Amikor gyermekeink kicsik voltak, akkor mindig előre felkészítettük őket az olyan
kellemes vagy kellemetlen élményekre, amelyek esetleg félelmet, vagy izgalmat
okozhattak volna számukra. Ezáltal igyekeztünk megóvni őket a nagyobb
megrázkódtatásoktól és felesleges aggodalmaktól. Például, amikor a Budapestről
nagymamájuk eljött hozzánk, akkor ezt a nagy eseményt nem szántuk meglepetésnek,
hanem inkább előre megbeszéltük velük. Sőt velük együtt imádkoztunk útjáért. Aztán,
amikor egy műtét előtt álltam, azt is előre közöltük velük. Ezért, amikor bementem a
kórházba már nem izgultak. Sőt Enikő addigra már el is készített egy tervet, amelyben
leírta, hogy távollétemben ki mit fog csinálni helyettem otthon, hogy minden rendben
menjen.
Az Úr Jézus is így tett tanítványaival. Előre felkészítette őket a bekövetkező eseményekre.
Többször megemlítette nekik, hogy el fogják árulni, meg fogják kínozni, s
keresztre fogják feszíteni. De azt is hozzáfűzte, hogy harmadnapra azonban fel fog
támadni. Vagyis a jövőbeli borzalmas esemény híre mellé reményt adó üzenetet is
csatolt, hogy ne essenek kétségbe a hír, vagy az esemény hallatára, vagy
bekövetkezésekor. Többek között a Máté 16:21-ben olvassuk: "Ettől fogva kezdte el
Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell
szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel
kell támadnia." Azonkívül még keresztre feszítése előtt azt is elárulta nekik, hogy bár
Ő vissza fog menni az Atyához, de nem hagyja őket árván. Mert helyébe lejön a Szent
Szellem, aki egyszerre az egész világon, sőt Isten minden gyermekében lakhat és
működhet. Vagyis, hogy számukra ez még jobb lesz, mintha Ő maradna itt, mert Ő
egyszerre csak egy helyen tud lenni, mivel hozzánk hasonló testben élt. Továbbá még
keresztre feszítése előtt azt is közölte velük, hogy annak ellenére, hogy visszamegy a
Mennybe, vissza is fog jönni az övéiért, amikor így szólt: "Egy kis idő még, és nem
láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem." S ezzel visszajöveteléig
szóló vigasszal és erőforrással látta el őket, s mindazokat, akik azóta is az övéi
lettek, mert biztathatja őket, illetve minket a tudat, hogy Jézus visszajövetelével örökös
béke, és boldogság elé néznek, vagy nézünk. S mondhatom, engem már sokszor
megvigasztalt, erősített, és bátorított a tudat, hogy bármely percben a Megváltó
visszajöhet! Téged nem?
Jézus tanítványai és követői azonban nem értették meg, vagy nem fogták fel, vagy nem
hitték el az ő szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról szóló igéretét. Ezért kereszthalála
után békés, reménytelt várakozás helyett, bezárkóztak és síránkoztak. A János 20:11-18-ban olvassuk:
"Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a
sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik
fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá:
"Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte
nekik:
"Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Amikor ezt mondta,
hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt
hozzá: "Asszony miért sírsz? Kit keresel?"
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így
szólt hozzá:
"Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom."
Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
"Rabboni!" - ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki:
"Ne érints engem, mert még nem mentem
fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én
Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez."
Elment a magdalai
Mária, és hírül adta a tanítványoknak:
"Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki.
Vagyis, amikor a tanítványok bezárkóztak, s amikor Mária meglátta az üres sírt, egyikük
sem gondolt arra, vagy mondta, hogy igérete szerint bizonyára feltámadt az Úr, azért
nincs ott! Helyébe keseregtek még akkor is, amikor már örülhettek volna! S amikor
mi sem vesszük komolyan igéretét, akkor mi is örömtelt, és békességes várakozás helyett rettegünk
és panaszkodunk, holott bízhatnánk, mert nekünk is szólt üzenete: Csak
"...egy kis idő, és megláttok engem." Pedig ez a hit és tudat nagy vigaszt és erőt
adhat!
Tapasztalatból tudom. Hisz még alig egy hónapja, hogy férjem az Úrhoz ment. Nyílt
sebem van. Ennek ellenére, amikor szándékosan arra koncentrálok, hogy még "egy kis
idő" és Jézus visszajön értem, s akkor lesz viszontlátásunk, örök fájdalom és
problémamentességünk, s boldogságunk Jézussal odaát, akkor megnyugszom, sőt
boldogan éneklem:
Te fáradt szív, ott vár reád, küzdés után a pihenés;
Nyugalom édes odaát ott, hol nincs többé szenvedés.
Azért csendben várj, és légy nyugodt!
Azért csendben várj, és légy nyugodt!
Azért, azért várj csendben, s légy nyugodt!
Ha roskadol terhed alatt mit az élet reád rakott;
Ne feledd el, mit mond Urad! Várj csak Őrá, és légy nyugodt!
Utad kemény, lábad sebes, kereszted megsúlyosbodott.
Nézz fel, ott vár reád a Menny, azért várj csendben, s légy nyugodt!
Légy csendben, hisz múlik az éj! Ím virrad már dicső napod.
A távolból látod a fényt. Várj csendben hát, és légy nyugodt!
/Az Amerikai Angol-Magyar Énekeskönyv 232.-ik számú éneke./

Mielőtt az Úr Jézust keresztre feszítették, és mielőtt visszament a Mennybe, megmondta
az övéinek, hogy mindkét fájdalmas esemény kibeszélhetetlen boldogsággal fog végződni.
Vagyis előre ellátta őket egy csodás vigasz és erőforrással. Ennélfogva a legijesztőbb
körülmények között is nyugodtak és bátrak maradhattak volna. Halálakor nem kellett
volna bezárkózniuk és siránkozniuk, s Mennybemenetele óta nem kellenne
kétségbeesniük, vagy esnünk, mert tudhatják és tudhatjuk, hogy visszajön értünk, s akkor
minden szenvedésnek vége, s örökre vele leszünk a Mennyben. De vajon igénybe
vesszük ezt a vigasz és erőforrást?
Ha az Úr Jézus Krisztust már a szívedbe hívtad, akkor ez a vigasz és erőforrás a Tied is.
Vedd igénybe hát! Ha még nem, akkor hívd szívedbe bűnbocsánatáért esedezve most.
S azonnal a tied is lesz igérete, s egész életedben erősíthet!