HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján

Gazdag István betegápoló
Néhány élmény betegekkel
A példák rövidítettek



1. példa


D. né övsömörrel feküdt a kórházban. Mivel a Nervus trigeminust (V. agyideget) támadta meg a betegség, a bal szem és arcfél nagyon megdagadt. Amikor reggel bementem a kórházba, az éjszakás nővér elmondta, hogy D. né úgy kiabált fájdalmában, hogy az egész osztályt ébren tartotta.
Mivel D. né néhány nappal azelőtt kikérdezett a hitemről - a szobatársnőjétől hallott róla - , a nővértől hallottak mindjárt arra ösztönöztek, hogy bemenjek hozzá és meglássam, tudok-e neki valahogyan segíteni. Levettem az Újszövetséget a polcról, és azt mondtam neki, hogy olvassa el Máté evangéliumának 8. részét.
 Körülbelül egy óra múlva volt újra lehetőségem hozzá bemenni. Megkérdeztem, hogy haladt-e valamit az olvasással? Miután azt válaszolta, hogy már többször is elolvasta az említett részt, feltettem neki néhány kérdést. A válaszaiból észrevettem, hogy nemcsak elolvasta, és megértette a szöveget, hanem hite is van. Ezért így szóltam hozzá: "Akkor most ideje, hogy imádkozzunk."
Meg is tettük közösen. Azután folytattam a munkámat, amíg megint be tudtam hozzá nézni. Amint meglátott, azonnal így szólt: "A fájdalmak megszüntek!"
Bár az orvosok azt mondták neki, hogy a fájdalmak hónapok alatt fognak fokozatosan felhagyni (ez így áll az orvosi szakirodalomban), néhány nap múlva hazabocsátották.
 Rövid időre találkoztam még vele a folyosón, és mondtam, hogy ne felejtse el Isten Igéjét! Erre vidáman így válaszolt:
"Ne legyen semmi gondja, és azt már el nem felejtem!"
Talán két év telt el, hogy megint a kezembe került az aktája, ami arról tanúskodott, hogy azóta nem volt újra kórházban.



2. példa

"István, légy szíves menj P. néhez, és beszélj vele! Te ezt jobban tudod, mint én." - szólított meg egy nővér a sebészeti osztályon.
"A fia az intenzív osztályon fekszik, és halálán van. Bevett egy nagy adag kábítószert - nem tudják mit -, és az orvosok nem tudnak érte semmit tenni. Legkésőbb a következő órákban meg fog halni. P. né nem mer lemenni hozzá."
 Azt feleltem neki, hogy az osztályvezető nővér beleegyezése nélkül nem hagyhatom félbe a munkámat. Nem jutottam hozzá, hogy feltegyem a főnővérnek a kérdést, mert amint megpillantott, szinte szóról szóra megismételte, amit a másik nővér mondott nekem néhány perccel azelőtt. Így elindultam P. né szobájához, aki egy törött vállal feküdt az osztályunkon. Beszéltem vele öt percet, majd megkérdeztem, hogy imádkozzunk-e. Azonnal beleegyezett, majd az ima után így szólt:
"Ha maga velem jönne, akkor lenne bátorságom lemenni a fiamhoz."
Ehhez megint csak a főnővér beleegyezése kellett, aki azonnal rendelkezett, hogy valaki vegye át a munkámat, én pedig menjek az asszonnyal. A fia ágyánál állva mondtam neki, hogy beszéljen hozzá, annak ellenére, hogy az semmire sem reagál. Teljes kómában feküdt ott. Azután én mondtam el néhány dolgot a már szinte halott ágyánál, majd együtt imádkoztunk.
Később megtudtam, hogy a fiút két nappal később átvitték egy speciális klinikára, harmadnapra pedig hazaengedték a nővérével.
Ez a történet némi kellemetlenséget is okozott számomra, mert a főnővér később az összes nővér jelenlétében ezen esetet ecsetelve így szólt: "Így kell ezt csinálni!" Ez nem volt túlságosan bölcs dolog tőle, mert ezzel jól rám haragította a nővéreket.



