HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő

"És igyekezzetek a városnak jólétén, ...és könyörögjetek érette az Úrnak;
mert annak jóléte lesz a ti jólétetek. (Jeremiás 29:7)



Székely Attila: Politikus a templompadban * Teljes cikk itt!

Orbán Viktor: "Azóta annak a mondatnak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat, amit úgy hívnak, hogy az Isten dicsőségére és az emberek javára élni. Amit le tudok fordítani a szakmánk nyelvére is, ami úgy hangzik, hogy nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot - ami a magyar nemzet e világi országa -, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek." (reposzt.hu)



Orbán Viktor tanúságtétele a hitéről, a keresztény felelősségről
Minden politika, de a politika nem minden 1 percben

2005. Advent, Balás Béla kaposvári püspök kezdeményezése nyomán a KÉSZ Kaposvári Csoportja és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében létrejött közönségtalálkozón Orbán Viktor ezúttal nemcsak politikáról beszél, hanem elsősorban saját hitéről, a hit és a politika viszonyáról valamint a keresztény felelősségről a politikai, társadalmi életben. Orbán Viktor beszélgetőtársai Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója.



Id. Zimányi József: Parlamenti szolgálat 1990 őszén

"Átkozott, aki az Úrnak dolgát hanyagul végzi." (Jeremiás 48:10a)



Id. Zimányi József lelkipásztor (1917-1998) élete itt!

 Bemutató szavak a parlamenti istentisztelet előtt: Zimányi József nyugalmazott lelkipásztor 92 hónapot töltött Sztálin "szeretetotthonában", Szibériában. Több tízezer kazettás igehirdetése van forgalomban Ausztráliától Kanadáig. Hetente több száz kerül csomagolásra, pl. Kárpátaljára is. Három hétből kettőt az ország gyülekezeteiben szolgál. Egyedül él, felesége 1990 nyarán halt meg.
 Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a Mennyekben a Krisztusban aszerint, amint kiválasztott minket magának Őbenne, a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek, feddhetetlenek Őelőtte szeretet által!

Isten Igéjét a Dániel könyve 1,8-14 versei alapján hirdetem: "Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, de azért ezt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így ételekről és italokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Misáél és Azarjá mellé: "Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk és vizet igyunk. Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal." Az hallgatott rájuk ebben a dologban és próbát tett velük tíz napig."

 Feltételezem, hogy az ittlévő képviselő testvérek bibliaolvasók és bibliaismerők. Azért mégis kell egy kis történelmi ismertetés. Miről is van itt szó? Nabukodonozor, a babiloni világbirodalom ura leigázta Júdát. Kirabolta a jeruzsálemi templomot, elhordatta a szent edényeket. Isten nem védelmezte meg sem országát, sem templomát, sem papjait. Egy rettenetesen kétségbeejtő helyzet volt. De ennek előzménye is volt. II. Krónika 36:16, ahol az előzményt, az okot adja meg a Biblia. Izráel népéről van szó. "De ők kigúnyolták az Isten követeit, megvetették kijelentését, gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy nem volt mentség."

Átéltük ezt, hogy nem volt mentség. Átéltük az ország kirablását. Nabukodonozor király parancsot adott egyik vezető emberének, hogy a főpapot, annak helyettesét, a hadsereg parancsnokát, a mozgósítás irodavezetőjét és még hatvan főembert tartóztassanak le. Elvitték őket Riblába, ott a király halálra ítélte és azonnal kivégeztette őket, Sedékiás királyt pedig, aki ellenállt az ostromnak, megvakíttatta. Franz Werfel nagyszerűen írja meg a "Halljátok az Igét" c. könyvében ezt. Olyan megjelenítő erővel írja le a megvakítás parancsát, ahogy Nabukodonozor ott ül a trónon. Odahozzák a fogoly Sedékiás királyt, aki nem akarta megadni magát - Jerémiás tanácsa ellenére sem. Azt mondja neki a király: "Amikor láthattál volna, nem láttál, most, amikor már mindent láthatsz, ne láss többé." És akkor megvakították, de előtte mind a két fiát a szeme láttára kettévágták. Félelmes mondat: amikor láthattál volna, nem láttál, de most, amikor már láthatsz, ne láss. Isten őrizzen, hogy közülünk bárki a maga életében, munkájában így tapasztalja meg Isten ítéletét!

