HITELES TÖRTÉNETEK Makai Rozália gyermek- és családvédő
2018.01.20.
Jim Caviezel tanúságtétele angolul, magyar felirattal
Jim Caviezel színész üzenete keresztényeknek Nem vallásosnak kell lenni, hanem hívőnek. /8:57 min/
Jim Caviezel színész alakította Jézust a Passió filmben. Az itt hallható beszélgetésben a keresztényekhez szól. Azokhoz, akik a világgal
barátkoznak és azt gondolják, hogy ez így jól van. Isten igéje egyértelmű: "Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal
való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek." (Jakab levele 4:4)
A 2004-es Passió a filmtörténelem talán legkiválóbb, de feltétlenül
az egyik legnagyobb hatású vallási témájú filmje. * Teljes cikk itt!
2023.06.25.
A keresztről való beszéd 12. rész - Eltemettetett téma folytatása
Gazdag István tanítása - hanganyag
A 2004-es Passió a filmtörténelem talán legkiválóbb, de feltétlenül
az egyik legnagyobb hatású vallási témájú filmje. * Teljes cikk itt!
2023.06.25.
A keresztről való beszéd 12. rész - Eltemettetett téma folytatása Gazdag István tanítása - hanganyag
"A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak! A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet! Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok! Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal! Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat! Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint!" (Róm 12:12-16)
2023.06.16.
Eltemettetett 1. rész Gazdag István tanítása hanganyag
Eltemettetett 1. rész Gazdag István tanítása hanganyag
Dávid király az eltemetését a reménységgel kapcsolja össze. ApCsel 2: 23-tól hallhatjuk.
A halál az egy nagyon fájdalmas dolog. Az Úr Jézus magára vette a fájdalmainkat. Ehhez a halál fájdalmai is hozzátartoznak. "23azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. 24De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt." (ApCsel2:23-24)
25Mert ezt mondja róla Dávid: "Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. 26Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, 27mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. 28Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt." (ApCsel2:25-26)
A reménység az, ami megtartja a keresztényeket. Jézus Krisztus ismeri az élet útjait, mert az Atya megismertette vele, és azt mondja, hogy kövess engem. Tehát itt a temetés a reménységgel van összekötve.
13Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel." (1Thess4:13-18)
Ezekkel a beszédekkel vigasztaljuk egymást egy hívő temetésén. A többiek sírhatnak és bánkódhatnak, hogy nem fogadták el az Úr Jézus Megváltó áldozatát.
2012.08.20. Derek Pince: Jézus vére
2023.04.30.
A Keresztről való beszéd 10 rész Dárda 1 avagy az apostoli prédikáció fűtőereje
Gazdag István tanítása - hanganyag
25Mert ezt mondja róla Dávid: "Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. 26Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, 27mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. 28Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt." (ApCsel2:25-26)
A reménység az, ami megtartja a keresztényeket. Jézus Krisztus ismeri az élet útjait, mert az Atya megismertette vele, és azt mondja, hogy kövess engem. Tehát itt a temetés a reménységgel van összekötve.
13Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel." (1Thess4:13-18)
Ezekkel a beszédekkel vigasztaljuk egymást egy hívő temetésén. A többiek sírhatnak és bánkódhatnak, hogy nem fogadták el az Úr Jézus Megváltó áldozatát.
2012.08.20. Derek Pince: Jézus vére
2023.04.30.
A Keresztről való beszéd 10 rész Dárda 1 avagy az apostoli prédikáció fűtőereje Gazdag István tanítása - hanganyag
A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk:
"És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Zsidók 9:22)
Elengedhetetlen tehát a vér, anélkül nincs bűnbocsánat, de semmivel nem is helyettesíthető! Áldozati vér nélkül reménytelenül megmaradunk a bűneinkben! Ha viszont e fejezet 11-15. versét olvassuk, akkor teljesen bizonyosak lehetünk afelől, hogy az Úr Jézus vére kiontatott és tökéletes megváltást szerzett számunkra:
"Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetve, megszentel a testnek tisztaságára: mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét." (Zsidók 9:11-15)
Az Úr Jézus vére eszerint örök váltságot szerzett, mint ártatlan bárány tökéletes áldozatot hozott, mégpedig Istennek! Isten tökéletes követelését kellett kielégitenie, amire senki ember soha nem volt képes. Ezért csak az Ő vére által igazulhatunk meg, legalább is az élő és igaz Isten előtt! Ezért olvastuk a rómaiakhoz írt levél első részében, hogy az evangélium által Isten igazsága jelentetik ki. Ez az, ami Isten előtt érvényes - az emberek véleménye itt semmit nem számít, ami a legtöbb vallásos embert dühbe gurít. Mégis, éppen ezt a megigazulást szerezte meg számunkra az Úr Jézus! Így ezért a Zsidókhoz írt levél 12. része 24. versében a következő kijelentést olvassuk: (Hanem járultatok) "az új szövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." (Zsid 12:24)
A Keresztről való beszéd 5. rész A Korbácsolás
Gazdag István tanítása - hanganyag
"És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Zsidók 9:22)
Elengedhetetlen tehát a vér, anélkül nincs bűnbocsánat, de semmivel nem is helyettesíthető! Áldozati vér nélkül reménytelenül megmaradunk a bűneinkben! Ha viszont e fejezet 11-15. versét olvassuk, akkor teljesen bizonyosak lehetünk afelől, hogy az Úr Jézus vére kiontatott és tökéletes megváltást szerzett számunkra:
"Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetve, megszentel a testnek tisztaságára: mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét." (Zsidók 9:11-15)
Az Úr Jézus vére eszerint örök váltságot szerzett, mint ártatlan bárány tökéletes áldozatot hozott, mégpedig Istennek! Isten tökéletes követelését kellett kielégitenie, amire senki ember soha nem volt képes. Ezért csak az Ő vére által igazulhatunk meg, legalább is az élő és igaz Isten előtt! Ezért olvastuk a rómaiakhoz írt levél első részében, hogy az evangélium által Isten igazsága jelentetik ki. Ez az, ami Isten előtt érvényes - az emberek véleménye itt semmit nem számít, ami a legtöbb vallásos embert dühbe gurít. Mégis, éppen ezt a megigazulást szerezte meg számunkra az Úr Jézus! Így ezért a Zsidókhoz írt levél 12. része 24. versében a következő kijelentést olvassuk: (Hanem járultatok) "az új szövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." (Zsid 12:24)
A Keresztről való beszéd 5. rész A Korbácsolás Gazdag István tanítása - hanganyag
"...átlyukasztották kezeimet és lábaimat." (Zsolt 22:17b)
"...és reám tekintenek, akit átszegeztek" (Zak 12:10) "Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő búnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, és az Ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ézsaiás 53:5)
"...önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért." (Ézsaiás 53:12b)
A Keresztről való beszéd 4. rész A beszélő vér,
Az Úr Jézus vért izzad - Gazdag István tanítása - hanganyag
A Keresztről való beszéd 4. rész A beszélő vér, Az Úr Jézus vért izzad - Gazdag István tanítása - hanganyag
Aki ezért nem hisz, azon megmarad Isten igazságos ítélete! Jézus Krisztus viszont azért halt meg értünk, hogy ettől a haragtól és ítélettől megmentsen! Ezért adta az életét a halálba. Ezért folyt a vére, amint azt előzőleg olvastuk:
"Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala." (Róm 5:9)
Van egy jó hely, odamegyek
Gazdag István: "A KERESZTRŐL VALÓ BESZÉD" 2. rész
Folytatjuk a "Keresztről való beszéd" tanulmányozását. Ez a második rész, amit ezúttal az első Korinthusiakhoz írt levél 2. részénél kezdünk el az első öt verssel: "Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában, hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1Kor 2:1-5)
Az apostol itt arról számol be, hogy a korinthusiak között semmi másról nem akart tudni, mit Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gondolom mindenkinek érthető ebből, hogy a Szentírás által Isten mindannyiunknak nyomatékosan kijelenti: Ennél fontosabb nincs.
