HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján

Makai Rozália
Sárkány Győző prédikátor élete
(1908-1980)
Sárkány Győző és Győzőné:
MEGHALLGATOTT IMÁK
írása alapján



1908. január 16-án született Konyár községben. Dédszülei Erdélyből települtek át erre a csodálatos vidékre. Édesapja úri szabómester volt. A századfordulón bekövetkező gazdasági válság miatt csak javítgatásra hoztak hozzá egy-egy ruhadarabot. Szülei hívő emberek voltak. Tizenkét gyermekük közül három, még csecsemőkorban meghalt, de kilencet tisztességgel felneveltek. Édesapja volt a helyi kis baptista gyülekezet prédikátora. Így a házukban tartották az istentiszteleteket, melyen a család minden tagja aktívan vett részt. Sok neves igehirdető fordult meg náluk, többek között Kornya Mihály testvér. Édesapja az ő lelki neveltjének vallotta magát. Szegénységük miatt szüleik az elemi, vagy ipariskolán kívül nem tudták taníttatni őket, de ezt nagyban pótolták azzal, hogy igen olvasott volt a család. Elsősorban egyháztörténeti, egyház irodalmi, szépirodalmi, történelmi írásokat olvastak. A bibliai történeteket megismerték. Az iskolában a református hittant tanult, de tizenhárom éves korában alámerítkezéssel vette fel a keresztséget. Tizenhat éves kora után a kétfelé sántikálók közé tartozott.



Egy téli estén hazafelé ment, és nagyon ránehezedtek a bűnei. Térdre esett a hóban, és sírva könyörgött: "Ha igaz, amit a Biblia mond, úgy fogadd el fiatal életem, és hadd tudjam bizonyosan, hogy én a Te gyermeked vagyok, és Te nékem édes Atyám vagy. Jézus Krisztus vérével töröld el bűneim, és tegyél szabaddá. Ha igaz, hogy azon halászoknak a magad Lelkéből adtál, úgy adjad én nekem is, mert nem tudok a saját erőmmel győzni önmagam és bűnös kívánságaim felett." Úgy érezte, hogy felszállt az ima, és valami fog történni az életében. A következő tavasszal az Úr kézenfogta, és elvezette olyan gyülekezetbe, ahol betegek gyógyultak meg imára, és kiáradt Isten Szent Szelleme.
Harmadik vasárnap volt ott, amikor sírva imádkozott, fájt a sok bűne, és kegyelemért könyörgött, kérve Istent, hogy Jézus érdeméért bocsássa meg sok bűnét, és töltse be Szent Lelkével, amit akkor az Úr meg is tett. Ez történt 1929. júliusában. Ezután az evangélium hirdetésére kapott felszólítást. Első missziós állomása Borsod megyében volt, ahova Isten először vezette, sokan hívővé lettek, de ebben nagy segítséget nyújtott az, hogy több beteg ima által gyógyulást nyert. "Az Úr kinyújtotta a Kezét, és lebénult elméjű, tehetetlen férfi nyerte vissza épségét, értelmét és munkabíró képességét. Mások különböző betegségekből nyertek teljes gyógyulást." A házigazda, akinek a házánál tartották az istentiszteleteket, ezt látva egy napon arra kérte, hogy imádkozzanak érte, mivel hályog volt a szemén. Előző években Amerikában dolgozott, és ott kétszer is operáltatta a szemét. Most olyan erős, vastag volt a hályog a szemén, hogy nagyon sokat szenvedett miatta. Amikor mellé állt, ezt mondta: én nem tudok csodát tenni, de az a kérdés, hogy Simon bácsi hiszi-e, hogy Jézus ma is tud gyógyítani? Ő igennel válaszolt. Akkor a következőket mondta: én segítek hinni és imádkozni. Ekkor olajjal kente meg (Jakab 5:14 alapján), és az Úr ereje megérintette. Ez vasárnap este volt, és reggelre levált a hályog a szeméről, és teljesen meggyógyult. Még vagy húsz évig élt, és nem volt többet baja a szemével." Szívét Jézusnak adta, és ő lett a későbbi időben az apósa és két gyermeke nagyapja.



Hat és fél évig éltek az Úr szolgálatában feleségével. Sok csodát és imameghallgatást éltek át, de sok próbát és üldözést is. Az akkori hatóságok szigorúan tiltották a kisegyházak működését. Bezárták az imatermeket. Azt is megtiltották, hogy családoknál jöjjenek össze istentiszteletet tartani. Ha mégis megtették, az igehirdetőket, gyakran a részt vevő testvéreket is megverték. Hétről-hétre megismétlődött, hogy amikor megjelentek egy településen, kitiltották a városból, faluból. Ha nem tudtak az érkezésükről, akkor az istentisztelet után előállították a csendőrségre, ahol alapos verést kaptak. "Egyszer mikor a csendőrök engem puskatussal és egyéb módon ütlegeltek az igehirdetés miatt, feleségem elém ált, karját kitárta, hogy megvédjen a további ütlegeléstől, és kérte, hogy őt üssék én helyettem. Őt is ütötték, és ő vállalta velem a Jézusért való szenvedést. Feleségem súlyosan megbetegedett. A Mindenható elvitte, halála perceiben így imádkozott:
"Uram, Akinek fiatal életemet átadtam, és az értem való kereszthalálodért magamat kezedbe tettem, most jöjj érettem, és vigyed Magadhoz a Te Benned reménykedő gyermekedet. Akkor látta Jézust hozzá közeledni, arca fényleni kezdett, kezeit Jézus felé kitárta és "Dicső Királyom, Jézus!" kiáltással megszűnt e Földön élni."



