HITELES TÖRTÉNETEK

Makai Rozália gyermek- és családvédő


2023.08.09.



Hosszú Katinka karjaiban kislánya. Ez a legnagyobb boldogság a világon.
Az Úr áldása minden gyermek!


2023.08.06.



Hosszú Katinka írta: Megszületett számunkra a világ csodája!
Már most nagyon szeretünk Layber-Gelencsér Kamília!


Gratulálunk! ÁRONI ÁLDÁS dal itt!

2023.01.02





Hosszú Katinka írta: 90 év. Életévekben számolva nem kevés.
És mégis, ha a Nagypapámról van szó - a pótolhatatlanságot jelenti.


Nem tudom, mikor tett először a medencébe, régen, valamikor az emlékeim előtt. A naponta ismétlődő események megmaradtak: a biciklizés az uszodába, a megúnhatatlan edzések, a va-csora alatti beszélgetések és igen, alig vártam, hogy másnap legyen és kezdődjön minden újra. Akkor és most is úgy tűnt, mindez egy véget nem érő kirándulás: kudarcok, próbatételek, sikerek. Észre sem vettem a kemény munkát, mert a derűt a következetességgel, a kitartást a játékkal kötötte össze.

Én keltem hajnalban, de hogy ez nem csak szenvedés volt - Neki köszönhetem. Én úsztam a hosszakat, de hogy ez játék volt - Neki köszönhetem. Az érmeket az én nyakamba tették, de - ezeket Neki köszönhetem. Minden versenyemet végignézte, a tanácsai pontosak és racionálisak voltak. "Még öt ugrás!" - mondta, mikor nem akartam kijönni a medencéből. Ötször tűnt úgy, hogy nem adja fel, erős volt. Nagyon szeretlek Papa, köszönök mindent, mindig velem leszel!



Van egy jó hely, odamegyek dal itt!


Fogadjátok őszinte részvétünket! Emléke legyen áldott!
Az Úr adjon vigaszt az egész családnak! (MR)

2022.04.22.



Katinka: Elkészült az utamról szóló film,
a Katinka the movie. Május 12-étől a mozikban!


Nagyon várom, hogy lássátok a filmet és nagyon izgulok is egyben! Az elmúlt két évben kicsit úgy tűnhetett, hogy nem kommunikálok felétek annyit, viszont ez idő alatt folyamatosan forgattunk és minden kiadott gondolat a filmben landolt. Remélem, hogy tudok nektek adni ezzel a filmmel, hiszen én is rengeteg szép pillanatot kaptam tőletek.



2021.05.17.



Nagyon örülök a világelső időnek 400 vegyesen, és persze az aranynak!
Meg gratulálok Mihályvári-Farkas Viktóriának az ezüstért!


2021.05.06.



Katinka: A nagypapám az első edzőm.


Ő az, aki elindított az úton. Ha a Magyar Sport napjára gondolok, ő jut eszembe. Neki köszönhetem, hogy az ország színeiben úszom ma a versenyeken. Puszi Papa! És köszönöm nektek, hogy hisztek bennem.

2021.03.25.



Gratulálunk Katinka! Duna Arénában aranyérem 200 vegyesen.
200m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Swim) 2:11.47
VILÁGBAJNOKAINK ARANYDÉLELŐTTJE Milák Kristóf, Kapás Boglárka


A kvangdzsui világbajnokok jegyében telt a csütörtök délelőtt (is) a Duna Arénában: Hosszú Katinka megszerezte első bajnoki címét ezen az ob-n, Milák Kristóf és Kapás Boglárka pedig a 400 gyors aranyérmével bővítette kollekcióját. Milák Kristóf 1-1-re végzett a "specialistákkal" vívott csatákban: míg 400 gyorson a nyolcas pályán úszva simán maga mögött hagyta a junior világbajnok Zombori Gábort, addig 50 pillangón 14 századdal Szabó Szebasztián mögött ért célba. Igaz, a két szám között mindössze 9 perc telt el, ami megint kiválóan demonstrálta, mennyire kemény fából faragták, bár a 400-as idejétől nem volt elájulva (joggal).

Hosszú Katinka nyilatkozata: "Természetesen soha nem vagyok elégedett, most sem, pláne, hogy 2:10 körüli időt akartam jönni. Még rá kell menni erre a reggeli úszásra, hogy ez tényleg jól menjen, például lehet, hogy még korábban kell felkelni… Azt éreztem, hogy ez most sokkal jobb, mint tegnap, aztán kiderült, hogy csak két másodperccel gyorsabb. De ez a reggelezés most nyilván kifogás, mert ha jó formában vagyok, akkor teljesen mindegy, hogy délelőtt vagy este kell úszni. Annak örülök, hogy azt érzem, kezd minden összeállni, látom, mennyire keményen kell dolgozni még az olimpiáig – de ez nagyon fontos azok után, hogy 2020-ban teljesen elveszett a fókusz a járvány miatt. Az Európa-bajnokságra már szeretnék olyan formába kerülni, hogy büszke lehessek az időkre is." (musz.hu)

2021.02.05.



Gratulálunk Katinka! Nizzában nyert 200 vegyesen

A year ago here, in Nice was the last competition before the Olympics were postponed...in 2021 we are here again hoping there will be Olympics this year... And today I was able to win the 200 IM.

2021.02.05.



Végre láthatjuk Hosszú Katinkát is versenyezni a
Golden Tour-sorozat ma kezdődő nizzai fordulójában


A háromszoros olimpiai bajnok januárban Dubajban edzőtáborozott, és 11 számban szerepel a rajtlistán, köztük két kedvencében, a 200 és 400 vegyesben. A rekorder Milák Kristóf például Debrecenben, Bohus Richárd Hódmezővásárhelyen készült.

– Inkább a sprintszámokra fókuszálok Nizzában, gyors- és hátúszásban is az ötven-száz méteres távokat úszom. Kétszáz háton is beneveztem, de azt később döntöm el, vállalom-e, mert lehet, hogy fizikailag még sok lenne – osztotta meg velünk Bohus, aki jelen állás szerint 100 háton indulhatna a tokiói olimpián.

– Nem tervezem, hogy újabb számban kvótát szerzek, azt szeretném megtartani, amellyel most rendelkezem, mégiscsak a hátúszás áll hozzám a legközelebb, azt művelem gyerekkorom óta. És persze a váltókat segíteném, mert az nekem olyan, mintha a családomért küzdenék. Ezt a 2017-es budapesti világbajnokságon is bizonyította Bohus, aki tagja volt a népszerű, harmadik helyezett 4×100 méteres gyorsváltónak.

Most a harmadik és valószínűleg az utolsó olimpiájára készül a 27 éves úszó, de másként, mint a korábbi kettőre, ami összefüggésben áll a járvánnyal is. Benevezett magyar úszók: Bernek Péter, Biczó Bence, Bohus Richárd, Gyurinovics Fanni, Gyurta Gergely, Hosszú Katinka, Márton Richárd, Milák Kristóf, Zombori Gábor. (magyarnemzet.hu)

2020.02.03.



Gratulálunk! Hosszú Katinka az év Európai Női Sportolója!


Igazán nagy elismerés volt átvennem az év Európai Női Sportolója díjat! Nagyon szépen köszönöm! It really is an honor to receive the best European wome’s athlete of the year award! Thank you!

2020.01.18.



Gratulálunk! Hosszú Katinka és Késely Ajna is nyert egy-egy aranyérmet szombaton
az Úszó Bajnokok Sorozata második, pekingi állomásának nyitó napján.


Hosszú Katinka 200 méter háton 2:09.95 perces idővel diadalmaskodott.



18 esztendős Késely Ajna 400 méter gyorson bizonyult a legjobbnak 4:09.10 perces teljesítménnyel.

2020.01.02.



Gratulálunk! Hosszú Katinka az évtized harmadik legjobb úszója


Hosszú Katinka a harmadik, Gyurta Dániel pedig a huszadik azon a listán, amelyen a swimswam.com szaklap gyűjtötte össze a 2010-es évek legjobb úszóit. A 20 versenyző közé pont befért a már visszavonult Gyurta Dániel, akiről a honlap kiemeli, hogy 2009 és 2014 között 200 méter mellen gyakorlatilag mindent megnyert, köztük az olimpiai bajnoki címet is, ráadásul Londonban világrekorddal diadalmaskodott.

Hosszú Katinka – olyanokat megelőzve, mint Ryan Lochte (4.), Adam Peaty (5.) vagy Sarah Sjöström (7.) – a harmadik helyet foglalja el. A 30 éves klasszis számára ugyan a 2012-es olimpia még nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, azóta viszont 400 és 200 méter vegyesen gyakorlatilag egyeduralkodónak számít – Rióban még 100 méter háton is nyert, 200-on pedig második lett -, a világkupa-sorozatokban számolatlanul nyeri az érmeket, és nagy szerepe volt abban, hogy beindult a Nemzetközi Úszóliga (ISL).

A lista második helyére az amerikai Katie Ledecky került, aki öt olimpiai bajnoki aranyat nyert ebben az évtizedben, míg a győztes Michel Phelps 23 ötkarikás elsőségéből kilencet gyűjtött a 2010-es években. (bocskairadio.org)

2019.12.12.



Gratulálunk Katinka! 6 arany Kaposváron az ob-n!


Akárcsak a szerdai nyitónapon, Hosszú Katinka csütörtökön is három számban diadalmaskodott a Kaposváron zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon.
A háromszoros olimpiai bajnok - aki a vasárnap befejeződött 25 méteres Eb-n, Glasgow-ban négy aranyat nyert - azt követően, hogy a nyitónapon 100 méter vegyesen, 200 méter pillangón és 100 méter mellen sem talált legyőzőre, csütörtökön 200 méter vegyesen, 50 méter pillangón és 400 méter gyorson nyert. Utóbbi számban Késely Ajnát megelőzve hódította el az országos bajnoki címet.

400 m gyors: 1. Hosszú Katinka (Iron Swim Budapest) 4:02.13 perc
50 m pillangó: 1. Hosszú Katinka 25.87 másodperc
200 m vegyes 1. Hosszú Katinka 2:07.76 perc (/m4sport.hu)

2019.12.07.



Hosszúé az ezredik érem! Az Iron Lady 200 pillangón és 100 vegyesen győzött


Hosszú Katinka szerezte meg a magyar úszás ezredik érmét a világversenyeken. S persze a kilencszázkilencvennyolcadikat is. Merthogy a háromszoros olimpiai bajnoknő pénteken duplázott a Glasgow-ban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon: 200 méter pillangón, majd húsz perc múlva 100 vegyesen is győzött. A köztes érem Jakabos Zsuzsannáé, aki 200 pillangón harmadik lett.
– A kétszáz pillangó dobogóján mondta Jakabos Zsuzsa, hogy száz vegyesen megszerezhetem az ezredik érmet, tehát volt tét, különösen úgy, hogy már bennem volt a kétszáz pillangó. Szoros volt, de sikerült – mondta felszabadultan Hosszú Katinka.
Gyorsan túlléptünk az ezredik érmen is, Lobanovszkij Maxim 50 gyorson harmadikként ért célba. (magyarnemzet.hu)

2019.12.04.



Gratulálunk Katinka! Megnyerte a 60. nemzetközi aranyérmét Glawsgowban
a Rövidpályás EB-n 400m vegyesen 4:25.10 idővel.


Írta: El sem hiszem, hogy már 15 éve, hogy megnyertem az első nemzetközi
felnőtt érmemet a bécsi rövidpályás EB-n...

2019.10.05.



Úszó világkupa: Hosszú Katinka fölényesen nyert 400 vegyesen


Hosszú Katinka 400 méter vegyesen fölényes győzelmet aratott az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán, a szombati versenynapon. A háromszoros olimpiai bajnok a Duna Arénában 4:34.37 perces idővel nyert, s több mint hét másodperccel előzte meg a második Jakabos Zsuzsannát (4:41.73).
A kilencszeres világbajnok Hosszú a nagymedencés eseményen 100 méter háton gyűjtött be még egy bronzot (1:00.69). Jakabos 200 méter gyorson is másodikként csapott célba (1:59.82).
A nap zárószámában a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka összeállítású 4x100 méteres vegyes gyorsváltó győzött. (MTI)

2019.08.02.



Gratulálunk Katinka! Tokióban 200 pillangón 2:07.01 idővel első helyezett lett.




Gratulálunk Katinka! Úgy tűnik a sushi gyorsít!
Jól érezzük magunkat Tokióban! 3 arany, 1 bronz érem!


2019.07.28.



Itt az újabb arany Hosszú Katinkának 400 vegyesen 4:30.39-es idővel
a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyén. Ez 9. világbajnoki címe. Gratulálunk!


2019.07.22.



Hosszú Katinka sorozatban negyedszer lett világbajnok!
200 méteres női vegyes aranyérem 2:07.53 perccel


A kvangdzsui világbajnokság hétfő délutáni úszóversenyeinek zárásaként állt rajtkőhöz Hosszú Katinka 200 méter vegyesen.

2019.06.09.



Ma este az úszók a monacói herceggel vacsoráznak, köztük velem is!
Nagyon jól ment ma is verseny, örülök az időknek nagyon!


200 pille 2.07,5 1. hely; 100 hat 1:00,22 1. hely; 200 vegyes 2:09,19 1. hely;
Külön köszönöm a magyar szurkolóknak, hogy buzdítottak minket!

2019.06.08.



Gratulálunk Katinka! Jól sikerült a mai verseny Monacóban!


Katinka írta: Köszönöm a biztató üzeneteket!
400 vegyes 4:32,87 (új versenycsúcs); 200 gyors 1:57,7 2. hely; 200 hát 2:10 1. hely

2019.04.02.



Gratulálunk Katinka! 6 arany Helsinkiben!


Katinka írta: Nekem az segít a legjobban a nehéz napokon, hogy próbálok a jelenben lenni, és nem arra gondolni, hogy mennyi minden van még hátra. Felkelni és meginni egy kávét könnyű, a többit csak utána, egyesével.
400 vegyes 4:48 1. hely; 100 hát 1:00,7 1. hely; 200 pille 2:13 1. hely
200 vegyes 2:13 1. hely; 200 hát 2:11 1. hely; 800 gyors 8:54 1. hely

2019.02.10.



Hosszú Katinka: Eljuthatunk oda, hogy nem az olimpia lesz a legfontosabb


A háromszoros olimpiai bajnok magyar sportoló lett a 2017-ben megalapított Nemzetközi Úszó Liga (ISL) egyik nagykövete. Az ISL az idei évtől több – köztük egy budapesti – állomásból álló, pénzdíjas csapatversenyt tervez a világ úszóelitjének. A tervek szerint hat európai és hat amerikai csapat küzdene meg egymással, amelyek között szerepelne egy magyar klub is, amit Hosszú Katinka irányítana tulajdonosként, de úszna is a ligában.
Hosszú Katinka az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy az ISL nem a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) ellen jött létre, a szervezet szeretett volna "párhuzamos univerzumban" élni a FINA-val, amely azonban nem volt ebben partner. Az ISL már decemberben, Torinóban rendezett volna egy meghívásos viadalt, azonban a FINA nyomására – a szervezet eltiltással fenyegette meg a résztvevő úszókat – törölték az eseményt. Emiatt Hosszú Katinka két amerikai úszótársával beperelte a FINA-t.
A nemzetközi szövetség januárban elismerte, hogy az úszók szabadon dönthetnek arról, milyen versenyen indulnak, ugyanakkor az egyes viadalokon elért eredményeket, rekordokat csak együttműködés, előzetes engedélyezés esetén ismeri el. "Kimondta a FINA, hogy bárki rendezhet versenyt, tehát innentől kezdve az ISL-nek is zöld lámpája van és indulhat a liga. Ez tavaly még nem így volt, hiszen a FINA megfenyegette az úszókat, hogy ha elindulnak ezen az új versenyen, akkor nem indulhatnak el például a FINA által szervezett világbajnokságon. Ebben is sikerült győzni" – fogalmazott a 29 éves versenyző.
A FINA ugyanakkor máris reagált az ISL legújabb kezdeményezésére: Bajnokok Sorozata néven indít újabb pénzdíjas versenyt. "Ez is egy kis győzelem volt, hiszen ezzel azt mondják, hogy ez nem rossz ötlet, mi is gyorsan elindítunk valami hasonlót. Ugyan szerintem egy kicsit elkapkodták, de ez is azt mutatja, hogy elindult egy változás, és erre a FINA is kénytelen volt válaszolni valamivel. És most már ők is fizetnek startdíjat, ami előtte sosem volt" – hangzott el Sport7 című műsorunkban.
Hosszú Katinka úgy véli, az ISL-versenysorozat a jövőben akár az olimpia fontosságával is felveheti a versenyt, példaként pedig az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot és a férfi teniszezők ATP-versenysorozatát hozta fel. "Lehet, hogy eljutunk egy olyan szintre, mint az NBA vagy az ATP, és azt mondjuk, hogy nem feltétlenül az olimpia a legfontosabb, mert az úszónak fontosabb, hogy a ligában szerepeljen, mert ott olyan érték van és olyan értéket kap vissza, hogy neki már az lesz a legfontosabb, hogy mindig ott versenyezzen."

