HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő



Fóris Tamás tanítás: Terhek, amiket nem kéne letenned

"Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt,
ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátra van, az Ő Testéért, amely az egyház." (Kol 1:24)

Wilhelm Busch: Mi célból?
Minél több a szenvedés, annál közelebb vagyok az Úrhoz.

Lelkészi pályafutásomnak ez az egyik legszebb tapasztalata. Teljesen fiatalon kerültem egy bányászkerületbe. Borzalmas helyzet volt ott, egyszerűen borzalmas. Az emberek mind ateisták voltak. Lassan azonban összegyűlt a férfiaknak egy kis köre, akik hitre jutottak. Csupa fiatal férfi 20 és 30 között. Isten gyűjtötte őket a kereszt zászlaja alá, úgy jutottak hitre. S egy napon így szóltak a férfiak: "Te, Busch - valamennyien tegeztük egymást -, itt meg itt lakik valaki, aki szerencsétlenül járt a tárnában. Egy kő a hátgerincére esett, és deréktól lefelé megbénult." Ehhez gyakran egy kis ütés is elég. "Antalnak hívják, s a fiú nagyon kétségbeesett. Bénán engedték ki a kórházból. Menj már el hozzá!"
Elindultam tehát, hogy Antalt meglátogassam. Azóta a Mennyben van, úgyhogy bátran beszélhetek róla. Ahogy belépek a szobába, ott elszabadul a Pokol. A beteg tolószékben ül, körülötte a cimborái kártyával a kezükben, és káromkodás, ordítozás, pálinka! Amint észrevesznek, egy pillanatra csend lesz.
Majd rákezdte a szerencsétlenül járt, nagy, erős ember, még most is magam előtt látom.
"Te pap! Mit akarsz te itt? Hol volt az Istened, amikor a kő a hátamra esett? Ha van Isten, hogy engedhetett meg ilyet? Miért nyomorított meg így?"
Olyan lesújtó volt, hogy egy szót sem tudtam szólni. Elmentem csöndesen. Néha világosan megmutatkozik, hogy a Pokol már itt kezdődik a Földön. A Pokol az Isten nélküli világ, tele kétségbeeséssel. Néhány bányász azonban - igazi keresztyének voltak - törődni kezdtek vele. Megmutatták neki az utat Krisztushoz. Nagy változás ment végbe az életében.



Bibliaórán tanítottam: "Ha fényt kerestek a sötétben, menjetek Jézushoz, az Isten Fiához. Ott függ értünk a kereszten. A bűnöst Isten gyermekévé teszi, megbékéltet Istennel, megvált a világtól, az Ördögtől, a Pokoltól. 'Ha bűneitek vérpirosak' - itt a bocsánat! Jézusnál van bűnbocsánat a legnagyobb bűnösnek is. Ő feltámadt a halálból, Ő él, s most itt van közöttünk." Antal bűnbocsánatot kapott, és teljesen megbékült Istennel.



Később egyszer ismét meglátogattam. Nekem felejthetetlen ez a találkozás. Antal kinn ült tolószékében a napsütéses utcán. Háza mellett, ahol lakott, volt egy kis lépcső, arra letelepedve, megkérdeztem őt: "Antal, hogy vagy?"



"Ó, felelte, csodálatosan! Tudod, mióta Jézus a családunkba költözött, minden nap...minden nap - keresgélte a szavakat -...minden nap olyan, mint egy nappal karácsony előtt! Mióta megbékéltem Istennel, az egész világ nevet körülöttem! Ilyen szép hasonlatot mondott: "...még az utcakövek is nevetnek rám! Tudod - folytatta, érzem, hogy már nem sokáig élek. A halál itt ül a nyakamban. De ha megérkezem az Örökkévalóságba, látni fogom Istent. Akkor leborulok a trónja előtt, imádom Őt, és így fogok szólni: Köszönöm Neked, hogy eltörted a hátgerincemet!"
Antal! Mit mondasz? - kiáltottam.



