MAKAI ROZÁLIA: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján

"Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj! Én az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!" (Zsolt 81:10-11)



Egy rehabilitáción részt vevő fiatalember vallomása

Huszonhét éves vagyok. A szakközépiskolában nem érettségiztem le, de személygépkocsira és teherautóra megszereztem a jogosítványt. 19 éves voltam ekkor és a szüleimnél laktam. Kikerültem tehát a nagybetűs Életbe és innentől datálható a felnőtté válásom kezdete. Sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan tovább, mivel a végzettségem csak 8 általános volt, ezért "normális" munkát nem találtam.



Elkezdődött a kálváriám az alvilág felé.

A Bibliából szeretnék idézni:

"Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak." (Máté 7:13b)
Az én célom és bálványom a pénz lett. Üzleteltem, de nem spóroltam meg semmit. Inkább a haverokkal elmentünk inni és játékgépezni. Istentelen voltam, csak ittam a fizetésemből és nem érdekelt semmi. Tudtam, hogy valami hiányzik az életemből és én úgy éreztem, hogy a pénz az. Az alvilágnak a poklát megjártam. Pénzszerzés, lebukás, bírósági tárgyalás, pénzbüntetés. Már nagyon féltem a börtöntől, ezért minden este ittam a haverokkal, alkoholista lettem az idegtől és a stressztől. A pénz, ami után áhítoztam meglett, mégis magányosnak és alkoholistának éreztem magam. Ezután kipróbáltam a speedet, jó érzés volt, nagyon jó. A speedet csak alkalmanként használtam.

Nappal dolgoztam, éjszaka pedig drogdealerként, a Pénz pedig dőlt hozzám. A tanulás, vagy hogy befejezem az iskolát, az eszembe sem jutott. Elkezdtem unaloműzésként füvet (kendert) szívni. Az, hogy lebukhatok, az először nem is érdekelt. A fű megteremtette azt az eufórikus állapotot, amelyben jól éreztem magam,és stresszoldóként is remekül szerepelt. A marihuánától (fű, kender) kellemesen könnyűvé és fürgévé váltak a gondolataim, és bolondosan vihogóvá lettem. Jó volt. Száguldani kezdtek a gondolataim. Olyan tömegben tódultak fel a legkülönbözőbb asszociációk, elemző következtetések, amit addig nem tartottam lehetségesnek. S a gondolataim kristálytiszták voltak. Élesen és pontosan láttam önmagamat, életem eseményeit a miértjükkel együtt, hibákat, kudarcokat, sikereket, gyerekkorom, szexuális és érzelmi életem összefüggéseit, a tévutakat és a megoldási lehetőségeket. Kezemben volt életem minden problémájának megoldása. Megrendítő élmény volt.

Pál apostol jutott eszembe:
"Most tükör által homályosan látunk, de odaát majd színről színre."
(1 Korinthus 13:12)


Hirtelen megértettem, hogy miről beszél. Hiszen a drognak éppen az a hatása, hogy kijózanodva az ember egyre szürkébbnek érzi a világot, a realitást és visszavágyik az álmok és az illúziók birodalmába. Mindez nem éri meg a világból való lassú kiszakadást.
"Szép álmodni magunkat a mából a nincsbe, a szépbe, mert jaj annak, aki kihull a mából." Jaj bizony! Ennek ellenére jó volt zenét hallgatni, a természetben sétálni a haverokkal. Így aztán "átnyergeltem" a piáról a fűre, ami teljesen kitöltötte a napjaimat. Nappal dolgoztam, éjszaka pedig drogdealerként, a Pénz pedig dőlt hozzám. Kezdtem érezni, hogy valami változik bennem. A drog eladásából nem csináltam lelkiismereti problémát, ugyanis senkinek nem áll a háta mögött rendőr gumibottal, hogy ne csináld, mert tönkre teszed magad. A speedet egyre sűrűbben használtam, úgy éreztem, hogy egyre kreatívabb leszek. Álomvilágban éltem, amit a fű és a speed együttes hatása okozott.
A Sátánnak a jobb oldalán ültem, és úgy cselekedtem, ahogyan ő megkívánta. A rendőrségtől azonban nagyon féltem, a paranoiám már kialakult.

1998-ban következett be Isten első csapása.

Már egy hete nem aludtam - ugyanis a speedet mindennap használtam - hajnali három órakor lementem a kocsimhoz, és mint az őrűlt kihajtottam egy tóhoz. Mindent beledobáltam, rádiótelefont, füvet, speedet, nylon zacskókat. Úgy éreztem, figyelnek és mindent tudnak rólam a rendőrök. Hazamentem a szüleimhez, ők értetlenül álltak előttem, nem tudták mi bajom van.
A szüleim nem tudták, hogy drogos vagyok és azt sem, hogy dealerkedem. Hasba szúrtam magam az anyukám előtt, aki majdnem idegösszeroppanást kapott. A kórházban megmentették az életem, de nem voltam észnél, ugyanis még mindig a "speed" és a "fű" hatása alatt voltam. A műtét után ki akartam ugrani a kórház ablakán, gyógyszert szedtem be, mindenáron meg akartam halni. A pszichiátrián, ahol kezeltek, két hónapig "raboskodtam", mire rendbejöttem. Megtudtam közben, hogy nem figyeltek, és nem voltak rajtam a rendőrök. Megfogadtam, hogy soha többé nem anyagozom.
A fogaim letöredeztek, fogytam 15 kg-ot, és hullani kezdett a hajam is.
Eltelt ismét két hónap, az anyukáméktól visszaköltöztem a saját lakásomba. A két társam, akik különben a barátaim is voltak, kipenderítettek a munkámból. Egyedül és magányosnak éreztem magam.