2019.01.28.



Gratulálunk Katinka! Már úton hazafelé Luxembourgból 3 arany, 1 bronz éremmel!

Sikerült minden számban jobban úsznom, mint a múlt hétvégén. Annyira jó érzés, amikor érzem és látszik, hogy haladok előre. Köszönöm a biztatást!
400 gyors 4:13 1. hely; 200 hát 2:11 1. hely; 200 vegyes 2:11 1. hely; 100 pill. 3. hely;

2018.12.22.



Katinka írta: Szeretném Nektek megköszönni a sok biztatást e nehéz év végén! Tegnap versenyeztem idén utoljára, Lausenneben. Már itthon is vagyok és már nagyon készen állok a Karácsonyra :) Gondolom Ti is!

400 IM 4:33 1st 100 back 57 2nd 100 IM 58,2 2nd
200 back 2:03,6 1st 200 IM 2:07 1st 200 fly 2:08 1st

2018.12.15.

Gratulálunk Katinka! Hangcsouban zajló rövidpályás világbajnokságon
100 vegyes 57.26 1. hely után 200 vegyesen 2:03.25 perccel újabb aranyat nyert.


2018.12.12.



Gratulálunk Katinka! Hangcsouban zajló rövidpályás világbajnokságon eddig
400 vegyes 4:21.40 1. hely; 200 pille 2:01.60 1. hely;  100 hát 2. hely


2018.11.17.



Gratulálunk Katinka! Szingapurban 200 vegyes 2:04.79 perccel 1. hely; 


Ez volt az 500. döntője a világkupa történetében,
egyben az idei sorozat utolsó egyéni versenyszáma.
400 vegyes 4:24 1. hely; 200 pille 2:02,8 1. hely; 100 vegyes 57,2 2. hely;    

2018.11.10.



Gratulálunk Katinka! Jól érezzük magunkat Tokióban...


Jól ment az első nap itt, Tokióban! Úgy tűnik a sushi gyorsít?
100 vegyes 57,2 1. hely; 200 pille 2:03,0 1. hely; 
  400 vegyes 4:21,9 1. hely; 100 hát 56,4 3. hely; 

2018.11.04.



Katinka írta: Nagyon jó ismét Pekingben, mindig különleges
a Water Cube-ben versenyezni, és a közönség is remek!
Hosszú Katinka 4 arany, 1 ezüst, 1 bronz érmet nyert az úszó világkupa-sorozat rövidpályás pekingi állomásán


Eredmények:
arany 200 m vegyes 2:05.25; 400 vegyes 4:25,6; 100 vegyes 57,05; 200 pill 2:02,88
100 hát 56,5 ezüst; 200 méter hát 2:04.11 bronz;

2018.10.06.



Katinka újabb aranya és teltház a zárónapon! - Teljes cikk itt!


A Duna Arénában, a budapesti világkupa állomáson Hosszú Katinka 200 vegyesen egy aranyat (02:04.13) és 200 háton egy bronzot gyűjtött ma (02:01.00), és ezzel ő volt a legeredményesebb a magyar csapatból, így a három nap alatt összesen 4 aranyat gyűjtött be és ezt még 3 bronzzal toldotta meg. (musz.hu)

2018.08.09.



Gratulálunk Katinka! Vége a kazányi állomásnak, nagyon jó volt!


400 gyors 4:12 1. hely; 50 hát 28,37; 2. hely; 200 pille 2:08,93 1. hely;
800 gyors 8:46 2. hely; 200 hát 2:10,1 1. hely; 200 vegyes 2:12 1. hely;
4*100 vegyes vegyes váltó 3. hely

2018.08.08.



Gratulálunk Katinka! Újabb EB arany 200 vegyesen.
Ez a legkedvesebb száma! Büszkék vagyunk rá!


2018.06.15.



Jól ment a mai nap itt Monacóban, kétszer is sikerült dobogóra állnom:
400 vegyes 4:38,6 1. hely 200 hát 2:12,4 3. hely




Katinka írta: Köszönöm a rengeteg biztatást!!!


2018.06.14. Tegnap még Barcelonában sikerült megnyernem a 200 vegyest (2:10,99-el), és közben meg is érkeztünk Monacóba, az utolsó állomásra.
2018.06.13. Barcelonában is jó a medence, sikerült jobbat úsznom 400 vegyesen, mint az előző állomáson 400 vegyes 4:38,3 1.
2018.06.09. Mare Nostrum, Canet 1. állomás 200 vegyes 2:11,3 1. hely

2018.05.27.



Hosszú Katinka már két aranynál tart Kaliforniában

A Speedo Grand Challenge honlapja szerint 400 m vegyesen 4:39.51 perces eredménnyel diadalmaskodott.

2018.05.26.



Gratulálunk Katinka! Speedo Grand Challange elnevezésű verseny 200 m vegyes döntőjében győzött!


Hosszú Katinka 2018-ban először indult versenyen, és rögtön nagy idővel, rekorddal győzött. A kaliforniai Irvine-ban megrendezésre kerülő Speedo Grand Challange elnevezésű verseny 200 méter vegyes döntőjébe 2:11.91-gyel jutott a háromszoros olimpiai bajnok. (borsonline.hu)

2018.01.11.



2018.01.11-én került sor az Év Sportolója gálára. Gratulálunk a díjazottaknak!


Az év női sportolója díjat Szeles Mónikától az előző évben két világbajnoki címet begyűjtő Hosszú Katinka vette át. Az úszó hatodszor lett a legjobb. Katinka megköszönte nagypapájának, aki megtanította úszni és Shane-nek, aki mindig kihozza belőle a maximumot. Hosszú az európai sportújságírók által megszavazott év sportolója díjat is most kapta meg.
Katinka édesapjával, Shane pedig édesanyjával érkezett. Tusup lett az év edzője, Katinka az Év Női Sportolója. Shane magyarul kért bocsánatot a viselkedéséért. Katinka köszöni a sok-sok gratulációt.




A 2017-es év férfi sportolója Magyarországon: Baji Balázs gátfutó.


A kivonulása alatt felcsendült, hogy "mindent megteszek, hogy én legyek az első". Az állatorvosi végzettségű sportoló köszönetet mondott családjának, szüleinek, nagyszüleinek, nevelőedzőjének és későbbi edzőinek és mindenkinek, aki segített abban, hogy egy világbajnoki bronzérmet szerezzen az előző évben.




Példamutató életet élő, 12 gyermeket nevelő Balczó András háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó életéről itt olvashat!


Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, MSÚSZ-MOB-életműdíjjal tüntette ki Balczó András öttusázót. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok, tízszeres világbajnok magyar öttusázót, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakját felállva tapsolta meg a közönség. (bumm.sk)


2017.12.29.



Gratulálunk! Hosszú Katinka 2017 második legjobb női sportolója!


Hosszú Katinkát választották a a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai őt választották 2017 második legjobb női sportolójának. Katinka mindössze húsz szavazattal maradt le Serena Williams amerikai teniszező mögött, aki megnyerte januárban az ausztrál nyílt bajnokságot, majd szülési szabadságra ment. (szegedma.hu)


2017.12.21.



Nagyon jó hangulatú verseny volt itt Lausanne-ben!
Még 4 arany így a szezon végén
Büszkék vagyunk rád Katinka! Gratulálunk!



Áldott ünnepet és sikerekben gazdag, új évet kívánunk!


2017.12.16.



Itt van Katinka ötödik aranya 200 vegyes 2.04.43,
és a hatodik aranya 50 hát 25.95 idővel.
Te vagy az év legjobb női úszója! Gratulálunk!


2017.12.15.



Itt a két további arany! 200 hát 201.59; 100 vegyes 56.97!
Büszkék vagyunk rád Katinka! Gratulálunk!


2017.12.14.



Gratulálunk! Katinkának itt a második aranya 100 hát 56.66!
Bernek Péter 400 vegyes 3:59.47 arany!


2017.12.13.



Koppenhágában itt az első arany! Gratulálunk! Büszkék vagyunk rád!
A koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 400 vegyes 4:24.78 1. hely


2017.11.10.



Nagyon jól mentek a mai döntők, itt Pekingben
mindkét számomat sikerült megnyernem elég jó időkkel.
100 hát 56,36 1.hely; 100 vegyes 57,5 1.hely


2017.10.20.



Germán Ovidiusz András senior úszóbajnok szívbemarkoló levele!


Engedjétek meg, hogy megmutassuk nektek azt a szívbemarkoló levelet, amit Katinka kapott a napokban Germán Ovidiusz András senior úszóbajnok fiától, Róberttől. Nagyra értékeljük, hogy a legbecsesebb kincseivel/érmeivel ajándékozta meg Katinkát. Hálánk jeléül két dedikált könyvvel kedveskedünk Róbertnek! Íme a levél:

Kedves Katinka!

Ne haragudj, hogy tegezlek, de kislány korod óta a családunk része voltál a többi sikeres úszóval együtt. A mi családunk egy úszódinasztia volt, de főleg az Édesapám. A story úgy kezdődik, hogy kb. 2 hete temettem el édesapámat. 84 éves volt és lényegében az úszódából ment a temetőbe. Egy nagyon nagy sportemberről van szó, bár sajnos nagyon kevesen ismerték. Örökös senior úszóbajnok volt és azokon a számokon, amiken elindult általában meg is nyerte. Szerény ember volt. A Budapesti FINA-ra gőzerővel készült, és itthon akarta megmutatni, hogy mire képes, de a betegsége sajnos ezt nem tette lehetővé. Kerekes székkel még egyszer ki tudtam vinni az uszodába, hogy a klór illatát, a víz látványát magába szívhassa.
Sajnos arra a napra, amikor te is úsztál nem tudtam jegyet szerezni. Egy nap együtt néztük a TV-t, és otthonról szurkoltunk valamelyik elődöntődön, amikor mondta, hogy személyesen is ismer téged. Mondom tényleg? Azt mondta igen, amikor kicsi kislány voltál valamelyik versenyen odamentél hozzá és azt mondtad neki,
hogy "a bácsi milyen jól úszik...én biztosan nem fogok tudni ilyen jól úszni..." de apukám azt mondta, hogy dehogynem, Te sokkal, de sokkal jobban fogsz úszni mint én....
Akkor még kicsi cserebogár voltál ma pedig sikeres sportoló mindannyiunk örömére. Nagyon sok gyereknek, felnőttnek egyaránt példaképe vagy. Apukám tengernyi érmet gyűjtött össze élete során. Osztogatta őket a gyerekeknek..? Azt mondta, ha egyszer találkozom veled, adjak neked is egy értékes érmet. Egy LEN vagy FINA érmet. Mert ezeket tartotta a legbecsesebbnek. Csodálkoztam, hogy halálos ágyán ez ilyen fontos volt, hogy elmondja nekem...Ha elfogadod, akkor szívesen valahol, valamikor átadom ezeket az érmeket neked, az Édesapám nevében. Mert ezekben az érmekben benne van az úszás, de legfőképpen a sport szeretete. Ő nem tudott olyan magasra jutni mint te, de mint sportot szerető emberek egy dobogón lennétek. Hálás vagyok nektek férjeddel együtt, hogy ilyen sokat tesztek a magyar úszósportért.
Innen hátulról mi sokan nagyon szurkolunk nektek névtelenül is. Azt kívánom neked Katinka, hogy legyen kitartásod, erőd, egészséged, hogy az összes álmodat valóra váltsd!
Sok szeretettel üdvözöllek: Germán Róbert (Germán Ovidiusz András fia) (areyouironnation)




Nagyon csodálatos és megható! Gratulálunk Katinka! Te vagy a mi bajai, magyar lányunk! Büszkék vagyunk rád!


2017.10.04.



Katinka írta: Doha első nap nagyon jó volt!
Külön köszönöm a magyar szurkolóknak, hogy buzdítottak minket!


50 hát 26,3 2.; 200 vegyes 2:05,2 1.; 200 hát 2:02, 1.

2017.10.01.



Gratulálunk Katinka!

Hongkongi eredményei: 100 hát 56,2 1. hely 100 vegyes 56,9 1. hely 400 vegyes 4:33 1. hely


Úton vannak Dohába, a következő állomásra!

2017.08.07.

Újabb világcsúcsot úszott Berlinben! 100 vegyes 56,51 WR;
200 hát 2:00,38 1. hely; 100 pille 55,82 1. hely; 400 vegyes 1. hely


Katinka írja: Köszönöm a biztatást!!!

2017.08.02. Eredmények Moszkvában:

100 hát 1. hely 55,65; 100 vegyes 1. hely 57,02; 200 pille 2. hely 2:05,3
Holnap már csak egy számban indulhatok, ami 200 vegyes lesz. Limitálták a versenyzést.


2017.07.31.



Köszönöm Magyarország!!! A kemény munka mindig kifizetődik!
Katinka írja: A tegnapi életem egyik legkülönlegesebb élménye volt.


Itthoni közönség előtt megnyerni a 400 vegyes döntőjét igazán sokat jelentett számomra. Nem tudom eléggé megköszönni Nektek a kedves, támogató üzenetek, kommentek százait és a hihetetlen hangulatot, amit a VB alatt csináltatok. A munkát elvégeztük, de nem állunk meg, hiszen ma Moszkvába utazunk, a Világkupa első állomására. Köszönöm Magyarország, köszönöm Budapest!


Nézd meg, hogyan értékelte a 400 vegyest és a budapesti VB-t!
Megtudhatod, hogy mit csinál a VB utáni napon...


2017.07.30.



Itt a második arany. Gratulálunk Katinka!
Világbajnok a 400 vegyes úszásban 4:29.33 idővel VB csúccsal



2017.07.29.

Gratulálunk Katinka! Ezüstérmet nyert 200 háton 2:05.85 idővel

2017.07.27.



Katinka bronzérmet nyert 200 méter pillangón 2:06.02 idővel a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.


2017.07.24.



Itt az első arany. Katinka világbajnok a 200 vegyes úszásban


Köszönjük Magyarország!!! Hosszú Katinka világbajnok a 200 vegyes úszásban a budapesti úszó világbajnokságon 2:07.00 idővel!

Gratulálunk Katinka! Büszke rád az egész nemzet! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

2017.07.04.



