HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő weblapja


Gulácsy Lajos ny. ref. püspök tanúságtétele Budapesten
2013. november 8. Országház, Felsőházi terem

Megemlékezés a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatairól az elhurcoltatás 69. évfordulóján. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok nyomában érkező belügyi egységek a magyarok és németek által lakott kárpátaljai településekről minden 18 és 50 év közötti férfit összeszedtek. Becslések szerint mintegy 30-40 ezer embert tartóztattak le, és zártak munkatáborokba. Nagyon sokan nem is jutottak el a gulágokra, már a szolyvai gyűjtőtáborban sokan életüket vesztették az embertelen fogva tartási körülmények miatt. Szinte nincs is olyan magyar család Kárpátalján, akinek egy - két férfi tagja ne veszett volna oda. Az elhurcolt férfiaknak körülbelül mindössze mintegy 1/3-a tért vissza szülőföldjére. 1944 ősze ily módon vált kárpátaljai magyar holokauszttá.



Gulácsy Lajos (1925 - 2016) ny. ref. püspök
1944 végén a Kárpátalját megszálló Vörös Hadsereg

összegyűjtötte és deportálta, majd éveken át kényszermunkatáborokban dolgoztatta a magyar és német nemzetiségű, 18 és 50 év közötti civil férfiakat. Az embertelen körülmények közül sokan soha nem tértek vissza családjukhoz. A "málenkij robot" néven elhíresült tragédia hetvenedik évfordulójára állítottak össze a beregszászi főiskola történészei egy magyar-angol nyelvű kiállítást, mely a magyar Néppárti Képviselőcsoport jóvoltából tavaly a brüsszeli Európai Parlamentben volt látható, idén februárban pedig a Magyarság Házában /volt/ látogatható.
"Ez a kiállítás nem csak az 1944-es málenkij robotról, hanem az Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros csonka megyéinek huszadik századi történelméről szól" - mondta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője. Mindenkit emlékeztetett a vicces anekdota mögött meghúzódó szomorú valóságra, hogy a kárpátaljai magyarok az elmúlt száz évben több országváltást is megéltek, noha ki sem mozdultak falujukból. A határok változása miatt a lakosság újra és újra elveszítette megtakarításait, idegen nyelvi közegbe került s másodrendű állampolgár lett.

Mennyei erőforrás Kárpátalján

 "Azért ez a kilencven esztendő sok mindenről beszél. Nem csak a fájdalomról és a szenvedésről tudok mesélni, hanem az örömről és a szépről is. Kárpátalján a sok tragédia mellett Isten áldása is volt, s van ma is, mert az emberek szerényen élnek, de keresik Isten országát" - mondta Gulácsy Lajos. A nyugalmazott kárpátaljai püspök Debrecenbe szökött a deportálások elől, majd hazatérve Kárpátaljára megtért, s maga is az ébredés egyik eszköze lett. Lelkipásztori munkáját a hatóságok rossz szemmel nézték, s perbe fogták, hét évet töltött Kazahsztánban. A láger számára nem csak szenvedés volt, hanem mint mondta, "Isten nevelőiskolája".
"Hazugság volt az újjáépítés, valójában el akarták pusztítani az embereket. Az ördög munkája volt ez, de Isten valami különös kegyelemmel mégis megáldotta Kárpátalját. Abban a nagy fájdalomban az emberek nem káromkodtak, hanem imádkoztak. A nehéz időket tudták nem büntetésnek, hanem formálódásnak felfogni. Ez volt az ő erőforrásuk." A nyugalmazott püspök arról is beszélt, hogy nem könnyű az élet Kárpátalján ma sem: az ország keleti felében egymás ellen fordultak, akik eddig testvérként éltek együtt. Ebben a feszült helyzetben a szerénység és békesség fontosságát hangsúlyozta. (Az ukrajnai fegyveres konfliktusról és ezzel összefüggésben a kárpátaljai helyzetről korábban már beszámoltunk.)



