A rossz kapcsolat miatt egyre
feszültebb, idegesebb voltam. Eleinte ezt 1-2 szem
andaxinnal meg tudtam szüntetni, de később egyre több gyógyszert vettem be. A
kapcsolatunk annyira megromlott, hogy én elköltöztem albérletbe, és ez is egy
indok volt arra, hogy nekem egyre több nyugtató kellett. Már a napot úgy kezdtem,
hogy bevettem három szem andaxint minden ok nélkül. Később mikor már kezdett
a hatása gyengülni, megint bevettem hármat, így jutottam el odáig, hogy már napi
húsz szem gyógyszer kellett. Enni nem ettem, lefogytam 42 kg-ra, alig volt erőm.
1991 novemberében úgy alakult a helyzetem, hogy elfogyott a gyógyszerem,
reggel még bevettem az utolsó adagomat, és semmi módon nem tudtam hozzájutni
a következő adaghoz.
Este már jöttek az elvonási tünetek, szédültem, izzadtam,
közben fáztam, nagyon-nagyon rosszul voltam. Egyedül voltam az albérletben,
féltem, hogy annyira rosszul leszek, hogy elvesztem az eszméletem, és nem tudok
szólni senkinek. Ilyen állapotban elkezdtem imádkozni. Imádkoztam Istenhez, hogy
segítsen, nem baj, ha szenvedek, de segítsen, hogy ne legyek magamon kívül. Az Úr
segített, megszabadított a gyógyszertől, egyre jobban lettem, és azóta nem vettem
be egy szem nyugtatót sem.
Kb. 2 hónap telt el, hogy nem szedtem gyógyszert, az
esperám is lejárt, így mentem el szüleimhez névnapot köszönteni. Anyukám
megkínált itallal, mondta, hogy már olyan régen ittál, meg ennyi nem árt meg, hisz
ennél többet is ittál már. Én elfogadtam, egy kortyot ittam, de az az egy korty
annyira jól esett, hogy alig vártam,
hogy eljöjjek a szüleimtől, már megvettem a 2 dl rumot. Visszaestem. 2 hónap
alatt súlyosabb állapotba kerültem, mint azelőtt 5 évig jutottam. Telt az idő.
Vágyam azért volt Isten iránt, mert még ilyen állapotban is - nem részegen, de
italosan - néha elmentem istentiszteletre.
Egyszer mondták, hogy jönnek Dömösről,
a Református Iszákosmentő Misszióból Balog Zoli bácsiék Debrecenbe, egy
evangélizációs hetet tartani. Menjek el oda, az talán jó lesz nekem. Zoli bácsiékkal
jött egy bizonyságtevő férfi, aki elmondta, hogy vezető beosztásban dolgozott,
villamosmérnök volt, és elitta az állását, tehát leváltották. A családjával is
megromlott a kapcsolata. Elmondta, hogy reggel fél liter pálinkával kezdte a
napot, 10 üveg sörrel folytatta, és borral fejezte be. Elmondta, hogy őt az Isten
megszabadította az alkohol rabságából, újra visszakapta az állását, a családjával
is helyrejött a kapcsolat. Gondoltam, ha ez az ember ennyit ivott, és az Isten
megszabadította, akkor talán még nekem is van esélyem, hisz én nem iszok annyit.
Így mentem el Dömösre 1992. február 19-én.
Három nap múlva, már nem emlékszem, mi volt az Ige, ami engem megfogott, csak délután, szabadidőben
egyedül voltam a szobában, sírtam és imádkoztam.
Kértem az Urat, hogy bocsájtsa
meg minden bűnömet, és hadd adjam át az életemet, hogy Ő vezessen ezután, mert
én csak elrontani tudom. Az Úr megbocsájtott nekem, és új élettel ajándékozott
meg.
Megkönnyebbültem, mintha egy mázsás súly esett volna le rólam. Az Úr szeretete
betöltötte szívemet. Új élettel, telve boldogsággal jöttem haza Dömösről. Eleinte
minden héten jártam alkalmakra, de később elmaradoztam különböző
indokokkal. Egy alkalommal egy lelkész mondta nekem, hogy vigyázz, mert
egyedül elveszel. Nem akartam visszaesni, nem akartam azt az életet, amit azelőtt
éltem, így 1993 februárjában ismét elmentem Dömösre egy hitmélyítő alkalomra.
Az Úr megerősített, és megszabadított a dohányzástól, ugyanis azelőtt erősen
dohányoztam. Megszabadított az Úr a magánytól is, hiszen ekkor ismerkedtem
meg a férjemmel. Szerettük volna összekapcsolni az életünket, de nem akartuk,
hogy az Úr akarata nélkül történjen meg, így kértük a mi Atyánkat, hogy segítsen
bennünket, adja tudtunkra az Ő akaratát. Olyan jeleket kaptunk az Úrtól, hogy
megbizonyosodtunk abban, hogy ezt a kapcsolatot az Isten is akarja, így
házasságot kötöttünk. Természetesen a férjem is az Úr gyermeke, ő egy évvel
hamarabb ismerte meg a kegyelmet. Azóta szeretet van a családunkban.
Szeretnénk úgy élni, hogy ne szomorítsuk meg az Isten Szentlelkét, és ezért
kérjük Jézus Krisztust, hogy Ő legyen a mi mesterünk és vezetőnk. A
gyermekeim is megismerték az Urat. Az idősebbik fiam már nős. Házasságkötésük
után elkezdett iszogatni. Igaz, olyan mélyre nem csúszott, mint én, de a felesége
nem akarta eltűrni ezt a keveset sem, és el akart válni tőle. Hiába beszéltem
neki az Úrról,
csak nevetett, de az Úr nem hagyta, hogy elvesszenek, és eszközként használt arra,
hogy jó fele tereljem őket. Utolsó mentségként mentek el Dömösre egy gyógyító
konferenciára, és mind a ketten elfogadták az Úr szabadító kegyelmét. Azóta
boldog családi életet élnek.
Befejezésül kívánom, hogy mindenki ismerje meg az
Úr szeretetét, gyógyító és szabadító kegyelmét.