HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján


2017.02.13.



Máté Bence: Oroszlán - a nemzetközi World Press Photo pályázatán


Sok vér, fájdalom és szomorúság közé, idén sikerült 10 képpel becsempésznem egy kis szépséget is a nemzetközi World Press Photo pályázat anyagába. Nem volt könnyű dolgom azzal a stílussal, amiben fotózom, tíz év próbálkozás után most először sikerült. A versenyre 125 ország 5034 fotósa nevezett, több mint 80 ezer felvétellel.

Máté Bence fotói itt láthatók!

2015.11.03.



Ötödik alkalommal nyerte el Az év természetfotósa elismerést


Máté Bence, aki Lépéselőny című képével Az év természetfotója címet is kiérdemelte, míg Az év ifjú természetfotósának idén a szabadkai Szekeres Leventét választotta a zsűri.

Immár 23. alkalommal rendezték meg a Canon – Az év természetfotósa pályázatot, az egyre népszerűbb megmérettetésre ezúttal több mint 3400 kép érkezett be Magyarországról és külföldről – közölte a keddi budapesti díjátadó előtt tartott sajtótájékoztatón a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.

Radisics Milán, a naturArt korábbi elnöke az eredményeket ismertetve közölte, hogy a Kezünkben a Föld kategória győztese Ritzel Zoltán lett, A madarak viselkedése kategóriát Mánfai Bence nyerte, Az emlősök viselkedése kategóriában pedig Máté Bence lett a legjobb. Jakab Tibort jutalmazta Az állatok viselkedése kategória első díjával a zsűri, amely az Állatok és környezetük kategória legjobbjának Palcsek István egy képét választotta. Az állatok szemtől szemben kategóriában szintén Máté Bence lett az első. (szegedma.hu)



A láthatatlan madárfotós (1.rész) - A csodatévő víz 720p


Magyar fiúé a természetfotózás Oscar-díja

Bence a Szeged melletti Pusztaszeren nőtt fel, s elég korán kiderült róla, hogy a természetben sokkal jobban érzi magát, mint az iskolapadban. Szülei számára hamar nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kis Bence természetszeretete nem csupán múló szeszély, sokkal inkább egy életre szóló szerelem kezdete. A fotózáshoz szükséges pénzt maga teremtette elő, első lessátrát egy átalakított nyúlketrecből építette, ahonnan vízicsibét és kis vöcsköt fotózott. Az első komoly sikerre sem kellett sokáig várni. 2000-ben, az Ópusztaszeren készült  ürgés fotóval Bence 14 évesen az „Év ifjú természetfotósa” lett. Ettől kezdve sorra jöttek a díjak, még néhányszor megválasztották a legjobb fiatal természetfotósnak, majd kiöregedve a kategóriából már a felnőttek között nyeri a díjakat. Természetesen a külföldi szakma is felfigyelt rá, számos rangos elismerés után tavaly minden idők legfiatalabbjaként és első magyarként őt választották az „Év természetfotósának” a BBC nemzetközi pályázatán, amit a szakma csak a természetfotózás Oscar-díjának nevez.  Hogy mi a titka? Elképesztően kreatív, mindig a tökéletességre törekszik és életcélja a fotózás – mondta róla egy kollégája. S mit gondol erről ő maga? „Én nem csupán magát a gombnyomogatást élvezem, hanem az utat is, ahogy eljutok odáig. Épp olyan fontos számomra kint lenni a terepen, megtalálni a témákat, megtanulni az állatok viselkedését, kitalálni, hogy ezt milyen perspektívából lehet legjobban lefotózni és milyen lest kell ehhez építeni. A technika és az állatok megfelelő ismeretével tudok aztán olyan képet csinálni, amit előtte talán még más nem.” Bence a világon elsőként kezdte el a speciális detektívtükrös les alkalmazását, melyen keresztül a fotós kilát az üvegen, a madarak viszont nem látnak be, nem érzik az emberi jelenlétet, így egészen közel jönnek a kamerához. Bence maga készíti leseit, és ez ugyanolyan fontos része a munkának, mint maga a fotózás.
"Hihetetlenül jó az, amikor látod a saját magad által elkészített berendezést működés közben, ez legalább olyan jó, mint magát az elkészült képet látni. A témát a természet maga alkotja, mi a lehetőséget adjuk meg az állatoknak, hogy produkálják magukat. Az én stílusom főként arról szól, hogy ideális körülményeket teremtek mind a fények, mind a perspektíva, mind a kényelem szempontjából, hogyha bármi történik előttem, azt jó eséllyel le tudjam fotózni. Nagyon hosszú előkészítő munkát igényel, míg olyan pozíciót tudok elfoglalni a természetben, például egy mocsár közepén, ami hosszú távon is kényelmes és  jó perspektívát nyújt. Fontos, hogy a Nap jó helyen keljen, jó legyen a szélirány, jó legyen a  háttér, és amikor mindezek megvannak, a természet maga alkot valami egyedit.” A speciális lesek ma már nemcsak a pusztaszeri tanya kertjében állnak, de Costa Ricában és Brazíliában is, ahol Bence természetfotós turizmussal is foglalkozik. A legutóbbi nagy siker, a levélvágó hangyákról készült árnykép, illetve korábban a sárgasávos lándzsakígyóval farkasszemet néző kolibri képe is itt készült. De Bencének nincs szüksége egzotikus tájakra ahhoz, hogy remekműveket készítsen, a szegedi pláza melletti tó a panelházak árnyékában ugyanúgy megteszi. Ráadásul az egyik legérdekesebb megfigyelését is itt tette. „A szegedi pláza-tavon törpegémeket fotóztam, beetettem a madarakat apró halakkal, és meglepetésemre nemcsak ők jöttek oda, de a halakat összeszedték a nádirigók is. Ezek a madarak alapvetően rovarevők, korábban soha nem láttam még őket halászni, de itt rendszeresen így etették a fiókákat.” Az elmúlt három évet Bence főleg munkával töltötte Costa Ricában és Brazíliában, s  bár – mint mondja – nagyon szeret építkezni, az elkövetkező néhány évet jórészt itthon szeretné tölteni, hogy újabb fotóprojekteket valósítson meg. „Ha az ember repülővel utazik, csak a ruháját és a felszerelését tudja magával vinni. Hazajőve jó érzés az, hogy mennyi mindent lehet látni a világban, de itthon, a hazai pálya előnyeit élvezve sokkal  sikeresebb tud lenni az ember, mint egy idegen környezetben, messze a segítségtől." (nlcafe.hu)