Mielőtt azonban elkezdenénk tanulmányozni ezt a legfontosabb dolgot, figyeljük meg, hogy ennek hirdetése semmiféle emberi tudáshoz, bölcsességhez, erőhöz, vagy bármi más emberi képességhez nem kötődik! Ezekre semmi szükség, sőt Isten Igéje kizárja mindezt. Az apostol prédikálása nem kimagasló szónoklat, nem csodálatra méltó emberi bölcsesség, de nem is valami hitető beszéd használata. Itt nincs manipuláció! Jó, ha minden prédikátor megszívleli ezt. Sokkal inkább erőtlenségről, félelemről és nagy rettegésről számol be Isten igaz szolgája. Itt semmiféle emberi erőnek, sőt még a legkiválóbb emberi tulajdonságoknak sincs semmi keresnivalójuk! Itt valami egészen másról van szó. Akármilyen gyöngén prédikálunk is, ha az Isten Szent Szelleme által történik, akkor azáltal Isten ereje nyilvánul meg, amire e mai napokban legnagyobb szükségünk lenne! Így hát nekem sem érdekem, hogy most egy szép és érdekfeszítő prédikációt tartsak, hanem hogy azt mondjam el, amit Isten bízott rám.A Galatákhoz írt levelében Pál apostol újra beszámol arról, hogy valóban gyöngeségben hirdette az Úr Jézus Krisztus evangéliumát:
"Tudjátok pedig, hogy testem erőtlenségében hirdettem nektek az evangéliumot először. És megkísértetve testemben nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust." (Gal 4:13-14)
Az apostol valóságos gyöngeségben tűnik fel előttünk, ami a galalatáknak botránkozásukra is volt, de ők túltéve magukat ezen, úgy hallgatták a hirdetett Igét, mint ami Istentől származik és nem embertől! Ennek okát maga az apostol tárja fel előttünk. A 2. Korinthusiakhoz írt levél 4. részének 7. versében azt mondja, hogy
"Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy annak az erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való". (2Kor 4:7) Így hát nem mi vagyunk lényegesek, hiszen mint cserépedények, mindig gyöngék és törékenyek maradunk. Egy cserépedény mindig ki van téve annak a veszélynek, hogy valami miatt megreped vagy eltörik. De ebbe a törékeny edénybe Isten maga rejtett el egy kincset, amivel mindenki számára azt akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy itt nem emberi képességekkel, hanem Isten erejével van dolgunk. Ezért szó sincs arról, hogy mi akarnánk rábeszélni bárkit is bármire, vagy hogy magunkat tüntessük fel különlegesnek. Egyáltalán nem. Mi csak egyszerű cserépedények vagyunk, amibe Isten maga helyezett el egy kincset - tudniillik az Ő Igéjét -, s így mindenkinek tudtára adva, hogy ez az Ő munkája, mégpedig Jézus Krisztus által, aki a testté lett Ige. Ezért olvassuk ugyanezen rész 5. versében:
"Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért." (2Kor 4:5)
Miért határozta el tehát az apostol, hogy a gyülekezetben semmi másról nem akar tudni, mit Jézus Krisztusról, a megfeszítettről? Úgy gondolom, a Korinthusiakhoz írt levél első része egyértelmű magyarázattal szolgál erre nézve. Olvassuk el a 17. és 18. verset:
"Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje." (1Kor 1:17-18)
Nem kevesebbről van itt szó, mint Isten erejéről. Ha pedig Krisztus keresztje hiábavalóvá tétetik az emberi bölcselkedés által, akkor Isten ereje is eltávozik. Legyünk őszinték magunkkal szemben: Jelen van Isten ereje az életünkben, a gyülekezetünkben? Mert a keresztről való beszéd az az Isten ereje! Nem érhetjük be kevesebbel, semmi mással nem lehetünk megelégedve, mert semmi más nem segíthet rajtunk, semmi más nem tud megmenteni, de megtartani se.
Ezenkívül e levél 2. részének 5. versében azt olvastuk, hogy hitünknek nem szabad emberi bölcsességen alapulnia, hanem csak Isten ereje szolgálhat annak szilárd alapjául. Ha tehát Jézus Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, akkor Isten erejéről beszélünk. A keresztről való beszéd az Isten ereje. Ezért kell nagyon vigyáznunk, hogy hiábavalóvá ne tegyük bármivel is Krisztus keresztjét! Még valami világossá lesz előttünk, ha a Rómaiakhoz írt levél első részének 16. és 17. versét olvassuk:
"Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él." (Róm 1:16-17) Krisztus evangéliuma egyenlő itt Isten hatalmával, ami mindenkinek üdvösségére szolgál, aki csak hisz. Miért van ez így? Azért, mert abban az az igazság jelentetik ki, ami Isten előtt számít, mégpedig hitből hitbe. Ezért mondja az Ige, hogy
"Az igaz ember pedig hitből él." Ezzel a rövid kijelentéssel Luther Márton megmozgatta az egész világot, ami a mai napig is folytatódik. A sötétségben élő nép megindult a fény felé. Micsoda erő van ebben az egyetlen kijelentésben! "Az igaz ember pedig hitből él."
Az evangélium által nem egy olyan igazság nyilvánul meg, ami emberek előtt tesz igazzá minket, nem is földi bíróság előtt, hanem Isten és a mennyei bíróság előtt! Mondhatnak az emberek bármit, ez az igazság mozdíthatatlanul megáll mindörökre. Ez az igazság hitből jön hitbe. Semmi más út nincs hozzá, hogy elnyerhessük, hogy ennek részesei lehessünk. Az evangélium központi témája viszont kétségtelenül "a keresztről való beszéd".
Természetesen - és ezt mégegyszer szeretném itt nagyon kihangsúlyozni - nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy ez hitből hitbe nyilatkoztatik ki. Az evangélium hirdettetik hitből, de hatása függ a hallgatók hitétől is, nevezetesen, hogy azok hittel párosítják-e azt. Ebből a szempontból intésünkre szolgál az izraeliták története, amiről a Zsidókhoz írt levél negyedik fejezete számol be a 2. versben:
"Mert nekünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak; de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották."
Így válhat a hallott beszéd halott beszéddé. Az evangélium - ami magyarul "jó hír"-t jelent - hirdettetett ugyan nekik, de a hallgatóknak semmi hasznuk nem lett belőle, mert nem párosították hittel. Az Isten előtt érvényes megigazulás elnyeréséhez viszont ez minden szempontból elengedhetetlen. Miért nem használt a jó hír nekik semmit? Mert nem hittek, amikor azt hallották! Erről tanúskodik Ézsaiás próféta is, amikor a Messiásról beszél és felkiált:
"Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?" (Ézsaiás 53:1)
Mindebből arra következtethetünk, hogy szükséges a keresztfára feszített Jézus Krisztus hirdetését hittel párosítanunk! A Zsidókhoz írt levél 11. részének 6. verse erőteljes bizonyítéka annak, hogy Istentől semmit nem kaphatunk hit nélkül:
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik."
Az igaz és élő hitnek két dolgot kell megragadnia.
Először is, hogy Isten létezik, azután pedig, hogy Isten megjutalmaz. Vannak, akik Isten létezését nyiltan tagadják. Mások nem tagadják ugyan, de Isten csak saját elképzelésük szerint létezik, például: Isten egy kozmikus erő. Ez csak pogány elgondolás, ami teljes mértékben mellőzi Isten kinyilatkoztatását a Szentírásban. A megjutalmazással kapcsolatban viszont még keresztény körökben is furcsa elgondolások keringenek. Valójában kevés prédikáció hangzik el a megjutalmazó Istenről. Pedig erre alapult Ábrahám, Jákób és Izsák hite, de még Isten Fiának egész földi szolgálata is. Ő mindenkinek megadta, amit Tőle kért hitben. Amin Jézus Krisztus valóban rendkívül elcsodálkozott, az a hitetlenség volt, amint azt Márk evangéliumának 6. részében olvashatjuk, az első hat versben:
"És kiment onnan, és ment az ő hazájába, és követték őt az ő tanítványai. És amint eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában; és sokan, akik őt hallották, elálmélkodtak, mondván: Honnan vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, ami neki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak őbenne. Jézus pedig mondta nekik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehetett ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk vetve kezeit. És csodálkozott azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járta a falvakat, tanítván."
Van egy jó hely, odamegyekGazdag István: "A KERESZTRŐL VALÓ BESZÉD" 2. rész
Folytatjuk a "Keresztről való beszéd" tanulmányozását. Ez a második rész, amit ezúttal az első Korinthusiakhoz írt levél 2. részénél kezdünk el az első öt verssel: "Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában, hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1Kor 2:1-5)
Az apostol itt arról számol be, hogy a korinthusiak között semmi másról nem akart tudni, mit Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gondolom mindenkinek érthető ebből, hogy a Szentírás által Isten mindannyiunknak nyomatékosan kijelenti: Ennél fontosabb nincs.