Győző nagyon szerette a feleségét, és először nem akart újranősülni. Később kérte az Urat, hogy pótolja ezt a veszteséget, és gyermekeinek, Sárikának és Győzőnek, egy kedves anyát, neki pedig egy imádkozó feleséget adjon. A 22 éves Sárika testvérnőt küldte az imájára az Úr válaszul, aki maga is árva volt. A gyámja a bátyja volt, aki kijelentette hugának, hogy szó sem lehet a házasságról. Az Úr viszont másképp rendelkezett a házasság felől. Megrendítő megtapasztalását, átélését így mondta el:



"Kedves Sárkány testvérem! Mikor meghallottam húgomtól, hogy te milyen komoly dologban beszéltél ővele, nagyon megdöbbentem. Végiggondoltam a szent szolgálatban elviselt eddigi sok szenvedésedet, és elköltözött testvérnőnk szenvedését, és annyira megijesztett a gondolat, hogy a mi kis húgunkra is egy ilyen nehéz élet vár, hogy bár személyed ellen nem volt kifogásom, mégis kijelentettem, hogy szó sem lehet erről. Húgom, te nem mehetsz a testvérhez. Úgy gondoltam, ezzel el is van rendezve, be van fejezve ezen ügy részemről, és nyugodtan tértem akkor este pihenőmre.
Reggel azonban nagy nyugtalanság volt rajtam. Szinte megrettenve kezdtem magam vizsgálgatni, hogy milyen csúnya és goromba bűnt követtem el, amiért ez a nagy lelki vád és nyugtalanság van rajtam. Ekkor imádkozásomban az Úr Lelke ezt kérdezte tőlem: Meg vagy te győződve arról, hogy ez a házasság nem éntőlem van? Erre én azt voltam kénytelen válaszolni, hogy nem Uram, én erről nem vagyok meggyőződve. Ekkor kaptam a következő kérdést: Hogyan volt hát bátorságod kijelenteni, hogy szó sem lehet róla, nem mehetsz hozzá? János testvér kérte az Urat, - mint elmondta, - bocsásson meg neki, ha ő hibázott és kérte, győzze meg, hogy ez tőle van, és nyugtassa meg. Közben már mennie kellett a munkahelyére, és ott folytatódott a beszélgetés Istennel. Olyan erősen érezte Isten közelségét, hogy amikor a munkahelyre ért, el kellett vonulnia egy félreeső helyre, és ekkor élte át a következőket.



"Látomása volt, (ApCsel 2:17) és látta betegágyban fekvő első feleségemet, és hallotta imádságát: Uram, te tudod, hogy mennyire szeretem férjemet, de Téged még jobban szeretlek. Te tudod, mennyire szeretem két kicsi gyermekemet, de Téged őtőlük is jobban szeretlek, csak azt kérem Uram, adj az én férjemnek egy imádkozni szerető, hű feleséget, és gyermekeinknek egy szeretni tudó édes anyát, aki őket még jobban fogja tudni nevelni, mint én neveltem volna, és én boldogan megyek Tehozzád. Amikor ez a kép eltűnt, egy másik szobát látott a testvér, és benne engem, amint imádkozva térdeimen álltam, és hallotta az imát: Uram, Te vitted el oldalam mellől drága imádkozó feleségemet és az én két kicsi gyermekem édesanyját. De én nem zúgolódom végzésed ellen, csak azt kérem, adjál nékem egy imádkozó, hűséges feleséget és a két gyermekemnek egy szerető szívű édesanyát, és én hálás leszek érte. Mikor ez a kép is eltűnt, testvérünk ezt hallotta: Ez a két imádság meghallgattatott, a te húgodat ajándékoztam nekik.
Ne kérdezd, hogy mi az én véleményem, az Úr a ti imáitokat meghallgatta, így csak azt mondhatom: Áldjon meg titeket az Úr, és szaporítson, sokasítson meg titeket!"



E kívánságot meghallgatta az Úr, mert később Sárika és Győző kapott Istentől még nyolc testvért: Irénkét, Piroskát, Ferencet, Esztert, Mártát, Mihályt, Violát és Pálmát, így 10 gyermeket neveltek fel, naponként megtapasztalva az Isten gondviselését, imameghallgatását. Győzőt nagyon foglalkoztatta, hogy Sárika még nem volt hat éves, Győzőke pedig még nem volt négy éves, hogyan fogják szívükbe fogadni, és Édes anyaként szeretni az új anyukát. Ezért imádkozott is, és kérte az Urat, hogy Ő végezze el ezt is. "Itt kell megemlítenem, hogy a temetésen a kisfiam sírva simogatta az arcomat, és vigasztalni próbált engem:
Ne sírjunk apukám, ne sírjunk apukám!
De ennél többet nem tudott akkor mondani, mert a sírás rázta, és vele sírt mindenki, aki hallotta az ő szavait.
Nos hát mikor eljött a menyasszonyom, hogy barátkozzon a két kicsivel, én a következőket mondtam a kicsiknek: anyukátok sokat szenvedett, és az Úr Jézus őt felvitte a boldogok otthonába, és édesapuka kérte az Úr Jézust, hogy adjon nektek egy új anyukát. Ő meghallgatta az imát, és nézzétek, itt van az új anyukátok. Ő fog szeretni, és gondozni titeket ezután. A két gyermek megállt a menyasszonyom előtt, sokáig nézték, aztán egy lépést tettek közelebb, aztán újra megálltak, és hosszabban nézték, aztán egyszerre nyakába ugrottak, egyik jobbról, másik balról, megcsókolgatták, és ezt mondták: Édes anyuka, ne menj el már többet tőlünk! Szent volt a kapcsolat, és hála az Úrnak, az új anyukájukat most is forrón szeretik, pedig már ők is őszülő szülők." Isten ebben is meghallgatta őket.

"Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát."
(Zsolt 40:5a)
Dicsőség mindenért a mi imameghallgató jó Urunknak!"



"A menyegző után az ölembe ült az édes kisfiam és megkérdezte: Emlékszik édesapukám a temetésre? Mondtam, igen kisfiam, emlékszem. És arra tetszik-e emlékezni, hogy én simogattam édesapuka arcát és kértem, hogy ne sírjunk apukám, ne sírjunk apukám? Mondtam, hogy erre is emlékszem kisfiam. Akkor ott a temetőben mellém állt az Úr Jézus, és megsimogatta a fejemet, és ezt mondta nékem:
Ne sírj édes kis báránykám, majd adok én néktek egy másik anyukát. Ezért mondtam, hogy ne sírjunk, de nem tudtam akkor tovább mondani, és most megadta az Úr Jézus nékünk a másik anyukát.
Nincs okunk kételkedni a gyermek átélésén, az Úr szereti a kisgyermekeket, és szeretetből nyugtatta és bíztatta a kicsi báránykáját. Annyi év után, hálával emlékezem vissza az Úr imameghallgató jóságára."



1936. december 26-án az Úr Isten akaratából léptek házasságra. Sárika a Mindenható segítsége által, engedelmességből vállalta a két árva felnevelését. Ekkor nagy szegénységben éltek. Semmi biztos fizetésük nem volt. Egyedül Istenre kellett támaszkodni a gondviselés terén.
Nagyon kemény tél volt. Kevés kis pénzükből nagyon szűkösen éltek. Abban az időben a lakbérek igen magasak voltak, így élelemre és tüzelőre igen kevés jutott. A szobában, ahol aludtak a dér csillogott a falon. A fiatalasszony ezt igen nehezen viselte. A szülői házban még nem volt hívő, és tizenketten voltak testvérek, édesapja kovácsmester volt, ezért meleg otthonuk és élelmük mindig volt. De az Úr Jézus enyhített rajtuk olyképpen, hogy két bátyja Pestre költözött, így azoknak vállalta a kosztolását és ruhájuk mosását. Ezt ők rendesen megfizették, így aztán enyhült a helyzetük. Közben a fiúk megnősültek, őket pedig a közösségük 1939-ben Miskolcra helyezte.



