HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján

Mátrainé Fülöp Irma

DICSÉRJÉTEK AZ URAT!
Ha valakit őszintén megdicsérnek, az különös örömet jelent számára. Hasonlóan Isten is örül, ha őszinte szívből dicsérjük vagy dicsőítjük Őt. Nem mintha neki erre szüksége lenne, hanem inkább azért, mert abból látja meg, hogy milyen komolyan értékeljük mindazt, amit értünk tett és tesz, és mennyire szeretjük Őt. S mert ezzel magunknak is örömet szerzünk, mivel a dicséret a dicsérőt is örömmel tölti el, mikor látja, hogy boldogított, illetve jó hatással volt az illetőre.



Az értelmező szótár szerint a dicséret valakinek elismeréssel való emlegetése. A dicsőítés meg valakinek elragadtatással való dicsérete, illetve magasztalása. Mindezek szemmel tartásával nézzük meg, hogy ki, hogyan, mikor, meddig, és miért dicsőítse Istent?

Ki dicsőítse Istent?

A 148. Zsoltár szerint dicsérjék Őt a mennyeiek. Mármint az angyalok, az égitestek, az egek, s az ottani vizek. Meg dicsérjék Őt a földiek is; azaz a tengeri állatok, a tenger, a tűz, a jégeső, a hó, a köd, a szélvihar, a hegyek, a halmok, a gyümölcsfák, a cédrusok, a vadak és egyéb állatok. De főként az emberek a királyoktól a legegyszerűbbekig, fiataloktól az idősekig, férfiaktól a nőkig, azaz mindenki illetve Te meg én is.

S hogyan dicsőítsük Urunkat?

Szóval és tettel. Amikor szóval dicsőítjük Őt, akkor vagy imában, vagy embertársainkkal való társalgás közben fejezzük ki Isten iránti elismerésünket. Mégpedig mivoltáért; személyesen velünk gyakorolt kegyelméért; s cselekedeteiért tesszük. Ilyen dicsőítésre a Zsoltárok Könyvében több olyan példát találunk, melyeket például használhatunk. Hadd idézzek kettőt a 144. és 145. Zsoltárból, melyek így hangzanak:

"Áldott az Úr, az én kősziklám,...
Jótevőm és erősségem, váram és
megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek...

Magasztallak téged, Istenem, királyom,
áldom nevedet mindörökké.
Mindennap áldalak téged,
dicsérem nevedet mindörökké.
Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék,
nagysága felfoghatatlan.
Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet,
hirdetik hatalmas tetteidet."



Isten tettekkel való dicséretét meg életvitelünkkel vihetjük végbe. Ugyanis, ha Jézus - kérésünkre való - szívünkbe költözése, bűnbocsánatunk, és biztosított mennyei helyünk valóban értékes számunkra, akkor hálából teljesen ki is szolgáltatjuk magunkat számára. Mire Ő saját Szelleme által folyamatosan tisztogatni, uralni, és használni fog bennünket, illetve egyre hasonlóbbá tesz Jézushoz. Ami aztán dicséretet fog kiváltani környezetünkből. De ez nem nekünk fog szólni, hanem annak, aki Krisztushoz hasonlóvá alakított minket. Vagyis, amikor az emberek Jézust látják szeretetünk, segítőkészségünk, megbocsájtásunk, hűségünk, örömünk, békességünk, mértékletességünk és türelmünk mögött, akkor mindezekért Istennek adnak elismerést. S így dicsőíttetik meg az Atya a mi tetteink által.
De a tettekkel való dicsőítésbe talán az énekkel és zenével való dicséretet is belefoglalhatjuk. Mert a Zsoltáros erre is serkent, amikor a 149. és 150. Zsoltárban így szól:

"Énekeljetek az Úrnak új éneket,
dicséretet a hívek gyülekezetében...
énekeljetek neki dob és hárfakísérettel!
Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával!
Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva,
dicsérjétek citerával és fuvolával!
Csengő cintányérral..."



De mikor dicsőítsük Istenünket?

Kérdezzük szintén. Dávid elhatározta, hogy mindenkor illetve állandóan dicséri Őt. Ezért mondta: "Áldom az Urat mindenkor, állandóan Őt dicséri szám." (Zsoltár 34:2) Ez nem azt jelenti, hogy szakadatlanul mormolta, "dicsőség Istennek, dicsőség Istennek," hanem azt, hogy szíve állandóan telve volt imádattal és dicsőítéssel; akár kimondta, akár nem. Aztán életvitelének is az volt főcélja, hogy Urát megdicsőítse. Azaz éjjel és nappal Isten közelében, Őt dicsőítő szellemben akarta tölteni napjait. Példáját ebben mi is követhetjük.

S meddig dicsőítsük Őt?

Erre is a Zsoltáros adott példát, amikor kijelentette: "Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek." (Zsoltárok 146:2) Ezt a példát is követhetjük.



Végül feltettük a kérdést, hogy miért dicsérjük az Urat?

Talán ezzel kellett volna kezdenünk elmefuttatásunkat. De itt is helyén való kérdésünk. Miért dicsérjük Őt? Mert az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. Mert Ő vetette meg alapját a tengereken, Ő rögzítette a folyókon." (Zsoltárok 24:1-2) "Mert nagy Isten az Úr, nagy király minden isten fölött. Kezében vannak a Föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen Ő alkotta, a szárazföldet is az Ő keze formálta." (Zsoltárok 95:3-5) Azaz dicsőítsük Őt, mert



Ő a Teremtő, s az egyetlen, élő, igaz Isten.

Azonkívül - a Biblia szerint - azért is, mert "jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre." (Zsoltárok 100:5) "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy, aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16) Továbbá, mert kérésünkre "...megbocsátja minden" bűnünket s "megváltja" életünket a sírtól. (Zsoltárok 103:2-4)
Azonkívül mert "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" (Jelenések 4:8)
S mert "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" (Jelenések 5:12)



Az őszinte dicséretnek mindenki szívből örül. Még Isten is. De nem önzésből, hanem azért, mert azzal bizonyítjuk be, hogy mennyire értékeljük mindazt, amit Ő számunkra jelent és tett. S, mert dicséretünkkel saját szívünk is felvidul.



Ennélfogva dicsérje Őt a természet, minden teremtett lény, de főként az emberiség! S dicsérjük Őt szóval és tettel amíg élünk, állandóan, mert Ő a mi szerető teremtő, mindenható, oltalmazó, Megváltó, és megtartó Urunk!