült elkapni a madarat. Néhány apró falat mindegyiküknek jutott belőle. De nem ez volt a lényeg, hanem a belsőségek! A mentőtutajhoz tartozó felszerelés része volt néhány horgászbot és horog. A sirály ehetetlen belső részeit azonnal feltűzték és órák alatt több halat sikerült fogniuk, amik aztán újabb csalit jelentettek. Egyetlen sirály mentette meg az életüket. A tengerparton, haláláig, minden reggel sirályokat etető öreg embert meg lehetett mosolyogni, de akik ismerték a történetét, azok megkönnyezték, amikor csak feltűnt a viseltes pilótadzsekiben. Mert ahogy tudott, hálát adott annak a 1942-ben értük meghalt sirálynak.

Jézus nem véletlenül szállt le közénk. Jézus nem két-tutajnyi embernek mentette meg az életét. Jézus feláldozta magát azért, hogy amikor az életünk hajója eltűnik a sírban, se előtte mi, se akkor, a hozzátartozóink ne maradjanak reménység nélkül. Tudjuk, mert leírták, ránk hagyták az ő tanítványai: megmenekültünk! Halálunk pillanatában jön értünk a mentőhajó és átvisz bennünket oda, ahol Jézus vár. Vár mindenkire, aki még büszkén evez, vár arra, aki már tudja, léket kapott a csónakja, vár arra, aki már csak lebegve várja, hogy jöjjön érte a Megváltó.

"Tegyél engem olyanná, mint apukámat, aki bölcs és erős!"

 "A múlt éjjel kisfiam megvallott nekem bizonyos gyermekes csintalanságot, és előttem térdelve így imádkozott: "Tegyél engem olyanná, mint apukámat, aki bölcs és erős!" Mikor aztán ő már elaludt, letérdeltem ágya mellett, és megvallottam bűneimet, majd lehajtott fejjel így imádkoztam: "Tégy engem olyanná, mint a kisfiam, tisztává és őszintévé!"

A nagy walesi ébredés idején egy lelkipásztor csodálatosan szép eredményekkel prédikált.

Csak egy prédikációja volt, de hatására emberek százai tértek meg. Tőle távol, egy elhagyott völgyben, élt egyik prédikátortársa, akihez eljutott a csodálatos eredmények híre. Kíváncsi volt a siker titkára, és gyalog nekivágott a hosszú, fáradságos útnak, míg végre odaért egy egyszerű kunyhóhoz, ahol a lelkipásztor lakott: "Testvér, honnét vetted a prédikációt?" - kérdezte tőle.
A prédikátor bevezette egy szegényesen berendezett szobába, és rámutatott egy helyre, ahol a szőnyeg elnyűtt volt, és egy közeli ablak állt előtte a hegyekre nyílva, aztán így szólt: "Testvér, itt kaptam azt a prédikációt. Szívem megterhelődött az emberekért. Egy este leborultam a padlóra, és erőt kértem, hogy úgy prédikálhassak, ahogy azelőtt még sohasem tettem. Az órák teltek, míg éjfélt ütött az óra, és a csillagok ragyogtak az alvó völgy és a csöndes hegyek fölött. De a válasz nem érkezett meg.

Ezért tovább imádkoztam, míg végre halvány szürkeség vonult a keleti égre. Aztán az ezüstösre változott, és én vigyáztam és imádkoztam tovább, amíg az ezüstös égből bíborvörös és aranyszínű ég lett, és a hegyek gerincén lángolt az új nap oltárának tüze. És akkor megkaptam a prédikációt és megkaptam az erőt, majd lefeküdtem és elaludtam. Aztán fölkeltem, hogy prédikáljak, és emberek hajoltak meg Isten tüze előtt. Ez az a hely, ahol a prédikációt kaptam."

 A Fülöp-szigeteken laktunk a második világháborúban,

azon a helyen, ahol a japánok megkínozták és megölték áldozataikat. Hallottuk a kínzottak sikolyait éjjel és nappal. Édesapámat kétszer is elvitték az ellenség tisztjei és mind a kétszer visszatért, édesanyám imádságának hatására. A harmadik esetben a tiszt így szólt: "Már visszatért kétszer hozzátok, de ne gondoljátok, hogy harmadszor is visszatér. Most meghal!" Édesanyám ezt mondta neki: "Ha nem hiszel az imádságban, akkor menj innen!" A tiszt távozott, édesapámat magával cipelve.

Édesanyánk mind az öt gyermeket lefektette a fűmatracokra. Aztán kezdett imádkozni édesapánkért. Reggel 4 órakor fölkeltett minket, miközben ezt mondta: "Olyan súlyos a terhem, hogy egyedül nem bírom hordozni. Keljetek föl és segítsetek imádkozni édesapátokért!" Összegyülekeztünk édesanyánk körül. A padlón a középen volt kéthónapos kistestvérünk. Miközben imádkoztunk, lépések zaját hallottuk. Biztosak voltunk abban, hogy a tiszt jött vissza értünk, és édesanyánk ölelő karjával font össze minket, amennyire csak lehetett. Aztán hirtelen így szólt: "Ezek édesapátok lépései!"