 Teljesen reménytelen helyzetben volt Izráel. Isten azonban ebben a kétségbeejtően komoly helyzetben különösen gondoskodott népéről. Ez mindig így van. Egyszerre négy prófétát adott Izráelnek. Soha a zsidó nép történelme során nem volt együtt négy ilyen nagyszerű ember: Ezékiel, Dániel, Jeremiás és Uriás. Uriást a király még az ostrom előtt - mivel nagyon keményen prófétált Jeruzsálem ellen, azt mondta, hogy a bűneiért fel fogják szántani egész Jeruzsálemet - halálra ítélte, de ő megszökött Egyiptomba. Mivel Egyiptom ellentétes világbirodalom volt, szembenállt Babilonnal, kiszolgáltatta a menekülő prófétát és a király megölette. Ez az ember elvérzett, meghalt a hitéért, bizonyságtételéért, vértanú lett. Jeremiás ottmaradt a lerombolt országban, noha a diktátor felajánlotta, hogy elmehet Babilonba és ott jó dolga lesz. Dániel próféta bekerült a palotába. Ezékiel Babilonban, a Kébár folyó mellett, Kébár csatorna mellett, ahol tízezer zsidó fogoly ásta a csatornát, szolgált. Tehát mindegyiknek megvolt a maga feladata. Három ilyen hatalmas, élő próféta egyszerre nem szolgált sohasem Izráel népe között, mint Ezékiel, Dániel és Jeremiás. Isten a romok felett ott tartotta áldott szolgáit, csak három embert. Itt az Igében négy fiatalról van szó. Azért mondom ezt így el, mert elég nehéz helyzetben lehet az ország. Én nem látok bele a dolgokba, de szoktam figyelni a parlamenti tudósításokat és jó egynéhány lapot olvasok. Szeretnék bátorítást adni mindenkinek, a Föld kicsi urainak. Én most a Mindenség nagy Uráról akarok beszélni a Föld kicsi urainak. Nagy felelősség képviselőnek lenni. Ez egy kicsi hatalom, de mégis jelentős hatalom, mert sok kicsi hatalom együtt nagyhatalom. Kezetekben sok kicsi hatalom van, de együtt ez egy nagy hatalom. Tudjátok jól használni, tudjátok nem jól használni. A Jeremiás könyve 48. fejezetében a tizedik vers ezt mondja az új bibliafordítás szerint: "ÁTKOZOTT, AKI AZ ÚR DOLGÁT HANYAGUL VÉGZI."

Most mindegy, hogy hívő valaki vagy ateista, vagy egyszerűen hinni nem tudó, de akik itt vannak, mind az ÚR DOLGÁT végzik. Ha lenne valaki, aki hiten kívül van vagy közömbös is, akkor is, mivel része a kormányzó erőnek - ez pedig Isten fenntartó rendjének a végrehajtása -, az Úr dolgát végzi. Átkozott, aki az ÚR DOLGÁT HANYAGUL VÉGZI. Ezt nem én mondom, ez nem egyházi átok. Ez az Isten rettenetes ítélete mindenkin, aki az Úr dolgát hanyagul végzi.

 Minden képviselő köteles tudni, hogy minden munkája az Úr munkája. Egyszer el kell vele számolni és az Isten ítélete rajta van mindenkin, aki ezt a félelmetes figyelmeztetést és intést így nem fogadja el.

Megvan a szabadságom, hogy beszéljek és próbálok nem visszaélni vele. Sok mindent elolvasok és kezembe került egy "Kacsa" című lap is. Az a keresztyén vagy majdnem keresztyén kormányzat, amelyik ezt eltűri, az Úr dolgát hanyagul végzi! Az Isten ítélete van rajta! Végignéztem az Emánuelről szóló vetítést. Nem az a borzasztó, amiket bemutat. Nem. Részleteiben, a sokféle filmből össze lehet rakni máshol is, miután bemutatja a teljesen szabadjára engedett, fegyelmezetlen szexualitást, azt mondja főszereplő: "Most vagyok igazán szabad." Ez rettenetes! Ez a mondat! És ha ezt a kormány eltűri, hogy kazettákon terjesztik, akkor bűnös és az Isten megkeresi rajtunk! Én látom az én kis falumban. Megkonfirmált egy tizennégy éves leány, elmegy ipari tanulónak. Tizenhat évesen hazajön hathónapos teherrel. Az anyja nem engedi be, az apja nem engedi be, jön hozzám. "Tiszteletes bácsi, tessék segíteni, nem engednek haza!" Így nevelődik fel, ezt látja. Ne fogjunk mindent a kommunizmusra! Most már nincsenek itt azok a régi urak. Ha nem veszi a kormány a kezébe az erkölcsi nevelést és fegyelmezést a pornó terén, ennek a sajtóiszapnak a terén, ennek a mocsárnak a terén, akkor megtelünk mocsárgőzzel, mocsárlázzal. Ezeket nekem el kellett mondanom! Nem akarok többet erre kitérni, és nem érintem a kormány munkáját, de vétkeztem volna, és hagyagul végezném az Úr dolgát, ha ezt el nem mondtam volna.