Hitpróbáikból kívánok most néhányat leírni. Mivel sokan meggyógyultak imáikra még első felesége idejében, elfogult volt, és megítélt másokat, akik valami bőrbetegséggel orvoshoz mentek, és sok pénzt költöttek orvosságra. Ebben az időben értesült arról is, hogy egy általa is ismert misszionárius testvér Bécsben vakbélműtéten esett át, és azt gondolta, hogyan fogja most a kezét a betegekre helyezni, mikor ő sem tudott hinni? Első felesége halálakor értette meg a Bibliában megtalálható isteni kijelentést: "Az Én utaim, nem a ti utaitok." Az Úr útjai jók! Beleesett egy bőrbetegségbe, és ő is igénybe vette a gyógyszert, de még súlyosabb leckéje is volt. Az a fajta bőrbetegség ugyan elmúlt, de közben a csuklónál kiütések keletkeztek, elfertőződtek, és mindkét kézfejét ellepte az ekcéma. Annyira súlyos volt, hogy keze fején már a csont is kilátszott. Körmeit ledobálta a betegség, és bekötözött kézzel és sokszor fehér kesztyűben kellett prédikálnia. Így kellett vállalni fiatal feleségének a házasságot vele, szegény beteggel. Egy napon, mikor szolgálatából hazaért, megdöbbenve figyelt fel arra, hogy az új felesége is beteg. Sápadt, köhög, és rosszul néz ki. Akkor még a tüdőbajt nem tudták hazánkban eredményesen gyógyítani, és nem is kezelték olyan komolyan, mint ma. Térdre borultak, és nagyon imádkoztak. "Uram, Te elvitted az én imádkozó feleségemet, Tőled kértem gyermekeimnek édesanyukát és nekem feleséget, Te ezt csodálatos bizonyságok között meg is adtad, Uram, ne vidd el őt is tőlem, kérlek, gyógyítsd meg, hadd legyen itt velünk." Ekkor indítást kapott, hogy a Jakab 5:14 szerint kenje meg őt olajjal, de vonakodott. "Az Úr Lelke újra szólt, kend meg olajjal, és úgy imádkozz érte. Én sírva felmutattam kezeimet, melyek sebekkel voltak tele és kérdeztem: Uram, ilyen kézzel? Akkor visszaemlékeztem arra a testvérre, akit elítéltem, mert beteg volt, és újra kérdeztem, Uram, ilyen kézzel?
Ekkor Isten szólt hozzám: igen, ilyen kézzel, mert "az Én erőm, erőtlenség által végeztetik el." Ekkor sírva lehúztam a kesztyűt, és kikerestem az egyetlen egészséges ujjamat, és megkentem feleségemet olajjal, Ő abban a pillanatban megnyerte a gyógyulást. Ez 1937. tavaszán történt. Azóta közel negyven év telt el, közben nyolc gyermeknek adott életet az én drága feleségem, és az a betegség többé nem jött vissza. Hála és dicsőség Istenünk szent Nevének."



Amikor 1939-ben Miskolcra mentek, itt azt a gyülekezetet kapták vissza, amit Győző és első felesége hűsége, sok szenvedése, nélkülözése, üldözése során hozott létre az Úr. Ekkor egy ideig kiegyensúlyozott volt az életük. A drága testvérek szeretettel vették körül őket. Ők igyekeztek minden erőjükkel végezni az Úr drága munkáját. Az Úr áldása meg is pihent rajtuk, munkájukon. Szépen szaporodott a kis gyülekezet. Sajnos nem sokáig, mert az akkori hatóságok betiltották az összejöveteleket, így újabb megpróbáltatások következtek. 1940. február 18-án született meg az első gyermekük, Irénke. Rövid idő múlva felszólította őket a háztulajdonos, hogy hagyják el a lakást, amelyben addig éltek. A költözéshez összepakoltak, amikor 1941. május 27-én újra egy kislánykával, Piroskával szaporodott a család. A Megváltó tudja, nem zúgolódtak, örömmel vették az áldást. Ebben a szorongatott helyzetben is melléjük állt az Úr. Pár napig engedélyt kaptak még a lakásban maradásra, amíg valamennyire felerősödött a szülés után. Ebből a lakásból egy rövid időre Diósgyőrbe, majd Pesterzsébetre költöztek. Ott a baptista testvérekhez jártak, akikkel kedves testvéri kapcsolatban voltak. 1942-ben Kassára mentek lakni, akkor még ez a terület Magyarországhoz tartozott. Itt a felvidéki testvérekkel tartották a kapcsolatot. Mivel a kisegyházak számára a vallásgyakorlást betiltották, a család megélhetése miatt "Jó Egészség" elnevezésű kis vegyesboltot nyitottak. Még ebben az évben, 1942. december 19-én egy fiúgyermekkel, Ferenccel ajándékozta meg őket az Úr. Ezidő alatt is mindig megtapasztalták Megváltónk gondviselését. Kassán is az otthonukban tartották az istentiszteleteket.




1944-ben újra nehéz időket éltek át. Éppen Pünkösd szombatja volt, amikor letartóztatták Győzőt. Az anya ott maradt öt gyermekkel, minden órás várandósan, pénz nélkül. Akik elvitték, nem mondták meg, hogy mivel vádolják, még annyi időt sem adtak, hogy a nála lévő pénzt átadja feleségének. Ez délelőtt 10 órakor történt, imádkozva várták vissza, de órák múlva sem jött, majd körülményes úton megtudta hollétét. Másnap bement a hivatalos helyre. Előadta panaszát, hogy milyen helyzetben van, akkor adták tudomására, hogy tiltott istentisztelet tartása miatt tartóztatták le. Engedélyt kért a vele való beszélgetésre, amit meg is adtak, de a nála lévő pénzt, mivel letartóztatásakor letétbe helyezték, nem adták oda, nem törődtek azzal, hogy a családdal a feleség mit fog kezdeni. Nem volt könnyű, de igyekeztek mindketten beletenni magukat a legjobb helyre, Isten drága kezébe. Férje ott a fogdában térdre borulva megkérte a Jó Atyát, hogy legyen családja Gondviselője. Kegyelmesen, az Ő drága kezéből adja meg a mindennapi kenyeret. Hitték, hogy megkapják a segítséget, hiszen nem valami gonoszság miatt van ott, ahol van, hanem azért, mert igyekezett az Ő drága munkáját végezni. Az Úr meghallgatta imáikat, és csodálatos módon gondjukat viselte.

