A gyereket a mentők bevitték a kórházba Debrecenbe. Érdeklődésünkre azt felelték,
hogy
"72 óráig ne tessenek érdeklődni!".
Később kiderült, hogy ezt azért mondták, mert
bizonyosak voltak benne, hogy addig a gyerek meg fog halni. Amikor feleségem
meghallotta ezt a fájdalmas hírt, a padlóra zuhant az Úr előtt. Homlokát a padlóra
fektette és sírva könyörgött a kis unokájáért.
Annyit mondtak csak az orvosok, hogy a
koponyája körülrepedt, két csigolyája eltört.
Nem is gipszelték be, mert bizonyosak
voltak, hogy hamarosan meg fog halni, olyan súlyosan megsérült.
Negyedik napra
bementünk meglátogatni Danikát.
Közben csoda történt.
Már gipszben volt. A nővér elmondta, hogy a negyedik nap
reggelén a kisfiú felállt az ágyban, majd járkálni kezdett benne. A nővér azonnal az
orvoshoz szaladt, aki nem akarta elhinni. Dániel valóban állt.
Ekkor gipszelték be. Amikor
az ágyához léptünk, megkérdeztem kis unokámat, hogy "mi történt veled Danika?"
Kedves, kékszemű unokám mosolyával felelte: "Nagyapa, itt volt az Úr Jézus."
"Mit
csinált veled?" - kérdeztem tovább.
"Megsimogatta kezemet, lábamat és
cukrot is adott" -
tette hozzá. Itt már a gyerek látomása egybefolyt a nővérek képével, mert cukrot ők is adtak
neki. Ez is Isten egyik megrendítő csodája volt a családunk életében. Nemrégen
érettségizett le Dániel.