A másik, ami nagyon nagy fájdalommal tölt el, itt a kormány nem tud segíteni, esetleg egy kicsit tudna, az az egyházi életen belül van. Eléggé sokat labdáztak velem, sokkal többet szenvedtem egyházi vezetőimtől, mint akár a párttagoktól, akár a rendőrségtől, akár a KGB-től. De a saját püspököm, esperesem, főjegyzőm kezétől! És az a megdöbbentő, hogy amíg a kommunista vezetők szépen vagy csúnyán elmentek, addig az egyházi elöljáróink közül azok, akik mérhetetlenül sok kárt okoztak és kétszáz százalékig kiszolgálták az istentelen rendszert, ha le kellett mondaniuk bizonyos tisztségekről lemondtak, de a helyükön ülnek kiemelt helyen és elzárják az útját odavaló áldott szolgatársaknak, mert ők vannak ott, és a régi altató-nótát énekelik. Nem tudom, nincs akkora lapát, hogy kilapátolná őket? Én ezt nem tehetem, hatalmam sincs rá és sokszor nem is akarom elmondani, nehogy személyes bosszú hangját hallja valaki.

Szenvedem és szégyellem, hogy azok az egyházi vezetők, akik megcsúfolták az Úr Jézus Krisztust, megtagadták hűségüket, megszegték az Úrral való szövetséget, a helyükön vannak, vagy legalább is nagyon jó pozícióban. Ők szégyenkezni nem szégyenkeznek, pirulni nem tudnak, ezt Jeremiás így írta meg: A múlt mögött, a múlt után nincs pironkodás, nincs szégyenkezés. Ameddig az egyházi élet nem jön rendbe, az állam sem jön rendbe. Az állam testében az egyház egy külön, de beletartozó szerv, és ha az beteg és nem tiszta, ha ez fekélyekkel van tele, hogy lehet az állami élet egészséges? Én a feladatokat nem tudom kitűzni, nincs is hozzá jogom, de keseregnem szabad és reménykednem is.

Egy ilyen helyzetben, mint Dániel és társai látták, amikor kivégezték a vezetők nagy részét (a babiloni király nagyon jó politikus volt!) a királyi nemből, jó származású, jó vérű fiatalokból sokat kivégeztek, többet meghagytak és akiket meghagytak, azokat három éves tanfolyamra Babilonba viszi a király. Meghagyja az életüket, meghívja őket egy királyi tanfolyamra, magas tisztségbe fogja őket helyezni, a maga asztaláról akarja őket etetni. Akkor Dániel, ez a kegyelmet nyert zsidó, nem valami fiatalos hevületből vagy büszkeségből, hanem az élő Istennel való kapcsolatából eredő engedelmessége folytán azt mondja, hogy én nem kérek sem az ételéből, sem az italából! Miért nem? Azért, mert tudta, hogy a babiloni király a maga pogány módján (hogy mit gondolt az isteneiről, az más kérdés), de a nép előtt megmutatta, hogy az asztaláról az első falat, az első pohár a bálványok oltárára ment. Először megvendégelte isteneit, aztán a vendégeit. Dániel nem akart egy asztalközösségbe kerülni a király bálvány-vendégeivel.

Erre Istentől kapta az indítást, nem ő ötlötte ki! Társainak nem volt ilyen gondolata, de őnála megszületett és elhatározta, hogy nem fogja igénybe venni.

Megtanultam egy gondolatot Chamberstől, ettől a 41 éves korában meghalt, hitre jutott szobrászművésznek a nagyszerű igemagyarázatos, áhítatos könyvéből: "Krisztus mindenek felett". Van egy mondat benne, amit a szívembe írtam: "Ne törődj azzal, hogy Istennek való engedelmességed mibe kerül másnak!"