Amíg Ő a fogdában volt, 1944. június 20-án megszületett a kis jövevény, újra egy kisleánykát kaptak, Esztert. Most már hat gyermekük volt. Amikor az anya megerősödött annyira, hogy az édesapa megláthassa az újszülöttet, összeszedte a hat gyermeket, és bementek a fogdába. A rendőr elővezette a drága apukát, aki karjaiba vette a kicsit, és ott, a rendőr jelenlétében ajánlotta fel az Úrnak. A rendőr az ajtónak támaszkodva nézte végig a jelenetet. Úgy meghatódott, hogy könnyeit nem tudta visszafojtani. Rövid beszélgetés után újra el kellett válniuk, rábízva egymást Megváltónkra. Örültek a találkozásnak, mely felejthetetlen maradt a számukra. A fogdából hat nap után elvitték a garanyi internáló táborba bizonytalan időre. Útközben egy rövid időt Budapesten a fegyházban töltött. Ott akkor már nehéz idők voltak, gyakran bombázták Pestet. Amíg ő ott volt, sokaknak tudott beszélni Jézusról. A bombázások alatt sok félelmes szívű embert bátorított hitével. Amíg oda volt, sokat imádkoztak érte, hogy Jézus védje meg minden bajtól, és mielőbb hozza el a szabadulást számára.
Ferenc fiuk akkor másfél éves volt. Teljesen belebetegedett, hogy nincs otthon az édesapja. A többi gyermek is, de ő különösen nehezen viselte a hiányát. Nagyon szeretett imádkozni. Volt egy kicsi széke, azzal tipegett a lakásban, és hol itt, hol ott letette, és mellétérdelt, és mindig mondta: Úr Jézus, áldd meg apát is. Ezt ő naponta sokszor megtette, és a Mindenható Isten kedvesen vette ezen imákat, hiszen Igéjében így mondja: "olyanok legyetek, mint a kisgyermekek". Isten előtt kedves a gyermeki bizalom.



Három és fél hónap múlva elérkezett a szabadulás. 1944. szeptember 11-én, amikor hazajött a drága apuka, hálás szívvel mondtak az Úrnak köszönetet. A kis Ferike ettől kezdve újra vidám és boldog lett. Ehhez a történethez még annyit, hogy abban az időben mindent jegyre adtak. Nekik a Jó Atya három és fél hónap alatt mindent bőségesen kirendelt. Még másoknak is tudott élelmet adni. Sokszor három-négyszáz kilométerről kaptak élelmet, és nem is ismerte azokat a drága testvéreket, akiket az Úr eszközként felhasznált. Tudjuk, a Mennyben ez mindenkinek fel van jegyezve, mint jóillatú áldozat. Amikor a drága férj hazajött, végigvezette az otthonukban, megmutatta neki, hogy még a téli tüzelőt is be tudta szerezni, húsz mázsa kokszot és ahhoz a fát is. Boldogan tett bizonyságot drága férjének: "Azon kívül, hogy te hiányoztál - mint édesapa a családból, - mindent megadott az Úr, semmi másban nem volt hiányunk. Azután elmondta drága férjem, miként volt vele is az Úr. Ezek után, az Úr Jézus iránti hálával a szívünkben együtt énekelte a családunk az egyik legkedvesebb énekünket: Nagy vagy te Isten, nagy a te hatalmad! Drága férjem is elmondta miként tapasztalta meg ő is Isten segítségét, sok baj között. Sokszor érezte az ima erejét. Ebben az időben sokféle ember közé került, sokszor kellett kérnie az Úr Jézus őrző védelmét. Csendes imádkozó, példás életét látva, sokan hitre jutottak. Kérték, hogy érettük is imádkozzon. Soha nem imádkozott hangosan, de Isten sok esetben hangosan válaszolt. Amikor eljött a táborból, az ott maradt vezetők közül is többen kérték, hogy érettük is imádkozzon. Hazajövetele után a felszabadulásig, rendőri felügyelet alatt volt." 1945. év elején jöttek be Kassára a szovjet csapatok. Ezután Kassát az újonnan létrehozott Csehszlovákiához csatolták. Kassán nem végezhettek lelkipásztori munkát, ezért kiskereskedéssel foglalkoztak pár éven át. Ebből megmaradt egy kevés áru, amit a háború utolsó heteiben értékesítettek, bár az akkori viszonyok között tartani lehetett attól, hogy a felszabadító katonák ellenszolgáltatás nélkül elkobozzák a készletet. A félelmük nem volt alaptalan, hiszen az első csapatoknak, akik bevonultak a városba, engedélyezve volt, hogy bármit birtokba vegyenek.



"Isten azonban mindvégig megőrzött bennünket, és értékeinket is! Egy alkalommal egy orosz tábornok is bejött a kis boltba, és varrótűt keresett. A férjem kiszolgálta, és úgy gondolta, hogy a tiszt nem fizet, mondta, hogy tegye csak el a tűket, és menjen békével. Azonban ő fizetett, és távozóban meglátta a boltban lévő, őt félve figyelő sok gyereket, ugyanis a lakásunk egyik szobája volt az üzlethelység. Amikor meglátta a gyermekeket, megkérdezte tőlük, hogy nincs-e valamiben hiányunk? Mi azt tapasztaltuk, hogy igen szerették a gyerekeket, így bátran elmondtuk, hogy napok óta nem tudtunk kenyeret adni nekik. Ekkor ő elment.
Néhány óra múlva visszajött, és egy nagy meleg kenyeret vett ki a köpenye alól, és odaadta a gyerekeknek, megsimogatva a fejüket. Ezt követően, amíg útra nem keltünk, naponta megjelent egy kenyérrel. Az Úr Jézus mindenkit fel tud használni."