3. példa

1999 február végére járt, mikor egy bangladesi fiatalember fölvett a kocsijába, és csodálkozva tette fel a kérdést: "Mit csinálsz itt ilyen időben (Svájcban, hóesésben álltam az út szélén), talán turista vagy?" Amint meghallotta, hogy Isten Igéjének hirdetése végett vagyok úton, így szólt: "Akkor elviszlek a szüleimhez, azok hívők." Elég későn értünk oda, és a szülei nagyon kételkedve fogadtak. Miközben egy vacsorát tettek elém, és beszélgettünk, lassacskán összemelegedtünk. Még inkább, mikor megtudták, hogy betegápoló vagyok. Elmesélték, hogy az anya - C. né -, aki egy franciaországi tanárnő volt, egy nagyon rizikóteljes operáció előtt áll. Svájci és német orvosok le akarták beszélni a műtétről mondván, hogy nem fogja túlélni. Egy orvos viszont ezt mondta neki:
"Asszonyom, de így sem élhet tovább!" Elmondták, hogy milyen műtétre lenne szükség, és megkérdezték a véleményemet a dologról.
 A feleletem így hangzott: "Mivel dolgoztam műtőben, tudom, hogy miről van szó, és teljesen megértem az orvosok álláspontját. Ha viszont akarják, elmondanék néhány dolgot az adott esetre nézve Isten Igéjéből és a tapasztalatból is. Ebből egy több napon át tartó, napi többórás bibliatanulmány lett, amihez olyan példákat mondtam el, mint az itt leírtak. Miután gyakorlatba is átvittük a Szent Írásban talált dolgokat, fölszólítottam őket, hogy bízzanak Istenben, hogy Ő meg fogja tenni, amit megígért! Vasárnap délután volt, mikor C. nét a "St. Loup" kórházba vittük, La Sarraz városába. Hétfőn, miután a férje hazajött, a következőket mondta el:
"A feleségemet 8 óra körül vitték a műtőbe. Mivel már dél körül visszakerült a szobájába, a nővérek csodálkozva összeszaladtak, és kérdésekkel ostromolták a feleségemet. Az orvosok szerint az operációnak 7-12 órán át kellett volna tartania, így nem értették, mi történhetett. Azonban ő maga is csak akkor tudta meg az okot, amikor már ott voltam nála, és az egyik orvos a szobájába jött, a következőket mondta:
"Kedves asszonyom, én ezt nem értem, de saját szememmel láttam, magának semmi baja. Az operációra nem volt szükség. Mindent megnéztünk (laparoszkópia útján), de nem találtunk semmi műteni valót. Valamit azért mégis megtettünk, nem annyira szükségből, hanem hogy talán ezáltal megérthetjük, mi is történt magával. Az egyik petefészekben némi folyadékra bukkantunk, amit szeretnénk megvizsgálni. Maga már nem olyan fiatal (az operáció idején 56 éves), hogy szüksége lenne a petefészekre, így azt a vizsgálat számára eltávolítottuk."
Kedden C. né asszony otthon főzte nekünk a vacsorát. Egy hónappal később felülvizsgálatra ment. Az orvosa így szólt hozzá:
 "Éppen ma van itt a praxisomban egy fiatal asszony ugyanazokkal a bajokkal, mint magának voltak, és semmi reménységünk sincs számára. Magáért sem volt, úgyhogy ami magával történt, az egy csoda számomra."
Ugyanez az orvos tartózkodott a szülészeti klinika előcsarnokában, amikor hónapokkal később C. né asszony férjével a lányukat mentek meglátogatni, aki ott szült. Amint meglátta az orvos C. né asszonyt, azonnal odasietett hozzá, átölelte és csak ennyit kérdezett:
"Megköszönte Istennek, amit magáért tett?"



4. példa

Az egyik nap bementem egy kórterembe, ahol két asszony feküdt, hogy utánanézzek valaminek. Mikor megfordultam, hogy kimenjek, az egyik asszony így szólt:
 "Mindig örülünk, ha bejön hozzánk."
 Csodálkozva fordultam feléje: "Hiszen nem is tettem magukért semmit!"
"Az nem baj, nekünk elég, hogy a maga békessége száll reánk, és az nekünk olyan jól esik!" - volt az azonnali válasz. Akkor az Úr Jézus szavai jutottak az eszembe: "Amikor bementek a házba, köszöntsétek a ház népét, és, ha méltó rá az a ház, szálljon reá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok. (Máté evangélium 10:12-13)



5. példa

Egyszer négy férfinek (orvosok és ápolók voltak) kellett egy tomboló idős, de rendkívül erős embert ágyba fektetniük, és rögzítőpántokkal lekötni. A következő nap reggelén az osztályvezető rám bízta ennek a férfinek az ápolását. Azt mondta, annyi időt vehetek az ápolására igénybe, amennyire csak szükségem lesz. A nővérek szívesen átvették a munkámat, csak ne kelljen bemenniük ehhez az emberhez.
Odaálltam az ágya mellé és körülbelül tíz percen át semmit sem csináltam, csak Istenről és az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról beszéltem neki. Azután levettem róla a rögzítőpántokat, végig ápoltam tetőtől talpig, leültettem az asztalhoz, és föltálaltam neki a reggelit. Miközben evett, rendbe hoztam az ágyát.
Éppen ekkor jött be a helyettes főnővér, hogy megnézze, hogyan boldogulok. Meglepetésében fölsikoltott: "Mit csináltál vele?" Nevetve válaszoltam: "Ápoltam." Erre kiszaladt, és a főnővérrel tért vissza. Csodálkozásukban nem is tudták mihez kezdjenek. A férfinek hosszú ideig kellett a kórházban maradnia. Két vagy három héttel később együtt ültem néhány nővérrel, és éppen reggeliztünk, mikor belépett a helyettes osztályos nővér, és csodálkozva a következőt mondta erről az emberről: "Ott ül az ágyában, és imádkozik, olyan mint egy bárány."