Mielőtt azonban elkezdenénk tanulmányozni ezt a legfontosabb dolgot, figyeljük meg, hogy ennek hirdetése semmiféle emberi tudáshoz, bölcsességhez, erőhöz, vagy bármi más emberi képességhez nem kötődik! Ezekre semmi szükség, sőt Isten Igéje kizárja mindezt. Az apostol prédikálása nem kimagasló szónoklat, nem csodálatra méltó emberi bölcsesség, de nem is valami hitető beszéd használata. Itt nincs manipuláció! Jó, ha minden prédikátor megszívleli ezt. Sokkal inkább erőtlenségről, félelemről és nagy rettegésről számol be Isten igaz szolgája. Itt semmiféle emberi erőnek, sőt még a legkiválóbb emberi tulajdonságoknak sincs semmi keresnivalójuk! Itt valami egészen másról van szó. Akármilyen gyöngén prédikálunk is, ha az Isten Szent Szelleme által történik, akkor azáltal Isten ereje nyilvánul meg, amire e mai napokban legnagyobb szükségünk lenne! Így hát nekem sem érdekem, hogy most egy szép és érdekfeszítő prédikációt tartsak, hanem hogy azt mondjam el, amit Isten bízott rám.A Galatákhoz írt levelében Pál apostol újra beszámol arról, hogy valóban gyöngeségben hirdette az Úr Jézus Krisztus evangéliumát:
"Tudjátok pedig, hogy testem erőtlenségében hirdettem nektek az evangéliumot először. És megkísértetve testemben nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust." (Gal 4:13-14)
Az apostol valóságos gyöngeségben tűnik fel előttünk, ami a galalatáknak botránkozásukra is volt, de ők túltéve magukat ezen, úgy hallgatták a hirdetett Igét, mint ami Istentől származik és nem embertől! Ennek okát maga az apostol tárja fel előttünk. A 2. Korinthusiakhoz írt levél 4. részének 7. versében azt mondja, hogy
"Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy annak az erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való". (2Kor 4:7) Így hát nem mi vagyunk lényegesek, hiszen mint cserépedények, mindig gyöngék és törékenyek maradunk. Egy cserépedény mindig ki van téve annak a veszélynek, hogy valami miatt megreped vagy eltörik. De ebbe a törékeny edénybe Isten maga rejtett el egy kincset, amivel mindenki számára azt akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy itt nem emberi képességekkel, hanem Isten erejével van dolgunk. Ezért szó sincs arról, hogy mi akarnánk rábeszélni bárkit is bármire, vagy hogy magunkat tüntessük fel különlegesnek. Egyáltalán nem. Mi csak egyszerű cserépedények vagyunk, amibe Isten maga helyezett el egy kincset - tudniillik az Ő Igéjét -, s így mindenkinek tudtára adva, hogy ez az Ő munkája, mégpedig Jézus Krisztus által, aki a testté lett Ige. Ezért olvassuk ugyanezen rész 5. versében:
"Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért." (2Kor 4:5)
Miért határozta el tehát az apostol, hogy a gyülekezetben semmi másról nem akar tudni, mit Jézus Krisztusról, a megfeszítettről? Úgy gondolom, a Korinthusiakhoz írt levél első része egyértelmű magyarázattal szolgál erre nézve. Olvassuk el a 17. és 18. verset:
"Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje." (1Kor 1:17-18)
Nem kevesebbről van itt szó, mint Isten erejéről. Ha pedig Krisztus keresztje hiábavalóvá tétetik az emberi bölcselkedés által, akkor Isten ereje is eltávozik. Legyünk őszinték magunkkal szemben: Jelen van Isten ereje az életünkben, a gyülekezetünkben? Mert a keresztről való beszéd az az Isten ereje! Nem érhetjük be kevesebbel, semmi mással nem lehetünk megelégedve, mert semmi más nem segíthet rajtunk, semmi más nem tud megmenteni, de megtartani se.
Ezenkívül e levél 2. részének 5. versében azt olvastuk, hogy hitünknek nem szabad emberi bölcsességen alapulnia, hanem csak Isten ereje szolgálhat annak szilárd alapjául. Ha tehát Jézus Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, akkor Isten erejéről beszélünk. A keresztről való beszéd az Isten ereje. Ezért kell nagyon vigyáznunk, hogy hiábavalóvá ne tegyük bármivel is Krisztus keresztjét! Még valami világossá lesz előttünk, ha a Rómaiakhoz írt levél első részének 16. és 17. versét olvassuk:
"Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él." (Róm 1:16-17) Krisztus evangéliuma egyenlő itt Isten hatalmával, ami mindenkinek üdvösségére szolgál, aki csak hisz. Miért van ez így? Azért, mert abban az az igazság jelentetik ki, ami Isten előtt számít, mégpedig hitből hitbe. Ezért mondja az Ige, hogy
"Az igaz ember pedig hitből él." Ezzel a rövid kijelentéssel Luther Márton megmozgatta az egész világot, ami a mai napig is folytatódik. A sötétségben élő nép megindult a fény felé. Micsoda erő van ebben az egyetlen kijelentésben! "Az igaz ember pedig hitből él."
Az evangélium által nem egy olyan igazság nyilvánul meg, ami emberek előtt tesz igazzá minket, nem is földi bíróság előtt, hanem Isten és a mennyei bíróság előtt! Mondhatnak az emberek bármit, ez az igazság mozdíthatatlanul megáll mindörökre. Ez az igazság hitből jön hitbe. Semmi más út nincs hozzá, hogy elnyerhessük, hogy ennek részesei lehessünk. Az evangélium központi témája viszont kétségtelenül "a keresztről való beszéd".
Természetesen - és ezt mégegyszer szeretném itt nagyon kihangsúlyozni - nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy ez hitből hitbe nyilatkoztatik ki. Az evangélium hirdettetik hitből, de hatása függ a hallgatók hitétől is, nevezetesen, hogy azok hittel párosítják-e azt. Ebből a szempontból intésünkre szolgál az izraeliták története, amiről a Zsidókhoz írt levél negyedik fejezete számol be a 2. versben:
"Mert nekünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak; de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották."
Így válhat a hallott beszéd halott beszéddé. Az evangélium - ami magyarul "jó hír"-t jelent - hirdettetett ugyan nekik, de a hallgatóknak semmi hasznuk nem lett belőle, mert nem párosították hittel. Az Isten előtt érvényes megigazulás elnyeréséhez viszont ez minden szempontból elengedhetetlen. Miért nem használt a jó hír nekik semmit? Mert nem hittek, amikor azt hallották! Erről tanúskodik Ézsaiás próféta is, amikor a Messiásról beszél és felkiált:
"Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?" (Ézsaiás 53:1)
Mindebből arra következtethetünk, hogy szükséges a keresztfára feszített Jézus Krisztus hirdetését hittel párosítanunk! A Zsidókhoz írt levél 11. részének 6. verse erőteljes bizonyítéka annak, hogy Istentől semmit nem kaphatunk hit nélkül:
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik."
Az igaz és élő hitnek két dolgot kell megragadnia.
Először is, hogy Isten létezik, azután pedig, hogy Isten megjutalmaz. Vannak, akik Isten létezését nyiltan tagadják. Mások nem tagadják ugyan, de Isten csak saját elképzelésük szerint létezik, például: Isten egy kozmikus erő. Ez csak pogány elgondolás, ami teljes mértékben mellőzi Isten kinyilatkoztatását a Szentírásban. A megjutalmazással kapcsolatban viszont még keresztény körökben is furcsa elgondolások keringenek. Valójában kevés prédikáció hangzik el a megjutalmazó Istenről. Pedig erre alapult Ábrahám, Jákób és Izsák hite, de még Isten Fiának egész földi szolgálata is. Ő mindenkinek megadta, amit Tőle kért hitben. Amin Jézus Krisztus valóban rendkívül elcsodálkozott, az a hitetlenség volt, amint azt Márk evangéliumának 6. részében olvashatjuk, az első hat versben:
"És kiment onnan, és ment az ő hazájába, és követték őt az ő tanítványai. És amint eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában; és sokan, akik őt hallották, elálmélkodtak, mondván: Honnan vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, ami neki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak őbenne. Jézus pedig mondta nekik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehetett ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk vetve kezeit. És csodálkozott azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járta a falvakat, tanítván."
Figyeljük meg, hogy a hitetlenség nagymértékben korlátozta az Úr Jézus szolgálatát is - néhány
beteg meggyógyításán kívül semmit sem tehetett. Nem mintha Ő lett volna
képtelen erre! Nem, erről itt szó sincs! A hallgatói voltak képtelenek magukévá tenni Isten
ajándékát hitetlenségük miatt. Olvassuk csak el Jakab apostol levelének első részéből az
5-8. verset:
"Ha pedig valakinek közületek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki
mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad; és megadatik neki. De kérje hittel,
semmit sem kételkedve: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél
hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; a
kétszínű, a minden útjában állhatatlan ember." (Jakab 1:5-8)
Ez az utolsó mondat kétségtelenné teszi azt a tényt, hogy Istentől hit nélkül semmit sem kaphatunk! Muszáj szembenéznünk ezzel az igazsággal, nem kerülhetjük el semmiféleképpen. Nézzük meg hát, hogy mi is az evangélium tartalma! Mit ért Pál apostol azon, ha arról beszél, hogy semmi mást nem akar tudni a hívők körében, mint Jézus Krisztust, mégpedig mint megfeszítettet. Nem célom, hogy saját elképzeléseimet adjam itt tovább, hanem vizsgáljuk meg közösen, mit is mond erről maga az apostol. Az 1Korinthusi levél 15. részének első négy versében találjuk meg választ:
"Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem nektek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt tártam elétek főként, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint" (1Kor 15:1-4)
Figyeljünk meg néhány fontos dolgot ebben az Igerészben: Először is az Ige lett hirdetve. A korinthusiak befogadták és annak szilárd alapján álltak. Az erre következő ígéret az, hogy ezáltal üdvözülni fognak, de azzal a feltétellel, hogy azt meg is tartják, mégpedig abban a formában, ahogyan az apostol azt eléjük tárta. Tegyük fel most magunknak őszintén a kérdést: Vajon az az evangélium, ami a mi hitünk alapja, olyan, mint amilyet az apostolok hirdettek? Ezt a kérdést komolyan kell vennünk, mert ez az Igerész arról tanúskodik, hogy különben hiába lettünk hívőkké! A tét túl nagy ahhoz, hogy erre nézve könnyelmüsködjünk! Az apostol ugyanis azt is tudtunkra adja, hogy nem a saját elképzeléseit hirdette, hanem amit Istentől kapott. Azt mondja, hogy "amit én is úgy vettem". Nem ő gondolta ki, nem ő próbálkozott valamit megmagyarázni, hanem azt adta tovább, amit Istentől kapott. A hangsúly tehát nem Pál apostol szavain van, hanem Isten Igéjén!
Mit hirdetett tehát?
Ez az utolsó mondat kétségtelenné teszi azt a tényt, hogy Istentől hit nélkül semmit sem kaphatunk! Muszáj szembenéznünk ezzel az igazsággal, nem kerülhetjük el semmiféleképpen. Nézzük meg hát, hogy mi is az evangélium tartalma! Mit ért Pál apostol azon, ha arról beszél, hogy semmi mást nem akar tudni a hívők körében, mint Jézus Krisztust, mégpedig mint megfeszítettet. Nem célom, hogy saját elképzeléseimet adjam itt tovább, hanem vizsgáljuk meg közösen, mit is mond erről maga az apostol. Az 1Korinthusi levél 15. részének első négy versében találjuk meg választ:
"Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem nektek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt tártam elétek főként, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint" (1Kor 15:1-4)
Figyeljünk meg néhány fontos dolgot ebben az Igerészben: Először is az Ige lett hirdetve. A korinthusiak befogadták és annak szilárd alapján álltak. Az erre következő ígéret az, hogy ezáltal üdvözülni fognak, de azzal a feltétellel, hogy azt meg is tartják, mégpedig abban a formában, ahogyan az apostol azt eléjük tárta. Tegyük fel most magunknak őszintén a kérdést: Vajon az az evangélium, ami a mi hitünk alapja, olyan, mint amilyet az apostolok hirdettek? Ezt a kérdést komolyan kell vennünk, mert ez az Igerész arról tanúskodik, hogy különben hiába lettünk hívőkké! A tét túl nagy ahhoz, hogy erre nézve könnyelmüsködjünk! Az apostol ugyanis azt is tudtunkra adja, hogy nem a saját elképzeléseit hirdette, hanem amit Istentől kapott. Azt mondja, hogy "amit én is úgy vettem". Nem ő gondolta ki, nem ő próbálkozott valamit megmagyarázni, hanem azt adta tovább, amit Istentől kapott. A hangsúly tehát nem Pál apostol szavain van, hanem Isten Igéjén!
Mit hirdetett tehát?
Három egymásra következő dolgot:
1, Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
2, és hogy eltemettetett;
3, és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint.
Ezt követi több száz tanú felsorolása, akik saját szemükkel látták ezeket a fejleményeket, és pontosan be tudnak számolni a történtek hitelességéről. Ez teszi ki Pál apostol evangéliumát, amiben nekünk is állnunk kell, és amit meg is kell tartanunk. Rendkívül fontos azt a tényt is figyelembe vennünk, hogy mindez az írások szerint történt. Ezúttal az első eseményről szeretnék beszélni, ami így hangzik:
"Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint".
Ez az első rész, de a másik kettő éppen ilyen fontos, és a három együttesen teszi ki Isten erejét az üdvösségre. Az, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, Isten irántunk való szeretetéről tanúskodik. Isten annyira szeretett minket, hogy a halálba adta értünk egyszülött Fiát, mégpedig már akkor, amikor még semmi kívánatos nem volt rajtunk. Éppen ellenkezőleg, a Rómaiakhoz írt levél 5. része ilyen bizonyságot tesz akkori állapotunkról, a 8-10. versben:
"Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala. Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékültünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékültünk vele." (Róm 5:8-10)
Fel kell itt ismernünk, hogy Isten azáltal mutatja be irántunk való szeretetét, hogy Krisztus meghalt értünk, mégpedig mikor még bűnösök és Isten ellenségei voltunk. Ha pedig Isten kész volt idáig elmenni értünk, akkor érthető, amit az apostol mond:
"sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Őáltala".
Nem szabad elfelejtenünk tehát azt a tényt sem, hogy Isten az egész emberiségre haragszik. Erről Keresztelő János így tesz bizonyságot:
"Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (János 3:36)
Isten kétségtelenül haragszik ránk, és haragja tejesen jogos. Mégis, ebben a versben a hangsúly azon van, hogy ez a harag megmarad-e rajtunk, és hogy az csak a Fiúban való hit által vétetik le rólunk. A Fiú volt az, aki ezt a borzalmas haragot magára vállalta, amint azt már Ézsaiás próféta előre megmondta:
"És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg." (Ézsaiás 53:5)
1, Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
2, és hogy eltemettetett;
3, és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint.
Ezt követi több száz tanú felsorolása, akik saját szemükkel látták ezeket a fejleményeket, és pontosan be tudnak számolni a történtek hitelességéről. Ez teszi ki Pál apostol evangéliumát, amiben nekünk is állnunk kell, és amit meg is kell tartanunk. Rendkívül fontos azt a tényt is figyelembe vennünk, hogy mindez az írások szerint történt. Ezúttal az első eseményről szeretnék beszélni, ami így hangzik:
"Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint".
Ez az első rész, de a másik kettő éppen ilyen fontos, és a három együttesen teszi ki Isten erejét az üdvösségre. Az, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, Isten irántunk való szeretetéről tanúskodik. Isten annyira szeretett minket, hogy a halálba adta értünk egyszülött Fiát, mégpedig már akkor, amikor még semmi kívánatos nem volt rajtunk. Éppen ellenkezőleg, a Rómaiakhoz írt levél 5. része ilyen bizonyságot tesz akkori állapotunkról, a 8-10. versben:
"Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala. Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékültünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékültünk vele." (Róm 5:8-10)
Fel kell itt ismernünk, hogy Isten azáltal mutatja be irántunk való szeretetét, hogy Krisztus meghalt értünk, mégpedig mikor még bűnösök és Isten ellenségei voltunk. Ha pedig Isten kész volt idáig elmenni értünk, akkor érthető, amit az apostol mond:
"sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Őáltala".
Nem szabad elfelejtenünk tehát azt a tényt sem, hogy Isten az egész emberiségre haragszik. Erről Keresztelő János így tesz bizonyságot:
"Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (János 3:36)
Isten kétségtelenül haragszik ránk, és haragja tejesen jogos. Mégis, ebben a versben a hangsúly azon van, hogy ez a harag megmarad-e rajtunk, és hogy az csak a Fiúban való hit által vétetik le rólunk. A Fiú volt az, aki ezt a borzalmas haragot magára vállalta, amint azt már Ézsaiás próféta előre megmondta:
"És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg." (Ézsaiás 53:5)
Aki ezért nem hisz, azon megmarad Isten igazságos ítélete! Jézus Krisztus viszont azért
halt meg értünk, hogy ettől a haragtól és ítélettől megmentsen! Ezért adta az életét a
halálba. Ezért folyt a vére, amint azt előzőleg olvastuk:
"Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala." (Róm 5:9)
Az Ő vére volt a bűneinkért való áldozat, amit Isten el is fogadott, ami ezért számunkra mindenféle szempontból elengedhetetlen! Mielőtt azonban ennek tanulmányozását folytatjuk, vessünk egy pillantást a két következő eseményre, ami az Úr Jézus halálát követi. Miután meghalt, el lett temetve. Ez azért fontos, mert vannak olyanok, akik például azt állítják, hogy "Jézus leszállt a keresztről és Indiába ment", sőt még "meg is házasodott", stb. Nem tartom érdemesnek erről bővebben beszélni, de annyit megjegyzek, hogy az ilyen tanításokkal mégjobban kihívjuk magunk ellen az Isten haragját! Ami viszont a mi számunkra fontos, az az, hogy Jézus Krisztus eltemetése örök reménységről szól nekünk. Erről még később bővebben lesz szó, most csak elolvassuk Az apostolok cselekedetei második részének 26-28. versét:
"Annakokáért örvendezett az én szívem, és vigadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megjelentetted nekem az életnek utait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt." (ApCsel 2:26-28)
Az Úr Jézus beszél itt saját testéről, ami reménységben nyugszik. Hol? A sírban! Ezután következik a harmadik elengedhetetlenül fontos dolog: a föltámadás. Egyszer egy temetőkapu felíratát olvastam, amint villamossal elhaladtam előtte, és ami egyetlen szóból állt: "Feltámadunk". "Ez holtbiztos!" - gondoltam, és jót mulattam magamban. A következő gondolatom viszont már halálosan komoly volt:
"Mire támadunk fel?"
Két lehetőség van: Az örök életre, mert engedtünk a Fiúnak, vagy örök kárhozatra, mert rajtunk marad Isten igazságos haragja?! Ezt egyrészt mi döntjük el azáltal, hogy hiszünk-e a Fiúban, másrészt pedig Isten maga dönti el, aki megvizsgálja hitünk valódiságát. Másokat, de saját magunkat is be lehet csapni, Őt viszont soha!
A harmadik esemény a feltámadás, aminek fontossága megint csak felmérhetetlen. Enélkül ugyanis minden más élettelen, halott, érvénytelen és semmis marad. Az első Korinthusiakhoz írt levél 15. részének 17. és 18. verse erről tanúskodik:
"Ha pedig a Krisztus fel nem támadt, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát." (1Kor 15:17-18)
Nagyon komoly kijelentés ez. Krisztus feltámadása nélkül a hitünk semmit sem ér! Még a bűneinkben vagyunk, és elveszünk. De az a jó hír, hogy Krisztus igenis feltámadott a halálból, és ez adja meg hitünk tartalmát.
De térjünk most vissza az Úr Jézus halálához. Olvassuk el a Jelenések könyvének első részéből az 5. és 6. verset:
"És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen." (Jel 1:5-6) A következő vers pedig az eljöveteléről szól. Először azonban azt olvassuk, hogy "annak, aki minket szeretett".
Az Úr Jézus Krisztus halála
és értünk való áldozata, egyértelműen Isten irántunk való szeretetéről tanúskodik. Szeretetből váltott meg minket bűneinkből, mégpedig az ő vére által. Rendkívül fontos ezt szemelőtt tartanunk, mert az ő vére nélkül nem lehetünk megváltva, nem üdvözülhetünk - az teljesen kizárt dolog! A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk:
"És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Zsidók 9:22)
Elengedhetetlen tehát a vér, anélkül nincs bűnbocsánat, de semmivel nem is helyettesíthető! Áldozati vér nélkül reménytelenül megmaradunk a bűneinkben! Ha viszont e fejezet 11-15. versét olvassuk, akkor teljesen bizonyosak lehetünk afelől, hogy az Úr Jézus vére kiontatott és tökéletes megváltást szerzett számunkra:
"Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetve, megszentel a testnek tisztaságára: mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő‚ hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét." (Zsidók 9:11-15)
Az Úr Jézus vére eszerint örök váltságot szerzett, mint ártatlan bárány tökéletes áldozatot hozott, mégpedig Istennek! Isten tökéletes követelését kellett kielégitenie, amire senki ember soha nem volt képes. Ezért csak az ő vére által igazulhatunk meg, legalább is az élő és igaz Isten előtt! Ezért olvastuk a rómaiakhoz írt levél első részében, hogy az evangélium által Isten igazsága jelentetik ki. Ez az, ami Isten előtt érvényes - az emberek véleménye itt semmit nem számít, ami a legtöbb vallásos embert dühbe gurít. Mégis, éppen ezt a megigazulást szerezte meg számunkra az Úr Jézus! Így ezért a Zsidókhoz írt levél 12. része 24. versében a következő kijelentést olvassuk: (Hanem járultatok)
"az új szövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." (Zsid 12:24)
A Szentírás tehát azt adja értésünkre, hogy a vér beszél, mégpedig elsősorban Istenhez. Nézzük csak meg Ábel történetét:
"Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél?
A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről. Most azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön." (1Mózes 4:10-12) Isten maga jelenti itt ki, hogy Ábel vére őhozzá kiált, aminek következtében Káin átok alá kerül. Ezt az átkot nem ember mondta ki, hanem a Mindenható Teremtő! Ettől Káint senki nem mentheti meg! Viszont az Úr Jézus véréről azt olvastuk, hogy az jobbat beszél, mint az Ábel vére. Az ő tökéletes vérének ki kellett ontatnia, nem volt más lehetőség! Meg kell értenünk, hogy mennyire fontos a vér és a véráldozat szerepe, ami ellen a mai időben az emberiség egyre jobban lázad - saját kárára és vesztére! Már Mózes által teljesen világosan kijelentette Isten:
"És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: kiontom haragomat az ellen, aki a vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül. Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést. Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyen vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért. És ha valaki Izráel fiai közül, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászatnál vadat vagy madarat fog, amely megehető: ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel. Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel. Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki." (3Mózes 17:10-14)
Amit itt nagyon fontos meglátnunk, az az, hogy az élet vagy lélek - a héberben ez ugyanaz a szó - a vérben van. A vért pedig Isten oltárra adta bűnért való áldozatként. Ezért adta Krisztus is az életét, a vérét értünk. Az Új Testamentum félreérthetetlenül tanúskodik arról, hogy az teljes megváltás az Úr Jézus vére - és csakis az ő vére - által lehetséges. Ezen alapul az Istennel való megbékülésünk, természetünknél fogva ugyanis ellenségei vagyunk. Mi egyáltalán nem kívánjuk Őt, teljesen ki akarjuk zárni az életünkből, Tőle teljesen függetlenül akarunk élni. Milyen ostobák vagyunk mi emberek!!! Elvetjük Azt, Aki mindent teremtett, de csodálkozunk azon, hogy tönkre megy az életünk, és a végén meg kell halnunk! Ráadásul még Istent hibáztatjuk mindezért! Van ennél nagyobb ostobaság? Csak az a szerencsénk, hogy Ő szeret minket. Engem - ezt a határtalanul ostoba embert - szeret az Isten. Ha valaki ezt felfogja, akkor biztosan táncra perdül - vagy lehetséges ezt megérteni és nem örülni? A zsoltárok könyve erről tanúskodik:
"Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orcád előtt. Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram! A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak." (Zsolt 89:15-16)
"Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen őáltala." (Róm 5:9)
Az Ő vére volt a bűneinkért való áldozat, amit Isten el is fogadott, ami ezért számunkra mindenféle szempontból elengedhetetlen! Mielőtt azonban ennek tanulmányozását folytatjuk, vessünk egy pillantást a két következő eseményre, ami az Úr Jézus halálát követi. Miután meghalt, el lett temetve. Ez azért fontos, mert vannak olyanok, akik például azt állítják, hogy "Jézus leszállt a keresztről és Indiába ment", sőt még "meg is házasodott", stb. Nem tartom érdemesnek erről bővebben beszélni, de annyit megjegyzek, hogy az ilyen tanításokkal mégjobban kihívjuk magunk ellen az Isten haragját! Ami viszont a mi számunkra fontos, az az, hogy Jézus Krisztus eltemetése örök reménységről szól nekünk. Erről még később bővebben lesz szó, most csak elolvassuk Az apostolok cselekedetei második részének 26-28. versét:
"Annakokáért örvendezett az én szívem, és vigadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megjelentetted nekem az életnek utait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt." (ApCsel 2:26-28)
Az Úr Jézus beszél itt saját testéről, ami reménységben nyugszik. Hol? A sírban! Ezután következik a harmadik elengedhetetlenül fontos dolog: a föltámadás. Egyszer egy temetőkapu felíratát olvastam, amint villamossal elhaladtam előtte, és ami egyetlen szóból állt: "Feltámadunk". "Ez holtbiztos!" - gondoltam, és jót mulattam magamban. A következő gondolatom viszont már halálosan komoly volt:
"Mire támadunk fel?"
Két lehetőség van: Az örök életre, mert engedtünk a Fiúnak, vagy örök kárhozatra, mert rajtunk marad Isten igazságos haragja?! Ezt egyrészt mi döntjük el azáltal, hogy hiszünk-e a Fiúban, másrészt pedig Isten maga dönti el, aki megvizsgálja hitünk valódiságát. Másokat, de saját magunkat is be lehet csapni, Őt viszont soha!
A harmadik esemény a feltámadás, aminek fontossága megint csak felmérhetetlen. Enélkül ugyanis minden más élettelen, halott, érvénytelen és semmis marad. Az első Korinthusiakhoz írt levél 15. részének 17. és 18. verse erről tanúskodik:
"Ha pedig a Krisztus fel nem támadt, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát." (1Kor 15:17-18)
Nagyon komoly kijelentés ez. Krisztus feltámadása nélkül a hitünk semmit sem ér! Még a bűneinkben vagyunk, és elveszünk. De az a jó hír, hogy Krisztus igenis feltámadott a halálból, és ez adja meg hitünk tartalmát.
De térjünk most vissza az Úr Jézus halálához. Olvassuk el a Jelenések könyvének első részéből az 5. és 6. verset:
"És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen." (Jel 1:5-6) A következő vers pedig az eljöveteléről szól. Először azonban azt olvassuk, hogy "annak, aki minket szeretett".
Az Úr Jézus Krisztus halála
és értünk való áldozata, egyértelműen Isten irántunk való szeretetéről tanúskodik. Szeretetből váltott meg minket bűneinkből, mégpedig az ő vére által. Rendkívül fontos ezt szemelőtt tartanunk, mert az ő vére nélkül nem lehetünk megváltva, nem üdvözülhetünk - az teljesen kizárt dolog! A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk:
"És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Zsidók 9:22)
Elengedhetetlen tehát a vér, anélkül nincs bűnbocsánat, de semmivel nem is helyettesíthető! Áldozati vér nélkül reménytelenül megmaradunk a bűneinkben! Ha viszont e fejezet 11-15. versét olvassuk, akkor teljesen bizonyosak lehetünk afelől, hogy az Úr Jézus vére kiontatott és tökéletes megváltást szerzett számunkra:
"Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetve, megszentel a testnek tisztaságára: mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő‚ hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét." (Zsidók 9:11-15)
Az Úr Jézus vére eszerint örök váltságot szerzett, mint ártatlan bárány tökéletes áldozatot hozott, mégpedig Istennek! Isten tökéletes követelését kellett kielégitenie, amire senki ember soha nem volt képes. Ezért csak az ő vére által igazulhatunk meg, legalább is az élő és igaz Isten előtt! Ezért olvastuk a rómaiakhoz írt levél első részében, hogy az evangélium által Isten igazsága jelentetik ki. Ez az, ami Isten előtt érvényes - az emberek véleménye itt semmit nem számít, ami a legtöbb vallásos embert dühbe gurít. Mégis, éppen ezt a megigazulást szerezte meg számunkra az Úr Jézus! Így ezért a Zsidókhoz írt levél 12. része 24. versében a következő kijelentést olvassuk: (Hanem járultatok)
"az új szövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." (Zsid 12:24)
A Szentírás tehát azt adja értésünkre, hogy a vér beszél, mégpedig elsősorban Istenhez. Nézzük csak meg Ábel történetét:
"Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél?