"A megalakult /csehszlovák/ kormány elrendelte, hogy akik 1938. után költöztek Kassára, és magyarnak vallják magukat, el kell hagyniuk az ország területét. Mivel mi is vállaltuk magyarságunkat, a törvény értelmében 24 órán belül, - értékeinket ellenszolgáltatás nélkül otthagyva - személyenként maximum húsz kilós csomaggal Magyarországra kell mennünk, gyalog! Kértük a Mindenhatót, hogy segítsen, és adjon nekünk tanácsot, látja, hogy mi így nem mehetünk, hiszen még nagyon hideg van, és kicsiny gyermekeink vannak. Imánk felszállt Istenhez, és rendelt nekünk egy lovas fogatot. Mivel a rendelet ezt is megtiltotta, tartani lehetett attól, hogy a város határában visszaküldik a kocsit, imádkozva készültünk egy éjszakán át a nehéz útra. Élelmet már sehol sem lehetett kapni, gyorsan kellett cselekednünk. Ingóságainkból bútort, edényt, semmit sem hozhattunk el. Ágyneművel, és néhány ruhával kibéleltük a lovas szekeret, vagyonként a hat gyermeket hoztuk. A drága hittestvérek és a szomszédok velünk virrasztottak, így 1945. március másodikán reggel útnak indultunk az Úrral. Azzal a kéréssel indultunk el, hogy az Úr a testi épségünket őrizze meg. Sok baj, sok nehézség előtt álltunk, de megtapasztaltuk, hogy őrző angyalai vigyáztak ránk. Indulásunk után kis idő múlva elkezdett szakadni a hó, a kocsit ágytakarókkal letakartuk, hogy a gyermekek ne ázzanak. A legkisebb lányunk Eszterke, nyolc hónapos volt. A négy kisebbet tudtuk csak a kocsin elhelyezni. A két nagyobb gyermek gyalog jött az Édesapjával. Alig mentünk egy fél órát, már megállítottak a csendőrök, és kérdezték, hogy hová akarunk menni. Elmondtuk, hogy Magyarországra. Nem akartak tovább engedni, mivel a kitoloncoláskor semmilyen útlevelet nem adtak. Kérdezték, hogy mit viszünk a kocsiban? Férjem felemelte a takarót, és megmutatta a vagyonunkat, az apró gyerekeket. Jóindulatúak voltak és azt mondták:

- Menjenek, de az útról mások úgyis visszaküldik magukat.

Kitartóan imádkoztunk, és az Úr betakart, Tornáig senki nem szólt hozzánk. Útközben egy háznál bebocsátást kértünk, hogy a kicsiket tisztába tegyük, és kicsit megmelegedjünk. Lábaink és mindenünk a fázástól egészen meggémberedett, de tovább kellett mennünk. Este volt, mikor Tornára értünk. Itt laktak Lackó testvérék, és úgy gondoltuk, náluk szállunk meg, és másnap tovább megyünk. Akkor tudtuk meg, hogy a testvérék házát korábban bombatalálat érte, így ők elköltöztek a szüleikhez, ezért nem volt mit tenni, mint tovább menni. Ekkor azonban kijelentette a fuvaros, hogy nem hajlandó tovább vinni, mivel eddig volt az egyezség. Az úton akart minket lepakolni. Kértük, hogy ne tegye, megfizetjük, de Ő semmi áron nem akart bennünket tovább szállítani. Sok rimánkodás és természetesen jelentős összegért mégis elvitt Tornanádaskáig. Megkerestük a községi elöljárót, elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk. Ő az iskolában helyezett el minket. Jól befűtötték a tantermet, majd hoztak élelmet is. Azt mondták a kocsisnak, hogy minket tovább kell vinnie, mivel ott a községben senkinek nincs fogatja. A bácsi úgy tett, mint aki beleegyezett, de kis idő múlva ott hagyott minket. Egy hétig voltunk ott, ekkor tudtunk fogadni a szomszédos tanyáról egy kocsist, aki tovább szállított Szuhakállóba, ahol a férjem első feleségének a szülei laktak. Ők nagy szeretettel befogadtak bennünket. Ekkor nagy betegen találtuk a kedves Simon papát. Ugyanis néhány nappal korábban elvitték közmunkára, és a nagy lábujját kisebezte a bakancsa. A munkafelügyelők annyira siettették, hogy nem hagyták, hogy befűzze a cipőjét, és emiatt egy kavics belekerült. Mire hazament, csupa seb volt a lábfeje. Annyira elfertőződött, hogy pusztulásnak indult az egyik lábujja. Gyógyszert abban az időben nem lehetett kapni, orvos nem volt a községben, így szegény papa belázasodott. Szenvedése egyre súlyosabb lett. Félrebeszélt fájdalmában. A lába nagyon megdagadt, majd a lábujja is elpusztult, szegény mama zsilett pengével vágta el az inakat, melyek tartották az ujját. Ott maradt a nagy tátongó seb. Később egy orvos megnézte, és azt mondta, sajnos le kell vágni a lábfejét, mivel a betegség tovább terjedt. Már többször imádkoztunk vele, de nem javult. Egy alkalommal, amikor férjemmel ketten voltak, beszélgettek, és újra imádkoztak. A kedves papa nagyon sírt, pedig nagyon kemény természetű volt.
Férjem magához ölelte papát és így imádkozott: Istenem te meg tudod tenni, hogy azt a nagy sebet megérintsd, az is hatalmadban áll, hogy egészen meggyógyítsd, de ha valamiért a fájdalomra szükség van, add, hogy összehúzódjon a seb. Ekkor érezték, hogy az Úr megsimogatta Simon papát. Ettől kezdve a fájdalom enyhült, és a seb valóban hamarosan teljesen begyógyult. Utána még kedves papa évekig élt, és dolgozott egészségesen. Istené a hála!"