És újra bekerültem a mókuskerékbe. A pszichiátrián felírt gyógyszert nem szedtem. Eljött az egyik haverom délután, és hozott egy pakett speedet, és megint magába kerített az a jó érzés, ami a fejem búbjától a lábujjamig jó érzést okozott.

Egyik napról a másikra ismét drogos lettem.

Használtam a füvet, a speedet, az ópiumot. Reggel "betéptem" a fűtől, ami "abroncsot" rakott a fejemre, az euforikus állapot után speedet használtam, hogy felpörögjek, éjszakára pedig ópiumot szúrtam, hogy jól tudjak aludni. Ez így ment fél évig a kábítószer és a pénz árnyékában. Olyan nap is volt, amikor csak nekem otthon a lakásomban egy Jazz zenekar játszott, volt miből fizetnem őket. Egyébként őket is rabul ejtette a kábítószer, füvet szívtak és ópiumot szúrtak. Azt mondták rám, hogy Nagymenő vagyok. Továbbra is narkóztam, és álmodoztam, hogy mit csinálok majd a rengeteg pénzzel, a bálványommal!



Ekkor 1999-et írtunk, már két hete nem aludtam a narkotikumoktól és jött Isten második csapása.
A paranoia és a stressz, meg a kábítószer együttes hatásától szkizofrénia is kialakult. Olyan dolgokat hallucináltam, amelyek a valóságban nem történtek meg. Pl. álltam egy téren közel a lakásomhoz és láttam önmagamat, amint kiszálltam az autómból és felmegyek a lakásomba. Földönkívülieket láttam, mindenkiben rendőrt láttam, azt hittem magamról, hogy én vagyok az Isten. Időutazáson vettem részt, miközben csak egy buszon utaztam. Megfenyegettem a volt munkatársaimat, hogy megölöm őket és a családtagjaikat. Tudathasadásos állapotomban autókat akartam feltörni, míg végül is, nem tudom, hogyan, eljutottam a szüleim lakására. Ők már tudták, hogy mi a bajom. Az apám bekísért a kórház pszichiátriai osztályára, ahol lekötöztek és rácsos ágyba raktak. A jó Isten segített rajtam, nem haltam meg. Kettő hónap intenzív ápolás után hazaengedtek.

A pszichiátriai osztályra bejöttek az úgynevezett barátaim is, de csak röhögtek rajtam.



Meglátogatott a volt osztályfőnököm is.
Ő volt az, aki először említette meg
a Bibliát és Jézus Krisztust.

Barátaim, munkatársaim, barátnőm mind elhagytak.

Egy barátom megmaradt, aki már régen rossz szemmel nézte az én narkózásomat, és segítségül ott volt az osztályfőnököm is. A nagy álmaimból nem valósult meg semmi, a lakásomat a szüleim eladták, a pénzemet mind elanyagoztam.

Bűnöző voltam fél lábbal a börtönben és fél lábbal a sírban.



A Bibliát minden nap olvasom, vasárnaponként istentiszteletre járok, és erősen hiszek benne, hogy Isten meghallgatja imáimat, és megbocsátja bűneimet és törvényszegéseimet. A jövőre vonatkozólag szeretnék leérettségizni, és hitben erősödni.



Befejezésül hadd idézzek a Bibliából: "Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják." (Máté 7:14)

Ebből a történetből felismerhetjük, hogy mennyire fontos egy támogató, hívő közösség, akik lelki támaszt tudnak nyújtani bajbajutott embertársainknak.



1. Kedves barátom, figyelj most rám.
Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Ha életed üres és céltalan, hallgasd meg,
hogy mit tanácsol néked ez a dal:

Refr. Ne add fel a reményt, hisz van megoldás:
Jézus, ki a Golgotán érted adta magát.
Akármilyen életed volt eddig neked, hidd el,
hogy Jézus Krisztus akkor is szeret.

2. Sok mindent már megpróbáltál, nem volt benne jó.
Nem hallottál sehol sem egy vigasztaló szót.
Életed betölti most a keserűség.
Talán még azt sem tudod, hogy miért is élsz. Refr.

3. Kedves barátom, figyelj most rám.
Én is kerestem és megtaláltam már.
Jézust, ki eddig is mindig várt rám,
és betölti szívemet a teljes boldogság. Refr.


Szabadulások hiteles története
REHABILITÁCIÓS OTTHONOK