A múlt hónapban valami furcsa dolog történt velem. Egyik napról a másikra mindkét
kezem középső újja annyira megfájdult, hogy alig tudtam megmozdítani, vagy behajlítani
bármelyiket. S ha sikerült behajlítani az egyiket, vagy a másikat, akkor az meg annyira
megmerevedett, hogy néhány percig ki sem egyenesedett. Erőltetni meg nem lehetett.
Ekkor fedeztem fel, hogy két pici testrészemnek, illetve újjamnak, milyen nagy hatása
van az egész testemre, illetve a közérzetemre, mindennapi teendőimre, teljesítő
képességemre, s a kinézetemre! Ugyanis a fájdalom annyira nyügössé tett, hogy több
feladatot elhanyagoltam, vagy másra bíztam miatta. Amit meg el tudtam végezni, az
nehezebben és lassabban ment. Például nehezebben tudtam emelni. Képtelen voltam
gyúrni. Nehezemre esett a gépelés, a táblára írás, a hallgatók kivonatainak kezelése, a
főzés, a takarítás, a fésülködés, a mosakodás, stb. Ráadásul kezeim annyira eltorzultak,
hogy a nyomorékság benyomását keltették. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy végülis
a viszonylag "kis" testrészeim milyen nagy gondot okoztak!
Aztán elmentem egy olyan ortopéd orvoshoz, aki kizárólag a kezek gyógyításával
foglalkozik. Azonnal megállapította, hogy a probléma gyógyítható. "De két lehetőség
van." – mondta. "Az egyik az, hogy mindkét tenyerébe adok egy injekciót s az néhány
héten belül esetleg helyreállítja ujjait. A másik meg az, hogy egy kis műtétet végzek
mindkét tenyerén s azáltal gyógyítom meg ujjait." Mindkét megoldás szörnyen
fájdalmasnak hangzott, de nyomorult állapotomban bármit elvállaltam volna; csakhogy
megszünjön a bajom. Aztán kis gondolkodás után megkértem az orvost, hogy előbb
probálkozzon meg az injekciókkal s csak ha azok nem segítenek, akkor folyamodjunk a
műtéthez. Erre minden érzéstelenítés nélkül beinjekciózta mindkét kezemet. Én meg
hangosan felszisszenve a fájdalomtól magamban azért imádkoztam, hogy az Úr
gyógyítson meg általuk; hogy ne legyen szükségem műtétre. Aztán három hét múlva már
majdnem teljesen helyreálltak az ujjaim. De azért továbbra is kértem az Urat, hogy
gyógyítson meg "engem" teljesen. Végül újabb három hét múlva visszamentem az
orvoshoz; s akkor tudtam meg, hogy a műtétre nincs szükségem.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten megváltott gyermekei hivatalosan Krisztus Testének,
illetve Gyülekezetének tagjai csakúgy, mint az én ujjaim és többi alkatrészeim tagjai
az egész testemnek. S lehetünk kis vagy nagy képzettségű egyének, meg kis vagy nagy
tehetséggel és hivatással rendelkezők; az Ő Teste, illetve a Gyülekezete számára
mindegyikünk egyformán fontos és hasznos; csakúgy, mint az én számomra is
mindenegyes alkatrészem egyformán lényeges. Sőt, ha egyikünk szenved, akkor
mindannyian együtt szenvedünk vele; ahogy az én egész testem is szenvedett, amikor
csupán két ujjam fájt. S ha egyikünk bűnbe esik; akkor mindannyiunk szíve belesajdul, s
az egész Gyülekezet hírneve kárt szenved. S ha Isten netán félreállítja az illetőt bűne
miatt; az is mindannyiunkat érint. Ha pedig az ilyen tag helyreáll, akkor meg
mindannyian örülünk. Pál apostol a Róma 12-ben és 1 Korinthus 12-ben így ír erről:
"Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata,
úgy sokan egy Test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai...
Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan
vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is... Ha ezt mondaná a láb: "Mivel nem
vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon azért nem a test része-e? ... Nem mondhatja
a szem a kéznek: nincs rád szükségem", vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!"
Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek... Ha szenved az
egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele
együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus Teste vagytok, és egyenként annak tagjai."
Ezek alapján több kérdés merülhet fel bennünk. Először is kérdezzük meg önmagunktól:
Behívtam már az Úr Jézust az ő Isten-i mivoltába vetett hittel a szívembe, hogy Isten
gyermekévé és Krisztus Testének tagjává váljak? Ha még nem, akkor tegyük meg most
imában mondván: "Kedves Úr Jézus! Hiszem, hogy Isten Fia és Isten vagy. Kérlek jöjj
szívembe, és bocsásd meg minden bűnömet. Köszönöm, hogy megbocsájtottál, szívembe
költöztél, Isten gyermekévé és Krisztus Testének tagjává tettél, sőt egy mennyei hellyel
is megajándékoztál engem most. Segíts annyira beilleszkednem a Te Testedbe, hogy
szívvel-lélekkel szolgáljalak. Ámen."
Aztán, akinek Jézus már a szívében él, akár azért, mert már régen behívta, vagy mert most
az tegye fel a következő kérdéseket is magának: Tudatában vagyok annak, hogy
Krisztus gyülekezetének egyenrangú tagja vagyok? Ennélfogva, szívből szeretem is
testvéreimet; azaz a gyengéket úgy, mint az erőseket, az ügyeseket úgy, mint az
ügyetleneket, az iskolázottakat, úgy, mint az iskolázatlanokat, a fejletteket úgy, mint a
bukdácsolókat, s a barátságosokat úgy, mint a barátságtalanokat, stb? Valóban együtt
szenvedek minden egyes szenvedővel? Gyötrődöm minden egyes testvérem lankadása
vagy bukása felett? Esedezek értük? Meg velük örülök, ha áldásban és örömben
részesülnek? Jézus azt tanácsolta az övéinek, hogy úgy "szeressétek egymást: ahogy én
szerettelek titeket... Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim
vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13:34) Vagyis akkor fogja észrevenni az elveszett
világ, hogy Krisztusé az életünk, ha mint az ő testének tagjai szeretetben, békességben,
és egységben élünk. Azaz nem bántjuk egymást, nem használjuk ki egymást, nem
pletykálunk egymásra, nem veszekszünk egymással, vagy támadjuk egymást, s a világért
sem okozunk szakadásokat. Helyébe gyengédek vagyunk egymáshoz. Nézeteltéréseinket
nyugodtan kitárgyaljuk és megoldjuk. Törődünk egymással. Szenvedünk vagy örülünk
egymással. S hordozzuk egymás terhét. Ami aztán annyira fel fog tünni a kivűlállóknak,
hogy azt fogják mondani rólunk, hogy "ezek az emberek annyira szeretik és támogatják
egymást, mintha csak egy nagy szerető család tagjai lennének. Azaz, mintha Krisztus
nagy családjába tartoznának." S esetleg meg is kívánják Urunk követését. Azaz
ilyen életvitellel, attól függetlenül, hogy gyülekezetünk milyen pici tagjának érezzük
magunkat, örök életre szóló, nagy hatást gyakorolhatunk elveszett
embertársainkra. Megmentésük eszközéivé válhatunk!