Innen egy hónap múlva jöttek Miskolcra. Kassán az volt az utasítás az Úrtól, hogy az lesz kedves előtte, ha ide jönnek. Megmondta előre, hogy nehéz lesz, de Ő velük marad. A hatóságok egy nagy kifosztott emeleti lakást utaltak ki a számukra. Ablaka egy sem volt. Mivel nem lehetett ablaküveget kapni, egy szobában húzódtak meg, itt pokróccal fedték be az ablakot, hogy a gyermekek kissé védve legyenek. Nem lehetett kapni se tányért, se kanalat, se lábast, pedig nekik ezekből egy sem volt. Akkoriban hiába volt pénzük, az üzletekben semmilyen élelmiszert nem lehetett venni. De az Úr velük volt. Itt újra kellett kezdeni a lelki munkát. Sokat imádkoztak. Ismét tartottak istentiszteletet a lakásukban. Sokat sírtak az Úr előtt kérve, indítsa meg a testvérek szívét, hogy jöjjenek. 1945 Pünkösd vasárnapján csak két férfitestvér érkezett meg Kisgyőr községből. Győző az Úr Lelkétől vezetve azt mondta, hogy kimegy Kisgyőrbe azzal a két férfitestvérrel, és ott fog tartani istentiszteletet. El is mentek gyalog, mivel akkor még semmilyen közlekedés nem volt. Amikor odaértek megtudták, hogy a testvérek más községben vannak istentiszteleten. Néhányan átmentek értük, hogy hazahívják őket. Még akkor este megtartották az első istentiszteletet, majd másnap újra együtt voltak. Az Úr üzenete mélyen megérintette a testvéreket, akik meg voltak terhelődve lélekben. Vágyódtak feloldozásra, és akkor másfél napi imádkozás után, huszonnyolcan rendezték dolgaikat az Úrral, és teljesedtek be Szent Lélekkel. A kisgyőri testvérek között voltak fiatalok is, akik lelkesedéssel a szívükben gyakran bejártak gyalog Miskolcra hozzájuk. Nagy szegénység volt, a fiatalok Miskolc-Tapolcáig mezítláb jöttek, hogy kíméljék a lábbelijüket, azt csak a város határában húzták fel a lábukra. Ez az út oda és vissza kb. 40 km! Minden nap imaórát tartottak, amelyek igen áldottak voltak, és mindig jobban vonzották a szíveket. Akkor úgy mondták a testvérek, amikor megérkeztek: Jöttünk a forráshoz! Ekkor a lakásuk melletti szobát bérelték ki, melyet berendeztek gyülekezeti helyiségnek. Isten a háború borzalmai után a meggyötört, megsebzett, gyásszal teli emberek keresték a békét, a vigasztalást, a terhektől való szabadulást. Isten úgy vezette őket, hogy a Bacsó Béla utcában megvettek egy öreg házat, ahol volt lehetőség az építkezésre. A megnyitó ünnepségen 29-en merítkeztek be, éreztük Isten kiáradó áldását. 1946. elején Győzőt az Úr kijelentés által Romániába küldte. Sok megterhelt, megfáradt testvér várt ott, akik megmosódtak az Úr Jézus vérében, békességet nyertek, és sokan meggyógyultak betegségeikből. Három hónap múlva, a reájuk bízott munka elvégzése után szívükben megteltek örömmel, és boldogan indultak haza. Nemsokára, 1946. szeptember 11-én újra egy kislánnyal, Mártával áldotta meg őket az Úr. 1948. december 22-én Mihály, 1950. október 3-án Viola, és 1952. március elsején Pálma született meg.
Életük egyik legnehezebb szakaszához 1961-ben érkeztek. A gyülekezetük virágzott, buzgó hívő közösségben éltek az Úrral és a testvérekkel. Kitartó munka után, szépen megszaporodtak, a sok fiatallal együtt 120-ra nőtt a tagok száma.

Győző az egyik napon, missziós útján rosszul lett. Olyan görcs vett erőt rajta, hogy se ülni, se állni nem tudott. Szenvedések között ment haza. Feleségével együtt imádkozott, és a görcs feloldódott. Közel egy évig ismétlődő rosszullét után, mikor újra görcsölt, elhívták az orvost. Amíg megérkezett, imádkozott, és a Lélek most szólt hozzá: Neked vakbélgyulladásod van. Mikor az orvos megjött, megkérdezte: Mondja doktor úr, nem vakbélgyulladás ez? Ekkor ebben az irányban vizsgálta meg, és gennyes vakbélgyulladással azonnal vitték a műtőbe. Mikor felébredt az altatásból, és magára maradt, hálát adott Istennek, hogy átsegítette a műtéten, és ekkor az Úr Lelke beszélni kezdett hozzá: Emlékszel Ranev testvérre? Mondta, hogy emlékszem. És arra is emlékszel, mit gondoltál felőle, mikor megoperálták őt? Igen, emlékszem, - mondta megalázott lélekkel.
Ekkor az Úr Lelke azt mondta: Gyermekem, ez most azért volt, hogy jól megtanuljad: "ne ítélj, hogy ne ítéltessél." Végtelen hála töltötte el, mert megtanulta: "Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem." A kórházban meglátogatta az egyik prédikátor testvér és neje, és velük volt egy idős hívő néni, aki siránkozva mondta: jaj, jaj Sárkány testvér hova jutottunk, hová lett a mi hitünk? Győző ijedten tette szájára a kezét, és mondta: nővérem ne mondd tovább, mert én is ezért vagyok itt, mert ugyanezt gondoltam. De "azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." Igen, ezt meg kell tanulnunk, és el kell hinnünk. Több év múlva egyszer Budapesten, a baptista imaházban szolgált egy közös összejövetelen. Mikor a szolgálat után kiindult a teremből, egy idős nőtestvér sietett utána, és megszólította: Sárkány Győző testvér, várj meg, beszélnem kell veled. Megállt és ő kérte: Bocsáss meg nékem, mert én téged megbántottalak. Ránézett és felismerte azt a nénit, aki a kórházban meglátogatta. Te mindig tiszteltél, és nem bántottál meg engem, - mondta,- miért kellene megbocsátanom? Ő ezt mondta: nem emlékszel rá, mikor a kórházban voltál, és én siránkozva mondtam, hogy hova lett a hitünk, akkor te a számra tetted a kezed és kérted, hogy hagyjam abba e beszédet, mert te is ezért vagy ott, mert ezt tetted. Néhány hete én is kórházba kerültem, - mondta a nővér - és megoperáltak vakbélgyulladással. Mikor a műtéten keresztül jutottam, a Szent Lélek szólt hozzám és ezt mondta: Emlékszel még az én Győző gyermekemre, mikor őt megítélted? Látod gyermekem ez azért volt, hogy "Ne ítélj, hogy ne ítéltessél, mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek meg." Adjunk hálát az Úrnak, hogy szeretettel tanítgat bennünket!
Visszatérünk ahhoz a bizonysághoz, amikor a beteg kezeivel felesége felett imádkozott. Őt akkor meggyógyította Isten, de Győző kezei pedig betegek maradtak. Viszonylag hosszú idő után, egy reggel csodálkozva vette észre, hogy nem gumikesztyűben mosdik, és nyomtalanul eltűntek a sebek. Ujjongva kiáltotta a feleségének: Anyuka, gyere gyorsan és nézd meg mit tett az Úr! És buzgó imában köszönték meg az Úrnak, végtelen jóságát, szeretetét. Isten leperelte rajta a vétkét, amikor ítéletet mondott mások felett, és bár megszenvedett érte, de felmentő ítéletet hozott. Tudjuk, soha többé nem emlékezik meg róla! "Jó az Úr! Bizony boldog ember az, akinek az Úr nem tulajdonít álnokságot, nem tulajdonít bűnt. Megbocsát hamisságot, és bűneit elfedezi."