Katinka írta: Megalakult a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS


Katinka írja: Kedves Úszótársaim! Két hét alatt a sportban nemhogy versenyek, pályafutások sorsa dől el. Rióban az olimpián ennek fele is elég volt az összes úszóverseny megrendezéséhez, így lesz ez nemsokára a budapesti vb-n is, és még a négy nyert meccsig tartó bajnoki döntők is általában rövidebb idő alatt érnek véget. Az elmúlt két hétben megtanultam, ennyi idő alatt a versenyek, a pályafutások mellett egy egész sportág is új irányt vehet. Bár reménykedtem benne, hogy legutóbbi, nektek címzett levelem sokak számára gondolatébresztő lesz majd, de arra még én sem számítottam, ami történt. Nem arra gondolok, hogy a sajtó ennyire felkapja a témát, hogy olyanok tesznek fel kérdéseket a sportág problémáiról, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott volna, hanem arra, ahogy ti, úszók, világszerte megmozdultatok. Ahogy gondoltam, az úszósport gondjaival rengetegen tisztában vagyunk. Hogy sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk, és bizonyos problémákra ugyanabban látjuk a megoldást is. Hogy bár eddig nem emeltük fel a hangunkat, mégis a legtöbben közülünk nem csak megszólalni hajlandóak, de tenni is készek az úszósport megreformálásáért, akár saját érdekeik háttérbe szorítása árán is. Hogy ez a tettrekészség nemzetiségtől, nyelvtől, időzónától, kultúrától független. Végtelenül büszkék vagyunk rá, hogy ma bejelenthetjük: több mint 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben az első pillanattól kezdve minden egyes kontinens képviselteti magát. Célunk, hogy mindenkiről halljunk és még többen legyünk. A GAPS lehetővé fogja tenni számunkra, hogy közösen képviseljük érdekeinket a saját sportágunkban, rálátásunk legyen arra, mi történik ma az úszósporttal, és hatásunk arra, mi lesz vele a jövőben.
Joggal várjuk el, hogy a FINA vezetői mostantól egyenrangú félként tekintenek majd ránk, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, és minden fontos szakmai döntés előtt lehetőséget kapunk, hogy elmondjuk, mi a profi úszók véleménye, mi a MI véleményünk. A http://swimmingprofessionals.org oldalon csatlakozhattok hozzánk, hogy mindenki véleményét megismerhessük, és amikor eljön az ideje, együtt, egységben képviselhessük az úszók érdekeit. Hosszú idő után most végre megszólalhatunk, és meg is kell szólalnunk, mert az úszás mi vagyunk.
Jelenlegi tagok: Jessica Ashwood, Australia; Bronte Campbell, Australia; Cate Campbell, Australia; Madison Wilson, Australia; Pieter Timmers, Belgium; Bruno Fratus, Brazil; Hilary Caldwell, Canada; Pernille Blume, Denmark; Jeanette Ottesen, Denmark; Rikke Pedersen, Denmark; Camile Lacourt, France; Anna Santamans, France; Marco Koch, Germany; James Guy, Great Britain; Adam Peaty, Great Britain; Katinka Hosszu, Hungary; Luca Dotto, Italy; Kosuke Hagino, Japan; Femke Heemskerk, Netherlands; Ranomi Kromowidjojo, Netherlands; Kira Toussaint, Netherlands; Sharon Van Rouwendaal, Netherlands; Ferry Weertman, Netherlands; Michelle Coleman, Sweden; Jennie Johansson, Sweden; Sarah Sjöström, Sweden; Cameron Van Der Burgh, South Africa; Conor Dwyer, USA; Katie Meili, USA; Lia Neal, USA

2017.06.15.



Katinka írja Barcelónából: Tegnap későn végeztünk,


úgyhogy csak most tudtam írni. Nagyon meleg volt tegnap a versenyen, nem csak a napon még a vízben is! Eredmények: 200 vegyes 2:10,1 1.; 400 vegyes 4:33,7 1.hely

2017.06.11.



Katinka írja Monacóból: Nagyon örülök a mai eredményeknek,


főleg a 200 vegyes időeredményemnek, ami új Mare Nostrum csúcs :) Köszönöm a biztatásotokat! Mindig örömmel olvasom! 200 vegyes 2:08,49 1. hely (új MR csúcs)

2017.06.04.



Hosszú Katinka: Olyan jó vagyok, hogy szabályt hoztak, ne nyerjek többet


A világkupát érintő változások továbbra is bosszantják. Ugye, négy számra limitálták a versenyzőket, ráadásul nem lesz minden állomáson minden szám. Emellett alapból garantáltan döntős helyet kapnak a korábbi nagy világversenyeken jelentős eredményt elérők. Hosszú szerint ez utóbbi módosítás miatt sok társának nem lesz értelme elindulni, mert esélytelenné válnak a fináléra.
A FINA indoklását sem érti riói olimpia háromszoros bajnoka. Abban ugyanis az áll, ne legyen lehetősége egy úszónak, például Hosszúnak letarolni megannyi számot. Ennek ellentmond, hogy az előfutamokból bekerülő riválisok, értelemszerűen kevésbé kipihenten veszik fel a harcot a kiemeltekkel. A magyar klasszis elárulta, korábban felajánlották segítségüket a nemzetközi szövetségnek, hogy reklámozzák vele a vk-sorozatot, de elutasították, mivel nem akarták egyetlen sztárra építeni az egészet.
Ötleteket is próbáltak adni, hogyan lehetne a versenyzők körében népszerűbbé tenni a vk-t. Kiemelte, hogy a pénzdíjak növelése helyett inkább a sztárok meghívásában látná az előrelépést. Jelenleg mindenki maga fizeti az útját, ez azonban sokakat távol tarthat, mert nem feltétlenül térül meg úgy, mint az eredményeket szállító Hosszúnak. Aki azonban így is megtalálja a motivációt a számára kedvezőtlen módosításokban, ahogy mondta, "ha úgy nézzük, olyan jó vagyok, hogy kellett egy olyan szabályt hozni, hogy ne nyerjek többet".
Az önbizalmát dühével kiegészítve készül az általa olimpiaként várt budapesti világbajnokságra, arról azonban még gondolkodik, mely számokban álljon rajthoz, mert egy-két újban szívesen kipróbálná, mire lehet képes. (m4sport.hu)

2017.05.06.



Bergen Swim Festival eredményei: 5 arany, 4 ezüst!

Katinka írta: 200 vegyes 2:16 1. hely; 800 gyors 8:56 1. hely; 200 pille 2:15,98 1. hely;
400 vegyes 4:36,5 1. hely; 50 hát 28,37 1. hely /csillagszóró döntő volt, ami az jelenti, hogy 3-szor egymás után kellett úszni és az utolsó körben már csak 3-an maradtunk. Nekem ez a felállás kedvező!/

200 gyors 1:58,0 2. hely; 200 mell 2:33 2. hely; 100 hát 1:01,0 2. hely; 100 mell 1:10,5 2. hely;

2017.04.23.



Debreceni Sportuszodában Hosszú Katinka 6 aranyat szerzett!
Ez a legjobb egyéni teljesítmény. Gratulálunk!


100 m hát: 1. Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1.00.46 p
100 m gyors: 1. Hosszú Katinka 54.62 mp; 400 m vegyes: 1. Hosszú Katinka 4:35.91 p
200m gyors: Hosszú Katinka 1:57.29 p; 50m hát: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 28.54 mp
Váltók: 4x100m gyors: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Molnár Flóra
4x200m gyors: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn
4x100m vegyes: Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna

Katinka tehát mind a 17 számban rajthoz állt, mindösszesen 9400 métert úszott versenyben négy nap alatt (előfutamok és döntők együtt), ami elképesztő terhelés.

2017.04.21.



Debreceni Sportuszodában Késely Ajna 800 gyorson aranyat szerzett!

2017.04.10.



Stockholm Open! Gratulálunk Katinka! Büszkék vagyunk rád!

200 vegyes 2:11 1.hely; 400 gyors 4:11 2.hely 200 hát 2:12 1.hely;
400 vegyes 4:40 1.hely; 100 hát 1:00,5 2.hely
200 gyors 1:57,01 2. hely; 50 hát 28,54 2. hely; 1500 gyors 16:22 1. hely
Katinka írta: Köszönöm a sok biztató szót!

2017.03.05.



Kapás Boglárka 3 aranyat nyert összesen!


Kapás Boglárka írta: Ma délután utolsó versenyszámomban, 400 gyorson 4:06:14-gyel elsőként értem célba. Nagyon élveztem a versenyzést Marseille-ben, ahonnan 3 fényes érmet viszek haza. Köszönöm szépen, hogy velem voltatok!



Katinka írta: Ma délután sem volt egy könnyű menet,


ennek ellenére sikerült megnyernem a 200 hátat, meg másodiknak lennem 400 gyorson.

2017.03.03.

Kapás Boglárka 800 és 1500 méter gyorson 1 helyezett!

Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok Kapás a verseny honlapja szerint nyert 800 és 1500 méter gyorson egyaránt, mindkétszer Hosszú Katinka előtt. Előbbi számban 8:25.89, utóbbiban 16:12.86 perccel volt az övé a legjobb idő. Hosszú, a riói olimpia háromszoros aranyérmese a rövidebbik távon 8:32.22, a hosszabbikon 16:16.92 perccel lett második. (m4sport.hu)

2017.03.03.

Gratulálunk Katinka! Ma Marseilleben 15 mp-t javítottam 1500 gyorson???

Katinka írta: Délelőtt volt az 1500 gyors, délután az 50-ek előfutama, majd 800 gyors és 400 vegyes és végül a 50-ek döntői következtek? 1500 gyors 16:16 2. hely 800 gyors 8:32 2. hely 400 vegyes 4:37,1 1. hely

2017.02.05.



Gratulálunk Katinka! Nizzában gyorsan lepörögtek a döntők!


400 gyors 4:14 1. hely; 100 pille 59,5 1. hely; 200 hát 2:13 1. hely
200 gyors 1:56,8 1. hely; 100 hát 1:00,6 1. hely; 200 vegyes 2:18 1. hely

2017.01.29.



Gratulálunk! Luxemburgban Katinka 400 gyorson 4:10.00 1. hely;
Cseh László 100 pille 52.69 1. helyet ért el.


2017.01.27.



Gratulálunk! Hosszú Katinka Luxemburgban két aranyat nyert.
400 vegyes 4:35 1. hely; 800 gyors 8:40 1. hely; videó itt!


2017.01.22.



Vége az antwerpeni versenynek, nagyon jó edzés volt!
Köszönöm a gratulációkat tegnap!


200 gyors 1:58,58 1. hely; 100 pille 1:00,3 3. hely; 200 hát 2:13 1. hely

2017.01.21.

Hosszú és kemény volt a mai nap, itt az antwerpeni versenyen!

800 gyors 8:30,1 1. hely; 200 hát 2:12 1. hely; 400 vegyes 4:40 1. hely

2017.01.12.

    

Hosszú Katinkát, illetve Szilágyi Áront választották a magyar sportújságírók a 2016-os év legjobb magyar női, illetve férfi sportolójának.
Az év edzője díjat Hosszú Katinka edzője, férje, Shane Tusup kapta.


Vas megyei érdekeltsége is volt a gálának, hiszen Király Gábor az év labdarúgója, illetve a 44 év után Európa-bajnokságon szereplő - még Stieber Zoltánt és Guzmics Richárdot is soraiban tudó - magyar labdarúgó-válogatott is jelölt volt. Üssük le a poént: Király Gábor lett az év labdarúgója, a futballválogatott pedig az év csapata - megelőzve az egyaránt olimpiai bajnok női kajakkettest és kajaknégyest. És még egy Vas megyei vonatkozás: a műsorban fellépett a szombathelyi világbajnok ugróköteles testvérpár, Bánhegyi Adrienn és Kata is. Ha már labdarúgás: az év góljának Gera Zoltán, a Magyarország-Portugália Eb-csoportmeccsen elért találata bizonyult.
A három legklasszikusabb kategóriában nem született meglepetés. Az év edzője díjat Hosszú Katinka edzője, férje, Shane Tusup kapta. Dárdai Pált, a Herta BSC labdarúgóedzőjét és Kulcsár Győzőt, a vívó Szász Emese mesterét megelőzve. Ki is lehetett volna más 2016 legjobb női sportolója a három olimpiai aranyat és egy ezüstöt is szerző úszón, Hosszú Katinkán kívül - riválisai a kajakos háromszoros riói olimpiai bajnok, Kozák Danuta és a szintén olimpiai aranyérmes Szász Emese voltak.

Rio egyetlen magyar férfi olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron kardvívót avatták 2016 legjobb férfi sportolójának az úszó Cseh László és a párbajtőrvívó Imre Géza előtt.

2017.01.06.

Hétfő óta hosszában vannak kialakítva a pályák a Tüskecsarnok Uszoda 50 méteres medencéjében.

Addig keresztben voltak besávozva, hogy ne tíz, hanem húsz - igaz rövidebb - pályán edzhessenek az úszók. Az átalakítást Hosszú Katinka kérte, aki a Komjádi Uszoda felújítása miatt ettől a héttől a Tüskében edz, az ő edzéstervét azonban 50 méteres medencére írták, így a keresztbesávozás neki nem volt megfelelő. (m4sport.hu)

2016.12.19.



Katinka 8 aranyérmet szerzett Lausanneben!


Katinka írta: Már úton vagyunk hazafelé. Tegnap este volt az utolsó versenynap 2016-ban!
Micsoda év... Köszönjük a jó hangulatú versenyt, Lausanne!
100 pille 56,6 1. 100 hát 56,91 1. 200 vegyes 2:04,7 1. 400 gyors 4:03 1.

2016.12.17.

Katinka írta: Jó volt a mai délután, itt Lausanneben! Ismét mondhatom, hogy rengeteg magyar zászló lebegett a lelátón. Köszönjük a szurkolást. Mindig nagyon jól esik!
50 hát 26,51 1. hely 400 vegyes 4:25 1. hely
200 hát 2:04,3 1. hely 100 vegyes 58,6 1. hely Holnap folyt. köv.!

2016.12.12.



Katinka 100 m pillangón hetedik aranyérmét szerezte meg


az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban, ráadásul hatalmas, 55.12 másodperces országos csúccsal. Így aztán összesítésben a magyar küldöttség Hosszú Katinka révén 7 arany- és két ezüst, valamint Bernek Péter és Verrasztó Dávid által 1-1 bronzérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságán, ezzel az összesített éremtábla második helyén végzett az amerikaiak mögött. Gratulálunk! (MR) /m4sport.hu)

2016.12.11.

Még két érem sikerült, 200 vegyesen arany és 50 háton ezüst!

Sajnos még nem volt időm a lelátón szurkoló magyarokkal találkozni, de nagyon köszönjük a rengeteg biztatást és zászló lengetést, mindig jó érzés látni!!! Holnapra pedig bekerültem a 100 pille döntőjébe.

2016.12.09.



Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.


A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét. Hosszú - aki kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre - ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott. (m4sport.hu)

2016.12.05.



Gratulálunk! Shane Tusup megkapta a FINA Év Női Edzője díjat
Shane Tusup Michael Phelps edzője mellett áll!


Katinka írta: Gratulálok Shane Tusup a FINA Év Női Edzője díjhoz, a munkád nélkül nem tudtam volna elérni az álmaimat! Sajnálom, hogy sokan nem értenek, néha a szó szoros értelmében (ennek ellenére magabiztosan idéznek), néha a filozófiádat értik félre... Te vagy, akin legtöbbször csattan az ostor, Te vagy, akit földönkívüliként kezelnek, de Te vagy nekem a legfontosabb, köszönöm, hogy önzetlenül, a háttérből segítesz nekem minden egyes nap!

2016.12.05.



Katinka megkapta a FINA 2016 Év Legjobb Női Úszója díjat
Gratulálunk! Büszkék vagyunk rád Katka!!!


Köszönöm a FINA 2016 Év Legjobb Női Úszója díjat! És még nincs is vége az évnek, köszönöm a rengeteg támogatást itt, az oldalamon, Tőletek, visztek előre!

