A cím, amelyet Isten itt felvesz, csodálatos jelentőségű. Ha a
Szentírásban az Isten által felvett különböző neveket felkeressük,
akkor azt találjuk, hogy e nevek mindenkor szoros összefüggésben
álltak azok szükségleteivel, akikkel Isten összeköttetésbe lépett.
Isten a következő jelentőségteljes nevek alatt jelentette ki magát:
"Jahve-jiréh" = az Örökkévaló lát (1Móz 22:14), "Jahve-nisszi" =
az Örökkévaló zászlóm (2Móz 17:15), "Jahve-cidkénu" = az
Örökkévaló a mi igazságunk (Jer 23:6), "Jahve-salom" = az
Örökkévaló a béke (Bir 6:24). Mindezekben a kegyelemteljes
címekben Isten az Ő népének szükségleteit elégíti ki.
Amikor
azonban ezt a címet veszi fel: "Vagyok", akkor ez az összes többit
magában foglalja. Ebben a címben Jahve az Ő népének mintegy
üres utalványt nyújt át, hogy akármilyen összegre kiállíthassa.
Jahve "Ehjé"-nek, "Vagyok"-nak nevezi magát, és a hite
kimondhatatlanul drága név mellé bátran odaírhatja mindazt, amire
szüksége van. Ha életre van szükségünk, Krisztus azt mondja "Én
vagyok az élet"; ha igazságra vágyunk, Ő "az Örökkévaló, a mi
igazságunk"; ha a békét óhajtjuk, "Ő a mi békességünk", ha a
bölcsességet, megszentelődést és megváltást keressük, Ő nekünk
mindezzé lett (vö. "Az Ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban
vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá,
megszentelődéssé és megváltássá." 1Kor 1:30) Egyszóval az
emberi szükségletek nagy kiterjedésű területét keresztül-kasul
bejárhatjuk, hogy ez imádásra méltó "Vagyok" név bámulatos
mélységéről és teljességéről helyes fogalmat alkothassunk
magunknak. Nagy kegyelem, ha annak társaságában
vándorolhatunk, aki ilyen nevet visel!
A pusztában vagyunk, ahol
megpróbáltatásokkal, gondokkal és nehézségekkel találkozunk, de
míg azt az előjogot élvezzük, hogy mindenkor és minden
körülmények között ahhoz menekülhetünk, aki éppen a mi
szükségleteinkben és gyengeségeinkben oly sokféle módon
nyilvánította ki kegyelmét, addig nem kell félnünk a pusztától.
Amikor Isten drága és mindent felölelő nevét feltárta, arra készült,
hogy népét a homoksivatagon átvezesse: és bár a hívő most a
fiúság Szellemének birtokában így szólíthatja Istent: "Abba,
Atyám!" (vö. "Mert nem a szolgaság szellemét kaptátok, hogy
ismét féljetek, hanem a fiúság Szellemét kaptátok, aki által
kiáltjuk: "Abba, Atyám!" Róm 8:15), mégis örvendezhet Istennel
való közösségének mindazon különféle kijelentéseiben is,
amelyeket Isten jónak látott önmaga felől adni. Az "Isten" név
például saját lényének egyedülvalóságában nyilatkoztatja Őt ki,
amint örök hatalmát és istenségét a teremtés művében kifejti.
"Jahve, Isten" az a cím, melyet az emberekkel való kapcsolatában
vesz fel. Szolgájának, Ábrahámnak tekintete előtt mint a
"Mindenható" jelenik meg, és megerősíti abban a
bizonyosságban, hogy az utódjára vonatkozó ígéretét teljesíteni
fogja. Végül mint "Jahve"* ismerteti meg magát Izráel
gyermekeivel, amikor kiszabadítja őket Egyiptom országából, és
bevezeti Kánaán földjére.
[* Jahve a ma használt kiejtése annak az istennévnek, amely - mint
a fentiekből kitűnik - a relativitás, a kiválasztó szeretetből eredő
rokonság Istenének tulajdonneve. Az Ószövetség eredeti nyelvén e
név csak négy mássalhangzóból áll: Jhvh, és nem állapítható meg,
hogy valamikor hogyan ejtették ki. A zsidók ma helyette
"Adonáj"-t olvasnak, aminek jelentése: "Úr".A törvény tiltotta ez
istennév hiába való kiejtését (2Móz 20:7), amit később már
általában a kimondásra vonatkoztattak, miáltal az eredeti kiejtés
feledésbe ment. Az e könyvben használt magyar szentírás a Jhvh
istennevet "Örökkévaló" névvel fordítja. Az Adonáj név nemcsak
a Jhvh istennév helyettesítő kiejtése, hanem az Ószövetségben
előforduló szó is, amely több mint száz esetben esedeti istennév. A
fordító megjegyzése.]