"Az a megtapasztalás, amit most írok le, 1957-ben történt. Feleségem a nyolc gyermek szülése következményeként nagyon meggyengült, súlyosan megbetegedett. Felkerestünk egy főorvost, aki azt javasolta, hogy nagy műtéten szükséges keresztülmennie. Vállalta a műtét elvégzését és helyet biztosított a kórtermében. Igyekeztünk imádkozó szívvel Istenre bízni őt és úgy ment be a kórházba. A műtéten átjutott, és rövid időn belül már fel is kelt az ágyból, betegtársait kiszolgálta, és nekik Isten hatalmáról, szeretetéről tett bizonyságot. Egyik szombaton felkerestem az operációt végző főorvost, aki örömmel mondta: Kérem Sárkány bácsi, minden nagyszerűen sikerült, mikor parancsolja kedves nejét hazavinni? Megállapodtunk a hétfői napban, és még beszélt, amikor telefonhoz hívták. Gyorsan elköszönt, és én olyan benső érzést kaptam, hogy a feleségem miatt akarnak vele beszélni. Még a lépcsőházban is megálltam, hogy hátha utánam szól, de mivel ez nem történt meg, hazamentem. Még aznap egy testvérnőt elküldtem, hogy egy hívő ápolónőtől tudakolja meg, hogy van a feleségem. Nemsokára jött és közölte, hogy baj van, drága feleségem bevérzett, és a főorvost azért hívták. Másnap, vasárnap reggel meglátogattam. Halvány sápadt volt. Gyengén, erőtlenül beszélt. Elmondta, hogy a főorvos urat még a verejték is kiverte, annyira bántotta, hogy előzőleg azt mondta nekem, hogy minden nagyszerűen sikerült. De most tehetetlenek voltak, nem tudták a vérzést elállítani. Így vérzett szerda reggelig. Azon a héten tartották a miskolci hívő közösségekkel az együttes imahetet. A baptista lelkipásztor kérte meg a testvériséget, hogy közösen imádkozzunk Sárkány testvér kedves nejéért, gondoljunk a még anyai gondozásra szoruló gyermekekre. Az egész együttlevő testvériség imádkozott, és éreztük Isten jelenlétét. Erről a felesége még nem tudott, de ezen éjszakán sok lelki vívódása volt. Úgy gondolta, hazakéri magát, és majd itthon imádkozunk érte. Korán reggel a hívő ápoló testvérnő bement hozzá, aki azt mondta, hogy ilyen állapotban nem engedheti el a főorvos.
Mikor a nővér elment, felesége elővette a Bibliát, és kérte az Urat, szóljon hozzá az Igén keresztül. Bibliája a vérfolyásos asszony történeténél nyílt ki, és azt olvasta el. Sírva mondta: Uram, én hiszek, de légy segítségül kicsinyhitűségemben. Ekkor édes melegség járta át tagjait, és azonnal megérezte, hogy megszünt a vérzése.
Nemsokára jött a szolgálatos ápolónő és kérdezte, hogy van Sárkány néni? Ő boldogan mondta, hogy most már jól. Az csodálkozva kérdezte, miért tetszik ezt mondani, és ő elbeszélte, hogy az Úr Jézus eljött hozzá, és reggelre meggyógyította vérzéséből. Az ápolónő kételkedve ezt mondta, no majd meglátjuk, de amikor kezelni kezdte, kezeit összecsapta és felkiáltott, valóban csoda történt, nincs semmi vérzés. Elfutott az osztályos orvoshoz, hogy tájékoztassa, majd a főorvos is jött, és kérdezték: Sárkány mama mi történt? És ő újra elmondta, hogy az Úr Jézus volt a segítségére. Amikor néhány nap múlva hazabocsátották a kórházból, azzal engedték el, hogy biztosan újra vissza fog menni. Azóta, több mint húsz év telt már el, és teljes a gyógyulás." Ezt Sárkány Győző 1978-ban Miskolcon írta le. Istené a dicsőség!