Amikor bementem a KGB főnökéhez Kárpátalján és bevittem a Sztálin számára írt levelet, biztos voltam benne, hogy egy óra múlva hideg leszek, a homlokomon lesz egy piros lyuk. Biztos voltam benne! Elköszöntem feleségemtől és a három gyermekemtől, negyedik az anyaméhben volt. Annyit mondtam: ha nem jövök vissza, elestem egy becsületes harc mezején. De nem mondtam meg, hogy hova megyek és miért. Ha megmondtam volna, hogy viszek egy levelet, feleségemet is bevitték volna, mert ahogy minket elhurcoltak, minden asszonyt kikérdeztek, hogy mit tudtak a levélről. Ha tudtak volna, vagy csak hallottak volna róla, 25 év! Isten adta azt a bölcs gondolatot, hogy hallgattunk! Tudtam, hogy itt hagyok egy asszonyt, és azt, hogy nincs családi pótlék. A Szovjetunióban családi pótlék? Ki talál ki ilyet? Vagy szociális segély? Majd a gyermekeket elviszik állami gondozásba, az asszony pedig menjen dolgozni.



Margitka 8 évig egyedül nevelte a gyerekeket. Karácsony este a fogságból küldött levelet olvassák.

Az Isten kegyelme velük volt. Vezetett, megóvott bennünket, engem is megőrzött, itt vagyok. Kaptam hétéves büntetést, aztán életfogytiglani száműzetést. Alá kellett írnom minden hónap 11-én, hogy itt vagyok, hogy megvagyok, mert vigyáztak nagyon rám, hogy el ne vesszek, mert fontos voltam. Miután Beriját kivégezték és az anyagát átnézték, két és fél évig tartott, míg az emeletes papírok során elérkeztek hozzám is. Elintézték azzal, hogy elvtárs (bár nem voltam az, de ez volt a megszólítás), felejtse el! Nem lehetett elfelejteni! De Istennek hála, hogy itthon vagyok. A fogságom után született még egy fiam, egyik fogolytársamnak született még egy leánya. És a két fogság utáni gyerek házasságot kötött. Ez a fiam most Tiszanagyfaluban lelkész, négygyerekes édesapa.

Isten tehát megtartott, de el kell mondanom mégegyszer, hogy az engedelmesség útja ilyen, ne törődj azzal, hogy Istennek való engedelmességed mibe kerül másnak!

Dániel így szólt: Nem fogok az asztalról enni. Igen, de! Ezt szeretném az itt lévő testvéreknek hangsúlyozni, mivel képviselők és bizonyos fokig diplomaták, minden dologban diplomatikusan kell eljárni! Nem azt mondta Dániel, hogy mivel nekem Istentől parancsom van, engem nem érdekel, hogy Askenázzal (a főudvarmesterrel) meg a többiekkel mi lesz. Ha leveszi a fejeteket, leveszi, én nem eszem, és kész. Nem! Van diplomácia. "Tégy próbát velünk tíz napig! Aztán utána döntsél!" "Nem kérünk a borból, nem kérünk a húsból, hanem mi zöldséget és vizet kérünk! Nézz meg tíz nap múlva bennünket!" Tíz nap múlva szebbnek látszottak és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek, ezért a felügyelő felmentette őket az alól a parancs alól, hogy az előírt ételeket egyék és bort igyanak. Diplomácia!

Amikor Dávid, a kis zsidó, parittyával elindul Góliáttal szembe, előtte Saul behívta: "Gyermek vagy még, mit akarsz, na, itt a páncélom!" A két méteres páncél Dávidnak túl nagy volt. Dávid nem azt mondja: "Vidd ezt az ócskavasat uram, királyom!", hanem megpróbálja felvenni. "Ne haragudj, nem tudok benne menni", és nem kellett felvennie. Nagyon sokszor hibáznak keresztyén, hívő emberek, talán a jó politikusok is, hogy nem találják meg a hangot.

Itt nem szégyellem elmondani, hogy most 75 éves vagyok, de én már sokat tanultam Antall József miniszterelnöktől. Ha lenne más megjegyzésem, megmondanám. Az a nyugalom, az az önfegyelem, az a meggondolt válaszadás, az a belső háborgás felett megőrzött nyugalom mégis. Én nagyon elszégyellem magamat, nagyon sajnálom, hogy néha nagyon hirtelen vagyok, bár sokszor voltam kifeszítve, de ez nem mentség számomra. Nagyon jó látni azt a diplomatikus nyugalmat. Adja az Isten mindegyikőtöknek, hogy legyen meg az a belső nyugalom a magatok helyén és munkájában. Ez maga már egy fél győzelem.