2016.12.02.



Mégsem mondott le Gyárfás Tamás!


A Magyar Úszó Szövetség távozását bejelentett elnöke nem írta meg azt a levelet, ami hivatalossá teszi lemondását. Mint ismert, Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök szerda reggel 9 órakor a Magyar Távirati Irodának küldött üzenetében bejelentette, a személye körül kialakult konfliktust lemondásával kívánja feloldani.
A szövetség alapszabályának az elnöki poszt megüresedéséről szóló 18. paragrafusában viszont az olvasható, hogy a távozás első hivatalos lépése az, hogy az elnök – momentán a tisztet 23 éven át betöltő Gyárfás – írásban tájékoztassa a szövetséget szándékáról. Ezért tehát Csurka Gergelyhez, a Magyar Úszó Szövetség kommunikációs vezetőjéhez fordultunk, aki lapunknak megerősítette a gyanút, ezt a levelet Gyárfás még nem írta meg (bejelentése után kevéssel repülőre ült), jelenleg Kanadában tartózkodik a rövid pályás vizes-világbajnokság eseményén a Nemzetközi Úszószövetség egyik vezetőjeként. Csurka elmondása szerint Gyárfás hazaérkezése után esedékes ennek a levélnek a megírása, amit az elnökség összeülése követhet.
A windsori vb december 11-ig tart, tehát ha ténylegesen lemond Gyárfás, ezt követően az elnökség 15-30 napon belül ír ki tisztújító közgyűlést egyetlen napirendi ponttal, az elnökválasztáséval. A matematika és a naptár alapszintű ismerete birtokában nem nehéz kitalálni, hogy idén már aligha választ új elnököt a Magyar Úszó Szövetség. (mno.hu)



D. Tóth Kriszta: Elviszlek magammal riportja Hosszú Katinkával


Van e mondanivalója a legutóbbi botránnyal kapcsolatban? Figyeli-e Gyárfás Tamás reakcióját? Hogy érinti, amikor a férjét, edzőjét, Shane Tusupot támadják? Mit jelentett, amikor az olimpián úszott bombasztikus világcsúcsa után lesöpört egy képzeletbeli valamit a válláról? Megfordult-e a fejében, hogy nem magyar színekben indul az olimpián (mint azt oly sokan "megjósolták")? Miért vannak még mindig Magyarországon? Nem folytatjuk a kérdéseket... Inkább nézzétek meg a beszélgetést!

2016.12.01.

A tegnap reggeli események egy új korszak kezdetét jelentik.

Egy olyan korszakét, ahol a szakmaiság és a magyar úszósport érdeke minden eddiginél előbbre való lehet, ahol nincs helye félelemnek és bizonytalanságnak. Hazánk összes úszója, a felkészülésüket segítő edzők, szakemberek lehetőséget kaptak arra, hogy együtt, korlátok és gátak nélkül dolgozhassanak azon, ami valójában a feladatuk. Egy olyan változás következhet, ami az épp úszni tanulóktól egészen a tekintélyes szakmai múlttal rendelkezőkön át mindenkinek teret és - nem utolsó sorban - reményt adhat arra, hogy számításba vegyék a véleményüket, problémáik a megfelelő figyelmet kapják és segítsék őket a megoldáshoz vezető úton. A magyar úszósport megmutatta, hogy a vészterhes időkben olyan összefogásra képes, ami eddigi történetében páratlan. A teljes megújuláshoz elengedhetetlen, hogy a jövőben bekövetkező változások beivódjanak az úszás mindennapjaiba, mert a rendszerszintű problémák nem szűntek meg az elnök távozásával. Továbbra is égető szükség van a hatáskörök tisztázására, átlátható szabályokra, megfelelően alátámasztott válogatási- és forráselosztási elvekre, az edzőtáborok hozzáférhetőségének racionalizálására. Óriási feladat áll még a magyar úszósport képviselői előtt, mert az eddigi kultúrát fel kell váltsa egy demokratikusabb működés. A mai nap mindannyian vegyünk egy nagy lélegzetet, és folytassuk együtt azt a megfeszített, alázatos és kemény munkát, aminek célja a 2017-es Budapesti Világbajnokságra való felkészülésen túl az, hogy a magyar úszósport az őt megillető helyen, a világ élvonalában maradjon. /Katinka/



Katinka: "A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér, és kisüt a nap!"




Gyurta Dani: Nagy levegő. Tiszta lap.


2016.11.30.  Budapest, 2016. november 30., szerda (MTI)
Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.


Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:      "Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg.
Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."  
    Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka november 15-én, kedden több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás Tamás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.
 November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".     "Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének" - áll a nyilatkozatban.     Másnap a Szabó Tünde vezette sportért felelős államtitkárság úgy foglalt állást, hogy az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam, de a helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti. Az államtitkárság szerint a felmerült problémák és ellentétek megoldásában figyelembe kell venni, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a "valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak."

Nyilatkozat - Budapest, 2016.11.21.

A hétvégén egyeztetést tartottunk az úszósport képviselői és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult helyzetről. A találkozó folyamán teljes mértékben egyértelművé vált, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdünk és ugyanazokat a dolgokat tekintjük fontosnak szeretett sportágunkban. Mindannyian helytelenítjük, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben az elnök áll. A múlt héten felállított bizottságokat nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a problémákat feltárják, hiszen tagjai egytől egyig függő viszonyban vannak a meglévő rendszerrel. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Magyar Úszó Szövetség részéről szakmaiatlan és üres frázisok záporoznak felénk, illetve az egyetlen kritikáinkra érkező válasz a személyeskedés. Az úszó társadalom döntő része nem mer kiállni saját meggyőződése mellett, tudva, hogy az anonim problémafelvetés lehetősége nem biztosított. Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani. Hisszük, hogy egy sportszövetségnek a sportolókért kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania. Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel. Fontosnak tartjuk, hogy a 2017-es hazai VB sikeres legyen és a magyar csapat jól szerepeljen, ennek érdekében mielőbbi változás szükséges. Szeretnénk együttműködni a mindenkori sportvezetéssel annak érdekében, hogy a magyar úszó sport az általa megérdemelt helyet foglalhassa el a világban.

Közös egyetértésre jutottunk az alábbi pontokban, melyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztünk a nyilvánosság elé:

1. Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására
2. Kérjük, hogy a fontos kérdésekben létrejöhessen a valódi titkos szavazás, illetve szűnjön meg a megkérdőjelezhető elektronikus távszavazási rendszer.
3. Fektessenek le egységes, objektív válogatási elveket, átlátható szabályrendszert és működést.
4. Fontosnak tartjuk az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének, feladatainak újraszabályozását.
5. Kérjük, a válogatott keret részére való zavartalan felkészülés és állandó helyszín biztosítását
6. Kerüljenek pontos meghatározásra az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elvei.
7. Az új vezetést kérjük, hogy szüntesse meg a jelenlegi kiszolgáltatott rendszert, és törekedjen a források transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő felhasználására. Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének.

Az egyeztetésen részt vett és a nyilatkozatot kiadja: Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok, rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó Czakó Csaba, a Mohácsi TE vezetőedzője Financsek Gábor, olimpikon, ifjúsági Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes úszó Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai, ötszörös világ-, és tizenháromszoros Európa-bajnok úszónő Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő Kozma Dominik, Európa-bajnoki bronzérmes úszó Shane Tusup, olimpiai bajnoki edző, Iron Aquatics Verrasztó Dávid, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó Verrasztó Evelyn, olimpikon, Európa-bajnok, ötvenkétszeres magyar bajnok úszónő

2016.11.18.



Nem is sikerülhetett volna jobban a mai versenynap Ausztriában.


Katinka írta: Megnyertem az 1500 m gyors futamot (16:04.8), így megtörtént az, amit kitűztem célul: egy időben én tartom az összes rövidpályás országos csúcsot :) Köszönöm a sok kedves, támogató üzenetet, amit kaptam Tőletek! A kemény munka mindig kifizetődik, és nincs megállás...



GRATULÁLUNK! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD KATKA!

2016.11.17. Verrasztó Evelyn és Dávid véleménye

"Gyerekkorunk óta az úszás a legfontosabb dolog az életünkben, ezért úgy érezzük, hogy szeretnénk csatlakozni a Katka és Dani által tett kijelentésekhez. Több mint két évtizede szinte minden napot az uszodában töltve a jelenlegi generáció rangidős és élvonalbeli versenyzői mind hasonlóképpen gondolkodunk, hisz hosszú évek óta saját bőrünkön tapasztaljuk a jelenlegi rendszer működésének jó és rossz oldalait. "



2016.11.17. Gyurta Dániel véleménye

Sohasem voltam rászorulva, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a számba, ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat. Ebben álláspotom egyértelmű, az további magyarázatra nem szorul.

"Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van. ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni. Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók - akikről az egésznek szólnia kellene - látják ennek kárát. A 2017-es vb-re készülve ez különösen ártalmas, hiszen ez a hazai világverseny lehetne nekem és sok sportolótársamnak is karrierünk csúcspontja. Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe." (nemzetisport.hu)



Kapás Boglárka véleménye

"Sajnálatos módon valóban nincs rend a magyar úszósportban, és erről ideje nyíltan beszélnünk. Miért is gondolom ezt? Optimális esetben nekünk, versenyzőknek arra kellene koncentrálnunk, hogy teljes erővel a világversenyekre készüljünk, és csúcsformában álljunk a rajtkőre. Az elmúlt közel egy évben azonban ezen a téren valóban nem volt könnyű dolgunk."

Bernek Peti menedzsmentje

"...A konstruktív együttműködés nem céljuk, egyeztetni és az általuk elgondolt irányvonaltól eltérni nincsen lehetőség. Saját sportolónk esetében is élnek, illetve éltek a Katinka által említett "módszerekkel", többek között, amikor a 2015 decemberében bejelentett, 2016-ra vonatkozó támogatást, amelynek célja a zavartalan riói felkészülés biztosítása lett volna visszatartották (és tartják a mai napig), egyoldalú, a sportolót kiszolgáltatottá tévő szerződés akarnak aláíratni vele, kvázi sajátjukként gazdálkodva a sportoló képmásával, nevével."

2016.11.15.



Nyílt levél Gyárfás Tamásnak!


Az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt úgy döntöttem, ideje megszólalnom. A felkészülésem most is a legfontosabb, ezért nem reagáltam eddig az általa mondottakra, de úgy határoztam, nem mehetek el tétlenül a szavai mellett.
Teljes mértékben értetlenül állok Gyárfás Tamás azon nyilatkozatai előtt, miszerint minden a legnagyobb rendben van köztünk. A Szövetséggel való viszonyom továbbra is változatlan.
Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta, hagyjam abba az úszást és vonuljak vissza. Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza.
Idén januártól teljes mértékben egyedül, az Úszószövetség segítsége nélkül edzettem. Állíthatom, hogy megkönnyebbültem, teljes erőbedobással a felkészülésemre koncentrálhattam, ami szerencsére az eredmények tekintetében is megmutatkozott.
Ami Gyárfás Tamás állításait illeti, a helyzet nem hogy nem változott tavaly ilyenkorhoz képest, hanem csak romlott 2015 óta. Egy év elteltével jóformán ugyanott tartunk, ahol eddig.
Az olimpiai felkészülésemet 0 fokban, sokszor zuhogó esőben, kültéri medencében kellett végeznem, és nem én voltam az egyetlen.
A feltételek mind a mai napig rosszak, a profi felkészülés körülményei nem biztosítottak sem az uszodában, sem a szárazföldi edzések terén. A "felújítási" munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni.
A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz. A renoválás ellenére mind a mai napig vannak problémák, amiket már a szülők és a gyerekek is észlelnek. Az, hogy a magyar úszás soha nem élt jobb napokat, egyszerűen nem igaz. Rosszabb lett. Számomra elfogadhatatlan, hogy az eredményeinkkel, keserves, mindennapi munkánkkal a Szövetség sajátjaként dicsekszik, és arra hivatkozik, nélküle nem lenne világversenyek otthona Magyarország. A lényeg nem az úszásról, még kevésbé az úszókról szól.
Az egész rendszer érdekek mentén szerveződik. Elfogadhatatlannak tartom, hogy Tamás arra hivatkozik, hogy az úszók "nehéz emberek", mikor egy egyértelműen szabályokat mellőző és működésképtelen rendszer ellen emelik fel a szavukat. Mélységesen felháborít, hogy tehetséges, sokat bizonyító, a világ élvonalában lévő úszóknak aggódniuk kell, vajon milyen következményekkel jár, ha hallatják a hangjukat. Elárulom, semmilyennel.

Gyárfás Tamás kizárólag azért ülhet abban a pozícióban, ahol, mert mi hozzuk az eredményeket, és mert az úszóklubok többsége lehetetlen helyzetben van.
A szavazások mellőznek mindenféle demokratikus jelleget, a tisztségekről nyílt, kézfeltartásos szavazással döntenek. Innentől kezdve nem nehéz elképzelni, hogy hányan mernek szembeszegülni a rendszerrel. A tisztségviselő választás során sokkal több forog kockán a kluboknak, mint a vezetői pozíciók. Komoly támogatások vannak veszélyben.
A Szövetség vezetősége nem csak az úszókat, teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel. A létbizonytalanság megőrzése Gyárfásék számára elengedhetetlen. A rendszer és a rosszul rögzült, ősrégi metódusok semmiképpen sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Azon dolgoznak, hogy elhitessék a rendszeren kívül nincs élet, hogy semmi sem működhet a Szövetség közbenjárása nélkül. Ez egyszerűen nevetséges. Én magam vagyok az élő példa arra, hogy van élet a Magyar Úszószövetség után, sőt, akkor van csak igazán. Nem csak magamra kell gondoljak, és a versenyző társaimra, hanem azokra a gyerekekre, fiatalokra, akik elhivatottan vágnak bele az úszósportba. A mi felelősségünk, hogy kiálljunk magunkért és a leendő úszókért, mert ezt senki nem fogja megtenni helyettünk.
Nem engedhetjük, hogy egymás ellen hangoljanak minket, hogy a fejünk fölött döntsenek a minket illető dolgokban, legyen az kvalifikáció vagy bármi más. Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát és mondjon le tisztségéről!



Beszélgetés Hosszú Katinkával, az Iron Ladyvel


2016.11.04.

Hosszú Katinka 16 győzelemmel zárt a rövidpályás országos bajnokságon.

Egy kemény, de sikeres napon vagyunk túl, itt Százhalombattán!
Köszönöm a gratulációkat!
400 gyors 3:59 1. hely; 100 vegyes 59 2. hely; 50 hát 27,4 1. hely
400 vegyes 4:36 1. hely; 200 gyors 1:54 1. hely; 100 pille 57,5 1. hely
100 mell 1:06,9 1. hely; 200 hát 2:05,1 1. hely

2016.10.30.



Katinka Hongkongban megnyerte a 100.000 USD különdíjat is!


100 méter hát 56.30 1. hely; 200 méter pille 2:06.09 1. hely; 400 méter gyors 4:05.31 1. hely; 100 méter vegyes 58.21 1. hely; 400 méter vegyes 4:28.50 1. hely; 100 méter gyors 52.76 2.

2016.10.25.



Katinka Tokióban 8 aranyat nyert. Gratulálunk!


200 gyors 1:53 1. hely; 100 pille 56,02 3. hely
50 hát 26,23 1. hely; 200 vegyes 2:04 1. hely; 200 hát 2:01,7 1. hely 100 gyors 52,2 2. hely; 100 hát 55,5 1. hely; 200 pille 2:03,9 1. hely;
400 gyors 4:01,8 2.hely; 100 vegyes 57,47 1. hely; 400 vegyes 4:28 1. hely

2016.09.22.



