A dolog ugyanis így történt: Öt bajtársammal
együtt japán fogságba estünk. Bajonetekkel hajszoltak át bennünket az
őserdőn. Végig kellett néznem, hogy ölik és csonkítják meg egymás után
bajtársaimat.
A 23. zsoltárt és a Miatyánkot imádkoztam. Ha meg is kell
halnom, a félelmemet nem mutatom ki az ellenség előtt, ezt elhatároztam.
Reszkettem, mint a nyárfalevél, a bajonett ott volt a hátamban. Vártam a
halálos döfést, és egyszer csak elkezdtem egy dalt fütyülni, úgy mint
gyermekkoromban, amikor sötét utcán kellett végigmennem. Ezt fütyültem:
"Az Úr ismeri az Övéit, és mindig is ismerte őket, bármelyik népből és
országból valók voltak is, a kicsinyeket és a nagyokat. Nem hagyja őket
elpusztulni. Életünkben és halálunkban az Övé vagyunk, és azok is
maradunk."
Egyszer csak észrevettem, hogy valaki velem együtt fütyül, - az én japán
kísérőm! Ő is ugyanezt a dalt fütyülte. Nemsokára észrevettem, hogy vállára
akasztotta a fegyverét; azután oda jött hozzám. A meglepetéstől majdnem
bukfencet vetettem, amikor hibátlan angolsággal megszólított:
"Már régen csodálom ezt a keresztyén dalt."
Már néhány mondat után megtudtam,
hogy a japán katona egy angol missziós iskolában tanult, amelynek
fenntartásához vasárnapi iskolás koromban én is hozzájárultam. A japán
beszélt a háborúról, és hogy a háború mennyire ellenére van a japán
keresztényeknek. Megállapítottuk, hogy mindketten a keresztényi hitet
nagy hatalomnak tartjuk, és azt kérdeztük egymástól, mi történne, ha az emberek egyszer
konzekvensen csak a hitükben élnének? Azután a családról és a hazánkról beszélgettünk.
A japán katona ösztönzésére letérdeltünk a sárba, és
imádkoztunk.
Amikor felálltunk, a háborús helyzetre való tekintettel arra
kért, hogy fogolyként kísérjem őt honfitársaimhoz, az amerikai
főhadiszállásra. A visszafelé vezető úton sok rejtekhelyet ismert, és más
japán keresztényt is rábírt arra, hogy csatlakozzanak hozzánk. Soha nem
felejtem el, hogyan csillant fel a szemükben a reménység és az öröm
szikrája, amikor barátom elmesélte nekik, hogyan találtunk egymásra, és
most hova megyünk. Egész úton Jézusról beszélgettünk.
Amikor az amerikai táborhoz közeledtünk, a japánok riadt és buta képet
vágtak, ahogyan ezt előre megbeszéltük, és én előretolt fegyverrel
bekísértem őket a táborba. Ezért a csodálatos élményért valóban nem
érdemeltem meg a vitézségi érdemrendet.
A fiatal amerikai katona szent éneke segítette hozzá a már felébredt japán
katonát ahhoz, hogy Jézus kiontott vérének ereje által az örök élettel kerüljön
kapcsolatba, és egyidejűleg leküzdje az Amerika és Japán közötti határokat.
Dicsőség és hála az Úré!
Ó de csodálatos is az Úr minden cselekedetében!

"Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság,
a
bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!"
(Jelenések 5:12b)
Ámen.
Wim Malgo: Vérontás nélkül
kapható az
Éjféli Kiáltás Misszió
www.ejfelikialtas.hu portálnál.

Dr. Kent Hovind a Frigyláda felfedezéséről
Ron Wyatt, amerikai amatőr régész a Golgota Sziklája (Gordon Kálváriája)
menti évekig tartó ásatásának köszönhetően 1982. január 6-án bejutott abba a barlangba,
ahová Jeremiás a babiloni ostromot megelőzően elrejtette a Frigyládát és több első templomból
származó ereklyét, mint a Szent Kenyerek Asztalát, az arany tömjénoltárt, a pusztában felállított
gyülekezet sátorát, egy efódot és egy hétágú gyertyatartót. Ron az ásatás korábbi szakaszában több
keresztfanyílást is talált, melyek közül az egyik a többihez képest hátrébb és azokhoz képest magasabban helyezkedett el,
mely minden bizonnyal Jézus Krisztus keresztfanyílása volt. Ezen keresztfanyílás lábánál egy földrengés okozta nyílásra
lett figyelmes, melyhez hasonló nyílást később az első templomból származó ereklyéket tartalmazó barlang mennyezetén
is megfigyelt. Végigkövetve a nyílást, Ron arra a következtetésre jutott, hogy a Frigyláda kb. 600 évvel Krisztus
keresztre feszítése előtt éppen abba a barlangba került, amely a tényleges keresztre feszítés helyszíne alatt kb. 20 láb (kb. 6 méter) mélységben helyezkedett el. Megvizsgálva a barlang mennyezetét, Ron egy megszáradt, megfeketedett anyagra lett figyelmes, melyre aztán a Frigyláda fedelén is ráakadt. Ekkor állt össze a kép Ron-ban, ugyanis a Bibliában olvashatunk arról, hogy amikor Jézus meghalt, volt egy földrengés és a kősziklák megrepedeztek (Máté 27:51). Egy római vitéz dárdával oldalba szúrta Krisztust, hogy megbizonyosodjon az Ő haláláról, és azonnal vér és víz folyt ki belőle (János 19:34). Ron felismerte, hogy ugyanez a vér és víz folyt keresztül a földrengés okozta nyíláson és hullott a Frigyláda fedelére.