Azt felelte: "Nem bolondultam meg, teljesen józan vagyok. Kedvesem, Isten engem oly gyakran hívott, de én nem hallottam meg. Futottam volna tovább Isten nélkül egészen a Pokolig. Ő pedig közbelépett, és megbénított. Így találtam meg Jézust és Isten szeretetét, bűneim bocsánatát és a megbékélést. Balesetem nélkül egyenesen a Pokolba mentem volna!"
Aztán jött egy olyan mondat, amit soha nem fogok elfelejteni.
"Busch - mondta -, inkább bénán a Mennybe vánszorogni, mint két egészséges lábbal a Pokolba ugrani."
Megrendültem. Ott ültem mellette a lármás utcán, és csak annyit mondtam:
"Antal, Antal, Isten téged az iskolájába vett, és te jól tanultál."
Amíg valaki csupán azt kérdezgeti: "Isten hogy engedhetett ilyet?", addig még semmit nem tanult.
"Antal, te megtanultad Isten iskolájában, mire kellett neked a szenvedés. Odavonzott a Fiúhoz."
Az Atya a Fiúhoz, Jézushoz vonta, így lett belőle Isten megmentett gyermeke.



Hol szeretve, hol tövissel jössz hozzám, én Istenem,
Szívemet, hogy így készítsd fel Neked adni mindenem.

Valamilyen módon ti is ott vagytok Isten iskolájában.
Tanultok is? Engedjétek, hogy a bajok Jézushoz vonjanak, a Fiúhoz, a Megváltóhoz. Mert minden nehéz útnak ez az értelme.
"Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Fil 1:29-30) "Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, Ő is megtagad minket." (2 Tim 2:11-12)
"Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk." (Róm 8:14-17)
Minél több a szenvedés, annál közelebb vagyok az Úrhoz.
"Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid 10:36-39)




Wilhelm Busch: Isten keze is benne van


Hadd mondjak el egy történetet. Remélem, megértik, hogy mindenekelőtt azt szeretném megmutatni: mihelyt Isten oldalára állok, Isten titokzatos módon, sőt sokszor félelmetesen abban a pillanatban belenyúl az eseményekbe.
Fivéremet, Johannest Bochumban letartóztatták. Néhány óra múlva megtudtam, hogy másnap elengedik. Odautaztam, hogy megvárjam a kiszabadulását. A vele töltött két óra felejthetetlen maradt számomra. Ugyanazt tapasztalta, amit én: két napig a kétségbeesés és félelem feneketlen mélysége, aztán végre megnyílik a fül. Amikor Isten ítéletet hirdet, Jézust, mint Megváltót egészen új oldaláról ismeri meg az ember.
"A következő élmény életem egyik legmegrendítőbb eseménye volt" - mondta fivérem, és mesélni kezdett. A törvényszék épületéből három viszonylag sima lépcső vezetett le az utcai fronton. Johannest este tartóztatták le. Mindig meglehetős felbolydulással járt, ha ilyen ismert lelkészt börtönbe dugtak. A hír azonnal megjelent a külföldi újságokban, Svájcban, Dániában, Hollandiában. Persze a hivatalnokok közt is heves vita támadt afelett: helyes volt, vagy nem volt helyes. Egyikőjük állandóan azt üvöltözte:
"Igenis helyes volt. A papok száját be kell tömni."
Ez az ordítozó alak akkor este még egyszer kiment a törvényszék épületéből. Valaki egy banánhéjat dobott a lépcsőre, s ez a férfi olyan szerencsétlenül csúszott meg rajta, hogy hanyatt esett, bevágta a fejét, és ott helyben szörnyethalt.
El tudják képzelni ezt a helyzetet? Fél órával azután, hogy teli torokkal kiabálta:
"A papok száját be kell tömni", ott fekszik holtan a lépcsőn.
Mondhatják, hogy ez véletlen lehetett. Természetesen, az ellenkezőjét nem is tudnám bizonyítani. Azt viszont tudom, hogy az Államrendőrség hivatalnokai nem hittek többé a véletlenben. Fivérem beszámolója szerint megkezdődött az ő lelkigondozói szolgálata. Egyik a másik után jött hozzá teljesen megrendülve, és azt kérdezték:
"Mondja, van olyan Isten, aki ölni tud?"
"Igen. De ez még csak gyerekjáték, megcsúszni a lépcsőn és elveszteni az életet. Hanem ami utána jön..."
"Az a néhány nap - mondta a fivérem - olyan evangélizáció volt, amit életemben még nem tapasztaltam."
Istennek erről az együttmunkálkodó hatalmáról én is bizonyságot tehetek.