6. példa

Egy időben a Grainau nevű faluban laktam, Németország legmagasabb hegyének (Zugspitze) lábánal, egy katonai zenész házában. Egyik nap, miközben imádkoztam, Isten felszólított, hogy menjek ki a főútra, és stoppoljak Garmisch-Partenkirchen felé, ami tőlünk 6 km-re volt. Azt mondta, hogy aki fel fog venni, nagy bajban van, és Ő segíteni akar neki. Először elvetettem magamtól a felszólítást, de miután Isten továbbra is unszolt, hát kimentem az útra. Sokáig álltam ott, a hüvelykujjamat kitartva, de senki nem vett föl. Már elkezdtem patvarkodni Istennel és így szóltam hozzá: "Uram, megvárok még tíz autót, és ha senki nem vesz föl, akkor hazamegyek, mert biztosan rosszul hallottam."
Erre megállt a harmadik személygépkocsi. Egy idős férfi volt a vezető, aki természetesen mindjárt rákérdezett, hogy hová igyekszem. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, mert erre a kérdésre egyáltalán nem voltam felkészülve. Elhatároztam hát, hogy egyszerűen elmondom neki, miért is ülök most a kocsijában. Miután befejeztem a mondanivalómat, nem is mertem ránézni. Mivel sokáig egy szót sem szólt, óvatosan felé fordítottam a fejem, és nagy csodálkozásomra azt vettem észre, hogy folynak a könnyei. Miután kissé megnyugodott, elmondta, hogy sört venni megy, és úgy vélte, utána elmehetnénk hozzá, és ott nyugodt körülmények között elbeszélgethetnénk.



Már jó ideje együtt ültünk, mikor hazajött a felesége. Meglepetten kérdezte a férjétől, hogy ki vagyok én, és hogyan kerültem a házukba. Mikor meghallotta a történetet ő is sírva fakadt, és nem kis időbe került, míg végre uralkodni tudott a könnyein. Ezután csodálkozva fordult a férjéhez:
"Te mindig csak egy üzletben veszed itt Grainauban a söröd, miért mentél ma Garmisch - Partenkirchenbe? Azonfelül, te még sohasem vettél fel egyetlen autóstoppost sem, miért éppen ma?
A férfi utánagondolt a dolognak, de semmiféle magyarázatot nem talált. Mindketten nagyon elcsodálkoztak a történteken. Egyik este, mikor egy jó tucat hívő összegyűlt a zenész házában, ez az asszony is megjelent. Egész este nem szólt egy szót sem, csak figyelte, hogy miről beszélünk és mit csinálunk. Végül azután feltette nekünk a következő kérdést:
 "Mondjátok meg nekem, engem is meg tud gyógyítani az Úr Jézus?"
A következőt válaszoltam neki: "Minden bizonnyal, ha hiszel a szavának."
Mire ő: "Én hiszek, imádkozzatok értem!"
Ekkor még ugyan nem is tudtuk, hogy mi a baja, de közösen imádkoztunk vele. Az ima után megkérdeztem tőle, hogy történt-e vele valami az ima közben, mire ő így válaszolt:
 "Mintha tűz ment volna át a hátamon."
 A következő két hónapban semmit sem hallottunk felőle. Egy este megint ott ült közöttünk, amikor egy férfi nagyon elkezdett velünk civakodni. Azt állította, hogy Isten ma már nem tesz csodákat, az apostolok halálával az megszünt. Éppen mikor védekezni akartunk, megszólalt az említett néni, aki akkor 72 éves volt:
"Mondhatsz, amit akarsz, de én nem régen itt hallottam először Isten Igéjét a Bibliából, az itt ma is jelenlevő hívők pedig imádkoztak velem. Mindaddig csak egy korzettel (orvosi fűző, ami a hátgerincet stabilizálja) tudtam járni, sőt anélkül még állni sem tudtam. Hátgerincem két csigolyája annyira tönkrement. Az ima után hazamentem és levetettem a korzettet, amire azóta sincs szükségem. Mikor ezt a háziorvosomnak megmutattam, így szólt:
"Ilyet még sohasem láttam!"
Így tudtuk meg egyáltalán, hogy miért is kellett érte imádkoznunk, és hogy mit tett Isten az életében.



