VERSEK, HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapja
http://www.vargamakai.com



Zimányi József: Vallomás
"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét,
hogy Krisztus már akkor meghalt értünk,
amikor bűnösök voltunk."
(Róm 5:8)



Zimányi József életrajzát itt olvashatod.

I.
Kívülem még egyetlen élő sem mozdult a végtelen ürességben, már reád gondoltam. Még sem Ég, sem Föld nem volt formálva, szívem már szeretettel telve sorsodat formálta. Számomra nincs idő, öröktől fogva voltam, és örökkön örökké leszek. De öröktől való életem gondja kezdettől fogva te voltál. Érted határoztam el a teremtést. Angyalok milliói népesedtek körém, de csak azért formáltam őket, hogy legyenek, akiket hozzád küldhessek. Szolgáló lelkekké tettem őket te érted. Elgondoltam, a mindenség kitöltését. Óriási bolygók szédítő méreteit rajzoltam ki egy szempillantás alatt, hogy benne utat szabhassak egy parányi csillagocskának, s rajta otthont készítsek neked! Éretted alkottam a földet. Éretted feszítettem ki hatalmam szavával az égboltozatot, töltöttem meg gyógyító meleg fénnyel a Napot, hogy ne legyen hideg számodra a földi otthonod. Amikor a tengerek mély öblét formáltam, gondoltam: habjai fölött visz utad, belemeríted evezőidet, hálával köszönöd meg kegyelmemet, amely mélyebb a tengernél. S ahogy sorra emelték fel alázattal fejüket a felhőket szakító jeges hegycsúcsok, - újra reád gondoltam - mint fogod majd elérni a legmerészebb hegyormot is, és felém tárva karjaidat énekli szíved: "Az Úr kegyelme, hűsége magasabb a hegyek csúcsánál, és égig ér szerelme, kegyelmével telve a Föld." Uralmad alá rendeltem mindent. Úrrá tettelek kezeim munkáin. Féltő szerelmem helyezett el az Édenben, és vett körül minden jóval, hogy csak a kezedet kelljen kinyújtanod, verítéked ne hulljon. Öröktől azzal telt meg a szívem: hogyan árasszalak el majd szeretetemmel, és hogyan viszonozod te azt. Ez elég öröm volt nekem, és a Mindenséget alkotni megérte a fáradtságot, hogy benne az enyém leszel.

De neked nem volt elég az, amit adtam. Hűtlen szíved megcsalt engem. Azzal vádoltál, hogy nem adtam meg mindent, - és a tiltott fáról szakítottál. Azóta is szakítasz mindenünnen, ahonnnan féltve tiltalak. Bár haragomban akkor kiűztelek az Édenből, de Szabadítót ígértem neked, Aki újra visszahelyezzen szentségem közelébe, s békével töltse meg szívedet. Te ezt az ígéretemet is épp úgy neveted mint Igém minden szavát, s taposod sárba intéseimnek egész sorát. Ellenségem lettél! Nem így akartam, és most sem így akarom! Várlak vissza! Hiányzol! Hiába szolgál nekem kívüled minden, amíg te nem leszel az enyém, minden kevés nekem.

ÍGY VALLOTT NEKED AZ ATYA.

II.

Megölettem éretted a Föld megalapításakor. Amikor engedetlen szíved zavart támasztott a hódoló Mindenségben, már tudtam, hogy életembe kerül. Bár az angyalok arcába is a harag pírja szökött gonosz szíved láttán, amellyel Atyámat gyötörted és gyaláztad. Ő nem akart eltaszítani téged. Bűneidet elvenni a keresztre küldött engem. Mindig egy voltam tökéletes Atyámmal, s kedveltem amit Ő akart. Igent mondtam a keresztre. Ember lettem mint te, végig megálltam emberi testben is a nagy tusát. Bűn nem fért hozzám, noha megkísértettem hozzád hasonlóan mindenben. Győztem! - Az Életem árán! Megnyitottam az utat kicsúfolt Atyám szívéhez a te számodra Vérem árán. Magam lettem az Út. Jöttem, hogy rajtam taposson végig minden menekülő bűnös, csak hogy el ne tévessze az utat. Ezért lettem Út. Igazságom elvétetett a kereszten, de megszereztem azt neked! Koronámat földre vetette Atyám felindult haragja bűneid miatt. Királyi székem széttiportatott (Zsolt 89:39-46), de elkészült a hely számodra neked Atyám jobbján örökre. Iszonyatos volt! Megnyíltak a mélység forrásai, és az ég csatornái megnyilatkoztak, (1Móz 7:11) és zúgott az ítélet. Bűneidből egy csepp sem hiányzott. Amikor szennyes habjuk az ajkamig ért, majd pedig teljesen elborított, remegve kiáltottam:
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"
- Atyám feleletül rád mutatott. Igen, ez is teérted volt! És megkínzott, kivetett állapotban, angyaloknál kisebbé tétetve, gonosztevők közt is utolsóként, - ott a gyalázat fáján láttalak téged. Láttam bűnökben gyötrődő szegény életedet, és eltöltött újra az a teljes szeretet, amely Atyámat is úgy égette. Nem jöttem le a keresztről, de utánad kívánkozva, szívedet tikkadtan óhajtva kiáltottam úgy, hogy a MINDENSÉG megrendült bele: SZOMJÚHOZOM!
Ha tudnád, hogy a virágok kelyhének poharai milliárdszámra kínálták harmatjuk hűségét, a szél hódolva simult kínzott homlokomra, hogy verítékemet letörölje. A Nap nem bírta nézni gyötrődésemet, elfedte arcát. Kimondhatatlan fájdalmaim láttára meghasadtak a sziklák is. Szentek sírjai nyíltak meg kiadva halottaikat. Szédülten támolygott az Urától megfosztott mindenség. Csak te maradtál konokul állva! Csak te nem jöttél szomjamat enyhíteni.
Csak a te térded nem roskadt meg, és te voltál az egyetlen, aki elfordítottad az arcodat, de utálattal. Nem voltam kívánatos. Azóta sem vagyok. Valahányszor hívlak mással vagy elfoglalva. Sem könnyeim, sem vérem, sem elveszett dicsőségem, sem visszanyert uralmam meg nem indítják kemény szívedet.