Sándor Zsuzsanna: A láthatatlan madárfotós

2014.11.01.
Fiatal magyar fiú lába előtt hever a világ * Teljes cikk itt!
Nagy Göncöl című fotójával megnyerte a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarak kategóriáját Máté Bence természetfotós.

Ezek szerint megérte 74 napot lesben állni...

Inkább lesben ülni. Ez úgy történik, hogy este 7 órakor beülök a lesbe, és reggel 6-ig ott vagyok. Egész éjszaka fotózom, folyamatosan készülnek a felvételek. A képet a madarak kreálják, az ő mozgásuk határozza meg a kompozíciót.

Ebben a kiskunsági lesben hány fotó készült a szürke gémekről, hogy a győztes felvétel Londonba kerülhessen?

Egy éjszaka alatt 300 felvétel készül. Fél percet kell számolni egy képre, ennyi idő szükséges, amíg kirajzolódik a kompozíció. Ebből a sorozatból, mivel két géppel dolgoztam, 5000 felvétel létezik. Az eredményhirdetés után olvashattuk: fotóállványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készült a kép, nem távirányítással.

Ez fontos?

Fontos, hiszen a fotókon látszik, hogy nagyon közel voltam a szürke gémekhez. Európában ez az egyik legfélénkebb madár, nehéz olyan körülményeket biztosítani, hogy ne hallja, ne lássa, hogy ott vagyok.

Egy ilyen les hogyan keletkezik?

Ezen a helyszínen 12 éve fotózom. Kinéztem a területet, ahol a madarak több éve éjszakáznak. Egyik évben, három évvel ezelőtt nem jöttek, mert ki volt száradva a tó. Akkor építettem ezt a lest és a hozzá tartozó 24 méteres víz alatti alagutat, melyen keresztül a lest úgy meg lehet megközelíteni, hogy ne riasszam el a madarakat. Ilyet építeni csak akkor lehet, amikor nincsenek ott, hogy ne befolyásoljam az élővilágot. Ez persze hosszadalmas engedélyezési eljárás eredménye. S a befektetésnek most meg is lett az eredménye... Ezekkel a madarakkal még nem végeztem. A nyertes kép egy vázlat, még nem fejeztem be ezt a munkát. Nem is akartam elküldeni, mert nem voltam kész vele. Pár évig biztosan maradok még ezen a helyszínen, de nem lehet előre megmondani, hogy mikor fogom úgy érezni, kész vagyok. Ez tavaszi téma, úgyhogy jövő májusban és júniusban visszatérek oda.

Sok ilyen kiépített helye van a világban?

Nagyjából harminc. Nem mind alagutas, de álcázva vannak, nagyon érdekes helyeken, többek között Dél- Afrikában, Costa Ricában.

Most mi következik?

Jönnek a téli időszakok. Vidrákat fogok fényképezni két hétig, utána a Dunántúlon dámszarvast, decemberben Franciaországban leszek, flamingókat fotózom, januárban és februárban pedig Magyarország téli madárvilágát.