Édesapánk lépett be, amint félretolta a bambuszajtót és ezt kérdezte: "Mindnyájan biztonságban vagytok?" Lámpát gyújtottunk és láttuk fehér ingén a vérfoltokat, amelyek a mellette állók testéből fröccsentek rá. "Most már tudom, miért engedtek el" - mondta zokogva. "Ti imádkoztatok értem!" Elmondta, hogy ő volt az utolsó tíz férfi között. Egy japán katona ment végig a soron és karddal mind a kilenc előtte levőnek levágta a fejét.

Már fölemelte kardját, amikor odament hozzá, és kész volt, hogy lesújtson rá, de a tiszt hirtelen elordította magát: "Állj meg!" Aztán a férfira ordított: "Menj haza! Gyorsan, távozz innen! Kotródj hazafelé!" Megragadta a férfit és kipenderítette a kapun, majd azt mondta az őrnek, hogy űzze el, amilyen gyorsan csak lehet. Ez történt akkor, amikor édesanyámat annyira megterhelte édesapám sorsa, hogy felkeltett minket imádkozni. Nem tudjuk, hogy mit élt át a tiszt, ami miatt kiadta a parancsot, de tudjuk, hogy miért.

A kis Dani édesanyja mellett térden állva imádkozott:

"Ha visszajönnél, míg alszom..." - "Mondd tovább, Dani - biztatta édesanyja. - Ismered az ima folytatását is." - "Várj egy kicsit" - szakította félbe a kisfiú. Felállt, lerohant a lépcsőn, és rövid idő múlva visszajött. Ismét térdre hullva folytatta imádságát ott, ahol abbahagyta. - Végül édesanyja érdeklődött tőle a közjátékkal kapcsolatban.

Dani ezt a magyarázatot adta: "Anyu, végiggondoltam, amit mondtam, de meg kellett állnom, és Feri minden katonáját talpra kellett állítanom. Azelőtt a fejük tetejére állítottam őket, hogy lássam, milyen dühös lesz, ha majd reggel meglátja a katonákat. Most már, ha vissza is jön Jézus értünk, mielőtt eljön a holnap, nem akarom, hogy így találja azokat. Sok minden érdekes, ha valaki él tovább, de nem szeretné az ember, ha rendezetlenül maradna valami az elmenetele után."

- "Igazad van, drágám" - mondta az édesanya egy kicsit reszkető hangon. Magára és sok felnőttre gondolt, akiknek abba kellene hagyniuk imádságaikat, hogy elrendezzék ügyeiket azokkal, akiket megbántottak. (ZPE)

Mihalec Hedvig: KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG

"De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik,
az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt." (Jak 1:6)

Amikor 1976 júliusában megtértem, nem értettem hogyan is történt ez meg velem. Irtóztam a képmutató, vallásos emberektől, akik eljártak a templomba, de éppúgy káromkodtak, veszekedtek, mint a hitetlenek. Fogadkoztam, hogy engem soha senki nem rángat bele semmilyen "szektába". Mégis, bátyám gyermekkori barátja és iskolatársa valahogy rávett bennünket, hogy elmenjünk a szabadkai pünkösdi gyülekezetbe, úgymond: "egy kis nyelvgyakorlás végett". (Amerikai fiatalokból álló csoport tartott zenés evangelizációt, én pedig angolt tanultam a gimnáziumban.)

Az Igét hallgatva világosság gyúlt bennem, és rájöttem, hogy Isten létezik, Jézus az Ő Fia, és hogy nagy jelentősége van Jézus kereszthalálának, vérének, nevének és feltámadásának. Bátyám valamivel később, de szintén megértette ezeket az igazságokat. Akkora öröm töltött el, hogy mindenkinek úton-útfélen bizonyságot tettem, hirdettem az örömüzenetet. Azt gondoltam, mások is ugyanúgy megértik és megtapasztalják a megtérés örömét, akárcsak én és testvérem, de kemény ellenállásba ütköztem. Az emberek egy része látta ugyan életemben a változást, mondták is: "Jó neked, hogy így tudsz Istenben hinni és mindennek örülni.", de ők maguk nem tudtak hitre jutni. Mások - a vallásosak - azt állították, elhagytam "igaz hitemet" (mármint a katolikust), szektás lettem. Így aztán azon tűnődtem, hogy a közel 10.000 lelket számláló Csantavéren miért éppen én és bátyám hallottuk az örömhírt Jézusról, miért és hogyan gyúlt világosság bennünk az örömhír hallatán? Miért van az, hogy egyeseket "beavattak" Isten országának titkaiba, mások viszont "néznek és nem látnak, hallják, de nem értik, nehogy megtérjenek és bocsánatot nyerjenek". (Mk 4:11-12) Isten ennyire személyválogató lenne? Tudtam, hogy nem. Különb lennék a többi embernél? Ez sem igaz.

Hát akkor miért éppen én?

Ekkor Isten Szelleme felidézett egy gyermekkori emléket. Anyám hangosan olvasta Brazíliában élő nagybátyánk levelét, majd a végén megjegyezte: "Áh, a nagybácsi másról sem tud írni, csak a vallásról meg Istenről!"

Az Úr azt mondta: "Azért tértél meg, mert nagybátyátok imádkozott értetek!"

Felsiettem a padlásra, és a sok régi kacat között rábukkantam néhány régi, elsárgult levélre. A nagybácsi még a második világháború előtt kimenekült Brazíliába. Ott családot alapított, s mivel hazalátogatni nem tudott, gyakran írt. Hogy mikor és hogyan ismerte meg az Urat, nem tudom, de leveléből áradt az Isten szeretete, a vágy, hogy Európában maradt családja is megismerje az Urat.

Még magyar nyelvű Újszövetséget is küldött onnan. Gyakran említette levelében, hogy szüntelenül imádkozik értünk - azokért, akiket ismert, és azokért, akiket csak levélből, fényképről ismerhetett meg - így értem is. Kicsiny gyermek voltam még, mikor ő a nyolcvanas éveiben élt. Egy idő után nem jött több levél. Gyermekei nem tudtak magyarul, nem tudták megírni, mikor ment "haza". Úgy halt meg, hogy imáira választ nem kapott földi életében. De míg élt, imádkozott, s szerintem hittel tette azt.

Miután a közbenjáró ima fontosságára rájöttem, s magam is gyakorolni kezdtem, megtapasztaltam, hogy Isten különös módon tud hatni az emberekre. Imádkoztam egy osztálytársnőmért, mert nem akartam egyedül hívő lenni az osztályban. Egyik vasárnap elment a gyülekezetbe egyrészt azért, mert látta életemben a nagy változást, és ez kíváncsivá tette, másrészt azért, mert úgy gondolta, az ott hallottak alapján felvilágosít engem, miben téved az igehirdető, és miféle meséknek dőlök is be tulajdonképpen; de szerintem leginkább azért, mert Isten Szelleme indította. Így mindjárt az első felhívásra szinte előre rohant, hogy átadja életét Jézusnak.
Hasonló módon adta át életét egyik unokatestvérem is, aki előzőleg keményen ellenállt: vitatkozott, dühöngött, hogy "fanatikus és szektás" lettem. Imádkoztam érte, és egy évvel később, miután barátnője elhagyta és ez nagyon elkeserítette, felajánlotta, hogy eljön velem a gyülekezetbe. Egy remek igehirdető, dr. Gordon Fee szolgált aznap este. Unokatestvérem az igehirdetés alatt nyugtalanul feszengett a székén, s mikor a testvér megkérdezte, ki szeretné átadni az életét Jézusnak, nyílvesszőként lendült magasba a keze. Világi életében - még kisgyermekként is - szörnyen káromkodott, csúnya beszédű volt, szülei alig bírtak vele. Megtérése után annyira megváltozott, hogy aki csak ismerte, nem tudta felfogni, hogyan lehetséges máról holnapra így "kicserélődni".

1976 óta - hála és dicsőség Istennek - annyian tértek meg falumban, hogy létrejött az első baptista gyülekezet, ami különös: épp egy rokonom házában, akiért csak imádkoztam menyegzője napján, még csak bizonyságot sem tettem neki. Ezek az emberek nem a bizonyságomra tértek meg, hanem a közbenjáró imák szülöttei.
Végül hadd említsek még egy hasonló esetet: férjem berukkolása előtt (akkor jegyben jártunk) azért imádkoztunk, hogy ne csak elviselje valahogy a katonaságot, de legalább egy lelket az Úrhoz tudjon vezetni. Ha csak egy lélek is megtér, megérte katonának lenni. Ezért imádkoztunk mielőtt bevonult, s később is. Az eredmény: megtért egy koszovói albán fiatalember. Amikor leszerelt, az Úrhoz vezette feleségét, szüleit, két öccsét, majd idővel megalakult az első koszovói pünkösdi közösség, amely azóta is gyarapszik.
Azt tanultam meg: szükségesek az evangelizációk, a bizonyságtételek, de önmagában ez nem elég. Szükséges a kemény talajt "felásni", képessé tenni arra, hogy a magot befogadja. És ez imával érhető el.

"És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok." (Máté evangélium 21:22)



Ó, de csodálatos is az Úr minden cselekedetében!

Dicsőség az Ő szent Nevének!

"De keressétek először az Ő (Isten) országát és igazságát,
és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek."
(Máté evangélium 6:33)



Mátrainé F. Irma írásai Zimányi József prédikációi Gazdag István írásai

Egy a szükséges dolog AZ IGE

"A KERESZT" 1. rész"Keresztről való beszéd" 2. rész



KEMPIS TAMÁS: KRISZTUS KÖVETÉSE
Jézust mindennél jobban kell szeretnünk!


Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!



ÉLETRAJZOK, OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK

OLVASMÁNYOK NEM CSAK FIATALOKNAK



22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel

Vissza az elejére!
Vissza a menüre!