7. példa

Pál apostol a galatáknak egy életfontosságú kérdést tett fel, hogy azáltal egy mellőzhetetlen alapigazságra hívja fel figyelmünket:
"Tehát az, aki a Szellemet adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik bennetek, vajon a törvény cselekedetei, vagy a hit Igéjének hallásából cselekszi-e ezt?" (Galata 3:5) A galaták csak egy választ adhattak erre a kérdésre, ami ránk is vonatkozik:
"Isten a hit hallása által cselekszik közöttünk." Ha tehát Isten Igéjét halljuk a prédikáció által, akkor két lehetőségünk van:
"Listrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábaidra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt." (ApCsel 14:8-10)

Ez az egyik és egyetlen lehetőség, amely által segítséget kaphatunk Istentől. A másikat sajnos Izrael népének történetében láthatjuk:
"Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett Ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták." (Zsid 4:2)

Egyszer megéltem mind a két lehetőséget egy asszonnyal, aki néhány hívő által hívatott magához. Mikor megérkeztem a lakására, ágyban feküdt nagy fájdalmakban (vesegörcs). Néhány ember volt jelen a szobában, mikor beszélgetésbe elegyedtünk. Az egyik így látta a dolgot, a másik meg amúgy. Nem haladtunk sehova. Ekkor Isten Szent Szelleme arra vezérelt, hogy mondjam meg az asszonynak, ha ráteszem a kezem az Úr Jézus Krisztus nevében (Márk 16:17-18 szerint), akkor a fájdalmak azonnal meg fognak szünni. Beleegyezett. Fölálltam és úgy tettem, amint az Úr mutatta. Abban a pillanatban, hogy megérintettem, minden fájdalma megszünt. Nagyon meglepődött, és vidám hangon mondta a körülállóknak, hogy mi történt vele.

De hirtelen megkeményült arckifejezéssel sziszegte:
"Én katolikusnak születtem és úgy is fogok meghalni! Én nem hagyom el a hitemet!, és így tovább." Miközben így beszélt, visszatértek a fájdalmai. Milyen igaz is Isten Igéje:
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik." (Zsid 11:6)


Ha mi Őt keressük, akkor nem mi szabjuk meg - mint ez az asszony tette -, hogy mint akarunk hinni, hanem azt kell hinnünk, amit Ő mond! Itt téved a legtöbb ember, még akkor is, ha van egy bizonyos hitük Istenben. Istenben, vagy valamilyen istenekben sokan hisznek, de csak kevesen hisznek Istennek. Ezért mondja az Úr Jézus:
"Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (Jn 15:14)
Csak azokat hívja barátainak, akik a hit által engedelmeskednek Neki! Ha Ő nem Úr az életem felett, akkor nem lehetek a barátja! Viszont akkor egyetlen ígéretére sem tarthatok igényt! A fájdalmak azonnal visszatértek! Az Úr Jézus ezt mondta egy bénának, akit meggyógyított:
"Ime meggyógyultál; többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjen veled!" (Jn 5:14)
Ez a "vétkezés" nem feltétlenül azt jelenti, hogy valami kriminális dolgot viszünk véghez, hanem egyszerűen azt, hogy saját utainkon járunk. Ha viszont azt tesszük, amit Ő mond - tehát az Ő utain járunk -, akkor teljes bizonyossággal az Ő barátai vagyunk! Akkor ez reánk:
"Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves Őelőtte." (1Jn 3:21-22)
Akkor, ha bajba jutunk is, nem kell mindenfelé segítségért futkosnunk, hanem csak Neki engedelmeskednünk:
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Máté evangélium 11:28-30)

"Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz."
(Zsid 13:8)



Végezetül szeretném - nehogy valaki szerfelett sokra tartson - Pál apostol szavaival megvallani:
"Mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel, jelek és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által..." (Róm 15:18-19a)
Így tehát minden dicsőség egyedül Istené és az Ő Fiáé, Jézus Krisztusé. Ezeket a példákat csak azért írtam meg, hogy alátámasszák azt a tényt, hogy Jézus Krisztus föltámadott a halálból, tehát ma is él és segítségünkre akar lenni, hogy a Biblia ténylegesen Isten Igéje, és hogy abban teljes mértékben megbízhatunk minden körülmények között - nemcsak, mint az itt felsorolt esetekben, betegségek esetén, hanem életünk legkisebb és legnagyobb dolgaiban is. Aki valaha is Őbenne bízott, még sohasem szégyenült meg.

Ó de csodálatos is az Úr minden cselekedetében!
Dicsőség az Ő szent Nevének!