Ezek tehát azok a különféle alakok és módok, amelyekben "Isten
szólt hajdan az atyáknak a próféták által" (Zsid 1:1). A mai idők
hívője fiúságának tudatában bátran mondhatja azonban: "Az én
Atyám Ő, aki így nyilatkoztatta ki magát, aki így szólott, aki így
cselekedett". Semmi sem lehetne a maga nemében vonzóbb és
gyakorlati szempontból fontosabb, mint azoknak a fennkölt
neveknek tüzetes vizsgálata, amelyeket, amelyeket Isten a
különböző időkben használt. Ezek mindenkor a legszorosabb
benső összhangban állanak azokkal a körülményekkel, amelyek
között kijelentésük bekövetkezett; a "Vagyok" névben azonban
olyan magasságok és mélységek vannak, amelyek minden emberi
képzeletet felülmúlnak. Nem szabad azonban szem elől
tévesztenünk, hogy Isten ezt a nevét csak az Ő népéhez való
viszonyában használja.
A fáraóhoz nem fordul e névvel. Amikor
hozzá szól, akkor "a héberek Istene" nevet veszi fel, vagyis mint
az az Isten lép eléje, aki a fáraó által elnyomott néppel áll
szövetségben. Ebben a névben a fáraó felismerhette volna rettenes
helyzetét Istennel szemben. A "Vagyok" név a "körülmetéletlen
fül" számára érthetetlen (vö. "Kinek mondjam el, kit hívjak
tanúnak, hogy hallják? Körülmetéletlen a fülük, nem tudnak
figyelni. Gyalázzák az Úr Igéjét, nem lelik kedvüket benne." Jer 6:10)
és a hitetlen szív sem találhat benne isteni valóságot. Amikor
Isten megjelent testben, a hitetlen zsidókhoz így szólt: "...mielőtt
Ábrahám lett, én vagyok." (Jn 8:58b) A zsidók ezért "köveket
ragadtak, hogy megkövezzék..." (Jn 8:59a)
Csak az igazi hívő foghatja fel a "Vagyok" név mérhetetlen erejét.
Csak ő fogadhatja örömmel az Úr ajkáról hangzó kijelentéseket:
"Én vagyok az élet kenyere", "Én vagyok a világ világossága",
"Én vagyok a jó pásztor", "Én vagyok a feltámadás és az élet",
"Én vagyok az út , az igazság és az élet", "Én vagyok az igazi
szőlőtő", "Én vagyok az Alfa és az Ómega", "Én vagyok a fényes
hajnalcsillag" és így tovább. Egyszóval a hívő minden isteni
méltóságú és szépségű nevet alkalmazhat a fejedelmi "Vagyok"
után, és mindegyikben Jézust szemlélheti csodálattal és imádattal.
Valóban a "Vagyok" névben annyi drága szeretet és bőség rejlik,
hogy az emberi beszéd képtelen kifejezni. Minden hívő azt
találhatja meg benne, ami az ő személyes lelki szükségletének
éppen megfelel. Pusztai vándorlásának minden kanyarulatánál, lelki
tapasztalatainak minden szakaszában, helyzetének minden pontján,
igen, mindenben talál e névben isteni, kielégítő megoldást. Ehhez
nem kell más, mint minden szükségletét hitben ama "Vagyok" elé
vinnie, hogy ezután Jézusban mindent megtaláljon. Ebben a dicső
névben a leggyengébb és legkisebb hívő is csak tiszta áldást lelhet.
Nem tudom e fejezetet lezárni, mielőtt az olvasó figyelmét
felhívnám a 15. versben foglalt figyelemreméltó Igére: "És mondta
Isten még Mózesnek: így szólj Izráel fiaihoz: az Örökkévaló,
őseitek Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem
hozzátok; ez a nevem örökké és ez a hírem nemzedékről
nemzedékre". Sok keresztyén figyelmen kívül hagyja ezt az
igazságot, amelyet ez a kijelentés magában rejt, azt ti., hogy Isten
viszonya Izráelhez örökké tartó. Ő ugyanúgy Istene Izráelnek ma,
mint volt akkor, amikor népét Egyiptom földjén meglátogatta.