Isten igazolta Dániel kérését, mellette állt, nem vallottak szégyent. És még valamit erről a bátorságról. Ez egy hároméves tanfolyam volt. Amikor vége lett a tanfolyamnak, Isten megadta ennek a négy ifjúnak, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben, és amikor eljött az idő, amikor meghagyta a király, hogy vezessék be őket eléje (okos ember volt a diktátor!), a főudvarmester bevezette a kiképzett ifjakat Nabukodonozor elé. A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt több közöttük olyan - akiket tanítottak és etettek - mint Dániel, Hanajá, Misáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak.

Ezt azért kell elmondanom, mert megy vagyok győződve arról, hogy mennél komolyabb a hite valakinek, annál inkább legyen művelt is. Nem igaz, hogy a műveltség és a hit kizárják egymást. Egy nagyon hívő ember, ha nagyon buta, az nagy szégyen. Ha egy hívő ember nagyon hívő, akkor annak művelődnie is kell. Egyszer megtámadtak engem is a pedagógusok még a múltban, persze kiszivárgott, és nekem is van fülem jobbra és balra (nem csak kettő!). Arról beszéltek, hogy ez a pap kézbe akarja kapni ezeket a gyerekeket, meg el akarja szédíteni őket a vallás ópiumával. Egyik tanárnő megszólalt: azt mondjátok, hogy maradi ember? A legtöbb folyóiratot ő járatja a faluban, és a könyvtárból a legtöbb könyvet ő viszi ki. Ehhez mit szóltok? Hát nagy csend lett! Igen, a legtöbb újságot én járatom és minden irányzatot, minden felől. Az nem baj, ha az ember tud valamit, és minél többet tud, annál jobb. Egy okos hívő ember jelenléte (néha látok a televízióban is egy-két ilyen sugárzó arcot) olyan jó, ahol nem csak hit van, hanem értelem is.

Értelmes hit. Hit és értelem. Ha valaki Krisztust megtalálta, akkor megtalálta a bölcsesség forrását, de egyúttal a világi ismeretekből is annyival kell bírnunk, hogy azt Isten szolgálatába tudjuk állítani. A butaság nem érdem, a butaság nem előny, a tudatlanság sem. Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi! Én most is mindennap olvasok oroszul és németül, hogy ne felejtsem el. És van alkalmam néha oroszokkal találkozni, és akkor milyen jó, hogy anyanyelvükön beszélgethetek velük. Rendszeresen prédikáltam fogságom idején, amikor már a lágerből kiengedtek. Száműzve a városban, amelyet nem hagyhattam el, mindig bujkálva, de összejöttünk. Noha olyan folyékonyan nem tudok oroszul, hogy megállás nélkül beszéljek, de prédikálni...! Olyan gyorsan beszéltem, hogy a kedves orosz hallgatók azt mondták: Brat Joszif, nye tak büsztró! József testvér, ne olyan gyorsan! Nem baj, ha az ember minél többet tud. Legyen az az ismeret is, amivel bírunk, az Úr szolgálatába állítva!

Dániel tiszteletet, becsületet érdemelt ki hitével, de a tudásával is.

Vendége voltam egy lelkészcsaládnak, ahol a fiatalember vizsgára készült, szabadegyházi, nem református volt az illető. Azt mondta: Józsi bácsi, holnap héber vizsgára megyek Debrecenbe, de még el se olvastam az anyagot. Azt kérdeztem tőle erre: Lelkész akarsz lenni, és nem tudsz héberül olvasni? Elment és megbuktatták. Hazajött ingerülten, hogy az Úr nem segítette meg. Az Úr Jézus nem ment el helyette vizsgázni. Ha nekem kell a lelkészi oklevél, akkor tanuljak meg héberül olvasni, görögül, latinul. Meg kell adni mindennek az árát! És ha valaki egy gazdasági egységet akar irányítani, akkor az agrotechnikával legyen tisztában. Ha valaki kórházi főorvos akar lenni, akkor tudja a dolgait. Szívből kívánom mindenkinek, aki itt van, hogy az értelem dolgában - aki keresztyén, aki Istent félő, aki valóban féli az Urat, legyen mindenben példa és járjon mindenütt elől.