Ehhez a munkához komoly biológusnak is kell lenni?

Valóban nem elég csak a fotózásban otthon lenni, sok mindenhez kell érteni. A madarak és az emlősök viselkedését meg kell ismerni, de ez engem nagyon érdekel. Szeretek úgy kimenni terepre, hogy tudom, mire számíthatok, ezért sok információt összegyűjtök arról a témáról, amit fotózni készülök. Napra pontosan mindent megtervezek. Ezek szerint nem csupán kirándulás az egész élete, ehhez a munkához nagyon elszántnak kell lenni. Általános iskolában vettem meg az első fényképezőgépemet, s középiskolás koromtól tudom, hogy ezt akarom csinálni. Kiköltöztem egy tanyára, hogy közel legyek azokhoz a témákhoz, amelyeket fotózni szeretnék. Valóban, kell hozzá egyfajta fanatizmus.

A nyertes képet itt tekinthetjük meg.

Máté Bence Szegeden született 1985-ben. Erdészeti szakközépiskolát végzett. 2000-ben elnyerte az év ifjú természetfotósa címet. 2010-ben az év természetfotósa lett a BBC Wildlife és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyén. Weboldala http://www.matebence.hu/

2013.11.05.
Ez lett az év természetfotója! * Teljes cikk itt!

2013-ban Máté Bence lett az Év természetfotósa - A Magyar Természettudományi Múzeumban a legjobb munkákból kiállítás is nyílt Máté Bence vehette át kedden a GDF Suez - az Év természetfotósa díjat a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb munkákból kiállítás is nyílt. Máté Bence díjnyertes fotója, a Tányérajkúak Az összesített eredmény alapján Máté Bence kapta idén az Év természetfotósa kitüntetést, míg Tányérajkúak című képe az Év természetfotója címet nyerte el. Az Év búvárfotósa díjat Tökölyi Csaba, míg a 18 év alattiak versenyében az Év ifjú természetfotósa díjat Balla Tihamér érdemelte ki - ismertette az eredményeket Radisics Milán, a pályázatot 21. alkalommal meghirdető naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke. (magyarhirlap.hu)

2012.09.28.
Magyar a világ legjobb természetfotósa

Mi visz rá valakit arra, hogy 8-10 órát várakozzon egy természetfotóra? Hogyan kerül valaki Costa Ricába, ahol hangyákról készült fotója végül a világ legjobb természetfotósává tette? Máté Bence alig tíz év alatt forradalmasította a természetfotózás legnehezebb ágát, a madárleses fényképezést. A 27 éves fiatalember 2010-ben - magyarként először - lett az év természetfotósa. A pusztaszeri pedagóguscsaládból származó fotós 10 éves korától saját magának finanszírozta hobbiját, ami végül a hivatásává vált. Hogyan fotóz darvakat csillagos éjszakán, ezer méterről a Hortobágyon?

2011.10.20.
Máté Bence kollekciója kapta a természetfotózás Oscar-díját 2011-ben is!

Pusztaszeren élő Máté Bence a negyedik alkalommal kapta meg a legjobb kollekcióért járó díjat a pusztaszeri Máté Bence a Wildlife Photographer of the Year 2011 versenyen. Az elismerést tegnap vette át Londonban, a Természettörténeti Múzeumban szervezett gálaesten. Új rekordot állított fel Máté Bence a természetfotózás Oscar-díjaként emlegetett Wildlife Photographer of the Year történetében: negyedik alkalommal ítélték fotóit a legjobbnak. Szerda este a londoni Természettörténeti Múzeumban rendezett gálán adták át a pusztaszeri fiatalembernek a legjobb kollekcióért járó díjat. A rekordot kilenc éve egy francia fotós, Vincent Munier tartotta, akit összesen három alkalommal jutalmaztak. Forrás www.delmagyar.hu


Máté Bence: Kócsagok

Egy fiatal, magyar természetfotós, Máté Bence kapta 2010-ben a Veiola Environnement Wildlife Photographer of the Year fődíját, melyet a természetfotózás Oscar-díjának is neveznek.

A BBC Wildlife Magazin és a Londoni Természettudományi Múzeum szervezésében megrendezett pályázat szerda esti díjátadóján nagy sikert ünnepelhetett a hazai természetfotózás: Máté Bence lett az első magyar, aki büszkélkedhet a Wildlife Photographer of the Year (Az Év Természetfotósa) díjjal.
A pályázatra idén több mint 31 000 nevezés érkezett, összesen 81 országból. A 10 főből álló szakmai zsűri 12 kategóriában választotta ki a legjobb felvételeket, közöttük a legjobb 18-26 év közötti fotósnak járó Eric Hosking díjat, amelyet Máté Bencének ítéltek oda a legjobb kollekcióért. A fődíj, Az Év Természetfotósa nyertese a 12 kategória győztesei közül kerül ki, s a zsűri választása Máté Bence Árnyjáték című felvételére esett.