Pillanatkép egy Iron Aquatics-os edzesről


Katinka már tanítja az utánpótlást. A sok fiatal pedig felnéz rá. Fantasztikus ez az aktivitás. Hajrá Katinka, hajrá Shane!

2016.09.16.



Tóth Tamás a dobogó tetején a riói paraolimpián. Gratulálunk!


Az S9-es sérültségi kategóriában induló Tóth Tamás arany 100 m háton 1:04.30. (nemzetisport.hu)

2016.09.04.



Hosszú Katinka hét arany- és négy ezüstéremmel zárt Moszkvában!


Repül az idő! Nagyon élvezem a versenyzést! Az elmúlt 5 évben először volt magyar zászló a moszkvai lelátón is! 200 gyors 1:54 1. hely 100 pille 57,0 2. hely 50 hát 26,5 2. hely
200 vegyes 2:05 1. hely 200 hát 2:01 2. hely
800 gyors 8:26 1. hely 50 gyors 24,7 5. hely

2016.09.01.



Viszlát Berlin! Holnap indulunk tovább Moszkvába.


Ma délután is nagyon jól ment. Sok magyar zászló is volt a lelátón!
100 gyors 52,2 3. hely ; 100 hát 55,6 1. hely ; 400 gyors 4:02 1. hely
100 vegyes 57,1 1. hely ; 50 pille 25,76 3. hely ; 400 vegyes 4:25 1. hely

2016.08.30.

Berlinben az első nap 3 arany, 1 ezüst...

200 gyors 1:52,06 1. hely 100 pille 56,8 3. hely 50 hát 26,45 2. hely
200 vegyes 2:05,5 1. hely 200 hát 2:00,5 1. hely 800 gyors 8:37 5. hely

2016.08.27.

Újabb 4 arany! 100 hát 55,9 1. hely 400 gyors 4:02,8 1. hely
100 vegyes 57,6 1. hely 400 vegyes 4:27 1. hely



Első nap: 3 arany Chartresben, a Világkupán


Nagyon élveztem, hogy ismét rövidpályán versenyeztünk!
200 gyors 1:53 1.hely 100 pille 56,03 1.hely 50 hát 26,47 3. hely 200 vegyes 2:06 1. hely
50 gyors 24,51 5. hely 200 hát 2:01,8 2. hely 800 gyors 8:25 2. hely



GRATULÁLUNK! BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!


2016.08.12.



Katinka 3 arany, köztük egy világcsúcs, 200 háton ezüst.


2016.08.09.



Hajrá magyarok! 200 vegyesen újra egy arany!


2016.08.08.

Hosszú Katinka 100 méter háton is olimpiai bajnok!
Büszkék vagyunk rád Katka! Hajrá magyarok!


2016.08.06.
Hosszú Katinka világcsúcsa 400 vegyesen Rióban, 4:26.36-tal! Gratulálunk!

Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Az Iron Lady hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.

"Ma reggel nagyon jól ment az úszás, de tudtam, hogy a döntőben még jobb lesz. Azt azonban, hogy ennyire jól sikerül, nem gondoltam volna" - nyilatkozta
az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a 27 éves klasszis, aki a kínai Je Si-ven 2012-es london játékokon elért 4:28.43 perces rekordjából 4:26.36 perces teljesítményének köszönhetően több mint két másodpercet faragott.

"Hosszú ideje üldöztem, nagyjából hét éve gondolok rá" – tette hozzá az ötszörös világbajnok,
aki a mostani csúcsdöntéssel - a 25 méteres medencéseket is beleszámítva - mind az öt vegyesúszószám világrekordjának birtokosa lett.
Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.

"Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte" - mondta Hosszú.
A friss olimpiai bajnok kiemelte, egy sportolónak folyamatosan bizonyítania kell a környezetének, ezúttal azonban saját magának is sikerült. Hosszú - aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte - vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, e mellett tagja 4×200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet. (m4sport.hu)



A párbajtőröző Szász Emese az első aranyérmes a riói olimpia nyitónapján.


2016.07.07.



Késely Ajna 400 gyorson is Európa-bajnok a junioroknál! Gratulálunk!


Késely Ajna 400 gyorson is Európa-bajnok a junioroknál A magyar szövetség tájékoztatása szerint Késely - aki a szerdai nyitónapon 800 méteren is győzött - 4:08.10 perces új versenycsúccsal diadalmaskodott. A 15 esztendős magyar úszó nagy csatában előzte meg két évvel idősebb brit riválisát, Holly Hibbottot. Ugyanezen a távon Barócsai Petra a 7. helyen végzett. A mixed gyorsváltó - amely a korátlagot tekintve a legfiatalabb volt a fináléban - 3:31.62 perces idővel, nagy hajrával ért be a második helyre az oroszok mögé, az olaszokat megelőzve.



Az utolsó verseny az olimpia előtt a múlt hétvégén volt Vichyben.


Gratulálunk! Büszkék vagyunk rád!

Katinka írta: Köszönöm a sok biztató szót, nagyon jól sikerült a hétvégi verseny itt, Vichyben! Az összetett pontversenyt idén én nyertem, aminek külön örülök, mert eddig nem voltam még itt első. Jó volt megint versenyezni az edzőtáborozás után! Holnap pedig még edzünk egyet itt délelőtt és utána megyünk haza Budapestre.

200 vegyes 2:08,9 (új versenycsúcs) 200 hát 2:09,2
200 fly (csak előfutamban úsztam) 2:07,1 400 vegyes 4:35,1



Gratulálunk! Monacói verseny második napja videón


Katinka írta:

2016.06.09. Ma délután 1 nagy és 1 kis oroszlánt sikerült nyernem, ami azt jelenti, hogy egyszer lettem második egyszer pedig első, itt Canet-en-Roussillonban.
Holnap pedig reggel indulunk Barcelonába, ott szombaton kezdődik a verseny, a harmadik és egyben az utolsó állomása a Mare Nostrum versenysorozatnak.
400 gyors 4:05,4 2. hely 400 vegyes 4:36,00 1. hely

2016.06.08. Eszméletlen jól ment a mai nap itt Canet-en-Roussillonban!
Például 200 háton jobb időt sikerül úsznom, mint az EB-n!
50 hát 28,07 1. hely 200 hát 2:06,88 1. hely (új Mare Nostrum rekord)
200 vegyes 2:08,93 1. hely (új Mare Nostrum rekord) 200 gyors 1:56,85 2. hely

Gratulálunk! Monacói verseny első napja videón

Katinka írta: Elkészült az Inside the Forge rész a monacói verseny első napjáról. Hogy tetszenek eddig a videók? Mi folyamatosan próbálunk fejlődni, de ezt a sorozatot Nektek készítjük, úgyhogy kérlek osszátok meg velünk, hogy lehetne jobb illetve hogy még mit szeretnétek látni a jövőben!

2016.05.29.

Katinka írta: Véget ért a verseny itt Bergenben

Elég kemény volt. A három nap alatt 37-szer álltam rajtkőre az előfutamokkal és döntőkkel együtt.
A mai napon sikerült 4-szer elsőként célba érnem, egyszer lettem második és harmadik. Köszönöm a szurkolást! 50 mell 31,70 2. hely (csillagszóró volt, 3-szor kellett leúszni)
400 gyors 4:15 1. hely (4:04,9 az előfutamban, ami egyéni csúcs ;)
200 vegyes 2:12,58 1. hely 50 hát 28,27 1. hely
100 pille 1:00,8 3. hely 200 mell 2:39 7. hely 100 gyors 55,1 1. hely
A csillagszóró azt jelenti, hogy összesen 4-szer kell leúszni a távot, első körben be kell jutni az első 8-ba délelőtt. Majd délután még 3-szor kell leúszni egymás után. Az első körben a 8 úszó versenyzik, és az utolsó 3 kiesik. A következő körben az utolsó 2 esik ki, majd az ezutáni körben a legjobb három úszó versenyzik. Elég bonyolult volt leírni, de remélem érthető.

Gratulálunk! Európa-bajnokság negyedik napja

Gratulálunk! Londonban sikerült a 200 hát arany is!

Katinka írta: Köszönöm nektek a szurkolást és a biztatást! Az Európa-bajnokság második napjáról is készültünk egy rövid elemzéssel, illetve a kulisszák mögé is betekintést nyerhettek az Inside the Forge mai részében!



Hosszú Katinka versenyei és hétköznapjai videón


2016.05.02.

Hosszú Katinka gratulálunk!
Négy számban 1. helyezést ért el Lignanóban!


200 pill (2:12,31) 1. hely; 200 vegyes (2:10,14) 1. hely;
400 vegyes 4:32,68 1. hely; 200 gyors 1:57,30 1.hely.

2016.04.15.

Hosszú Katinka gratulálunk! Mesa Arenában 400 vegyesen győztes!

Katinka írta: Mesa Arena Pro Series 1. nap: 400 vegyesen indultam, ahol délelőtt 4:32,3-mal jutottam a döntőbe. Majd délután nyertem, habár az idő nem olyanra sikerült amit szerettem volna, 4:35, de a tanulságot le tudtam vonni belőle, egy-két új technikai dolgot próbáltam ki, amin még csiszolni kell. Összességében nagyon örülök a mai eredményeknek!

2016.03.05.

Marseille: Köszönöm a sok-sok gratulációt, rengeteg erőt ad a támogatásotok!

Katinka írta: A mai nap is remekül sikerült, 200 vegyesen versenycsúccsal nyertem (2:07,69 még sosem voltam ilyen gyors év közben) és 200 háton is sikerült nyernem (2:07,3)

2016.03.04.



Marseille: Új Európa-csúcsot úsztam 400 vegyesen!!! 4:29,89!!!!


Katinka írta: Több mint 7 éve kergetem ezt az időt, és az előző csúcsot 2009-ben úsztam (4:30,3)...És milyen igaz, soha ne add fel!!!

2016.02.06.

Ma is háromszor sikerült nyernem, nagyon jó időkkel.

Katinka írta: Köszönöm a rengeteg gratuláló és biztató üzenetet!

100 mell 1:09,78 1. hely; 200 vegyes 2:09,11 1. hely; 200 hát 2:08,4 1. hely

2016.02.05.

Remekül sikerült az első nap itt, Amiens-ben
a második Golden Tour Camille Muffat három állomásos versenyen


Katinka írta: Főleg az időknek nagyon örülök!

800 gyors 1. hely 8:31; 400 vegyes 1. hely 4:32,25; 1500 gyors 1. hely 16:58

2016.01.29.

Hosszú Katinka a világ legjobb női úszója! Gratulálunk!

Akárcsak egy évvel korábban, úgy 2015-ben is Hosszú Katinka érdemelte ki a világ legjobb női úszójának járó elismerést a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).

A Vasas 26 éves klasszisa az amerikai Katie Ledeckyt és a svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve nyerte meg a pontversenyt. Hosszú a tavalyi év fő versenyén, a kazanyi nagymedencés világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen diadalmaskodott, előbbi távon világcsúccsal győzött, emellett 200 méter háton harmadik lett.

A férfiak mezőnyében Cseh László - aki Kazanyban pillangóúszásban három távon három különböző érmet nyert, közte 200 méteren aranyat - a második helyen végzett Mitch Larkin mögött. Az ausztrál úszó 100 és 200 méter háton lett világbajnok.

A FINA gáláján ugyanakkor egyikük sem vett részt, mivel Luxemburgban versenyeztek. Szántó Éva, a jövő évi vb szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója vette át Hosszú díját.

2016.01.29.



Hosszú és Cseh is versenycsúccsal nyert Luxembourgban


Hosszú Katinka és Cseh László is versenycsúccsal győzött a luxembourgi nemzetközi pénzdíjas úszóverseny pénteki nyitónapján 400 méteres vegyesen.

Hosszú 4:34.33 perc alatt ért célba, s hatalmas fölénnyel végzett az élen, merthogy a brit Hannah Miley-nál bő hat, a bronzérmet kiérdemlő Jakabos Zsuzsannánál pedig hét másodperccel volt gyorsabb. Hosszú még egy számban volt érdekelt az első nap: a viadal honlapjának tanúsága szerint 800 méter gyorson 8:37.59 perccel harmadik lett.

A szintén a hosszabbik vegyesszámban diadalmaskodó Cseh 4:17.41 perccel, ugyancsak magabiztosan nyert a háromnapos viadal nyitányán.

2016.01.23.

Gratulálunk! Újabb két aranyat szerzett Hosszú Katinka!

A pénteki négy elsőség után szombaton két számban diadalmaskodott Hosszú Katinka a nizzai nemzetközi úszóversenyen. A világ- és Európa-bajnok versenyző a Golden Tour elnevezésű, pénzdíjas franciaországi sorozat nyitóállomásán megnyerte a 200 méteres vegyesúszás döntőjét, majd győzedelmeskedett a 200 méter hát fináléjában is. Hosszú az első nap 800 méter gyorson, 1500 méter gyorson, 400 méter vegyesen és 50 méter háton bizonyult a legjobbnak.

Verrasztó Evelyn - Hosszú mögött - második lett 200 méter vegyesen, ötödik 100 méter pillangón és hetedik 100 méter gyorson. Pénteki legjobbja egy második helyezés volt 400 méter vegyesen.

Bátyja, Dávid - aki a nyitányon győzött 400 méter vegyesen - a második nap ezüstérmet szerzett 200 méter pillangón, a 400 méter gyors döntőjében pedig hetedikként zárt. A háromnapos nizzai verseny után február első hétvégéjén Amiens-ben folytatódik a Golden Tour, amelynek záróállomása Marseille-ben lesz március 4. és 6. között. (MTI)

2016.01.22.

Gratulálunk! "Jól sikerült az első nap itt, Nizzában!"

Katinka írta: Elég kemény volt, egymás után volt a 800, 1500 gyors és a 400 vegyes... Jó sok lépést sikerült előre lépnem a fejlődésemben!
800 gyors 8:39 1. hely; 1500 gyors 16:55 1. hely; 400 vegyes 4:39 1. hely; 50 hát 28,5 1. hely.

Katinka köszöni a támogatást!

Hosszú Katinka 400 vegyesen 4:36.27-es idővel elsőként ért célba! Gratulálunk!

2016.01.17.



Hosszú Katinka szombaton újra megszokott formájában tündökölt!


Mint arról korábban beszámoltunk, világklasszis úszónőnk az austini Arena Pro Gála elnevezésű háromnapos viadal első napján nem tudott érmet szerezni. Szombaton újult erővel ugrott medencébe, és 400 vegyesen 4:36.27-es idővel elsőként ért célba, majd 200 méter háton 2:08.63-mal, alig fél másodperces lemaradással második lett Maya DiRado mögött. Úgy látszik, annyira mégsem zökkentette ki Katinkát a ritmusból a Magyar Úszó Szövetség és közte zajló miniháború. Pedig korábban még arról is volt szó, hogy a MÚSZ esetlegesen nem adja meg neki a versenyengedélyt, amit persze később megkapott. (24.hu)

2016.01.14.



Hosszú Katinka az "Év női sportolója" Gratulálunk!


Az amerikai versenyére készülő Hosszú Katinka távollétében az úszóklasszis édesanyja, Bakor Barbara vette át az Év női sportolója-díjat a Nemzeti Színházban megrendezett gálaesten...

"Köszönöm szépen az elismerést Katinka nevében. A lányom szeretett volna itt lenni, de a felkészülése szempontjából nagyon fontos az austini verseny. Büszke vagyok rá, hogy tavaly sikerült megvalósítania a legnagyobb álmát: nagypályás medencében úszott világcsúcsot. Eddig is keményen megdolgozott a sikereiért, és ez mostantól sem lesz másképpen.

A lányom, ha valamibe belekezd, legyen az bármilyen nehéz is, nem adja fel, hanem végigcsinálja - mondta jelentőségteljesen Katinka mamája, és hozzátette:

"Kívánom, hogy az idei évben is teljesüljön minden álma!" (ripost.hu)

Veled vagyunk Katinka! Nagyon szeretünk mi is. (MR)



2016.01.08.



Ne dőljünk be Gyárfás mocskos akciójának!


"Vannak axiómák a világban! Az egyik ilyen: Gyárfással szemben bárkinek és mindenkinek igaza van! Gyárfás ugyanis a legrosszabb fajta aljas kommunista maffiózó. Csak két momentum Gyárfás áldásos tevékenységéből: Az első: a Fenyő-gyilkossággal többször is kapcsolatba hozták a nevét és hitelt érdemlő cáfolat a mai napig sem érkezett. Igaz - egyelőre – bíróság elé sem állították, pedig többen állítják, hogy ő volt a felbujtó. A második: Gyárfás és a Napkelte annyira nyíltan elfogult volt a Fidesszel szemben, olyan mélyen benne volt az mszp és az szdsz kormány seggében, hogy az akkor még ellenzékben lévő fideszes politikusok hosszú ideig bojkottálták a Napkeltét. Juszt László és a többi mocskos alak máig Gyárfás puszipajtásai és ma is együtt dolgoznak a Fidesz-kormány ellen. Sajnos Gyárfás - a kevés kivétel egyikeként - mindezek ellenére sem bukott a balliberális politikai csürhével együtt. A keze sajnos messzire elér, főleg nemzetközi szinten. Olyan messzire, hogy jelenleg még az Orbán-kormány sem akar vele ujjat húzni. Hosszú Katinka és amerikai férje viszont úgy döntöttek, hogy véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy az államtól kapott milliárdokat Gyárfás és bandája nem az élsportolók eredményes felkészítésére és az utánpótlás nevelésére költik, hanem ki tudja, mire szórják el.

A magyar úszósport számára Katinka ugyanis joggal követel legalább közelítőleg ugyanolyan feltételeket, amilyeneket azok kapnak, akikkel az olimpiákon harcolniuk kell! Katinka fellépése lehet, hogy van, akit sért, és van, akit megbotránkoztat, de abszolút jogos! Gyárfás először megrettent és a régi jó szokásához híven „kénytelenek vagyunk neki lökni néhány millát, hogy kussoljon” mentalitásával akarta kezelni az ügyet. De Katinka – Kiss Lászlóval és sok edzővel, sportolóval szemben – nincs egyáltalán kiszolgáltatva a Gyárfás vezette szövetségnek, így nem fogta be a száját. Gyárfás ekkor taktikát váltott, és a jobb sorsra érdemes Kiss Lászlót tolta maga elé pajzsnak. Számítása be is vált, hiszen a „hétszeres olimpiai bajnok” szakvezetőt eszközül sikeresen használta fel. Hogy Katinka nem tárgyalt Kiss Lászlóval? Valóban! De miért is tette volna?

Szögezzük le: Hosszú Katinkának NEM Kiss Lászlóval volt-van vitája! Ugyanis a felkészülési feltételek biztosítása nem Kiss László, hanem a szövetség dolga. A „szövetség” mégis a kiváló szakembert szalajtotta tárgyalni Katinkával. Miért is? Mert az ő hitele és tisztessége mögé bújt a hiteltelen és tisztességtelen Gyárfás! Gyárfás bűne most már nem csak az többi között, hogy évtizedek óta dézsmálja az úszók pénzét, hanem az is az ő lelkén szárad, hogy Kiss Lászlót ilyen méltatlan helyzetbe hozta, csak azért, hogy a saját seggét védje! S csak egy adalék, hogy Gyárfás keze milyen messzire elér: a neki lekötelezett számos firkász az elmúlt napokban cikkek, írások százaival öntötte el a médiát, lejáratva Katinkát azzal, hogy ő bánt méltatlanul Kiss Lászlóval. Ezért aztán szögezzük le még egyszer: NEM Katinka bánt tisztességtelenül Kiss Lászlóval, hanem Gyárfás Tamás! Gyárfás a politikát is hadrendbe állította: Kurcsány Fletóék plakátra emelték Katinkát, amellyel két legyet ütöttek egy csapásra! Egyrészt a jobboldali közösség egy része rögvest zsigerből Katinka ellen fordult. Másrészt azt akarják ezzel elhitetni, hogy Katinkának a „hatalommal”, azaz Orbán Viktorral van baja. De ugyan miért is lenne? Az úszósport milliárdos összeget kap az államtól évente! A pénz a szövetséghez érkezik, amelynek működésére, Gyárfás vezetése alatt, a kormánynak semmiféle ráhatása nincs. Ezt pontosan tudja Katinka is, nem véletlenül hangsúlyozza mindig, hogy neki semmi mással nincs konfliktusa, csak a szövetséggel! Ott pedig a kommunista Gyárfás a korlátlan úr. Úgyhogy kéretik nem bedőlni a kommunista Gyárfás ócska és aljas médiakampányának! Gyárfással szemben Katinkának van igaza! Mindenben!" (demagog.blogstar.hu)

2016.01.06.

Összetépte Hosszú Katinka a 12 milliós szerződését Videó itt!

Tíz órától tartott sajtótájékoztatót Hosszú Katinka világbajnok úszó, aki karácsony előtt élesen bírálta a Magyar Úszószövetséget. Az úszó azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után felkészülési körülményeinek javításában kért segítséget, hogy versenyelőnyét megtarthassa, de azóta sem valósult meg semmi. Hosszú úgy érzi, az eredményeivel már kiérdemelte a támogatást, így ezt a szerződést nem írja alá. A sajtótájékoztatón látványosan szét is tépte a tervezetet. "El akarnak hallgattatni" - mondta Hosszú Katinka, amikor a támogató szerződésről beszélt. A 12 millió forintos támogatást elvileg a felkészülésére adnák, de egyetlen kritériumhoz, a 2017-es vb népszerűsítéséhez kötötte a szövetség. "Nem az volt a célom, hogy a saját bankszámlám növekedjen." - mondta. "Ezt a pénzt, amit ajánlottak fordítsák az elméleti és technikai háttér fejlesztésére, ami biztosítja minden úszó folyamatos fejlődését" "Imádom Magyarországot, továbbra is magyar színekben fogok versenyezni, itthon akarok készülni." (index.hu)

2016.01.05.



Hosszú Katinka és Cseh László Európa legjobb úszói! Gratulálunk!


Az Európai Úszó Szövetség (LEN) nyilvánosságra hozta, kiket választottak az előző év legjobbjainak a földrészen.
A nőknél Hosszú Katinka sorrendben harmadszor nyerte meg a szavazást, a férfiaknál a díj 2008-as megalapítása után először először nyert magyar: Cseh László.
Hosszú a kazanyi világbajnokságon két aranyérmet nyert. 200 vegyesen világrekorddal lett első - három századot javított az amerikai Kukors legjobb eredményén -, 400 vegyesen óriási fölénnyel.
Cseh László 200 pillangón volt a legjobb a vb-n. 2005-ben még 400 vegyesen nyert vb-t, most 200 pillangón, ezt a visszatérést is díjazták a szavazásnál. Cseh a szavazatok 31,9 százalékával volt a legjobb, mögötte a brit mellúszó Adam Peaty végzett, az olasz Paltrinieri lett a harmadik.



Hosszú Katinka 66 százalékkal nyert,

a második helyezett svéd Sarah Sjöströmnek 21 jutott. A vízilabdázók között nincs az első ötben magyar - a szerb Dusko Pijetlovics a győztes -, a nőknél Keszthelyi Rita a harmadik, az olasz Bianconi nyert. (index.hu)



Hosszú Katinka a 200m vegyes világcsúcs után


2015.12.22.

Hosszú Katinka a Magyar Úszó Szövetséget kritizálta

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. A Vasas versenyzője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után augusztusban felkészülése körülményeinek javításában kért segítséget a szervezettől, hogy fenntartsa versenyelőnyét, de ebből az azóta eltelt négy hónapban semmi nem valósult meg. A tavaly a nemzetközi szövetség által az év női úszójának választott sportoló újságírói kérdésre kifejtette, hogy olyan masszőrt szeretne, aki vele utazna valamennyi versenyre, továbbá kért privát helyiséget és erősítő gépeket az uszodába, valamint egy videoelemző programot. Hosszú Katinka kiemelte, ezek nemcsak az ő felkészülését szolgálnák, hanem a többi úszóét is. Mint elmondta, jelenleg a vízből kiszállva a parton öltözik át, és nyilvános konditerembe kell járnia. (telesport.hu)

2015.12.07.



11 arany, Magyarország Európa élén
A magyarok 11 aranyat, 3 ezüstöt, 1 bronzot szereztek. Gratulálunk!


2015.12.05.



Rövid pályás úszó Eb csillaga, a magyarok büszkesége


Katinka írta: A legédesebb a siker, mikor van kivel megosztanod és megünnepelned!
Köszönök mindent Shane Tusup!

2015.12.05.



Hosszú Katinka már a hatodik aranyérmét szerezte
A magyarok 10 aranyat és 2 ezüstöt szereztek eddig. Gratulálunk!


Hosszú Katinka újabb két aranyéremmel gazdagodott a netanyai rövid pályás Európa-bajnokságon, 200 méter vegyesen és 50 háton is diadalmaskodott. A magyar úszónő hat, a magyar küldöttség tíz aranyéremnél jár. Az első fordulóig bírták a többiek a tempót Hosszúval, aki aztán a pillangóról már majdnem egy testhossz előnnyel fordult a hátra. Ezután pedig folyamatosan növelte az előnyét. Mellen némileg visszavett, de végül csaknem egy fél medencehossz fórral a második előtt, 2:02.53 perces eredménnyel csapott a célba. (nemzetisport.hu)

2015.12.04.



Rövid pályás úszó Eb: a mieink 8 aranyat és 2 ezüstöt szereztek


Hosszú Katinka két, míg Cseh László egy aranyérmet szerzett a netanyai rövid pályás úszó Európa-bajnokság harmadik napján, ezzel a magyar válogatott növelte előnyét az éremtáblázat élén. (nemzetisport.hu)

Rövid pályás úszó Eb: Hosszú Katinka aranyat szerzett 100 háton

2015.12.03.



Ma délután 100 háton nyert 55,42-vel


Katinka írta: Ma délután 100 háton sikerült nyernem, 55,42-vel és 100 vegyesen elsőként jutottam tovább a döntőbe! Köszönöm a szurkolást! Holnap folyt. köv.!

2015.12.02.



Sikerült visszaszereznem a tavaly "elvesztett" világcsúcsomat!


Katinka írta: Várnom kellett egy évig a lehetőségre, így nem tudtam délutánig várni, hogy megpróbáljam...köszönöm a gratulációkat! Nagyon sokat jelent! 400 vegyes 4:19,46 WR

2015.12.02.

Szenzáció: Hosszú Katinka világcsúccsal kezdett

Hosszú Katinka 4:19.46 perccel világcsúcsot ért el a szerdán kezdődött netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság 400 méter vegyes előfutamában. A világbajnok magyar versenyző a spanyol Mireia Belmonte Garcia 4:19.86 perces, egy éve a dohai rövidpályás vb-n felállított rekordját adta át a múltnak. A döntőt délután rendezik. Hosszú Katinka 11 számban indul az Eb-n. (MTI)

2015.11.06.



Hosszú Katinkának negyedszerre is sikerült megnyernie a Világkupa összetett pontversenyét!


Katinka írta: Negyedszerre is sikerült megnyernem a Világkupa összetett pontversenyét! Köszönöm a rengeteg biztató és elismerő szavakat, mindig elolvasom az összes hozzászólást és elmondhatatlanul jól esnek! Ráadásul a legfontosabb számomra, hogy itt, Dubajban sikerült a legjobb időket úsznom az összes számomban, ami tisztán mutatja az előrelépést! 100 gyors 53,81 2. hely 100 hát 59,15 2. hely 400 gyors 4:06,9 2. hely 400 vegyes 4:33,88 1. hely

2015.11.06.

Dubaj, Világkupa utolsó, 8. állomás, 1. nap

Katinka írta: El sem hiszem, ma két országos csúcsot is úsztam! Nagyon örülök neki!!!! 200 gyors 1. hely 1:55,42 (új ocs) 50 hát 2. hely 27,99 (új ocs) 200 vegyes 1. hely 2:08,61 200 hát 2. hely 2:07,1

2015.11.03.

Doha, Világkupa 7. állomás, 2. nap

Katinka írta: Ria, ria, Hungária!!! A magyar szurkoló táborral készült a kép a verseny után itt, Dohában! Doha, 7. Világkupa állomás, 2. nap: 100 gyors 54,4 2. hely 100 hát 59,3 2. hely (nagyon örülök az időnek!) 400 gyors 4:17 8. hely 400 vegyes 4:36 1. hely Holnap pedig indulunk Dubaiba, az utolsó állomásra!

2015.11.02.

Doha, Világkupa 7. állomás, 1. nap

Katinka írta: Köszönöm az összes magyarnak, akik kijöttek szurkolni ma! Nagyon jól esett a sok magyar zászlót látni és a "Hajrá Katinka"-t hallani! 200 gyors 1. hely 1:56,6 50 hát 3. hely 28,4 200 vegyes 1. hely 2:10,2 200 hát 2. hely 2:08,7

2015.10.29.



Tokió, 6. Világkupa állomás, 2. nap - Büszkék vagyunk rád Katinka!


Katinka írta: Ma is 2 arany, 1 ezüst és 1 bronz éremmel zártam a versenyt, és ismét nagyon biztató időket sikerült úsznom! Holnap pedig utazunk tovább, a következő verseny Dohában lesz. Köszönöm a sok gratulációt, nagyon motiváló számomra! Ja és a rózsaszín kis plüss figura a Japán Úszó Szövetség kabalája, amit az érmekhez adtak. 100 gyors 3. hely 54,39 100 hát 2. hely 1:00,01 400 gyors 1. hely 4:08 400 vegyes 1. hely 4:37,2

2015.10.28.

Tokió, Világkupa 6. állomás, 1. nap

Katinka írta: Tokió, Világkupa 6. állomás, 1. nap: 2 arany és 2 ezüst a mai érem termés, de ami nekem fontosabb, hogy remek időket sikerült ma úsznom! Holnap foly. köv.! 200 gyors 1. hely 1:56,6 100 pille 8. hely 1:01,6 50 hát 5. hely 28,44 200 vegyes 1. hely 2:09,8 200 hát 2. hely 2:10,1 800 gyors 2. hely 8:42

Verrasztó nagy hajrája

Verrasztó Dávid folytatta nagy menetelését: 400 vegyesen ötből ötnél tart az idén – pechére Szingapúrban elmaradt az első nap, így elesett az ezért járó ponttól, ami fájdalmasan érintette az összetettben –, most elképesztően izgalmas párharcban nyert Fudzsimori Takeharuval szemben. A japán egészen 350 méterig vezetett, ám Verrasztó az utolsó hosszon csaknem kilenc tizedet vert rá, és végül fél másodperccel megelőzte (4:15.60).
Jakabos Zsuzsanna peches volt 800-on: délelőtt remekelt (8:45.93), de délután hárman is bejöttek elé, a harmadik mindössze egyetlen tizeddel – így negyedik lett. Vigaszként a nap nyitószámában, 200 gyorson ezüstérmesként zárt Hosszú Katinka mögött (1:58.11). (vs.hu)

2015.09.29.



Megvan Hosszú Katinka kétszázadik világkupa-érme


A világ- és Európa-bajnoknő - a viadal honlapja szerint - a 200 méter vegyesen aratott diadalával (2:10.44 p) pályafutása 200. világkupa-érmét, benne 139. aranyát szerezte meg, miután nem sokkal korábban második lett a 200 méter gyors döntőjében (1:56.60). Hosszú a múlt hétvégén Hongkongban - ahol tízszer állhatott fel a dobogóra, ráadásul nyolc alkalommal annak tetejére - jutott el a 198. vk-medáljáig. A kínai versenyen a 201. érmet 200 méter háton érdemelte ki, ahol 2:10.26 perc alatt ért célba, a 202-diket pedig a nap női zárószámában, 800 méter gyorson 8:40.58-cal. (telesport)

Beszélgetés Hosszú Katinkával, az Iron Ladyvel

A világ legtöbbre taksált magyar sportolója, világklasszis úszónő, ötszörös világbajnok, olimpikon, üzletasszony. Fordulatokban bővelkedő élete akár filmre is kívánkozhatna. Miként lesz egy bajai lányból a világ úszósportjának elsőszámú képviselője? Miként lesz az általa kitalált márkája, az Iron Lady sikeres üzletasszonya?

Hongkong első napi eredmények: 200 gyors 1:55,81 1. hely (új ocs)
100 pille 59,31 1. hely 50 hát 28,46 3. hely 200 vegyes 2:11,7 1. hely
200 hát 2:08,61 1. hely 800 gyors 8:42 1. hely




Hosszú Katinka 400 vegyesen világbajnok 4:30.39 idővel, Verrasztó Dávid 400 vegyesen világbajnoki ezüsttel végzett. Gratulálunk!


Világbajnokaink: Hosszú Katinka 200 méter vegyesen arannyal világbajnok! Cseh László 200 pillangón arany világbajnok lett 1:53.48-cal! Cseh László 100 pillangón ezüst 50.87-tel, Gyurta Dániel 200 háton bronz, Hosszú Katinka 200 háton bronzéremmel 2:06.18 világbajnok. Egerszegi Krisztina 1991-ben Athénban 2:06.62-vel volt aranyérmes. Kapás Boglárka országos csúccsal bronzérmet nyert 1500 gyorson. A szegedi Olasz Anna második lett a kazanyi világbajnokságon a 25 km-es távon!

2015.08.05.



Hosszú Katinka 200 méter vegyesen világbajnok! Cseh László 200 pillangón világbajnok lett 1:53.48-cal! Gratulálunk!


2015.08.04.



Kapás Boglárka óriási országos csúccsal bronzérmet nyert 1500 méter gyorson a kazanyi vizes világbajnokságon kedden.


A magyar versenyző 15:47.09 perces idővel ért célba, így több mint tizenöt másodpercet faragott a két évvel ezelőtt Barcelonában felállított 16:02.58 perces rekordjából.
"Én csak tizenhat perc alá szerettem volna bekerülni, hogy végre megdöntsem az egyéni csúcsomat, a tizenhat perc volt nekem az álomhatár, és hát nem tudom, de nem is érdekelt az idő, amikor a rajtkövön kivillanó fények jelezték, hogy harmadik vagyok" - mondta a futam után könnyeivel küszködve Kapás. Hozzátette, az utolsó 200 méteren észlelte, hogy közeledik a végül negyedikként zárt dán Lotte Friishez. "Az utolsó ötvenen már láttam, hogy nagyon közel van, akkor már nem éreztem semmit, csak betettem a fejem és úsztam, nagyon fájt mindenem, de nem érdekelt." (telesport.hu)

2015.08.04.

Aranyérmes lett Kazanyban a vizes világbajnokságon Hosszú Katinka 200 vegyesen új világrekoddal. Cseh László pedig bronzérmes lett 50 m pillangón! Gratulálunk!

2015.08.01.



Fantasztikus siker! A szegedi Olasz Anna második lett a kazanyi világbajnokságon a 25 km-es távon!


A Kazanyban zajló vizes világbajnokságon a 25 km-es távon a szegedi Olasz Anna a második helyen ért célba, így több mint két évtized után szerzett érmet magyar hosszútávúszó. Edzője szerint Olasz Anna tökéletes taktikát választott a kazanyi vizes világbajnokságon a nyíltvízi úszók zárószámában, a szombati 25 kilométeres viadalon. "A tíz kilométer után nagyon el volt keseredve, de tudtam, hogy óriási szíve van, ami viszi előre, és nem kételkedtem benne, hogy mindent meg fog tenni, akár az élete árán is felúszik a dobogóra" – nyilatkozott az MTI-nek Gellért Gábor szövetségi kapitány. (szegedma.hu)

2015.07.12.



Hosszú Katinka a legeredményesebb versenyző! Gratulálunk!


Hosszú Katinka írja: Nagyon jól sikerült a verseny itt, Bukarestben a hétvégén, ahol megnyertem a legeredményesebb versenyző különdíjat, a 200 vegyesen elért időmmel. Ez volt az utolsó verseny a VB-ig! 200 hát 1. hely 2:08,6 50 pille 1. hely 27,2 200 mell 1. hely 2:31 200 vegyes 1. hely 2:08,77 400 gyors 3. hely (én vegyesen úsztam) 4:35,1

2015.06.22.



Gratulálunk! Büszkék vagyunk rád Katinka!
Hosszú Katinka összmérlege: öt arany és 18 600 dollár


Hosszú Katinka két számban győzött, így összesen öt elsőséggel és a pénzdíjas verseny megnyerésével zárta szereplését a Santa Clara-i úszóviadalon. A magyar világ- és Európa-bajnok a verseny honlapjának beszámolója szerint magabiztosan lett első 200 méter vegyesen (2:09.19 p) és 200 méter háton (2:07.93) egyaránt. Előbbi számban eleve vezette a világranglistát (2:08.66), s mostani idejénél is csak ő úszott jobbat ebben az évben. A hátdöntőben elért időeredménye a negyedik helyre jó a nemzetközi lajstromban, itt a második hely az övé a május 22-én, a nancy-i Golden Tour-viadalon produkált teljesítményének (2:06.81) köszönhetően. (MTI/samsungsport.hu)

2015.06.07.

Hosszú Katinka a Mare Nostrum verseny sorozatról írja

Nagyon jól sikerült az első állomása itt Canet en Roussillon-ban. Sajnos ma délutánra volt egy kis ételmérgezésem, de így is egész jól ment, próbáltam csak a versenyzésre koncentrálni. Holnap itt edzünk, majd kedden utazunk busszal Barcelonába, a második állomásra, ahol szerdán kezdődik a verseny.
Eredményeim: 1. nap: 50 hát 3. hely 28,17 200
hát 1. hely 2:08,05 (délelőtt 2:07,67 új Mare Nostrum rekord)
200 vegyes 1. hely 2:10,09 (délelőtt 2:09,47 új Mare Nostrum rekord)
200 gyors 3. hely 1:58,9
2. nap: 200 pille 5. hely 2:09 100 hát 2. hely 1:00,06 400 vegyes 2. hely 4:34,1

2014.12.31.



Hosszú Katinka csodálatos eredményei az 'Indian Ocean Meet'-en!


Hosszú Katinka: Tegnap volt az utolsó versenynap, itt az 'Indian Ocean Meet'-en. Sikerült 6 számból 6-ot nyernem, és 3 számban új országos csúccsal (100 mell 1:05,60, 50 pillangó 25,6, 100 gyors 52,37). Nagyon örülök, hogy szinte minden számban jobb időt tudtam úszni mint tavaly! Minden század számít!

2014.12.01.



Hosszú Katinka az év úszónője


A FINA a magyar úszóklasszisnak adta a legfontosabb díjat. Dohában vette át, pár nap múlva itt kezdődik a rövidpályás vb, azon is esélyes, több számban is. A Világkupa-sorozatban előfordult, hogy egy nap két világcsúcsot is megdöntött, összesen öt rekord került a neve mellé. "Félelmetes, hatalmas nagy megtiszteltetés. Rajtam kívül még ketten úsztak világcsúcsot és értek el kiváló eredményeket, Katie Ledecky és Sarah Sjöström, mégis engem választottak. Az egyik legnagyobb elismerés, amit a pályafutásom alatt valaha is kaptam. Sokan kérdezték a díjátadó előtt, izgulok-e, és mindenkinek azt mondtam, nem, mert a munkát elvégeztem, az eredményeket már elértem, azaz ami rajtam múlt, megvolt a gála előtt. Az, hogy a szavazók így döntöttek, fantasztikusan jó érzés.” (sportgeza.hu)

2014.11.05.

A világ első dollármilliomos úszónője Hosszú Katinka

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) is elismeréssel írta Hosszú Katinkáról, hogy ő az úszás első dollármilliomosa. Teniszben is elismerésre méltó, ha valaki az egymilliós álomhatáron átjut, hát még az egy szezonban jóval kevesebb versennyel rendelkező úszásban. Hosszú a világcsúcsokat döntögető Katie Ledeckyvel nagy versenyben áll jelenleg, hogy megszerezze az év legjobb úszónője címet, a szavazás majd december elején zárul, és akkor kapja meg a győztes a díjat. Az idén szerzett 59 darab érmét lemérték - ebből 51 arany -, tíz kilót nyomott. A rövid pályás Világkupa-szezonban az egy versenyen szerzett legtöbb érem mellett természetesen az összesen nyert legtöbb érem rekordja is az övé. Az idei pénzdíja is rekord, 389 ezer dollárt keresett. (sportgeza.hu)

2014.11.01.

Hosszú Katinka 889 ponttal vezeti a világkupa pontversenyét Tokióban!

Köszönöm a rengeteg gratulációt! Nagyon jól esik a támogatás! Vége a versenynek itt, Tokióban. Nagyon jól ment, jobban, mint az előző állomáson, Pekingben! 7 arannyal, 2 ezüsttel és egy bronzzal zártam Holnap hajnalban pedig indulunk Szingapúrba, az utolsó Világkupa állomásra! (Hosszú Katinka)

2014.10.25.

Hosszú Katinka már 110 egyéni Vk-győzelemnél tart!

Hosszú Katinka három aranyat nyert az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának ötödik állomásán, Pekingben. A Vasas versenyzője az olimpiáról ismert Vizes Kockában hat döntője közül nyert 400 méter vegyesen (4:25.66 p), 100 méter háton (56.73 mp) és 100 méter vegyesen (58.11), ezzel 110 egyéni Világkupa-győzelemnél tart. 200 méter pillangón negyedik (2:06.14), 400 méter gyorson hetedik (4:11.87), 50 méter pillangón pedig nyolcadik (27.51) lett. (origo.hu)

2014.09.06.

Gratulálunk Katinka!

"Tegnap délután a Singapore Swim Star gálán kétszer lettem második (100 gyors és pille) és egyszer harmadik (100 hát). Nagyon örülök az időknek, 100 gyorson (53,63) és 100 háton (59,36) is új országos csúcsot úsztam."

2014.08.28.

Hosszú Katinka világcsúcsot úszott 100, 200, 400 vegyesen!
Gratulálunk!


Hosszú Katinka világcsúccsal győzött 200 méter vegyesen az úszók dohai rövidpályás világkupaversenyén. A múlt heti berlini nagymedencés Európa-bajnokság háromszoros aranyérmese 2:02.61 perc alatt ért célba, a korábbi csúcsot tavaly augusztusban az Eindhovenben rendezett rövidpályás világkupaversenyen állította fel 2:03.20 perccel. (mno.hu)

2014.08.24.

Hosszú Katinka hat éremmel zárta a vasárnap zárult berlini úszó-Eb-t!

A viadal után - Iron Lady feliratú sapkában - megmutatta a három arany, egy ezüst és két bronz megoszlásban begyűjtött kollekciót.

Gratulálunk Katinka! Büszkék vagyunk rátok!
Legyetek mindig ilyen vidámak!

2014.08.13.



Risztov Éva a berlini úszó EB-n, 10 km-en ezüstérmes!
Az ötödik helyről kezdte az utolsó finist, s száz méteren belül egymás után érte utol vetélytársait! Videók itt!


2014.08.13.

Gratulálunk! Risztov iszonyatos hajrával lett Eb-második * Teljes cikk itt!

Szerda délelőtt tíz órakor elkezdődött a berlini úszó Európa-bajnokság, legelőször a nők 10 kilométeres versenyét rendezték meg. Ez az olimpiai táv, amelyiken két éve Risztov Éva aranyérmet nyert Londonban. Most óriási hajrával ezüstöt nyert. (...) Risztov mindent megpróbált, hogy befogja, és méterről méterről közelítette meg az éllovast a célegyenesben - ekkor már látszott a mozgásán, csak ő lehet veszélyes rá -, az ötödik helyről előrejött, és a második helyen érintette a falat. Egy másodperc és egy tized volt a győztes és a közte lévő különbség. (sportgeza.hu)

2014.08.10.

Orbán Viktor: Győzelmet akarunk aratni

Mi nem elbújni akarunk a küzdelmek elől, hanem benevezni a jövő nagy versenyeibe és ott győzelmet aratni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az FTC új stadionja, a Groupama Aréna megnyitóján. (A Sport TV felvétele.)

2014.07.06.

Gratulálunk! Hosszú Katinka nyolc aranyéremmel zárta az úszó-ob-t! * Teljes cikk itt!

Hosszú Katinka 200 méter gyorson, 200 méter háton és 200 méter vegyesen is győzött a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szombati zárónapján, így nyolc aranyéremmel zárta a versenyt. A férfiaknál 200 vegyesen a címvédő, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Cseh László győzött magabiztosan, 50 pillangón - amelyen országos csúcstartó és címvédő - szintén ő volt a leggyorsabb. Utóbbi számban a harmadikként zárt Holoda Péter új ifjúsági országos csúcsot úszott, a 200 méteres mellúszást pedig az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel nagy fölénnyel nyerte meg. A nőknél a háromszoros világbajnok Hosszú 50 gyorson és 100 mellen ezüst-, 100 pillangón pedig bronzérmet szerzett, míg az 1500 gyorsot Kapás Boglárka nyerte (MTI)

2014.07.06.

Gratulálunk! Hosszú Katinka négy aranyat nyert! * Teljes cikk itt!

Pénteken három, szombaton egy számban győzött a franciák nyílt úszóbajnokságán, Vichyben. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője - a viadal honlapjának beszámolója szerint - a pénteki nyitónapon három számban nyert: 200 méter gyorson (1:56.40 p), 200 méter háton (2:10.65) és 2:11.06 perces új versenycsúccsal 200 méter vegyesen, míg a zárónapon 400 méter vegyesen (4:38.69) diadalmaskodott. (magyarhirlap.hu)

2013.12.20.



GYURTA DÁNIEL ÉS HOSSZÚ KATINKA A 2013-as ÉV LEGJOBB
FÉRFI ÉS NŐI SPORTOLÓJA! Gratulálunk!


2013-as Év Sportolója Gyurta Dani lett. Nagy fölénnyel, zsinórban másodjára. Az interjúban Dani mesélt testvéréről, arról, hogy vajon miért nyerhetett megint, valamint elmondja, miért nem láthatjuk sok sportolóval ellentétben, a bulvárban.

2013.12.15.



Gratulálunk! Gyurta a világ idei legjobbjával aranyérmes
Teljes cikk itt!


Gyurta Dániel újabb aranyérmet nyert 200 méter mellen, míg Hosszú Katinka 400 méter vegyesen egy ezüsttel, 200 háton pedig bronzzal gazdagította éremgyűjteményét, a rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon. Kozma Dominik a dobogó harmadik fokára állhat fel 200 gyorson. Gyurta Dániel aranyérmet nyert vasárnap 200 méter mellen a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Gyurta - aki korábban a leggyorsabb volt 100 méteren is - a saját világcsúcsától mindössze öt századmásodperccel maradt el, 2:00.72 perccel a világ idei legjobb eredményével győzött. Ez volt a magyar küldöttség nyolcadik érme Herningben. Korábban győzött Hosszú Katinka 200 vegyesen, Verrasztó Dávid 400 vegyesen, Gyurta Dániel 100 mellen és Gyurta Gergely 1500 gyorson, míg másodikként végzett Hosszú 100 és 400 vegyesen és Bernek Péter 200 háton. (mno.hu)

2013.12.02.

Gratulálunk! Hosszú Katinka Európa legjobb úszónője
Teljes cikk itt!


Újabb rangos elismerést kapott Hosszú Katinka: az Európai Úszó Szövetség (LEN) nyilvánosságra hozta a 2013-as LEN Award-szavazás végeredményét, amin a Vasas versenyzője lett Európa legjobb úszónője. A férfiaknál Gyurta Dániel másodikként zárt. Hosszút a barcelonai világbajnokság két arany- és egy bronzérme Európa legsikeresebb versenyzőjévé tette, a rövidpályás Világkupa-sorozaton példátlan sikerszériát produkált: 55 érmet nyert, ebből 32 arany, emellett hat világrekordot döntött meg. (sportgeza.hu)

2013.11.11.

Hosszú Katinka és Gyurta Dániel, akikre igazán büszkék lehetünk!

Hosszú Katinka történelmet írt, és átlépte a 200 ezer dolláros határt
Teljes cikk itt!


A rövidpályás úszók világkupájában a női pontversenyben behozhatatlan előnnyel vezető Hosszú Katinka hétvégi, tokiói sikereivel áttörte a 200 ezer dolláros határt, ami a pénzdíjak tekintetében új rekord a nemzetközi úszósportban. A hétvégén, 50 méteres mellúszásban elért országos csúcsával pedig történelmet írt Magyarországon: ő az első úszónő, aki mind az öt úszásnemben csúcstartónak mondhatja magát. Hosszúnak a 2013-as vk-sorozatban a különböző bónuszokkal együtt immáron 209 000 dollárnál (46 millió forint) tart az összesített keresete. Eleve 59 ezer dollárt gyűjtött azzal, hogy az eddigi hét állomáson a különféle számokban dobogóra állt (a versenyszámokban az érmeseket díjazza a nemzetközi szövetség, a FINA), ezen túlmenően 60 ezer dollárt kapott az Eindhovenben és Berlinben felállított hat világrekordjáért, és további 90 ezret mint az előző két nagyobb etap - az európai (Eindhoven, Berlin), illetve a közép-keleti viadalok (Moszkva, Dubaj, Doha) - különversenyének győzteseként. (...) A legeredményesebb magyar férfiúszó, Gyurta Dániel jelenleg 25 500 dollárnál tart. Mivel ő betegsége miatt kihagyta a közép-keleti állomásokat, ezért jó esetben - a távol-keleti etap esetleges harmadik helyezettjeként - körülbelül 50 ezer dolláros összbevétellel számolhat. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszó kapcsán mindenképp megemlítendő, hogy hétvégi, 200 m mellen elért ideje a legjobb egyéni produkció volt az egész férfimezőnyben Tokióban, azaz ő kapta a legtöbb bónuszpontot, így már 6. az összetett versenyben. Pekingben tovább léphet előre. (MTI)

2013.11.10.

Három Hosszú-arany és két Gyurta-érem Tokióban * Teljes cikk itt!

Három aranyéremmel - s ezzel háromszor 1500 dollárral is - gazdagodott Hosszú Katinka vasárnap, az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán. (...) A 200 m mellen olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel, aki fő számában szombaton magabiztosan diadalmaskodott, vasárnap a 100 méter mell döntőjében volt érdekelt, s itt második lett (57.37 mp), öccse, Gergely pedig bronzérmesként végzett 1500 m gyorson (14:39.06 p). (...) A nyolc állomásos rövidpályás Vk-sorozat a szerdai és csütörtöki versenyekkel Pekingben ér véget. (origo.hu)



Női 400 méter vegyes - döntő /Barcelona 2013/ Hosszú Katinka

2013.08.04.

Hosszú Katinka megint világbajnok * Teljes cikk itt!

Barcelonai második, összességében harmadik világbajnoki címét szerezte Hosszú Katinka a vizes világbajnokság zárónapján. Az általa megnyert 400 m vegyesen Jakabos Zsuzsanna is parádézott. Hosszú Katinka az első női úszó, aki háromszoros világbajnok. (mno.hu)

2013.08.02.

Megvédte címét, ismét világbajnok Gyurta * Teljes cikk itt!

Megvédte címét 200 mellen Gyurta Dániel a barcelonai világbajnokságon. Az olimpiai bajnok féltávnál még hetedik volt, ám a hajrában végül nagy fölénnyel, világbajnoki csúccsal verte vetélytársait. Gyurta 200 mellen négy éve veretlen, győzelmével történelmet is írt, korábban még senki nem nyert három világbajnoki címet ezen a távon. Gyurta Dániel győzelme után megvédte edzőjét, Széles Sándort, akit a hét közepén hazaküldött az úszószövetség Barcelonából. - Nem is akartam elöl lenni, én a végén akartam elöl lenni, úgy osztottam be az erőmet, ahogy elképzeltem, tudtam, hogy elfáradnak az ellenfelek. Az eredmények abszolút mértékben igazolják azt a munkát, amit évek óta csinálunk, lehet sok rosszat mondani arra a csapatra, aki körülöttem van, de azt gondolom, magánidejében mindenki azt csinál, amit akar, de munkaidőben ott vannak mellettem és segítenek. Meg kell nézni, ki szállítja az érmeket, minden nagyképűség nélkül mondom ezt. Azt gondolom, hogy jobban kellene megbecsülni az edzőimet, nem tartottam túl korrektnek azokat a dolgokat, amik mostanában velem történtek. Nagyon boldog vagyok, hogy ismét győzedelmeskedni tudtam, köszönöm mindenkinek - nyilatkozta Gyurta Dániel. (mno.hu)

2013.08.02.

Gyurtának nincs ellenfele, újra világbajnok * Teljes cikk itt!

A világon elsőként Gyurta Dániel nyerte meg sorrendben háromszor a 200 méteres mellúszás világbajnoki címét. És 24 évesen még sok eredményes verseny van előtte. A mellúszó Gyurta Dániel eddigi három legnagyobb győzelmét különböző technikával érte el. 2009-ben egy századdal, elképesztő hajrával nyert vb-t, öt méterrel a cél előtt még talán negyedik volt. 2011-ben kétszer indította meg fergeteges hajráját, az addig verhetetlen japán Kitadzsima a másodikat már nem tudta követni, és kikapott tőle. Az olimpián ellenben váltott, rögtön az elején az élre állt, nagy iramot diktált, és a végén ugyan nagyon megközelítette őt a brit Jamieson, utolérni nem volt esélye. Széles Sándor, az edzője féltette a végén, mert a rivális úgy jött, ahogy éppen Gyurta szokott. A barcelonai vb nagy kérdése volt, melyik taktikát választja, mit találnak ki Kovácshegyi Ferenccel, Virth Balázzsal, akik Széles távollétében felkészítették őt az utolsó három napra. Széles már a decemberi rövid pályán sem volt mellette, ezért Gyurtának nem új a helyzet. A címvédő végig jó kedélyű volt, csütörtöki bemutatkozása után arra is visszaemlékezett, hogy épp ebben a városban indult először felnőtt világversenyén, akkor tizennégy éves volt. "Még az ajtófélfának is köszöntem" - idézte fel a múltat, és a 13. helyezést. Gyurta kihívói nem keltettek félelmetes benyomást, inkább úgy tűnt, hogy benne maradt még, jóllehet az első időt úszta, amiért értelemszerűen a négyes pályát kapta. A jobbján ment a két brit, Jamieson és Willis, a balján a tőle 11 századdal elmaradó Marco Koch, aki száznál még előtte volt az elődöntőben. Két fiatal is titán bekerült: Mattson még nincs húsz, Jamagucsi még nincs tizenkilenc. (Ő a világcsúcstartó egyébként, Gyurtától vette el.) (sportgeza.hu)

Az egész világ ezt a magyar lányt csodálja

BUDAPEST - Bánhegyi Adrienn többszörös világbajnok ugrókötelezésben: úgy mozog, ahogy a legtöbben kötél nélkül sem tudnának. Budapest legismertebb helyszínein forgatott videója órák alatt rendkívül népszerű lett az interneten. A videót szerdán tette fel készítője a YouTube-ra, és alig 24 óra alatt már majdnem százezerszer nézték meg, és futótűzként kezdett el terjedni a vírusvideókra specializálódott oldalakon, sőt, már a "kínai YouTube-ra" a YouKura is felkerült, hogy a YouTube-ot tiltó Kína internetezői is megcsodálhassák a nem mindennapi mutatványt. (mindenegybenblog.hu)



A MAGYAR ÚSZÓSPORT OLIMPIAI BAJNOKAI
LONDON 2012.
200 M. MELLÚSZÁS GYURTA DÁNIEL
10 KM. MARATHON RISZTOV ÉVA

2013.04.19.

Risztov Éva írta:
"Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda márványtáblájára felkerült a nevem.
Büszke vagyok, hogy az úszósport nagyjai mellett szerepelhetek.
Hatalmas élmény, köszönöm mindenkinek, akik
segítettek abban, hogy maradandót alkothassak."

Gratulálunk! Nagyon örülünk a sikereteknek.
Az Úr áldása legyen az életeteken! (MR)



Risztov Éva olimpiai bajnok 10 km-en - LONDON 2012.
Hungarian Gold in 10 km Marathon!


Gyurta Dániel olimpiai bajnok - 200 m mellúszás - LONDON 2012.

2013.01.13.
Szívszorító riport: így fogadták Gyurtát Norvégiában * Teljes cikk itt!

Egyedi aranyérmet adományozott Gyurta Dániel a tavaly tragikusan fiatalon elhunyt norvég úszóklasszis családjának. Három hónap sem volt hátra a londoni olimpiai játékok megnyitójáig, amikor az arizonai Flagstaffban este szállodájának fürdőszobájában eszméletlenül találtak rá Alexander Dale Oenre, a világbajnok norvég úszóra. Megpróbálták újraéleszteni, ám egy órával később hivatalosan is bejelentették, hogy Dale Oen elhunyt, halálát hirtelen szívmegállás okozta. Jens Stoltenberg Norvégia miniszterelnöke így fogalmazott: "Egy kis ország elvesztett egy nagy sportolót". Alexander Dale Oen hasonló népszerűséget élvezett Norvégiában, mint Gyurta Dániel idehaza. 2011-ben a sanghaji vb-n Gyurta Dániel nyerte meg a 200, Oen a 100 méteres mellúszást, és az akkor 26 éves norvég fiú győzelme után nem felejtett el a verseny előtti napok norvégiai terrortámadásának áldozataira emlékezni. Az eredményhirdetés után így nyilatkozott: "Szükségünk van arra, hogy lélekben együtt maradjunk." Gyurta Dániellel különösen szoros barátságot ápolt. Együtt akartak Londonban olimpiát nyerni, Dani az athéni ezüst után 200 mellen Alex a pekingi ezüst után 100-on. Gyurta ott volt az olimpián, és a többi már történelem, 2:07.28 másodperces világcsúccsal aranyérmes lett, beteljesült az álma. Gyurta már a brit fővárosban kijelentette, hogy az aranyérem másolatát eljuttatja barátja családjának. Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vonatkozó rendelkezése nem teszi lehetővé, hogy pontos másolat készüljön az ötkarikás érmekről, Gyurta megoldotta, hogy Dale Oenhöz méltó emlékérmet adhasson át. Decemberre elkészült a medália, amely szombaton megérkezett az Oslótól 100 kilométerre fekvő Hamarba. Gyurta Dániel olimpiai bajnok magyar úszó és Robin Dale Oen, az olimpiai felkészülés közben szívrohamban elhunyt norvég Alexander Dale Oennek a fivére - (MTI/EPA/Scanpix/Vegard Grott) A norvég városban az Év sportolója gálán adta át a díszdobozba csomagolt, fémből készült, egyik oldalán a londoni Towert, a másikon Alexander arcképét ábrázoló, dombornyomásos érmét, Mihály Anna alkotását az egykori úszótárs családját képviselő, egyébiránt szintén korábbi úszó testvérnek, Robin Dale Oennek. "Alexander nagyszerű ember volt. Biztos vagyok benne, hogy aranyérmet nyert volna az olimpián, így ez az érem azt az eredményt jelképezi, amit nem érhetett el a tragikus halála miatt" - mondta Gyurta Dániel, akinek a sorait norvégra fordították, és azt olvasta fel az eseményen. A meghatott norvégok hatalmas tapssal fogadták Gyurta Dániel beszédét, a Nemzetközi Fair Play bizottság budapesti ülésén pedig éppen ezen a napon jelentették be, hogy a magyar úszó cselekedetéért 2013-ban megkapja a Nemzetközi Fair Play-díjat, amelyet áprilisban Párizsban, az UNESCO székházában rendezendő gálán vehet át. (Duna - Heti Hírmondó )

2012.12.20.
Gyurta Dániel és Risztov Éva az Év sportolója * Teljes cikk itt!

Két olimpiai bajnok úszót, Gyurta Dánielt és Risztov Évát, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettest, Mocsai Lajost, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, illetve Széles Sándor úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének 55. alkalommal kiírt szavazásán. A budapesti Syma Csarnokban adták át a kategóriák dobogósainak gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen megjelent Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Simicskó István sportért felelős államtitkár. Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója. A londoni olimpián 200 méter mellen világcsúccsal aranyérmes úszó csaknem 100 ponttal kapott többet, mint az előző két évben győztes, most második Berki Krisztián, a lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka. A 23 éves Gyurta 2009 után másodszor érdemelte ki az Év sportolója címet, tavaly második, 2010-ben negyedik volt. Gyurta az olimpia aranya mellett a debreceni Európa-bajnokságon és az Isztambulban múlt vasárnap zárult rövidpályás világbajnokságon is aranyérmes volt 200 mellen. Berki az idén hatodik Eb-aranyát szerezte meg lólengésben, majd Londonban - a hazai Louis Smith legyőzésével - a szer olimpiai bajnoka lett. A harmadik helyhez szintén olimpiai győzelem kellett: a kardozó Szilágyi Áron a magyar küldöttség első aranyát nyerte július 29-én a brit fővárosban, és ezzel a fegyvernem 13. magyar egyéni olimpiai bajnoka lett. Gyurta Dániel: "Nagyon meglepett, hogy én nyertem a szavazást, hiszen négyen is olimpiai bajnokok lettünk egyéni számban, éppen ezért nagyon nehéz dolguk lehetett a sportújságíróknak. Különösen nagy elismerés olimpia évében a legjobbnak lenni és örülök, hogy ebben a tekintetben nagyon jó barátom, Vajda Attila örökébe léptem."



Risztov Éva érdemelte ki az év legjobb női sportolója címet. A hosszútávúszó a londoni olimpián - szinte végig vezetve - aranyat nyert 10 kilométeren. Mögötte a kajakos Kozák Danuta végzett, aki a játékokon K-1 500 méteren, valamint a női kajaknégyes tagjaként is aranyérmes volt. A harmadik helyre a Londonban bronzérmes cselgáncsozó, Csernoviczki Éva futott be. Risztov Éva: "Ez a díj az év megkoronázása. Az utóbbi években otthon néztem mindig a díjátadót és akkor nem gondoltam volna, hogy valaha még részt veszek rajta. Külön szeretnék köszönetet mondani annak a versenybírónak, aki tavaly kizárt a világbajnokságon, mert ez plusz motivációt adott, hogy elérjem a céljaimat." (MTI/sportgeza.hu)



Szeretnéd életed vezetését átadni Jézus Krisztusnak?
Akár most itt is megteheted.




ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK
Makai Rozália: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

VAN KIÚT! OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK



Mátrainé F. Irma írásai
Zimányi József prédikációi Gazdag István írásai

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Vissza!
Vissza a menüre!