A felszólalók közül többen is köszöntötték a kerek születésnapját nemrég betöltő Gulácsy Lajost. "Csak papíron vagyok kilencven éves, valójában nem érzem magam annyinak, mert van reményem." A nyugalmazott püspök még ma is aktívan szolgál, például a beregszászi öregek otthonában. "Lehet boldog öregkort megérni - vallja -, de nem elég csak hinni, hogy Jézus vár minket, s nekünk készíti Isten országát, hanem készülni is kell erre." A nyugalmazott püspök elmondása szerint azért vállalkozott erre a budapesti útra, hogy elmondja hallgatóságának: velünk az Isten, s hogy bátorítson mindenkit, ne féljünk a holnaptól, tegyünk meg mindent a magunk helyén az Isten országáért.

Elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke

Életének 92. évében vasárnap /2016.11.06./ elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke. Gulácsy Lajos 1925. január 8-án született az egykori Ugocsa megyei Tivadarfalván. A középiskola elvégzése után Budapesten, a Mátyásföldi Repülőgépgyárban helyezkedett el műszaki tisztviselőként. A második világháború után visszatért szülőföldjére, de a kárpátaljai magyar férfilakosság szovjet hatóságok általi deportálásáról értesülve Debrecenbe távozott, ahol a vagongyárban vállalt munkát.
Néhány hónap múlva hazatért, és beiratkozott a debreceni teológiára, ám a határ lezárása miatt tanulmányait már nem kezdhette meg. Kárpátalján református lelkészek mellett igyekezett elsajátítani a teológiai ismereteket. A református egyházban végzett tevékenysége miatt azonban a szovjet hatóságok 1949-ben letartóztatták és 10 évre ítélték.
Hét év kazahsztáni raboskodás után 1956-ban szabadult és tért vissza Kárpátaljára. A szovjet hatóságok csak a helsinki záróokmány aláírása után, 1978-ban engedélyezték számára, hogy letehesse teológiai vizsgáit, és a következő évben elkezdhesse lelkészi szolgálatát. 1987-től püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténeti előadója, valamint Bereg megye esperese. 1991-től egyházkerületi főjegyző volt, 1994-ben püspökké választották, mely tisztséget 1998-ig töltötte be.
A Szovjetunió megszűnése után meghatározó szerepe volt a nagyberegi, nagydobronyi és péterfalvai református líceumok, valamint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola létrehozásában. Püspöksége idején létesült a Diakóniai Központ, két gyermekotthon és öt cigánytemplom. Közreműködésével jött létre a református idősotthon, amelyben élete végéig lelkészi szolgálatot végzett. A kárpátaljai magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2012-ben Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki, 2012-ben Munkács város díszpolgári címet adományozott számára. (MTI/ma.hu)



Egy korszak ért véget Gulácsy Lajos püspök úr elköltözésével

a Kárpátaljai Református Egyházban. Ő volt az utolsó túlélő a Keleti Baráti Kör fogságban is szabad hitvalló református lelkészei közül. Élete, szolgálata legyen példa minden lelkipásztor számára. Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, hogy ne csak higgyetek őbenne, hanem szenvedjetek is érette. Isten áldja haló porában is a püspök urat, nyerje meg Urától az Élet Koronáját. /Horkay László püspök/

A mélységből a magasba - Egy önéletrajz: Gulácsy Lajos
Kárpátaljai Református Egyház Sajtóosztálya Munkács 2005
Ajánlás

Sok ideig vajúdott e könyv megírása, de hallva a múlt sok embertelen eseményeiről, arra az elhatározásra jutottam, hogy papírra vetem, amiket átéltem és megtapasztaltam. Azt szeretném, hogy az ateista rendszernek a XX. század embere ellen elkövetett sok aljas tette ne maradjon ismeretlen a jövő nemzedék előtt. Ezeket a bűnöket az állítólagos felvilágosultak követték el. Nekem még az is megadatott, hogy ebben a gonosz időben olyanról is beszámolhatok, mint megtapasztalásról, hogy a gonoszság uralmának látszata ellenére van e világnak igazi Ura és van értelme a küzdésnek, Istenre figyelésnek és Istenhez igazodásnak. "Ember küzdj és bízva bízzál!" Különösen az utolsó tíz év, egyházat és hitéletet megújító időszaka, bizonysága Kárpátalján annak, hogy velünk van az Isten, és ahogy Pál apostol mondja: "A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor. 15,58/b) Így kívánom útjára bocsátani ezeket a sorokat, mint a történelem egy részét. Kívánom, hogy elolvasása indítsa az olvasót bizalomra, reménységre, kitartásra és buzgólkodásra a szép, nemes emberhez méltó és Istent dicsőítő életre, valamint a boldog jövendő várására. Munkács, 2000. február 10. Gulácsy Lajos