A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről. Most azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön." (1Mózes 4:10-12) Isten maga jelenti itt ki, hogy Ábel vére őhozzá kiált, aminek következtében Káin átok alá kerül. Ezt az átkot nem ember mondta ki, hanem a Mindenható Teremtő! Ettől Káint senki nem mentheti meg! Viszont az Úr Jézus véréről azt olvastuk, hogy az jobbat beszél, mint az Ábel vére. Az ő tökéletes vérének ki kellett ontatnia, nem volt más lehetőség! Meg kell értenünk, hogy mennyire fontos a vér és a véráldozat szerepe, ami ellen a mai időben az emberiség egyre jobban lázad - saját kárára és vesztére! Már Mózes által teljesen világosan kijelentette Isten:
"És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: kiontom haragomat az ellen, aki a vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül. Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést. Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyen vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért. És ha valaki Izráel fiai közül, vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászatnál vadat vagy madarat fog, amely megehető: ontsa ki annak vérét, és fedje be azt földdel. Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel. Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki." (3Mózes 17:10-14)
Amit itt nagyon fontos meglátnunk, az az, hogy az élet vagy lélek - a héberben ez ugyanaz a szó - a vérben van. A vért pedig Isten oltárra adta bűnért való áldozatként. Ezért adta Krisztus is az életét, a vérét értünk. Az Új Testamentum félreérthetetlenül tanúskodik arról, hogy az teljes megváltás az Úr Jézus vére - és csakis az ő vére - által lehetséges. Ezen alapul az Istennel való megbékülésünk, természetünknél fogva ugyanis ellenségei vagyunk. Mi egyáltalán nem kívánjuk Őt, teljesen ki akarjuk zárni az életünkből, Tőle teljesen függetlenül akarunk élni. Milyen ostobák vagyunk mi emberek!!! Elvetjük Azt, Aki mindent teremtett, de csodálkozunk azon, hogy tönkre megy az életünk, és a végén meg kell halnunk! Ráadásul még Istent hibáztatjuk mindezért! Van ennél nagyobb ostobaság? Csak az a szerencsénk, hogy Ő szeret minket. Engem - ezt a határtalanul ostoba embert - szeret az Isten. Ha valaki ezt felfogja, akkor biztosan táncra perdül - vagy lehetséges ezt megérteni és nem örülni? A zsoltárok könyve erről tanúskodik:
"Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orcád előtt. Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram! A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak." (Zsolt 89:15-16)
Más fordítók azt, hogy "amely megérti a kürt szavát" úgy fordították, hogy "amely ismeri
az ujjongást".
Ez ugyanis a kürt szavának értelme.
Ez ugyanis a kürt szavának értelme.
Talán úgy tudnám ezt szemléltetni,
hogy tegyük fel, a kürt szava Mátyás király megjelenését adja tudtunkra. El tudjuk
képzelni, milyen ujjongást vált ki egy ilyen igazságos uralkodó megjelenése a nép
körében? Nos körülbelül erről van itt szó. Így örvend az, aki ismeri Isten szeretetét, azzal
a külömbséggel, hogy Isten és az Úr Jézus Krisztus igasságossága messze fölülmúlja
Mátyás királyét! Így természetesen az öröm is sokkal nagyobb. Mindenesetre Isten az Ő
nagy szeretetében gondoskodott arról, hogy bűneinktől teljesen megszabadulva Őhozzá
jöhessünk. A Szentírás így szól erről:
"Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; és hogy Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezve az ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben. Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek voltatok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé". (Kol 1:19-22)
Úgy gondolom, ez a szöveg nem szorul különösebb magyarázatra. Látjuk benne az emberiség ellenséges voltát, de Isten békeajánlatát is Krisztus vére által. Vajon értjük "a kürt szavát"? A béke előfeltétele ugyanis a hit, amint azt a 23. vers itt egyértelművé tesz:
"Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt".(Kol 1:23a)
Az evangélium, a "Keresztről való beszéd", az Isten ereje.
A szeretet, a reménység és a hit ereje. Mindez az Úr Jézus Krisztus kereszten kiontott vérén alapszik, ez teszi számunkra elérhetővé.
Kezdjük el most azon részek tanulmányozását, melyek arról számolnak be, hogy az Úr Jézus vérzik. Öt alkalommal vérzik egyértelműen, de talán még máshol is feltételezhetjük:
1. Gecsemáné kertjében
2. a korbács által
3. a töviskorona által
4. a szögek által
5. a lándzsa által
Vegyük közelebbről szemügyre ezeket az eseményeket:
Először a Gecsemáné kertben folyik az Úr Jézus vére:
"És kimenve, ment az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követték pedig őt az ő tanítványai is. És mikor ott a helyen volt, mondta nekik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. És ő eltávozott tőlük mintegy kőhajitásnyira; és térdre esve, imádkozott, mondva: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e poharat; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg! És angyal jelent meg neki a Mennyből, erősítve őt. Ő haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott; és az ő verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menve, aludva találta őket a szomorúság miatt, és mondta nekik: Mit alszotok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Lukács 22:39-46)
"Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; és hogy Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezve az ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben. Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek voltatok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé". (Kol 1:19-22)
Úgy gondolom, ez a szöveg nem szorul különösebb magyarázatra. Látjuk benne az emberiség ellenséges voltát, de Isten békeajánlatát is Krisztus vére által. Vajon értjük "a kürt szavát"? A béke előfeltétele ugyanis a hit, amint azt a 23. vers itt egyértelművé tesz:
"Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt".(Kol 1:23a)
Az evangélium, a "Keresztről való beszéd", az Isten ereje.
A szeretet, a reménység és a hit ereje. Mindez az Úr Jézus Krisztus kereszten kiontott vérén alapszik, ez teszi számunkra elérhetővé.
Kezdjük el most azon részek tanulmányozását, melyek arról számolnak be, hogy az Úr Jézus vérzik. Öt alkalommal vérzik egyértelműen, de talán még máshol is feltételezhetjük:
1. Gecsemáné kertjében
2. a korbács által
3. a töviskorona által
4. a szögek által
5. a lándzsa által
Vegyük közelebbről szemügyre ezeket az eseményeket:
Először a Gecsemáné kertben folyik az Úr Jézus vére:
"És kimenve, ment az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követték pedig őt az ő tanítványai is. És mikor ott a helyen volt, mondta nekik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. És ő eltávozott tőlük mintegy kőhajitásnyira; és térdre esve, imádkozott, mondva: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e poharat; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg! És angyal jelent meg neki a Mennyből, erősítve őt. Ő haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott; és az ő verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menve, aludva találta őket a szomorúság miatt, és mondta nekik: Mit alszotok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Lukács 22:39-46)
Ezen a helyen tehát kezd az Úr Jézus vére folyni. Egy rendkívül szélsőséges helyzet. Még
a világ legerősebb embere is feladta volna itt a harcot. Úgy gondolom mindenki ismeri azt
a kifejezést, hogy valaki "vért izzad". Ezt akkor szoktuk használni, ha valaki
emberfelettien erőlködik valami nehéz dolog miatt. A orvostudomány szerint, ha valaki
valóban vért izzad, az perceken belül meg is hal. Tudomásom szerint nem sok följegyzés
van ilyen esetekről, de senki nem élte túl körülbelül 10 percnél tovább. Az emberi
szervezet egyszerűen nem bírja ki ezt a nagyfokú megterhelést.
Mint hús és vér ember, az Úr Jézus Krisztus se bírta volna ezt ki, ami megmagyarázza a mennyei angyal megjelenését, aki erősítette őt. Azt olvastuk, hogy "haláltusában" volt. Tombolt a harc körülötte, és mit tesz ilyenkor az Úr? "Buzgóságosabban imádkozott" - jó lenne, ha megtanulnánk ezt Tőle. Mi nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy feladjuk a küzdelmet, ha az út göröngyössé válik. Ő azonban annál ikább imádkozott! Nekünk pedig azt mondja:
"Jöjj, kövess engem!" Halljuk a kürt szavát? Az Úr Jézusnak a megváltás munkáját kellett elvégeznie, és ez itt csak a kezdet! Mi az ilyen részeket sokszor olyan könnyen vesszük, olyan könnyen átsiklunk rajtuk. Talán mert nem értjük valójában, hogy mi is folyik itt: Az emberiség megváltása! Szemeink előtt zajlik le a legádázabb harc, a legborzalmasabb háború amit az emberiség valaha is látott! Bár csak egy személyről van szó, de rajta múlik az egész emberiség sorsa! Aki ezt túlzásnak tartja, az imádkozzon, hogy Isten nyissa meg a szemeit, hogy lásson. Nem fogja elfelejteni, amit látni fog! Mi se felejtsük el, hogy Isten Szent Szelleme már Ézsaiás próféta által bemutatta e heves harc eredményét. Nézzük meg azt a képet, amit a Szent Szellem fest szemeink elé:
"Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázata, és alakja sem ember fiaié volt" (Ézsaiás 52:14)
Megértjük-e, hogy ez annak a borzalmas harcnak az eredménye? Az ember Jézust már nem lehetett mint embert fölismerni! Nem volt emberi alakja! Az erdeti héber szöveg arra utal, hogy jobban el volt torzulva, mint akárki más. Álljunk meg itt egy pillanatra! Felismerjük ebből Isten irántunk való szeretetét? Ez mind miattunk történt, énértem és teérted, bárki is légy! Én, mint betegápoló, már sok eltorzult embert láttam, de ezt még elképzelni sem lehet.
Jób, aki a nagy szenvedések példaképévé vált, úgy el volt torzulva, hogy:
"Mikor pedig meghallotta Jób három barátja mindezt a nyomorúságot, amely esett rajta: eljött mindegyik az ő lakóhelyéről: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elhatározták, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt. És amint rávetették szemüket távolról, nem ismerték meg őt, és fenhangon zokogtak; azután pedig megszaggatta kiki a maga köntösét, és port hintettek fejükre az ég felé. És ültek vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szólt egyetlen egy szót egyik sem, mert látták, hogy igen nagy az ő fájdalma." (Jób 2,11-13)
Ki volt közülük már ilyen helyzetben? Az Úr Jézus szenvedései messze felülmúlják még ezt is! Emberi alakja annyira deformálódott, hogy senkihez többé nem volt hasonlítható. Ezen a képen olvashatjuk le, hogy mennyit szenvedett értünk, és ez mutatja be nekünk, hogy mennyire szeret minket. Hogyan reagálunk erre? Hogyan és mennyire viszonozzuk ezt a szeretetet? Ő teljesen kifizette a bűneink árát, semmit nem tartott vissza. Mindazt, amit szenvedett, nekünk kellett volna szenvednünk. Aki ezt az áldozatot semmibe veszi, az egyszer szenvedni is fogja - és ez a Pokol. De ő teljesen odaadta az életét értünk. A halálba ment, kínos halálba, hogy mi élhessünk. Hogyan viszonyulunk ehhez? Mennyit tartunk mi vissza abból amik vagyunk és amink van?
A próféta még valamit mond róla:
"Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele." (Ézsaiás 53:3)
Az emberek már nem tudtak ránézni, elképzelhetetlenül borzalmas látvány lehetett. A szó legszorosabb értelmében, egy embertelen kép tárul elénk. Egy szétvert, véres hústömeg, aminek már semmi emberi formája nem volt. A nézők eltakarták arcukat előle. Ez nem egy templomi kép, nem a nagy reneszánsz mesterek keze alkotása. Ez a Szent Szellem által festett kép. Ez a valóság. Ez az igazság. Az Úr Jézus szét volt verve, hogy jobban már nem is lehetett. Ő szenvedett, hogy ennél többet nem lehet szenvedni. Ő teljesen kiitta Isten haragjának poharát, ami csurdultig volt! Egyetlen cseppet sem hagyott benne! Értem és teérted!
Máté evangéliuma 27. részének 26. versében olvasunk arról az eseményről, amikor az Úr Jézus vére másodszorra folyik: "Akkor elbocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig megosotoroztatva, kezükbe adta, hogy megfeszíttessék." (Mt 27:26)
Ez egy rövid leírás, de óriási tartalommal. Ézsaiás próféta erről is előre szólt: "Hátamat odaadtam a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés elől." (Ézsaiás 50:6)
A 129. Zsoltár 3. versében pedig ez áll: "Szántók szántottak hátamon, hosszúra nyújtották barázdáikat." (Zsolt 129:3)
Így már közeledünk ahhoz a képhez, ahogyan az Úr Jézus kinézett szenvedései végén. Egy orvos tanulmányozta a rómaiak által alkalmazott keresztrefeszítési formát, és a korbácsolásról is beszámol. A római korbács a leírások szerint számos különböző hosszúságú bőrszíjból állt, amibe csont- vagy ólomdarabokat fontak bele. Vannak, akik azt is mondják, hogy minden egyes bőrszíj végére kis horgokat erősítettek. Most pedig olvassuk el az orvos beszámolóját:
"A nehéz korbáccsal újra és újra végigsújtottak teljes erőből az elítélt vállán, hátán és lábain. Először csak a bőrt vágták fel a nehéz bőrszíjak. Az ismételt ütések által kimélyültek a vágások a bőralatti szövetekig. Ennek következtében a bőr kapillárusaiból és vénáiból elkezdett folyni a vér. Amint az ütések folytatódtak, erős vérzések keletkeztek a mélyebben fekvő izomréteg artériáiból. A kis ólomgolyók először nagy, mély véraláfutásokat okoztak, amik a további ütések által fölszakadtak. Végül a bőr hosszú csíkokban lógott le a háton. Az egész terület egy felismerhetetlen, szétszaggatott, vérző szövetmassza volt. Ha a római százados észrevette, hogy az elítélt a halálhoz közeledett, abbahagyatta a korbácsolást. Ekkor az egész test nem volt más, mint egy felpuffadt véres massza.
Euzébius, egy történész a harmadik évszázadból is beszámol erről. Az ő beszámolója rövidebb, de még megrázóbb:
"A megkorbácsolt vénái láthatóvá váltak, sőt még az izmok, inak és belső szervek is."
Gondolom lassan érthetővé válik, hogy az emberek miért takarták el arcukat, miért voltak képtelenek az Úr Jézusra nézni. Micsoda brutális eszköz volt a korbácsolás a rómaiak kezében! Mekkora fájdalmat és mekkora gyalázatot vállalt magára Isten Fia!
Mint hús és vér ember, az Úr Jézus Krisztus se bírta volna ezt ki, ami megmagyarázza a mennyei angyal megjelenését, aki erősítette őt. Azt olvastuk, hogy "haláltusában" volt. Tombolt a harc körülötte, és mit tesz ilyenkor az Úr? "Buzgóságosabban imádkozott" - jó lenne, ha megtanulnánk ezt Tőle. Mi nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy feladjuk a küzdelmet, ha az út göröngyössé válik. Ő azonban annál ikább imádkozott! Nekünk pedig azt mondja:
"Jöjj, kövess engem!" Halljuk a kürt szavát? Az Úr Jézusnak a megváltás munkáját kellett elvégeznie, és ez itt csak a kezdet! Mi az ilyen részeket sokszor olyan könnyen vesszük, olyan könnyen átsiklunk rajtuk. Talán mert nem értjük valójában, hogy mi is folyik itt: Az emberiség megváltása! Szemeink előtt zajlik le a legádázabb harc, a legborzalmasabb háború amit az emberiség valaha is látott! Bár csak egy személyről van szó, de rajta múlik az egész emberiség sorsa! Aki ezt túlzásnak tartja, az imádkozzon, hogy Isten nyissa meg a szemeit, hogy lásson. Nem fogja elfelejteni, amit látni fog! Mi se felejtsük el, hogy Isten Szent Szelleme már Ézsaiás próféta által bemutatta e heves harc eredményét. Nézzük meg azt a képet, amit a Szent Szellem fest szemeink elé:
"Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázata, és alakja sem ember fiaié volt" (Ézsaiás 52:14)
Megértjük-e, hogy ez annak a borzalmas harcnak az eredménye? Az ember Jézust már nem lehetett mint embert fölismerni! Nem volt emberi alakja! Az erdeti héber szöveg arra utal, hogy jobban el volt torzulva, mint akárki más. Álljunk meg itt egy pillanatra! Felismerjük ebből Isten irántunk való szeretetét? Ez mind miattunk történt, énértem és teérted, bárki is légy! Én, mint betegápoló, már sok eltorzult embert láttam, de ezt még elképzelni sem lehet.
Jób, aki a nagy szenvedések példaképévé vált, úgy el volt torzulva, hogy:
"Mikor pedig meghallotta Jób három barátja mindezt a nyomorúságot, amely esett rajta: eljött mindegyik az ő lakóhelyéről: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elhatározták, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt. És amint rávetették szemüket távolról, nem ismerték meg őt, és fenhangon zokogtak; azután pedig megszaggatta kiki a maga köntösét, és port hintettek fejükre az ég felé. És ültek vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szólt egyetlen egy szót egyik sem, mert látták, hogy igen nagy az ő fájdalma." (Jób 2,11-13)
Ki volt közülük már ilyen helyzetben? Az Úr Jézus szenvedései messze felülmúlják még ezt is! Emberi alakja annyira deformálódott, hogy senkihez többé nem volt hasonlítható. Ezen a képen olvashatjuk le, hogy mennyit szenvedett értünk, és ez mutatja be nekünk, hogy mennyire szeret minket. Hogyan reagálunk erre? Hogyan és mennyire viszonozzuk ezt a szeretetet? Ő teljesen kifizette a bűneink árát, semmit nem tartott vissza. Mindazt, amit szenvedett, nekünk kellett volna szenvednünk. Aki ezt az áldozatot semmibe veszi, az egyszer szenvedni is fogja - és ez a Pokol. De ő teljesen odaadta az életét értünk. A halálba ment, kínos halálba, hogy mi élhessünk. Hogyan viszonyulunk ehhez? Mennyit tartunk mi vissza abból amik vagyunk és amink van?
A próféta még valamit mond róla:
"Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele." (Ézsaiás 53:3)
Az emberek már nem tudtak ránézni, elképzelhetetlenül borzalmas látvány lehetett. A szó legszorosabb értelmében, egy embertelen kép tárul elénk. Egy szétvert, véres hústömeg, aminek már semmi emberi formája nem volt. A nézők eltakarták arcukat előle. Ez nem egy templomi kép, nem a nagy reneszánsz mesterek keze alkotása. Ez a Szent Szellem által festett kép. Ez a valóság. Ez az igazság. Az Úr Jézus szét volt verve, hogy jobban már nem is lehetett. Ő szenvedett, hogy ennél többet nem lehet szenvedni. Ő teljesen kiitta Isten haragjának poharát, ami csurdultig volt! Egyetlen cseppet sem hagyott benne! Értem és teérted!