Mégis szeretlek Atyámmal együtt!
Nem akarom, hogy elvessz!
Az ítéletet nekem adta az Atya. Nem akarlak elítélni.
V Á R O K !
Ne kényszeríts a legszörnyűbbre, hogy bár mindent megtettem érted, mégis gonosz szíved gőgös keménysége miatt örök kárhozat legyen a részed.

ÍGY VALLOTT NEKED A FIÚ

III.


Nem tudok betelni a váltsággal, Jézus irántad való szeretetével.
Az Övéből vettem, tele vagyok azzal amit Ő tett érted! Szíve fájó dobogását én viszem hozzád. Nekem jutott az a boldog szolgálat, hogy megkeresselek, hogy szemeidet megnyissam, eléd soroljam bűneidet, hogy végre megismerd magad olyannak, amilyen Isten előtt vagy: vétkeiddel borítottan. Nem azért jöttem, hogy a kárhozat félelmét vessem reád, és azután magadra hagyjalak.
Menteni jöttem! Vezetni téged! Nincs nyugtom sem éjjel, sem nappal, amíg te Jézus nélkül jársz.
Ha unszoló biztató szavamra egy-egy bűnös szív Jézushoz menekül, ujjongásom betölti a Menny boldog népét, és velem énekelnek, Istennek adva hálát minden megmentett lélekért. Most te vagy soron! Most érted esengek! Megmentésedért szeretnék zengeni diadaléneket, dicsőíteni Jézus diadalát. Szomorúvá szeretnélek előbb tenni. Leroskasztani, megállítani nagy rohanásodban, mielőtt a szakadék végleg elnyelne. Kétségbe jutott szíved megrettent kérdésére:
Ki segít rajtam? Kicsoda szabadít meg?...
örökéletem teljes gyönyörével, lényem teljességével hajolok oda hozzád, és súgom a vigasztalásom, énekelve kiáltom füledbe Jézus drága szent Nevét. Tekintetedet, amelyben a kárhozat rémülete tükröződik, odafordítom a megbánás egyetlen helyére, a sokszor kicsúfolt, megköpdösött kereszt felé. Reszkető lábaidba erőt öntenék, hogy felállhass, megfognám oly sokszor visszarántott kezeidet, és vinnélek a kereszt felé.

Te nem is tudod, hogy énekbe kezdene a Mindenség minden élője, hogy megtapsolnának az erdő minden fái, és kiáltanának a Föld mélységei. (Ézs 44:23)
A sziklák szeméből örömkönny harmatozna, szívszorongva hajolna utad fölé millió angyal, és amikor bilincsekből kiszabadult karjaid átölelnék a keresztet, üdvösségre lelt szíved öröme egybefonódnék az ünneplő teremtés örömével.

S a Fiú megköszönne téged az Atyának, az Atya odaadna a Fiúnak, hogy sebeiben mindig rejteked legyen. S a Fiú pedig szívedbe rejtene engem. Még nincs így! Csak isteni vágyam sóvárgása ez.

Már közeleg a VŐLEGÉNY. Lépteire reszketve figyel a Pokol hatalma. Ítéletre jön és hogy elvigye vérén szerzett menyasszonyát. Itt vagyok és számára kérem a szívedet.
Ha elutasítod, ha "nem"-et mond ezután is az átkot szerető szíved: életed felém dobott káromlássá válik. Az pedig sem itt, sem odaát meg nem bocsáttatik. Nem azért jöttem. Menteni akarlak. Az Atya kegyelmét, Jézus szerelmét hoztam. Fogadd el, engedj nekem.



ÍGY VALL NEKED A SZENT SZELLEM

Engedj Neki! Tégy így vallomást : "Szeretlek Uram, én erősségem!"
Ködfátyolos szemeid nézzék Őt, a Csodást, a Dicsőt, és hódolj Neki! Hiszen Urad, Királyod Ő! Az Atya, Fiú, Szent Szellem, a teljes Szentháromság vallomása ez a te számodra!