I. Életrajz

Születtem 1925. január 8-án Tivadarfalván, Ugocsa megyében, vasutas családban, mint hetedik gyermek. Később az öcsémmel nyolcan lettünk, négy fiú és négy lány. A történelem kerekének fordultával édesapámnál a vasutasságot felváltotta a gazdálkodás. Mint gyermekek sokat dolgoztunk. Mindenkinek ki kellett vennie a részét a munkából, így tanultam meg már korán a felelősségvállalást és a kitartó munkát.
Mint nagy család szerényen, de megelégedve éltünk. Soha nem hallottam szüleimtől zúgolódást, elégedetlenkedést. Tőlük tanultam meg, hogy: "Mindenekben megelégedettek legyetek." A középiskola elvégzése után Budapestre kerültem, mint műszaki tisztviselő a Mátyásföldi Repülőgyárba. Tele voltam fiatalos lendülettel, sok szép tervvel, úgy láttam, tárva van előttem az élet kapuja. Egy év alatt kétszer kaptam fizetésemelést, úgy véltem, hogy szép álmaim valóra válnak. De jött a háború, és annak végeztével úgy láttam, minden elveszett.
A boldogságból a másik végletbe estem. Nem láttam jövőt magam előtt. Sokszor eszembe jutott egykori iskolaigazgatóm mondása: tanuljatok, hiszen ti szakemberek lesztek, és bárhogy fordul a világ, jövőtök van. Sajnos azonban nem így lett. Senkire sem volt szükség, csak robotosra. Ilyen munkahelyem aztán volt három is. Végül sok veszedelem közt való vándorlás után hazakerültem szülőföldemre. Azt reméltem, itt megnyugodhatok, de más volt a valóság.
Itt Kárpátalján a háború befejezésekor minden magyar és német férfit elvittek 18-50 évesig, úgymond három napos munkára (málenykij robot), ezeknek a legnagyobb része soha nem jött haza, vagy csak évek múlva. Meghallván ezeket, visszafordultam itthonról, és Debrecenbe mentem. A nyár közepéig ott dolgoztam a vagongyárban kétségbeesve és reménytelenül. Fiatalon feladtam a reményt. Így jöttem ismét haza.
Kárpátalján a nagy gyászban, a nehéz körülmények között megindult az ébredési mozgalom, melynek vezetője Simon Zsigmond lelkipásztor volt. Az evangélizációk, bibliaórák, istentiszteletek nagy hatással voltak rám, és kiemeltek a mélységből. Megértettem: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?" Elvesztettem a világot, terveimet, földi álmaimat, de találtam helyette igazi értéket.
Máté evangéliuma 6,19-20 verse lett életem útmutatója: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják: Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják."
Elmúlt szomorúságom, lett célja életemnek. Megjött az életkedvem. Elhatároztam, az Urat fogom szolgálni. Így indultam el, hogy a debreceni református teológiát elvégezzem. Be is iratkoztam, de közben lezárták a határt, így tanulmányaim megkezdése lehetetlenné vált. Mégis lett megoldás. A Kárpátaljai Református Egyház akkori vezetősége, Györke István főjegyző és Kovács József irányításával, valamint Horkay Barna, Zimányi József, Kovács Zoltán és Pázsit József tanítói működésével számomra itthoni képzés kezdődött. Ez azt jelentette, hogy minden hónapban más lelkipásztor mellett készülök, és egyben kisegítő szolgálatot végzek. A központi helyem Munkácson volt Kovács József mellett. Közben mindenütt szolgáltam, ahol csak szükség volt segítségre. Hittantanítással és konfirmációi előkészítéssel foglalkoztam. Akkor még nem tiltották a fiatalokkal való foglalkozást. Így jött el az 1948-as év, amikor tudatták velem a hivatalosok, hogy letiltanak a szolgálatról és a tanulásról. Ezután következett, hogy 1949. március 19-én hatodmagammal letartóztattak. Györke Istvánt, Huszti Bélát, Kovács Zoltánt, Asszonyi Istvánt, Pázsit Józsefet és engem. Elitéltek, és csak 1956. május 15-én jöttem haza. Mindnyájan hazajöttünk. Nehéz körülmények között megtapasztaltuk az Úr oltalmát. A fogságban töltött idő életem legtartalmasabb ideje volt. Ott volt a helyünk, mert ott volt legjobban szükség az evangélium megtartó erejére, annak hirdetésére. Mondhatom, hogy a hét szűk és a hét bő esztendő volt az együttvéve.