Máté evangéliuma 27. részének 26. versében olvasunk arról az eseményről, amikor az Úr Jézus vére másodszorra folyik: "Akkor elbocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig megosotoroztatva, kezükbe adta, hogy megfeszíttessék." (Mt 27:26)
Ez egy rövid leírás, de óriási tartalommal. Ézsaiás próféta erről is előre szólt: "Hátamat odaadtam a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés elől." (Ézsaiás 50:6)
A 129. Zsoltár 3. versében pedig ez áll: "Szántók szántottak hátamon, hosszúra nyújtották barázdáikat." (Zsolt 129:3)
Így már közeledünk ahhoz a képhez, ahogyan az Úr Jézus kinézett szenvedései végén. Egy orvos tanulmányozta a rómaiak által alkalmazott keresztrefeszítési formát, és a korbácsolásról is beszámol. A római korbács a leírások szerint számos különböző hosszúságú bőrszíjból állt, amibe csont- vagy ólomdarabokat fontak bele. Vannak, akik azt is mondják, hogy minden egyes bőrszíj végére kis horgokat erősítettek. Most pedig olvassuk el az orvos beszámolóját:
"A nehéz korbáccsal újra és újra végigsújtottak teljes erőből az elítélt vállán, hátán és lábain. Először csak a bőrt vágták fel a nehéz bőrszíjak. Az ismételt ütések által kimélyültek a vágások a bőralatti szövetekig. Ennek következtében a bőr kapillárusaiból és vénáiból elkezdett folyni a vér. Amint az ütések folytatódtak, erős vérzések keletkeztek a mélyebben fekvő izomréteg artériáiból. A kis ólomgolyók először nagy, mély véraláfutásokat okoztak, amik a további ütések által fölszakadtak. Végül a bőr hosszú csíkokban lógott le a háton. Az egész terület egy felismerhetetlen, szétszaggatott, vérző szövetmassza volt. Ha a római százados észrevette, hogy az elítélt a halálhoz közeledett, abbahagyatta a korbácsolást. Ekkor az egész test nem volt más, mint egy felpuffadt véres massza.
Euzébius, egy történész a harmadik évszázadból is beszámol erről. Az ő beszámolója rövidebb, de még megrázóbb:
"A megkorbácsolt vénái láthatóvá váltak, sőt még az izmok, inak és belső szervek is."
Gondolom lassan érthetővé válik, hogy az emberek miért takarták el arcukat, miért voltak képtelenek az Úr Jézusra nézni. Micsoda brutális eszköz volt a korbácsolás a rómaiak kezében! Mekkora fájdalmat és mekkora gyalázatot vállalt magára Isten Fia!
ÉS MINDEZT ÉRTÜNK TETTE!
A következő alkalommal a töviskorona által folyik Jézus Krisztus vére. Olvassuk tovább
Máté evangéliumának 27. részét!
"Akkor a helytartó vitézei elvitték Jézust az őrházba, és oda gyűjtötték hozzá az egész csapatot. És levetkőztetve őt, bíbor palástot adtak rá. És tövisből fonott koronát tettek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolták őt, mondva: Üdvöz légy zsidóknak királya! És mikor megköpdösték őt, elvették a nádszálat, és a fejéhez verdesték." (Máté 27:27-30)
Ez rögtön a korbácsolás után történt. A római katonák töviskoronát fontak, ami annak idején nem koszorú formájú volt, hanem sokkal inkább mint egy sisak. Ezt ütötték, verték a nádszállal, amit megint csak nem szabad úgy elképzelnünk, mint egy gyönge szívószálat. A nád felépítése következtében nagyon ellenálló, nehezen eltörhető, rugalmas pálca. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a nád Izráelben nem olyan vékony, mint az Magyarországon ismeretes. De még nálunk is ismeretes a nádpálca használata a gyereknevelésnél. Mindenesetre egy vastagabb náddal nagyon nagyot lehet ütni, az olyan mint egy rúd. A tövisek is sokkal nagyobbak és erősebbek, mint ahogy azt általában ismerjük. Több centiméteres nagyságot is elérhetnek. Szóval egy ilyen töviskoronát vertek az Úr Jézus fejébe. Milyen sebeket, milyen vérömlést okozhatott ez! Nem csak néhány vércsepp volt ott a fején és az arcán, mint ahogyan azt sok vallásos kép ábrázolja. Ezek a képek - akármilyen híresek is - sokszor teljesen eltorzítják a valóságot, és ezzel az igazságot. Az Úr Jézus arca és feje tiszta vér volt és teljesen eltorzult. Csak ha valódi szenvedéseit látjuk, érthetjük talán meg, hogy valójában mennyire is szeret minket. Hogyan hagyta magát kínozni, csak hogy megmentsen, csak hogy megváltson minket. De még mindig nem értünk szenvedéseinek végére, még csak közeledünk a tetőponthoz. Mindezek után odaszögelték a keresztfára, ahol természetesen újra vérzett, de a legborzalmasabb szenvedése okát csak halála után tudjuk meg, amikor is az egyik római katona lándzsáját szúrja az oldalába.
"Akkor a helytartó vitézei elvitték Jézust az őrházba, és oda gyűjtötték hozzá az egész csapatot. És levetkőztetve őt, bíbor palástot adtak rá. És tövisből fonott koronát tettek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolták őt, mondva: Üdvöz légy zsidóknak királya! És mikor megköpdösték őt, elvették a nádszálat, és a fejéhez verdesték." (Máté 27:27-30)
Ez rögtön a korbácsolás után történt. A római katonák töviskoronát fontak, ami annak idején nem koszorú formájú volt, hanem sokkal inkább mint egy sisak. Ezt ütötték, verték a nádszállal, amit megint csak nem szabad úgy elképzelnünk, mint egy gyönge szívószálat. A nád felépítése következtében nagyon ellenálló, nehezen eltörhető, rugalmas pálca. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a nád Izráelben nem olyan vékony, mint az Magyarországon ismeretes. De még nálunk is ismeretes a nádpálca használata a gyereknevelésnél. Mindenesetre egy vastagabb náddal nagyon nagyot lehet ütni, az olyan mint egy rúd. A tövisek is sokkal nagyobbak és erősebbek, mint ahogy azt általában ismerjük. Több centiméteres nagyságot is elérhetnek. Szóval egy ilyen töviskoronát vertek az Úr Jézus fejébe. Milyen sebeket, milyen vérömlést okozhatott ez! Nem csak néhány vércsepp volt ott a fején és az arcán, mint ahogyan azt sok vallásos kép ábrázolja. Ezek a képek - akármilyen híresek is - sokszor teljesen eltorzítják a valóságot, és ezzel az igazságot. Az Úr Jézus arca és feje tiszta vér volt és teljesen eltorzult. Csak ha valódi szenvedéseit látjuk, érthetjük talán meg, hogy valójában mennyire is szeret minket. Hogyan hagyta magát kínozni, csak hogy megmentsen, csak hogy megváltson minket. De még mindig nem értünk szenvedéseinek végére, még csak közeledünk a tetőponthoz. Mindezek után odaszögelték a keresztfára, ahol természetesen újra vérzett, de a legborzalmasabb szenvedése okát csak halála után tudjuk meg, amikor is az egyik római katona lándzsáját szúrja az oldalába.
Sok mást is szenvedett Isten Fia, de az elkövetkezőkben azokat az esményeket fogjuk
tovább tanulmányozni, ahol a vére folyik, mert a megváltás az Ő vérében van, és csakis az
Ő vérében.
Isten adjon sok kegyelmet, hogy hallgassuk és hittel párosítsuk a keresztről való beszédet, az evangéliumot, és Isten ereje munkálkodhasson bennünk, rajtunk, általunk. Az Úr Jézus Krisztusnak nevében. Ámen.
Isten adjon sok kegyelmet, hogy hallgassuk és hittel párosítsuk a keresztről való beszédet, az evangéliumot, és Isten ereje munkálkodhasson bennünk, rajtunk, általunk. Az Úr Jézus Krisztusnak nevében. Ámen.
Ó de csodálatos is az Úr minden cselekedetében!
Dicsőség az Ő szent Nevének!
BÉKESSÉG! JÖJJ, Uram JÉZUS!
SALOM! MARANATHA!
Gazdag István: "Keresztről való beszéd" 1. rész
Van egy jó hely, odamegyek dalt halljuk.
Gazdag István írásai, tanításai
Mit tett értünk Jézus Krisztus a Golgotán?
Dr. Kiss Ferenc: A HÁROM KERESZT
ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK
Szerkesztette: Makai Rozália http://www.vargamakai.com
Ide írhatsz!
22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel
Vissza!
Vissza a menüre!
Dicsőség az Ő szent Nevének!
BÉKESSÉG! JÖJJ, Uram JÉZUS!
SALOM! MARANATHA!
Gazdag István: "Keresztről való beszéd" 1. rész
Van egy jó hely, odamegyek dalt halljuk.Gazdag István írásai, tanításai
Mit tett értünk Jézus Krisztus a Golgotán?
Dr. Kiss Ferenc: A HÁROM KERESZT
Szerkesztette: Makai Rozália http://www.vargamakai.com
Ide írhatsz!Vissza!
Vissza a menüre!