Éppen úgy bizonyos, hogy ha más módon is, ma is törődik népével,
mint akkor. Félreérthetetlenül és nyomatékkal mondja Isten: "Ez a
nevem örökké". Nem azt mondja: "Ez az én nevem egy ideig,
vagy mindaddig, míg ők azok maradnak, amiknek lenniük
kellene". Nem. Hanem: "Ez a nevem örökké és ez a hírem
nemzedékről nemzedékre".
"Az Isten nem vetette el az Ő népét,
amelyet eleve kiválasztott." (Róm 11:2) Izráel ma is az Ő népe,
akár engedelmes, akár engedetlen, egyesülve vagy szétszórtan, a
nemzeteknek nyilvánvalóan, vagy tekintetük elől rejtetten. Izráel
fiai az Ő népe, Ő pedig Istenük. A 15. vers tartalma szolgáltatja
ennek bizonyságát. A hitvalló gyülekezetnek nincs jogosultsága
tagadni a viszonyt, amelynek "örök" érvényét Isten határozottan
kijelentette. Óvakodjunk hozzányúlni e kijelentéshez: "Ez a
nevem örökké". Isten szólt, és Ő azt gondolja, amit mond.
Rövidesen a Föld minden népe előtt nyilvánvalóvá fogja tenni,
hogy viszonya Izráelhez az idők folyamán bekövetkezett minden
változást és felforgatást túlél. "Mert visszavonhatatlanok az
Isten kegyelmi ajándékai és az Ő elhívása". (Róm 11:29)
A "Vagyok" kijelentette, hogy örökké az Izráel Istene akar maradni,
és az összes nemzetek eljutnak ez igazság felismerésére, sőt meg
fogják azt is érteni, hogy útjuk és sorsuk Isten által valamilyen
módon hozzá van kötve e jelenleg ítélet alatt álló és szétszórt
néphez. ["A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az
emberfiakat, megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma
szerint. Mert az Úr része az Ő népe, Jákob a kimért öröksége."
(5Móz 32:8-9)] Megszűnt-e igazság lenni az, amit Isten mondott?
Feladta-e az Örökkévaló az Ő "részét" és lemondott-e "az Ő
birtokának osztályá"-ról? Gyöngéd szeretetének tekintete nem
nyugszik már Izráel szétszórt törzsein, amelyek oly régen eltűntek
az emberek szeme elől? Jeruzsálem falai már nem állnak előtte?
Vagy e falak pora megszűnt drága lenni az Ő szemében? Bizonnyal
nem. Bár egyikünk előtt se maradna ismeretlen az a titok, "hogy
megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok
teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel,
ahogyan meg van írva: 'Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a
hitetlenséget Jákob házából.' (Róm 11:25b-26)
*Isten örök hűségéről győződhetünk meg itt. A zsidó nép elfordult
Istentől, s végül megfeszítette a Messiást. Megszünt áldás lenni
Isten kezében, és mert középút nincs, áldás helyett átokká lett a
népek között. Isten azonban hűséges maradt ígéreteihez. ["Ha
hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja."
(2Tim 2:13)] A zsidó népet bűnei kizárták a szövetség áldásainak
élvezéséből. Most az átkok mennek teljesedésbe. (5Móz 28:15-68)
Majd ha a zsidó nép már átment a nagy nyomorúság tüzén, és az
Isten ítéleteiből kikerülő harmadrésznyi maradék megtisztult, akkor
fogadja el Isten ismét népéül. ["Úgy jár az egész ország - így szól az
Úr -, hogy kétharmad részét kiírtják, és elpusztul, csak
egyharmada marad meg. Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem,
megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom
őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet,
én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja:
Uram, Istenem!" (Zak 13:8-9)] Addig azonban a megromlott
zsidóságnak még sok nyomorúságon, ítéleten, bűnbánaton és
megtisztuláson kell átmennie. Ezen okokból tehát különbséget kell
tenni az ószövetségi könyvek Izráel népe és a mai zsidóság között.