Hazajövetelem után 1956. június 3-án megnősültem. Ádám Emmát vettem feleségül a munkácsi református templom orgonistáját, aki hét évig várt rám. Most ő a legközelebbi munkatársam. A hitoktatást is elvégzi, ha úgy hozza a sor. Három gyermekünk van. Fiunk Géza fizika szakos, Emma lányom német szakos, Éva lányunk magyar szakos tanár. Négy fiú unokánk van.
Hazajövetelem után az államhatalom nem engedte sem a szolgálatot, sem a tanulást. Ugyanis Kárpátalját mintául szánták arra, hogyan kell az új társadalmat Isten nélkül felnevelni. Kárpátalján, ahol rendes körülmények között 104 lelkipásztor és hitoktató működött, 24 személyre csökkent a lelkészek száma, és ez így volt 1975-ig. Miután a Szovjetunió is aláírta a Helsinki egyezményt, engedte meg az egyházaknak, a református egyháznak is, hogy saját kebelén belül oldja meg a lelkipásztorképzést. Persze csak annyit lehetett képezni, amennyien meghaltak, vagy nyugdíjba mentek. Sajnos, én nem kerültem az elsők közé. Az egyházügyi hivatal újból és újból elutasította regisztrálási kérelmemet, noha nekem már volt négyévi szolgálati és tanulmányi időm. 1978 őszén végre mégis regisztráltak és 1979 nyarán már letettem a vizsgáimat. Azóta több helyen szolgáltam, jelenleg Munkács központtal, Beregrákos és Kajdanó községben. 1987 júniusától püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténet-előadója vagyok. 1987. november 15-től Bereg megye esperese, 1991. április 4-től egyházkerületi főjegyző, 1994. május 13-án püspökké választottak.
Ezek után mondhatná valaki: milyen sikeres ember! A valóság az, hogy kicsi koromtól sok-sok munkálkodásban, felelősségvállalásban telt az életem. Megismertem a mélységeket és a magasságokat. Az bizonyos, hogy mindenben látom Isten vezetését, megtartó kegyelmét. Az Úr már rabságom előtt készítette életemet, hogy az Ő eszköze legyen. Kemény körülmények között formál a Mester, de biztonságot ad az, hogy a vésőt Ő tartja a kezében. Most, életem e szakaszában, emberi szemmel nézve a csúcsra érvén, sem akarok más lenni, mint Isten eszköze református egyházunk, magyar népünk és az egyetemes embervilág számára. Szolgálni a megbékélést, jóakaratot, utat mutatni az üdvösség felé. Istenhez az a kérésem, hogy adjon bölcsességet, lelki látást, hogy mindenben az Ő akarata valósuljon meg. Arra kérem minden szolgatársamat, minden felebarátomat, legyünk Isten eszközei, hogy jótetszése nyugodjon rajtunk. A 90. zsoltár záró versével fejezem be írásomat: "És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk." (Zsolt 90:17a) Beregszász - Munkács, 1994. június 1.

Lajos bácsi látogatása az otthonában

Csapatunk tagjaival egy kisfilmet készítettünk munkácsi közösségünk példaképéről, Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspökről, mindannyiunk Lajos bácsijáról. Nézzék sok szeretettel!



Zimányi József életrajzát itt elolvashatod.

Levelet írt lelkésztársával Sztálinnak a KGB-n keresztül.



LEVÉL SZTÁLINNAK

"Hatalmas Sztálin! Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a győzelem dicsőségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad. Hatalmas búzamezők mellett nagy táblákon hirdette a dicsekvő felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrágyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabukodonozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. Amíg időd van, szállj magadba, adj dicsőséget a felséges Istennek! Ez a népednek is a javára lesz. A gőgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett.