ESEMÉNYEK, TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján



Vulkánkitörés a műholdképeken HAMUFELHŐK


 2011.05.26.
Helyreállt a légi közlekedés

Helyreállt a légi közlekedés Németországban is, miután megszűnt a nagy mennyiségű hamukibocsátás az izlandi vulkánnál. Az Európa légterébe került vulkáni hamufelhőnek nincs utánpótlása, a gépek mindenütt zavartalanul közlekedhetnek, egy repülőteret sem kell zárva tartani. A francia hatóságok csak kisebb fennakadásokra számítanak. A hamufelhő miatt ezer járat nem tudott elindulni a kontinens országaiban. (lm) hírTV

2011.05.25.
Ma éri el Csehországot az izlandi hamu

Az esti órákban forgalomkorlátozást rendelnek el a cseh légiközlekedésben is, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egyetlen járatot sem töröltek az izlandi vulkánkitörés miatt. Várhatóan repülőjáratok törlésére kerül sor ma este Csehországban is, miután az előrejelzések szerint szerda este nyolc körül éri el az izlandi Grimsvötn tűzhányó hamufelhője az ország területét. A forgalomkorlátozás részleteiről még délelőtt dönt a közlekedési minisztérium. "A hamufelhő kelet felé mozog, s számításaink szerint este nyolc óra körül éri el Csehország területének mintegy negyedét. A felhő maximálisan 6000 méter magasban van, tehát a nagy repülőgépek Csehország feletti átrepülését nem szükséges korlátozni" - közölte Petr Dvorák, a cseh hidrometeorológiai intézet munkatársa. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egyetlen járatot sem kell törölni az izlandi vulkánkitörés miatt. (hirado.hu)

2011.05.22.
Vulkánkitörés miatt időlegesen lezárták az izlandi légteret

Izland - Lezárták időlegesen vasárnap az izlandi légteret az ország legaktívabb vulkánjának kitörése miatt - közölte az izlandi repülőtereket igazgató hivatal (Isavia). A Grimsvötn a sziget délkeleti részén található, a Vatnajökull gleccser alatt. A vulkánból húsz kilométeres magasságba érő sűrű füstoszlop emelkedett fel, a tűzhányó legutóbb 2004-ben volt ilyen aktív. Hjordis Gudmundsdottir, az Isavia szóvivője azt mondta, a hamufelhő beterítette ugyan Izlandot, de nem Európa felé, hanem nyugati irányban, Grönland felé tart. Az illetékes európai hatóságok vasárnap viszont arra figyelmeztették a légitársaságokat, hogy a hamu keddre elérheti Skócia északi részét, s amennyiben a kitörés erőssége változatlan marad, csütörtökre vagy péntekre Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország egyes részei fölött is megjelenhet. (MTI-delmagyar.hu)

2010.04.15. csütörtök az izlandi Eyjafjalla vulkán kitörése

Hatása Magyarországon
2010.04.16. péntek

Ma 19 órától holnap 19 óráig lezárták a magyar légteret, ezzel párhuzamosan töröltek minden Ferihegyről induló, ill. oda érkező járatot.

24 órás légtérzár van érvényben

Az izlandi vulkánkitörésből származó hamu terjedésére csak óvatos becslések vannak. A vulkáni felhő megközelítőleg 25 kilométer/óra sebességgel halad kelet-délkeleti irányba. Térségünket az éjszakai órákban éri el, ezért péntek este 19 órától 24 órás légtérzárat rendeltek el hazánk légterében. Vasárnap várhatóan már elhagyja térségünket a felhőzet a déliesre fordul áramlással. /http://ozonetwork.hu/

2010.04.17
Megugrottak a légszennyezettségi értékek szombat hajnalban

A KvVM adatai szerint a péntek éjszakai és szombat hajnali órákban, amikor hazánk légterét elérte az izlandi tűzhányó hamufelhője, jelentősen megugrott a porszennyezettség a levegőben. Szegeden az egészségre különösen káros, egészen apró, 2,5 mikrométernél kisebb részecskék koncentrációja néhány óra alatt közel a tízszeresére nőtt, Budapesten is néhány órán belül több mint az ötszörösére nőtt a légszennyező részecskék koncentrációja. /www.idokep.hu/

2010.04.19. hétfő

Jelenleg ugyan kitisztult a légtér hazánk felett, és a zárlatot is feloldották, azonban az esti órákra, várhatóan 8 óra körül újabb hamufelhő léphet be az északnyugati határszélen. /www.idokep.hu/

2010.04.20. kedd

Bő egy órája adták ki a legújabb előrejelzést /01:54/ A brit légihatóság szerint újra erősödik az izlandi vulkán hamukibocsátása. A Met Office munkatársainak legfrissebb előrejelzését alább láthatjuk. /www.idokep.hu/

2010.04.21. 15:29 szerda
Megnőtt a hamufelhő sűrűsége - újra légtérzár

Újra lezárták a légteret a brit szigetek egy részén szerdán. A brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) szerdai bejelentése szerint a távoli skót szigetek Orkney és Shetland fölött rendeltek el repülési tilalmat az izlandi vulkán hamufelhőjének ismét megnövekedett sűrűsége miatt.
A bejelentés szerint a brit légtér északkeleti részén greenwichi középidő szerint szerdán déltől este hatig van légtérzár. A brit hatóság kedd este oldotta fel az ötnapos légtérzárat, és adott engedélyt az összes brit repülőtér megnyitására. Azóta csak lassan térnek vissza a normális üzemrendbe a légitársaságok, ezért az utasoknak számos késéssel kell számolniuk.(HírTV)
"A vulkáni hamu még a levegőben van. A repülőgépek bizonyos szinten áthaladhatnak a hamufelhőn, ami sűrűbbé vált a két skót sziget fölött" - mondta a CAA szóvivője. A szóvivő közölte: délután ötkor friss időjárás-jelentést tesz közzé a vulkáni hamuval kapcsolatban a brit meteorológiai szolgálat, és annak alapján fognak dönteni, hogy feloldják-e a részleges légtérzárat, vagy meghosszabbítják." (FH)

2010.05.15. 16:29 szombat
A nyarat is beárnyékolja az Eyjafjalla vulkáni füstje

Részlegesen ismét lezárhatják vasárnaptól a brit légteret az izlandi hamufelhő miatt - közölte szombaton a brit közlekedési minisztérium, hozzátéve, hogy a zárlat keddig tarthat, és Nagy-Britannia főbb repülőtereit - közte a London környéki légi kikötőket - is érintheti.(FH)


A Laki-köd, avagy június figyelemre méltó fagya

/Forrás: www.egypercesek.hu/



1. rész
1783 nyara, Izland.

Iszonyú intenzitással tört ki a Laki vulkán, melyről már mindenki azt gondolta, hogy régen kihunyt. A csöndes és nyugodt környék, Kirkjubaejarklaustur falu a Skaftá folyó partján borzalmas robajra és földmozgásra ébredt. Az emberek arra gondoltak, hogy eljött a világ vége.

A máskor smaragdzölden pompázó friss legelők, és a csöndes nyugalommal hömpölygő Skaftá folyó mintha eltűntek volna. A folyóparton magasodó furcsa formájú Systrastapi szikla vörös-feketén izzott a mögüle feltörő, legalább 800-1000 méteres magasságú tüzes láva-szökőkutak előtt. A levegő remegett a forróságtól, miközben a föld gyomrából sátáni hangok törtek elő; dörgedelmes morajlás hallatszott mindenfelől. Mintha egy gigantikus üstben ördögi étket főztek volna. A levegőbe forró gőzök és fojtogató gázok lövelltek ki, hamueső hullt, miközben a lángvörösen bugyogó, pusztító láva vészt jóslóan megindult a Skaftá partja felé. Amikor elérte, fülsiketítő sercegéssel ömlött bele a folyó hűs vizébe, megölve ezzel minden életet, amely a folyónak köszönhette addig létét.




A kis falu lakói megdermedve álltak házaik előtt, s babonás félelmükben még az sem jutott eszükbe, hogy pillanatok alatt összeszedjék legfontosabb értékeiket, és kocsira pakolva azokat, sietősen elhagyják Kirkjubaejarklausturt. Az emberek csak álltak dermedten és némán. A távolabbi legelőkre kicsapott birkák egy részét már elragadta a vörösen izzó lávafolyam, mely egyelőre még elkerülte a falucskát, de egy haszonállat sem lehetett biztonságban, ami nem az aklok és istállók viszonylagos védelmében volt. De az is csak még egy rövid ideig.
Jórunn Hannesdóttir Scheving, a lelkész felesége tért magához elsőként, s hangos kiabálással gyűjtötte maga köré unokáit, számos leánya csemetéjét, s sietősen beküldte őket a házba, majd maga is utánuk ment, és erősen rázárta az ajtót. Kezeit összekulcsolta, szemét lehunyta, s csöndes mormolással az Úrhoz fohászkodott, kérve őt, hogy hárítsa el fejük fölül haragját. A megrettent apró csöppségek úgy tettek, ahogy nagyanyjuktól látták. Jórunn a gyermekek előtt megőrizte hidegvérét, de szívében rettegett az Úr haragjától. De a Laki mintha minden indulatát, ami az évmilliók során felgyülemlett benne, most akarta volna kiadni magából, olyan intenzitással hányta ki magából számos kráterén keresztül a tüzesen és forrón sistergő lávát és a fojtogató vulkáni hamut, miközben egyre nagyobb területeket hódított el a szorgos földművelés és a legelők elől. Immár másfél hónapja tartottak a sorozatos kitörések. A falu lakói rezignált belenyugvással fogadták a természet eme büntetését, és érthetetlen módon eszükbe sem jutott, hogy távolabb költözzenek a haragvó vulkán mellől. Látták, hogy a kiömlő és lassan hömpölygő láva ugyan közvetlenül veszélyezteti a falu határait, de mégsem akarták az enyészetnek áldozni kevéske, nehezen összekuporgatott anyagi javaikat. Talán hozzászoktak Izland gyakori és intenzív geotermikus működéséhez, mely a számtalan gejzír és vulkán következtében mindennaposnak számított. És bár ez a kitörés most minden eddiginél makacsabbnak és főleg súlyosabbnak tűnt, mégsem kerekedtek fel, hogy életüket mentve, máshol próbáljanak szerencsét.
Még akkor sem keltek útra, amikor egyre több lakost ragadott el a kíméletlen, lángoló lávafolyam, s egyre többen vetették bele magukat eszelősen fortyogó tüzes masszájába, amikor látták, hogy egész életük megfeszített munkája vált a tűz és a pusztulás martalékává alig pár hét leforgása alatt.
A Szentháromság utáni negyedik vasárnapon (július 20-án) aztán Jón Steingrímsson, a lelkész, összegyűjtötte az istentiszteletre érkező embereket, s közös imára hívta őket, amely talán utolsó lehet ezen a vasárnapon, mielőtt a vészesen közelítő láva megsemmisíti magát a templomot is. Jón Steingrímsson a falubeliekkel ellentétben nem akart belenyugodni, és nem akarta csüggedt méltósággal elfogadni a halált, hiszen szentül hitte, hogy mindez az Úr büntetése elharapózó erkölcstelenségük, lustaságuk és bűnös életmódjuk miatt.
Az olvadt láva veszélyesen hömpölygött lefelé a hajdani Skaftá kiszélesedett medrében, és elkerülhetetlennek tűnt, hogy maga alá kebelezze Isten szent hajlékát. Teljes egészében a folyóágy lejtésében áradt lefelé, a templom és az egyházi gazdaság felé igyekezvén. A vastag fagerendák, melyek a kis templomépület gerincét alkották, remegtek és rázkódtak a kataklizmától, ahogy a fortyogó lávafolyam dübörgött feléje, gyakori földmorajokkal kísérve. De Jón Steingrímsson érces hangján túlharsogta a világvégét, ahogy gyülekezetéhez, majd az Úrhoz szólt. Nem félt, s bátorsága, vagy inkább megingathatatlan hite átragadt a hívekre is, ahogy egy-emberként az Úristenhez fohászkodtak. Hajlandóak voltak, és felkészültek elfogadni bármit, amit az Úr rájuk mérhet, ha ezzel elvonja haragját fejük fölül, s kegyes szeretetében megállítja a feléjük özönlő lávafolyamot. Hevesen és komolyan hívták az Urat, hogy legyen velük ínséges, utolsó pillanataikban. Mélységes hitükben és utolsó reményükben meg sem hallották a hirtelen beállt csöndet, amely egyik pillanatról a másikra tört rá a vidékre. Csak valami megmondhatatlanul furcsa érzés kerítette hatalmába az egész gyülekezetet, ahogy lehunyt szemmel, imára kulcsolt kézzel, és Istenbe vetett hittel imádkoztak az életükért. A néma csönd pedig egyre lüktetőbb lett, míg szinte harsogott az utóbbi napokban megszokottá vált földmorajlás helyett. Mintha az Úr válaszolt volna fohászukra. Ekkor Jón Steingrímsson lassú léptekkel lesétált a szószékről, és egyenesen a bezárt, vastag tölgyfaajtókhoz ment. A hívek csodálkozástól és félelemtől eltorzult arccal néztek pásztorukra; talán azt hitték, hogy Jónnak is elment az esze, hogy elébe sétál vesztüknek. Szélesre tárta a templom kétszárnyas kapuját.
Legnagyobb meglepetésükre a félelmetes és gyilkos láva néhány lábra a templom falától megállt. Még mindig sistergő felszínén jól látszottak azok a rétegek, amelyek egymásra kerültek, ahogy a rétegződő hullámok feltorlódtak.
- Az irgalmas Isten meghallgatta imánkat, megmenekültünk Hála legyen neki. - zengte tiszta hangon Jón Steingrímsson.
Jón és a gyülekezet nagy része túlélték a kitörést, megingathatatlan és néha megdöbbentő hittel szembenézve a halállal. Halottaikat eltemették, a megmaradt élelmet és pénzt igazságosan elosztották, és Jón Steingrímsson szilárd hitet és lelki közösséget adott gyülekezetének. Egy idő után az "Eldklerkur", vagyis a Tűzpap nevet kapta, s még messzi vidékeken is elismeréssel és tisztelettel beszéltek róla.
De még nem volt vége. A Laki dühöngése ugyan másfél hónappal a kitörés után abbamaradt, de következményeivel nem számoltak. Ők, és mások sem.

2. rész

1783. június 19. Prága, Csehország.

Drága Joseph-Louis!

Már lassan egy hete veszteglünk Csehország eme gyönyörű városában, amely ugyan ragyogó és gazdag, mégis nyugtalanság vett rajtam erőt. Hiába csodáltam meg a számos kastélyt, templomot és parkot, hiába járok bálokra és koncertekre, nekem itt már nincsen maradásom. Ön ismer engem, nem kedvtelésem naponként újra és újra felöltözni, kicsinosítani magamat egyik táncvigalomtól a másikig. Jobban szeretnék most már Önnel lenni, és komoly beszélgetéseket kezdeményezni a csillagok járásáról vagy a természet más törvényszerűségeiről. Öröm szívemnek Önt hallgatni.
Eredetileg úgy volt, hogy tegnap végre útnak indulunk Poroszország felé, már össze is csomagoltam, de képzelje, olyan megmagyarázhatatlan természeti események és égi tünemények borzolták a hangulatot, hogy Moritz, a kocsisunk semmi pénzért nem állt kötélnek, hogy elinduljon. Babonás félelem lett rajta úrrá, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy ilyen körülmények között nem tanácsos útnak indulni. Két nappal korábban, július 17.-én ugyanis áthatolhatatlan, halvány-kékes, száraz ködre lettünk figyelmesek, mely teljes mértékben elhomályosította az égboltot, és lassú hömpölygéssel mozgott a földfelszín felett. A nap színe rőt vörös volt, és egészen tompán sütött, a levegőben pedig furcsa bűz terjengett. Azt sem lehetett igazán megállapítani, hogy mikor jött el az este, mert egész délután oly fátyolosan sütött le a nap erre a nyomorúságos földre, hogy nem volt különbség reggel, délelőtt és délután között. Talán csak az este jótékony sötétje fedte el valamelyest ezt a rémisztő jelenséget. Ön tudja, hogy nem tartok démonoktól és Isten haragjától, de ez a furcsa dolog teljesen megmagyarázhatatlan számomra, és aggodalommal tölt el.
Most itt ülök szobám ablaka előtt, és miközben Önnek írok, időnként kitekintek a parkra. A nap most sem süt fényesebben; ugyanolyan homályos, mint tegnap és tegnapelőtt volt. Mintha csak egy mocskos, vörös-barna ronggyal csavarták volna be, és az említett kékes köd most is itt ólálkodik a park fái között. Az imént ért vissza a városból társalkodónőm, Anna, ő mesélte, hogy a Károly-hídnál és a Szent Vitus székesegyháznál asszonyokat látott össze-vissza szaladgálni, mint akik meghibbantak a félelemtől. Tartok tőle, hogy rá is átragadt a riadalom. Az asszonyok hangosan jajveszékelnek, hogy eljött a világvége, lesújt az Isten haragja, és örökre el fog tűnni a nap az égről, miközben ez a bűzös, betegítő pára belepi az egész világot.
Hírt kaptunk újabb szörnyűségekről is; azt hiszem, ez is összefüggésben lehet ezekkel a megmagyarázhatatlan dolgokkal. Égzengés és szörnyű zivatarok vannak mindenfelé a környéken, öklömnyi jégdarabok verik el a jószágokat a legelőkön. A magyarországi Kremnitz (Körmöcbánya) városának egy része villámlás következtében teljesen elpusztult, és szintén villámcsapás robbantott fel egy lőporraktárt Klattau templomában. Persze ezek csak szállingózó hírek, melyeket nem erősítettek meg, nem tudom, mennyire lehetnek igazak.
Drága Joseph-Louis, nem tudom, mikor tudunk elindulni Poroszországba. Nem tudom, mit hoz a holnap, és hogy mennyire biztonságos most utazni. Bár ha Moritzon múlik, sosem indulunk el, de amíg a köd itt lebeg a fejünk felett, biztosan nem fogunk. Mindenesetre elküldöm Önhöz levelemet a postakocsival, hogy tudja, biztonságban vagyok. Én mindennél jobban szeretnék már Önnel lenni, hogy megnyugtató közelségét érezzem.
Szerető hitvese, Vittoria Conti.

1783. Június 30. Berlin, Poroszország.

Egyetlen Vittoriám, szerető hitvesem!

Sajnálattal olvastam levelét, miszerint nem tudnak Prágából elindulni az Ön által említett sajnálatos okok miatt. Aggodalommal tölt el, amit olvastam Öntől, annál is inkább, mivel itt is hasonló jelenségek figyelhetők meg jó néhány napja. Az Ön levelében leírt kékes, száraz és kénes szagú köd éppen egy nappal azután jelent meg itt is, ahogy Csehországban, július 18.-án, és azóta is folyamatosan itt lebeg a fejünk felett. Az emberek riadtan kémlelik az eget, de magyarázatot senki sem lel rá. A nap sem süt, leginkább egy vérbeáztatott gömbhöz tudnám hasonlítani, de fényt nem ad; tompa, bágyadt sugarai nem jutnak el a földre, és ettől olybá tűnik nekem, mintha állandóan homályos lenne a levegő. És ez a kénes bűz! Elviselhetetlen. Még ha hűvösebb lenne, talán, de szokatlanul meleg van, évszázadok óta nem volt ilyen hőség nyáron. Azt mondják, egész Európa szenved a forróságtól. És a melegben könnyebben keveredik ez a bűzös, kénes levegő is, könnyebben jut el egyik helyről a másikra. Az elmúlt napokban megfigyeltem, hogy a kerti fák levelei szokatlanul gyorsan sárgulnak, sőt olyan is van, amely teljesen elvesztette a lombkoronáját. Ugyanakkor a madarak szinte teljesen eltűntek, dalolásukat nem lehet hallani, viszont egyre gyakrabban találnak beteg, vagy elhullott állatokat, és ez mind inkább rejtélyes számomra. Frigyes tegnap összehívta az Egyetem természettudománnyal foglalkozó tudósait, hogy kikérje véleményünket; a király igen aggódik e szokatlan és baljós természeti jelenség miatt. A botanikus kert fái is baljós módon pusztulnak, a sok ritka palánta és cserje levele sárgul és hullik, de ami aggasztóbb, hogy a konyhakertek is lassan tönkremennek. Pusztul a sok zöldség és gyümölcs, és félő, hogy a gabonatermés egésze is az enyészeté lesz. Akkor pedig az Isten óvjon mindenkit az éhínségtől. Aggódom Önért, remélem, jól van a történtek ellenére. Ugyanakkor elnézését kell, hogy kérjem, amiért levelem most ilyen rövidre sikerült, és csak ezt az egyetlen, de annál aggasztóbb témát boncolgattam.
Üdvözlettel, szerető férje: Joseph-Louis Lagrange

3. rész

1783 őszén a fiatal Sebald Justinus Brugmans, holland botanikus és orvos megfigyeléseket végzett a Gröningeni Egyetem botanikus kertjében. Több mint két hónapja furcsa és aggodalomra okot adó természeti jelenségekre lett figyelmes, amelyek szerinte szorosan összefüggtek a városban ugrásszerűen megnövekedett megbetegedésekkel, halálozásokkal, és a növények hirtelen pusztulásával. Brugmans precíz ember volt, ezért nem hagyott figyelmen kívül egyetlen jelet sem.
Minden ott kezdődött, hogy ez év júniusának végén furcsa, száraz ködre lett figyelmes, mely fullasztó kénes szagával rátelepedett az egész környékre. Azonban a kékes, igen sűrű köd csak nem akart feloszlani, makacsul kitartott egészen őszig, mérgezve ezzel a vidék élővilágát. Az emberek nem mertek kimenni az utcára, mert egyrészt féltek az ismeretlen eredetű ködtől, ugyanakkor gyakran olyan sötét volt még nappal is, hogy tartani lehetett az eltévedéstől. A nap csak tompán, és vörösen sejlett át e párán, és egészen félelmetes hangulatot árasztott városban, vidéken egyaránt. Gyakorta eleredt az eső is; ilyenkor savas és bűzös csapadék hullott, máskor meg egészen váratlanul és megmagyarázhatatlan módon heves viharok és jégeső kerekedett, melyet vad villámlás és égzengés kísért. Brugmans sokat gondolkodott a kénes szagú köd és a savas eső közötti kapcsolaton, mert szentül hitte, hogy minden összefügg egymással. Hallotta azt is, hogy a tengeren, Franciahon felől érkező tengerészek átláthatatlan és vastag ködről beszéltek, olyan vastagról, amilyet eddig még soha nem tapasztaltak. Le Havre kikötőjéből már nem is futnak ki a hajók, mert a tengerészek az orrukig sem látnak, és egyáltalán, képtelenség navigálni. Ugyanakkor egyre nagyobb a riadalom, mert a babonás tengerészek mindezt rossz ómennek tekintik; nem csoda, félnek.
Egy borongós, esős napon egy fiatalember tévedt be hozzá, aki igen csak rossz bőrben volt. Mint kiderült, két héttel korábban érkezett Franciaországból hajón, és azóta egyre elviselhetetlenebb tünetek jelentkeztek nála. Általános levertség, égő, viszkető szemek valamint szájüreg, fejfájás, és légzési nehézségek kínozták, pár napra rá pedig vérhast kapott. Szerencsétlen napokig küzdött az életéért, de tíz nap múlva meghalt, annak ellenére, hogy Brugmans mindent megtett azért, hogy talpra állítsa. Mielőtt elment volna, még elmondta az orvosnak, hogy Franciaországban is igen megnőtt azon betegek száma, akik mind az övéhez hasonló tüneteket produkálnak. Ő e furcsa és ijesztő köd elől akart elmenekülni, de úgy látszik, utolérte a végzete. Ugyanakkor szomszédai is Brugmans segítségét kérték, ugyanis a földjeiken dolgozó parasztok egyre nagyobb számban hullottak ki, jóformán már nem volt, aki begyűjtse a terményt a földekről. Jó gazdához méltón, Brugmans szomszédai az orvoshoz fordultak segítségért. Gyanús volt nekik, hogy mindegyik munkásnál ugyanazok a szimptómák jelentkeznek, és mindegyiknél azóta, hogy ez a gyanús köd leereszkedett a vidékre. Az orvos éppen a Franciaországból jött páciensét boncolta, amikor segítségül hívták. Csakhogy mire kiért a földek szomszédságában elterülő tanyára, a nyolc beteg munkás közül kettő szintén meghalt. Kitört a pánik; egyesek koleráról, mások pestisről suttogtak, és azon nyomban el akarták égetni a tetemeket, hogy lehetőleg ne fertőzzenek tovább. De Brugmans leintette a hangoskodó, és riadt parasztokat. Megmagyarázta nekik, hogy a szimptómák egyik fertőző járvány tüneteire sem hasonlítanak, sokkal inkább a gyanús ködtől kell tartani, amelynek kénes szaga szerfelett egészségtelen, sőt, valószínűleg a növények és az állatok is emiatt hullanak el. Így hát a betegeket kórházba, míg a holttesteket saját fészerébe vitette, ahol francia betegét is felboncolta. Egyáltalán nem meglepve, ugyanazokat a tüneteket vélte felfedezni mindhárom holttestnél, függetlenül attól, hogy a tenger felől érkezett az illető, vagy a földeken dolgozó helyi paraszt volt: amikor felnyitotta a mellkasukat, mindhárom hullánál tüdőödémát, sőt bevérzéseket talált, valamint szem- és nyálkahártya felmaródásokat, melyeket mind a kén hatásának tartott. Megfigyeléseit feljegyezte, majd ismét bement az egyetemre, hogy most a kén, illetve a kénes köd növényekre gyakorolt hatását vizsgálja meg.
Megfigyeléseit négy kategóriába sorolta, a legsúlyosabban károsult növényektől kezdve a legkevésbé megbetegedett növényekig. A leginkább károsodott növények között voltak vadvirágok és közönséges fűfélék, fák és cserjék, úgymint mogyoró, aranyeső, dió, fenyő, erdei fenyő, cédrus, fűzfa, nyírfa, bükk, gesztenye, nyárfa, alma- és körtefélék. A gyümölcsök közül a vörös és fekete ribizli, málna és szeder mentek tönkre elsőként. Igen széleskörű volt a gabona-, valamint a babfélék pusztulása is, melyek mind-mind aggodalomra adhattak okot, hiszen a népesség ellátásához voltak elengedhetetlenül szükségesek. Csak nagyon kevés növényféle állt ellen a kénes ködfelhő pusztító hatásának, és ami még ijesztőbb volt, Brugmans azt is megfigyelte, hogy kritikus növényi folyamatok - fotoszintézis, levél alakulása, levél megtartása, gyümölcshozás, virágzás és csírázás - kerültek veszélybe, melyek hosszabb távra is meghatározhatták a teljes környezet deformálódását, illetve elhalását.
De hiába szedte össze minden birtokába került információját, az összekötő kapocs csak nem volt meg. Úgy érezte, hiába boncolta fel a halottakat, mert azt eddig is tudta, hogy a kén mérgező hatása miatt haltak meg, mégsem kapott konkrét magyarázatot. A boncolások eredményei csak eddigi feltevéseiben erősítették meg. Hiába vizsgálta meg újra és újra az egyetem botanikus kertjének növényeit, illetve azok pusztulásának okait, megint csak oda lyukadt ki, hogy azok a kén hatásától mentek tönkre. És hát ott volt maga a köd, melyről tudta, hogy kénes tartalmú, száraz és egészségtelen hatású, de arra sehogyan sem tudott rájönni, hogy honnan is ered. Tudta, hogy minden összefügg egymással, de mindennek az eredetét nem találta. És ez szörnyű volt.

Befejező rész

1783. június 8-ának reggelén a föld 16 mérföld hosszan hasadt meg az izlandi, Laki vulkánnak nevezett hasadék mentén. A következő nyolc hónap során, pokoli üsthöz hasonlóan, folyamatos bugyogás, és a mélyből feltörő sátáni hangok kíséretében több láva tört a felszínre, mint bármely más vulkán esetében a történelem során - 15 köbkilométer, amely elég lenne ahhoz, hogy teljes egészében elfedje a Manhattan félszigetet a Rockefeller Center tetejéig.
A történelem egyik legpusztítóbb természeti katasztrófája, de mindenképpen a legpusztítóbb vulkánkitörése, hosszú évtizedekre visszavetette Izland ember- és állatpopulációját; a két év alatt a kitörés során közvetlenül, illetve az azt követő hatásoknak köszönhetően, a legvisszafogottabb becslések szerint is 1.300 ember, 19.488 ló, 6.801 szarvasmarha és 129.937 birka pusztult el a szigeten. Ez volt az izlandi történelem legnagyobb katasztrófája. De a Laki kitörése nem csak Izlandon követelt emberéleteket. A mérgező gázokat Európa felé sodorták az uralkodó szelek, s a kénes köd, a fluorral teli csapadék a kontinensen is rengeteg áldozatot szedett, végső soron a szibériai Altaj-hegységtől a Mexikói-öbölig érezhető volt hatása.
Kétféle vulkáni kitörést különböztet meg a tudomány; a robbanót, és a kiömlésest. Az előbbi az ismertebb, ilyen végzett Kr.u. 79-ben az itáliai Pompeiivel, de általában ilyen típus látható a hollywoodi katasztrófafilmekben is, mivel ez a látványosabb. Felhajtóerejük vulkáni gázokat és hamut lövell a magasba, egészen a sztratoszféráig, de a legnagyobb kitöréseknél nem ritka, hogy még az atmoszférát is elérik, ahol aztán az apró részecskék elnyelik a sugárzást, és ezáltal mindaddig lehűtik a földet, amíg két-három év elteltével szét nem oszlanak. Az indonéziai Szumátra és Jáva szigete között, a Szunda-szorosban elhelyezkedő Krakatau-vulkán 1883-as kitörése (amely a hirosimai atombomba energiájának ötezerszerese volt) az egész világon hóviharokat okozott.
A kiömléses vulkánkitörés azonban nagyban különbözik ettől. Ezeknek kisebb az ereje, de nagyobb mennyiségű törmeléket okádnak ki magukból. A Laki nyolcvanszor nagyobb mennyiségű vulkáni gázfelhőt bocsátott ki, mint a Mount St. Helens, bár ez utóbbi vulkánnak sokkal nagyobb volt a robbanó ereje. De éppen azért, mert a Laki gyengébb volt, a kiokádott gázok háromnegyede az alsóbb légkört (a troposzférát) érte csak el, azt a szintet, ahol az esők, a szokásos felhők és az uralkodó szelek képződnek. A kitörés csúcspontján, két nap alatt olyan sok gáz termelődött, melynek nagy része hatalmas mennyiségű kén-dioxid volt, amennyit az európai ipar egy év alatt produkál. A felhőknek ebben az eloszlott párájában aztán kénes savak képződtek. Néhány órán belül a Laki vulkán hatalmas mennyiségű savas esőt idézett elő dél-Izland felett. Normális esetben az uralkodó szelek északi irányba, a Sarkkör felé vitték volna ezt a mérgező párát, de 1783 nyara nem volt megszokott. Északkelet-Európa felett akkor egy nagy nyomású légköri képződmény uralkodott, melynek állandó hullámai délkeleti irányba, az európai szárazföld felé sodorták a szeleket, és benne a Laki mérgező gőzeit és gázait. Európában 1783 nyara szokatlanul meleg volt, Angliában a legmelegebb feljegyzett nyár 1995 előtt. A hő rövid távú üvegház-hatást eredményezhetett a kén-dioxid magas koncentrátuma miatt. Magasan, az atmoszférában a vulkanikus gázok még azután is visszaverték a napsugárzást, miután az alacsonyabb légkörben a hamufelhők szétoszlottak. Ez a visszaverődés komolyabb hatással volt a klímára, mint maga a nyári sötétség. Ugyanakkor a Laki kitörését követő telek bizarrul fagyosak voltak egész Európa-szerte. 1784 során Európában a hőmérséklet átlagosan két fokkal volt kevesebb, mint ahogy az megszokott volt a 18. század második felében. Természetesen Izlandhoz közel voltak a legnagyobb hatásai; itt csaknem öt fokkal volt hűvösebb, mint normális esetben, és a szigetet körülvevő tengeri jégtakaró is ekkor volt a legnagyobb kiterjedésű, amit valaha is feljegyeztek. Az 1300 mérfölddel távolabb eső Berlinben és Genfben két fokkal mértek hűvösebbet, míg a Lakitól 1700 mérföld távolságra fekvő Bécsben 1,5 fokkal volt hidegebb, mint máskor. Stockholmban és Koppenhágában (amelyek a legközelebbi városok voltak Izlandhoz - alig 1000 mérföld távolságban) gyakran ugrott 3 fok fölé is a különbség.
Európán túl, a Laki legjelentékenyebb hatása, úgy tűnik, a legnagyobb távolságokon át is működött. A felső atmoszférában a vulkanikus gázok könnyen szétterjedő részecskéi lecsökkentették a Földet elérő napenergia mennyiségét, és zavart keltettek az atmoszféra mind felső, mind alsó szintjeinek hőmérsékletét illető megszokott összefüggésekben, sőt, a sarkok és az egyenlítő között is. Márpedig ezek jelentik az időjárás motorjait.
Ez a katasztrofális, hirtelen klimatikus változás aztán Európa egész történetére, gazdaságára, mezőgazdaságára, népességére, valamint tudományos gondolkodására rányomta a bélyegét, olyannyira, hogy még hat év múltán, az 1789-es nagy francia forradalom kitörésében is közvetett szerepet játszott. A részletek pedig, a korabeli felvilágosult gondolkodás elterjedésének köszönhetően, bőséges leírások és visszaemlékezések formájában maradtak ránk. A késő 18. század során a középosztály körében egyre nagyobb divat lett naplót írni, és az újságok elterjedése szintén egyre megszokottabbá vált még a legkisebb városokban is, egész Európa szerte. Növekvő tendenciát mutatott a tudományos érdeklődés a természet iránt, és még a tanult amatőrök is részletes leírásokat hagytak ránk a feltűnő vagy szokatlan természeti jelenségekről. Mivel azonban a Laki Izlandon tört ki, a sziget pedig meglehetősen elszigetelt távolságra volt a kontinenstől, e félelmet keltő természeti jelenségek okára nem jöttek rá akkoriban. Az első híradások a fekete színű hamueső hullásáról a Skandináv területek felől érkeztek. Június 10-én Saemundur Magnusson Holm, a koppenhágai egyetem tudósa fekete hamu-rétegről számolt be, mely a dán kikötőkbe tartó hajók fedélzetére és vitorlájára hullott, s még ugyanezen a napon, egy norvég lutheránus pap, Johan Brun, szintén említést tett erről a bizonyos hamu-esőről, mely elsorvasztotta a leveleket és a füvet Bergenben. Hat nappal később, Anton Strnadt "száraz köd" megjelenéséről tudósított, mely a Moldva folyó felett lebegett Prágában, míg Nicolas von Berguelin ennek első megjelenését, egy nappal később említi Berlinben. Ő már további részletekkel is szolgált, mindenekelőtt a napról, melynek fénye és színe oly fakó volt, mintha vérbe áztatták volna.
Johann Georg Gottlob Schwarz a következőket jegyezte fel Alsfeldben, Németországban: Bámulod az eget és a horizontot, amely sötét kipárolgásba burkolózott. Június 18-án, úgy tűnik, a szelek tovább fújták a felhőket déli, valamint nyugati irányban, ugyanis egy francia botanikus és felfedező, Robert de Lamanon, aki az észak-francia Laonban figyelte meg az eseményeket, így tudósított: A köd hideg és nyirkos volt, a széllel együtt, ami dél felől érkezett, és bárki könnyedén nézhetett a napba egy sima teleszkóppal, fekete lencsék nélkül. Lamanon olyan ködöt említ, amilyet a legöregebb emberek sem láttak azelőtt. A köd ezen a napon tűnt fel Párizsban, Torinóban, és Padovában is, ahonnan Giuseppe Toaldo jegyezte fel az eseményeket. Ő úgy említi, hogy egész észak-Itáliát köd és szúrós kénszag borította be. Angliába június 22-én ért először a homály, amelyről Henry Bryant és Gilbert White tudósítottak részletesen. Szentpétervárról Leonhard Euler, egy svéd matematikus írt beszámolót a köd megjelenéséről június 26-án, míg Moszkvát és a szíriai Tripolit a hónap végére érte el a köd. S.P. van Swinden, egy holland származású professzor írásából értesülhetünk a jelenségről, erről a területről: igen vastag pára borította be mind a szárazföldet, mind a tengert; a napot ritkán lehetett látni, ekkor mindig vérszínűen, amely Szíriában ritka volt. Végül július elsején a köd feltűnt Bagdadban, valamint az Altáj- hegységben is, ahonnan egy geológus, Ivan Michaelovich Renovantz tudósított nem az évszaknak megfelelő ködökről.
Mindeközben Európában a felhő sűrűsödött. Nem a csernobili sugárzás csóvaszerű kitörése volt ez, amely egy hatalmas adagban kilökődött, elterült Európa felett, majd szétoszlott, hanem sorozatos kitörések ismétlődése következtében, folyamatos utánpótlással bíró hamu-, kén- és fluorfelhő. Az első kitörést követően ugyanis a Laki egy még erőteljesebb kitörést produkált június 11-én, majd egy még ennél is hevesebbet június 14-én. Végeredményben június 8. és október vége között tíz nagy kitörés követte egymást, morajlások egész sorozatával társulva, amelyek végül csak 1784 februárjában merültek ki teljesen. Weiss Ferenc, magyar meteorológus, helyesen vélekedett az esetről, amikor a következőket írta: a vastag köd folyamatosan újra- és újratöltődött.
Ahogy a felhő megközelítette Nyugat-Európát, spirális alakban lefelé mozgott a földfelszín irányába, vastag, tejszerű ködöt alkotva a talaj felett. Nyár derekára a "száraz köd" úgy telepedett Európára, mint egy takaró, és ott maradt az egész nyár folyamán. A képzett és tanult réteg, a természettudósok és felfedezők kicsiny csoportja mellett sokkal többen voltak az írástudatlan, tanulatlan, egyszerű emberek, akik körében mindezek a természetfeletti képességgel és megmagyarázhatatlan, félelmetes jelenségekkel feltűnő esetek riadalmat okoztak. Ők szinte egytől egyig Isten büntetésének vélték a szörnyű csapásokat, és úgy vélték, hogy közel a vég. De meglepő módon nem csak az iskolázatlan rétegekre korlátozódott a rémület és a tudatlan félreértés. Az angol kormány például, pestis járvány kitörésétől tartva, terveket dolgozott ki a kontinensről történő kereskedésben érdekelt kikötők lezárására. Az angol egyházközségi feljegyzések kiugró halálozási számokról tájékoztatnak 1783 júliusa és augusztusa során, bár a nyár általában a legtöbb halálos áldozattal járó időszak a mezőgazdaságból élő társadalmak körében. Mintegy huszonháromezren haltak meg Angliában, többen, mint amennyi várható volt abban évben, ami a normál halálozási ráta duplája. Franciaországban becslések szerint a népesség 5%-a veszett oda a nyár során. Szokatlan módon, a halottak között a földeken dolgozó fiatal férfiak és nők is voltak, akik belélegezték a szennyezett levegőt a fullasztó melegben. Jóllehet, általában véve a felvilágosult elmék inkább racionális magyarázatot kerestek a ködre, semmint a vallás vigasztalását. Egy francia természettudós volt az első, aki kapcsolatot feltételezett a köd és az izlandi vulkanikus aktivitás között, egy Montpellier- ben tartott előadás során, augusztus 7.-én. De a tanultabb rétegek mindenfelé részletes leírásokat adtak a szokatlan időjárási jelenségekről; a felhőtakaróról, a nap szokatlan megjelenéséről ("rozsdavörös", ahogy White fogalmazott, vagy mint egy "forró tűzgyík arca" - írta róla Cowper), vagy a zöld növények megperzselődéséről, illetve a termés és az állatállomány állapotáról.
Európában a Laki kitörése nem hagyott kitörölhetetlen nyomot. Néhány éven belül az időjárás visszatért a normális kerékvágásba, és az európaiak megfeledkeztek a furcsa "száraz ködről". De ha visszatekintünk, a kitörés jó példát adhatna a klimatikus változás bizonyos igazságairól.
A mérgező gázok nagymértékben megváltoztathatják a globális hőmérsékletet (ebben az esetben azzal, hogy lehűtik, és nem felmelegítik). Az emberi tevékenység legalább annyi kárt tehet a környezetben, mint amennyit a vulkanikus gázok képesek. De a mérgező felhő csak egyik része a történetnek. Az időjárási motívumok is fontosak. A gázokat állandó anticiklonok hozták Európába, majd sztratoszférikus áramlatok szétterítették a Föld háromnegyede felett. A szennyeződés és az időjárás közti kapcsolat összetett és kiszámíthatatlan: bár az emberek végül felfedezték a kapcsolatot a köd és a vulkán között, de a föld más részein történő események ehhez fűződő kapcsolatát már nem látták át. Sok esetben még ma sem vesszük figyelembe környezetszennyezésünk távlati hatásait, ez pedig visszafordíthatatlan károkat fog okozni nem csak a föld, de végső soron az egész emberiség számára is. Vigyázzunk környezetünkre, amíg még megtehetjük! /Írta: Persepolis álnéven/