Majd később a reiki, ami kézrátétes gyógyítás utánzása volt az ördög részéről. Hát nem a Szent Szellem kenete,
meg Isten áldása áradt ezeken keresztül sem. Ezek arra voltak jók, hogy visszatérő rémálmok gyötörjenek engem. Öcsémet, aki
még gyerek volt, anyukánk tudatlanságból őt is elvitte oda, ahol látta a démonokat, és egy idő után a félelem áldozata lett.
Már kicsi koromban Isten valóságos módon belépett az életembe.
Lázgörcseim voltak, és az orvosok azt mondták, ha csoda történik és megmaradok, akkor epilepsziás leszek. Egyik ilyen lázgörcsös esemény alatt nagynéném elbeszélése szerint a nyelvem hátrafordult, és ha ő nem cselekedett volna higgadt ésszel, már nem lehetnék az én Istenem hasznára itt a Földön.
Előfordult, hogy anyukám a katolikus udvarhelyi "Barátok" templomába szaladt be velem, pénz dobott a perselybe, és a szobrokhoz letérdelt imádkozni. Én kezdtem folyamatosan Jézushoz imádkozni. Négy éves voltam akkor. Egyszer nagyon könyörgőre fogtam a dolgot, és hangosan sírni kezdtem, és kértem Jézust, hogy többet ne legyek beteg. Mindenki sírt körülöttem.
A lényeg, hogy annak az Istennek is megesett rajtam a szíve, Aki még mielőtt megszülettem volna elküldte értem is az Ő egyszülött
Fiát, aki elhordozta minden földi nyomorúságunkat, ezek között a betegségeket is. Többet nem lettem lázgörcsös, viszont hosszú
ideig havi rendszerességgel szédülés és hányinger jelentkezett, ami egy napig tartott. Már nagyon szenvedtem emiatt, sokszor
imádkoztam, hogy inkább haljak meg, de végül minden rendbejött. Elmaradt az orvosok által beígért epilepszia. Isten tökéletes
gyógyulást hozott az életembe. Utána is kommunikált velem, hiszen mikor énekeket találtam ki Neki, olyan jó légköre vett körül,
hogy valósággal Istenfüggővé váltam. mindig sírtam. Ő ma sem változott meg.
Tini koromban néha kezembe került a Biblia, és kerestem az Ige fényében azt a Gyülekezetet, amit Isten az Ő Testének nevez. Kiskoromban voltam az unitárius templomban, majd a református templomban, végül az akkori baptistáknál. De feltettem a kérdést: "Hol van az a Gyülekezet, amiről a Te Igéd beszél? Mutasd meg nekem!" És megmutatta! Úgy hozta össze a dolgokat, hogy egy kedves lány elhívott a barátaival kosarazni. Legjobb barátnőm lett.
Nagyon jól éreztem magam abban a társaságban. Éreztem, hogy ezekben a személyekben van valami, amire vágyok. Mikor egyik alkalommal nem jöttek, és én vártam, a kapus bácsitól tudtam meg, hogy keresztények. Rámförmedt: "Nem tudod, kikkel kosarazol?" Én meg rávágtam: "Nem és nem is érdekel!"
Mikor beszéltem a felekezeti testvéreknek erről a gyülekezetről, nagyon rám ijesztettek. Emlékszem, valósággal meg voltam ijedve.
Nagyon zaklatott lettem. Mentem az úton, és egyszerre nagy békesség lett úrrá rajtam, majd mondta egy szelíd hang: "TE CSAK MENJ ODA!"
Emlékszem, mikor először beléptem abba a terembe, ahol voltak, éreztem, hogy hazaérkeztem. Amit érdekesnek tartottam, hogy egyedül itt nem hallottam az "átállni" szót. Krisztus nem volt semmilyen vallású. Isten egy ÉLŐ ISTEN. Egy olyan csodálatos személy, akinek a barátságát a legnagyobb veszteség kihagyni. Ő nem olyan, mint amilyennek mi emberek gondoljuk.
Végül én megtaláltam azt a gyülekezetet, amiről Isten Igéje beszélt nekem. A gyülekezet egy hatalmas segítség és ajándék azoknak,
akik az Ő népévé akarnak lenni, és beépülnek Krisztus Testébe. Sajnos az elszigetelődött keresztények könnyű prédává válnak az ördög
számára. Az Ige nem elszigetelt kereszténységről ír. Bízzunk Benne, aki eddig elvezetett, Ő valósággal újjászül bennünket!
Az Atya gyermekévé fogadott. Jézus Krisztussal folyamatosan megbeszélem a dolgaimat, dicsérem és segítségül hívom minden nap. Ma már azon dolgozom, hogy éljek többé nem én, hanem éljen bennem a Krisztus.
Örömömre szolgál és megtiszteltetés, hogy rajtam keresztül is felismerhetik az emberek, hogy Jézus Krisztus, az élő Isten Fia!
(Forrás: Győzelem szava 15. száma, Marosvásárhely)
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
(János 3:16)

"Ne félj, mert én veled vagyok,
ne csüggedj, mert én vagyok Istened!
Megerősítlek, meg is segítlek,
sőt győzelmes jobbommal támogatlak."
(Ézsaiás 41:10)
Dicsőség és hála az Úrnak, aki így szeret bennünket!
"Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!
Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük Őt!" (Jel. 19:6-7)
"Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen." (Jel. 22:21)
VAN KIÚT!
"JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT:
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet..."
(BIBLIA Jn 14:6)

Ajánlott olvasmányok:
Viki szabadulása a reikiből
R. Josuran: A spiritizmus fertőjében
Ch. Gratenau: Rudolf Steinertől Jézus Krisztusig
dr. Erdélyi Judit: Ajtónyitás vajon kinek?
Vigyázz! Okkultizmus!
A könyvek kaphatók az
Evangéliumi Kiadó és Iratmissziónál.
http://www.evangeliumikiado.hu
Démonok tulajdonságai a Biblia alapján
Mit mond a Biblia a jóslás, a szellemidézés
és a varázslás témakörében?
Süveges Imre előadásának 1. része
Szellemi eredetű, pszichoszomatikus
betegségekről és az ufókról
Süveges Imre előadásának 2. része
Az agykontroll tanfolyam hatása
Bűnbánat nélkül nincs ébredés
Új feladatok, a Sátán új kihívásai
Szenvedélybetegség

Fantázia- és szerepjátékok; Harry Potter; Lelki immunológia
M. Basilea Schlink: NEW AGE - a Biblia szemszögéből -
Paul F. Kiene: VIGYÁZZ! OKKULTIZMUS!
Harry Potter és a mágia!
Az okkultizmus veszélyei
Jézus Krisztus él, és vár Téged is.

Szeretnéd életed vezetését átadni Jézus Krisztusnak?
Akár most itt is megteheted.

ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK

Makai Rozália: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN
VAN KIÚT!
OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK

Mátrainé F. Irma írásai Gazdag István tanításai
Zimányi József prédikációi
Szerkesztette: Makai Rozália
http://www.vargamakai.com
Ide írhatsz!
22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel
Vissza!
Vissza a menüre!