A nagy áldás után 1961-ben elkezdődött a személyes támadás Sárkány Győző ellen. Sok üldözésben volt részük. Bevonták Győző működési igazolványát, minden szolgálati lehetőségtől megfosztva a padsorba ültették. Csak az Úr tudja egyedül, hogy mit élt át ezekben az időkben. A szép gyülekezetben olyanokat állítottak a szószékhez, akik ugyan nem tehettek róla, de nem volt adottságuk az Ige szólására. Így a szép munka szemük láttára ment tönkre. Voltak olyan testvérek, kik sírva mondták: - Sárkány testvér, nem jövünk a gyülekezetbe, mert nem kapunk semmit, ahogy jövünk, úgy megyünk haza. Az Úr a tanunk, mi rimánkodtunk: ne tegyék, tartsanak ki az imádkozásban, Isten majd cselekszik. Azt a fájdalmat nem lehet leírni, amit sok hűséges testvérünkkel együtt éltek át, amikor látták, miként fogy a gyülekezet létszáma. Az Ellenség elérte a célját. Öt éven át, fizetés nélkül maradtak, ekkor még öt gyermek volt velük, ketten középiskolába, hárman még általános iskolába jártak. A jó Atya azonban nem vette le róluk a tekintetét, gondoskodott róluk más közösségekhez tartozó testvéreken keresztül. Tudjuk, hogy Isten javukra írta, amit tettek. Volt idő, amikor Győző annyira szenvedett, hogy alig volt jártányi ereje, csak vonszolta magát. A haja hófehér lett. Egy éjszaka, amikor a család aludt, kiment a konyhába és arcra borulva az Úr előtt, új erőért rimánkodott, és vívódásában azt mondta:
"Uram! Ha már nem kellek Neked, ha már nem tudsz Te sem használni, nem akarok tovább élni, nem bírom már a fájdalmat, azt, hogy nem tudok munkálkodni, vegyél magadhoz engemet!"
Ekkor még csak 53 éves volt. Ezen az éjszakán hallotta az Úr szelíd hangját: Nem mondtam le rólad gyermekem, erőt adok neked, használni akarlak az én kezemben. Megnyugodott, új erőt kapott, és az Úr kezébe tette le a családja, és saját jövőjét. Reggel elmondta mit élt át az éjszaka folyamán, így együtt adtak hálát a békességért, a nyugalomért, amit kapott. Ebben az időben hivatalosan semmi jövedelmünk nem volt, ezért eladták a házrészüket. Ennek egy részét felhasználtuk a gyermekeik iskoláztatására, a nagyobbik részét a kivándorlási kérelmek magas költsége emésztette fel. Ugyanis, megkeseredésükben elfogadták a Kanadában élő Győző fiuk, és a Torontóban lévő magyar gyülekezet meghívását, hogy a Győző legyen a gyülekezet pásztora. Megtagadták a kiutazási engedélyt. Ekkor a sok izgalomtól a feleség agyérgörcsöt kapott, amiből csak az Úr segítsége által lett jobban, és épült fel teljesen. Öt év eltelte után, amikor már albérletben laktak, a felkínált lehetőségek közül - kikérve az Úr tanácsát, - Kaposvár mellett döntöttek, bár nem ismerték az ottani körülményeket.
Ide már "csak" négy gyermekkel mentek, mert időközben Eszter lányuk férjhez ment. Kaposvárott csupán nyolc tagja volt a gyülekezetnek, ugyanis már évek óta nem volt igehirdetőjük, és a kis nyáj szétszéledt. Elkészült a kis imaház, a bemerítő medencével együtt. Az avató ünnepélyre a pécsi testvérek is szép számmal eljöttek. Újra sok áldásban volt részük, hála érette az Úrnak. Nemsokára új padokat is készíttettek az új terembe, erre az összeget Győző fiuk küldte Torontóból. Őt, és mindazokat, akik bármit is tettek a szent munka érdekében, áldja meg a Gondviselő. Kaposvárott három és fél évig munkálkodtak, ez idő alatt harmincöt tagra szaporodott a kis gyülekezet létszáma. Sok imameghallgatásban volt részük, hála legyen érette az Úrnak. Itt újra átélték a munka örömét, örvendeztek, hogy velük van Isten. Amikor gazdagon jött az áldás, érni kezdett a gyümölcs, 1969-ben újra fölkérték őket, hogy jöjjenek vissza Miskolcra, mert az itteni munka veszélyben van. A kaposvári kis gyülekezetnek rosszul esett az eljövetelük, mivel nagyon összeforrtak, de ők is meghajoltak az Úr akarata előtt.
Miskolcra érve, újra sok nehézség várt rájuk. Az első úrvacsorai istentiszteleten csak 22-en vettek részt. El lehet képzelni milyen nagy fájdalom volt a szívükben. Tehát sok-sok nehézséggel megküzdve, itt újra kellett kezdeni a munkát. Ekkor már csak ketten jöttek vissza Miskolcra. Próbáikban sok támadást kaptak, de igyekeztek az Úrra nézni, és tőle kérték az erőt mindezek elviseléséhez. Évek, nehéz évek kellettek, míg elcsendesedett a harc. Ekkor az Úr felbátorította őket. Rövid idő múlva egyre többen és többen jöttek vissza a helybeli testvérek közül is. Ezután úgy határoztak, hogy Testvéri Találkozót hívnak össze. Nagyon sokan megújultak, sok beteg meggyógyult. Isten csodálatosan végezte munkáját. Az évenként megtartott Testvéri Találkozóra ismét 250-300-an gyűltek össze. A jó Atyánk mindenről gondot viselt, az alkalmakat megáldotta, így lelkileg és testileg felüdülve váltak el a vidékről érkező testvérektől, abban a hitben, hogy nemsokára újra találkoznak. Győző vezetésével az utolsó találkozót 1980-ban tartották. Miskolcra való visszatérésük után tehát még 11 évig végezhették ezt a munkát. Tele voltak szép tervekkel, de az Úr másképpen határozott. Már hetek óta a feleség feküdt súlyos betegen, amikor november 10-én éjjel összeesett az ágya mellett. Győző odaugrott, hogy felsegítse, és amint később az orvosok megállapították, szívinfarktust kapott. Két nappal később a kórházban újabb két infarktus érte az egész életében egyébként is gyenge szívét.

November 12-én délután két órakor hazavitte az őt szerető mennyei édes Atyánk. Isten most is bizonyságát adta, hogy nagyon szereti az Ő hűséges szolgáját, mert megkímélte a hosszú szenvedéstől.
Győző mindig mondta a testvéreknek, hogy: figyeljétek meg, hogy nem az hal meg, aki beteg, hanem akinek eljött az ideje!



"A temetésén a környező országból, és kis hazánkból megjelent félezer testvér, sok egyház vezetője, számtalan tisztelője, és több mint harminc közvetlen családtagjával együtt vettünk tőle egy rövid időre búcsút. Egy nagyon fontos dolgot megértettem életem során: nem Istenen múlik, hogy találkozunk-e. Az én esetemben nekem, magamnak, a te személyedet illetően pedig egyedül neked kell meghozni a döntést. Mikor? Amíg lehet, ma még lehet! Abban a hitben élek, hogy miként eddig mindenben megsegített, engem, és az enyéimet, akiket Tőle kaptam, mind odasegíti: kegyelemből, mert nem személyválogató!
Köszönet és hála Néki mindörökké!
Halleluja! Ámen."

Ezeket az idézett sorokat 1982-ben
Sárkány Győzőné Miskolcon írta le.



"Az igazak emléke áldott!"

Kérelem
Emberek - titeket én most arra kérlek,
Hogy a békességet mindig szeressétek.
Családban, munkában és nemzetek között,
Dolgozzatok érte, ti mindenek fölött!
Aki a szívében békességet hordoz,
Az a népek javán őszintén fáradoz.
Tegyetek meg mindent mi tőletek telik,
Úgy Isten áldása rajtatok megnyugszik.
Munkátokat hűen, őszintén végezve,
Hogy jólétben éljen országotok népe.
Építve szorgosan a boldog holnapot,
Használjátok jól fel a mostani napot!
Emberek - titeket én most arra kérlek,
Hogy a békességért mindent megtegyetek,
De az Igazságot meg ne tagadjátok,
Az Isten áldása szálljon tireátok!
Peres 1965. július.hó
Írta: Sárkány Győző

"Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz."
(Zsid 13:8)

Ó de csodálatos is az Úr minden cselekedetében!

Dicsőség az Ő szent Nevének!

Sárkány Győző és Győzőné: MEGHALLGATOTT IMÁK 2. rész

Sárkány Győzőné: Rövid bizonyságtételek



"És amikor imádkozunk, leszáll a Szentlélek, és Isten csodákat tesz. Súlyos betegeket gyógyít meg hitből, még rákos betegeket is, és egyéb súlyos nyomorúságban szenvedőket, mert

"Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz!" (Zsid 13:8)

Sárkány Győző: Térjetek meg és szülessetek újjá!

Sárkány Ferenc
Akik Istent szeretik, minden javukra van!




Sárkány Győző: "Ímé, eljövök hamar!"

Jelenések 3:7-13 magyarázata


Jézus Krisztus él, és vár Téged is.