Amikor hivatalba álltak, Dánielnek volt egy kérése: a barátait magas hivatalba akarta helyeztetni, ez bizonyára érthető is. De amikor aztán eljött egy bizonyos próbatétel, akkor a tüzes kemencébe kerültek a barátai is. Az ember néha nem tudja, hogy mikor tesz jót. Mindig meg kell gondolni, hogy pártfogásunkat kinyújtsuk-e valamerre? Isten tanácsából kell mindent tenni.

Hálás vagyok Istennek, hogy ezeket elmondhattam. Ha beszéd közben kicsit eltértem a jegyzeteimtől, ha nem volt benne rendszer, akinek kell, majd rendszerezi. Úgy gondolom, hogy valamit a hallgatók megértettek, megéreztek abból, hogy mit jelent Isten vezetése alatt szolgálatban lenni. Még egyszer mondom:

"Átkozott, aki az Úrnak dolgát hanyagul végzi." (Jeremiás 48:10a)

Legyen Isten békessége a szívetekben,
Krisztus kegyelme hordozzon benneteket!

 Hálát adok Neki, hogy láthattam orcátokat,
ezt a gyönyörű Parlamentet, és ezt a szolgálatot elvégezhettem.



2018.11.24.



Ma van a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja

Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból. Sztálin meghalt 1953-ban. Id. Zimányi József a lágerből visszatérve még 1990-ben a MAGYAR PARLAMENTBEN istentiszteletet tartott.



Visszaemlékezések - hozzászólások

Nagyapám Bayer György is internálásra került. 3 évet húzott le bányában és fűrésztelepen az Ural mögött. 3 év után tért haza 48 kilósan. Közben hazajött a lánya is, nagynéném, Bayer Anna (Schaden Jánosné) ő Ukrán területen élte túl az 1 év fogságot és megaláztatást. Mikor nagyapám hazaért, nem volt otthona, mert mindenét elvették, csak nagyanyám és 6 gyermeke várt rá, bár nem igen lehetett tudni, hogy él-e hal-e. (Miért vették el mindenét a proletárok? Mert így gondolták hogy kilábalhatnak ostoba, bűnös szegénységükből)
Nulláról kellett kezdeniük kiszolgáltatottságban, további megaláztatásban kisebbségi sorsuk, németségük, és hívőségük, baptistaságuk miatt is. Könyörtelen és undok a diktatúra, bármilyen legyen is az, lehet ateista kommunista és vallásos fundamentalista alakulat, seggfejek gyülekezete. Knapp nagyapám úgy úszta meg a gulágot, hogy Borjádon vitatkoztak a gazdák, hogy, ki megy, ki nem megy addig veszekedtek, amíg Bajára érve lekésték, a gulágra induló vonatot, Nélkülük indult el. Szerencse?
Nem kegyelem. Az újat kezdés is kegyelemből történt. Nem igen sopánkodtak, megbocsátottak ostoba senkiházi "uraiknak" és tették a dolgukat, Istenért, családért, értem is és a hazáért is. Isten áldja őket! Példás ősöket követhetek, akikkel együtt fogom eltölteni az örökkévalóságot! Miért? Mert hiszünk Jézus Krisztusban a királyok királyában és uraknak Urában aki legyőzött minden ostobaságot, hitetlenséget hazugságot, és a halált is. (B.Gy.) idézet:
"A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat. Egy 1949. évi szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg, egyharmaduk civil volt. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, és nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.
KÉTSZÁZEZERRE TEHETŐ A KIVÉGZETTEK, AZ ÉHEZÉSBEN, BETEGSÉGEKBEN ELHUNYTAK SZÁMA. A túlélők legnagyobb része 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket. Budapesten az V. kerületi Honvéd téren található a Gulág áldozatainak 1993-ban felállított emlékköve.



Visszaemlékezések - hozzászólások

Az Édesapámat 1944-ben vitték el a Múzeum krt. környékéről. Éppen szabadságon volt. 1949-ben szabadult. A Nyugati pu. érkeztek, az Édesanyja elment mellette, mert nem ismerte meg a fiát. 50 kiló volt. A vendégszeretetnek köszönhetően farkasvakságot, maláriát és gyomorvérzést kapott. Krumplihéjat evett. Ezzel maradt életben! Azt is elmesélte, hogy míg meneteltek az út szélén álló oroszok megfelezték a karéj kenyerüket, és odanyújtották a foglyoknak, pedíg nekik is az az 1 szelet volt naponta. Ez Minszkben történt! (jeger laszlo)