Máté Bence: Ludak

MÁTÉ BENCE, Az Év Természetfotósa képei

"Amikor 2009-ben először hangyákat fényképeztem, reggeltől estig aktívak voltak. Később szerettem volna folytatni a fotózást, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az ismert hangyafészkek közelében egyetlen dolgozó sem mozog. Feltűnt azonban, hogy a járataik tiszták, annak ellenére, hogy a fák folyamatosan hullatják leveleiket. Nem maradt más ötletem, mint éjszaka felkeresni őket. Nagy meglepetésemre a hangyák aktívabbak voltak, mint bármikor azelőtt: Tömött sorokban szállították a leveleket. Végigkövettem a nyomvonalukat, végül minden út egy fa törzsénél folytatódott, felfelé a koronába. A hangyákat vakufénnyel, háromméteres távolságból világítottam meg, hogy sziluettjük kellően kontrasztos maradjon" - nyilatkozik Máté Bence a díjnyertes képről.
Máté Bence 2002-ben ugyanezen a pályázaton már elnyerte Az Év Ifjú Természetfotósa díjat, és az Eric Hosking díjat 2005 és 2007 után már harmadszor kapta meg, itthon pedig több alkalommal megnyerte az Év természetfotósa pályázatot. Felvételei láthatóak lesznek a november 2-án nyíló GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2010 pályázaton is, de ennek az eredményei még nem publikusak - mondta Radisics Milán, a naturArt - Magyar Természetfotós Szövetség elnöke.

A nemzetközi versenyen egy másik - Norvégiában élő - magyar fotós is szép eredményt ért el: Haarberg Orsolya pézsmatulkokat ábrázoló képét az Állatok a környezetükben című kategóriában díjazták, így ez a kép is látható a Londoni Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. Haarberget 2009-ben hazánkban az Év természetfotósának választották. (A tavalyi díjátadó után vele készült interjúnkat itt olvashatja: Lavinák és kőszáli kecskék között)/www.origo.hu/

2010. novemberében Máté Bence győztese lett a
GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2010 fotópályázatának,
amit Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban adtak át.

I. kategória: Kezünkben a Föld; 1. Máté Bence: Szárnyaskrém libamájjal
A madarak viselkedése: 1. Máté Bence: Bagolycsalád;
1. Máté Bence: Dísztollak

Az állatok viselkedése: 1. Máté Bence: Függő játszma;
1. Máté Bence: A vízen járás csodája; 2. Máté Bence: Benetton-hangyák;

Az állatok szemtől szemben: 1. Máté Bence: Pelikánportré

Növények és gombák: 3. Máté Bence: Gombák

Napnyugtától napkeltéig: 1. Máté Bence: Az utolsó csillag

A természet energiái: 1. Máté Bence: Bozóttűz

Különdíjak: Humoros felvétel 1. díj Máté Bence: Szárnyaskrém libamájjal

Az Év Természetfotósa 2010-ben Máté Bence
Az Év Természetfotója 2010-ben Máté Bence: Árnyjáték

/Forrás: www.fotoklikk.hu/




PUSZTASZER HÍRESSÉGE, Máté Bence: Fotógalériája


1985-ben Szegeden született. Pusztaszeren, az általános iskolában mélyítette el a természet iránti szeretetét. A madarász szakkörök élményeinek megörökítése indította el a természetfotózás útján. Erdészeti szakközépiskolát végzett Szegeden. Öt alkalommal nyerte el a Magyar Ternészetfotósok Szövetségének (naturArt) Az év ifjú természetfotósa díját 2000-2004 között,

2002-ben a BBC "Év ifjú természetfotósa 2002"
címét nyerte el világszinten is.
2005-ben szintén a BBC pályázatán
Eric Hosking díjat nyert; Legjobb 26 év alatti fotós.
2001 óta folyamatosan szerepel a BBC által kiadott, az év legjobb természetfotóit bemutató albumaiban.

2005-ben "Az év legjobb madárfotósa" világdíjat is elnyerte.
2006-ban a naturArt, 21 évesen Az év természetfotósa címmel tüntette ki.

A naturArt-nak és a Magyar Fotóművészek Szövetségének legfiatalabb tagja.

Máté Bence természet bemutatót szervez Pusztaszeren és környékén.

OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK



KI TANÍTOTTA A MADARAT? ISTEN CSODÁI AZ ÁLLATVILÁGBAN




A bizonyítékok ott vannak a Teremtőre a természetben




Dr. Werner Gitt: Amit Darwin még nem tudhatott
Az élet eredete az információ szemszögéből előadás




ÉLETRAJZOK, OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK

Makai Rozália: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN
VAN KIÚT! OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!





22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel

Vissza!
Vissza a menüre!