HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapja



Elisabeth Seiler
ELHÍVÁS - VEZETÉS
HIRDESSÉTEK CSODÁLATOS DOLGAIT!
Zimányiné Piros Erzsébet szerkesztésében
és kiadásában jelent meg.

Seiler Erzsébet az 1889. év utolsó napján született Dél-Németországban. Már kilenc éves korában feltámadt benne a csillapítatlan vágy: bárcsak misszionárius lehetnék! 1916-ban belépett a liebenzelli missziós intézetbe.
Csodálatos imameghallgatást és vezetést tapasztalt. 1923-ban Kínába utazhatott. Ebben a könyvében leírta élményeit, mit élt át Jézus Krisztussal, Ura szolgálatában.


Elisabeth Seiler életrajzát itt elolvashatod.

Életrajzi könyvéből részletek

Nincs idő az Igehallgatásra!

Egyik külső állomásunkon /Kínában/, mely négy napi járóföldre feküdt, sok hívő lakott, akik arra kértek: tartsak csendeshetet náluk, mivel a város túl messzi volt ahhoz, hogy az ottani alkalmakon vegyenek részt. A férfiaknak négy napig tartott egy út, a legtöbb asszonynak legalább nyolc kellett hozzá. Igen örültek annak, hogy egyszer náluk is több napon át szólhat Isten Igéje. Miután megbeszéltem az ügyet a misszionáriussal, útra keltem.
Sok-sok fáradság után elértem az állomást, és felkerestem a hívőket, hogy érkezésemet bejelentsem és meghívjam őket a csendeshétre. Így jutottam egy hívő asszonyhoz, aki közölte velem:
- Én nem érek rá.
Szomorúan válaszoltam: - Ó, én akkora utat tettem meg, hogy eljöjjek, te pedig nem érsz rá, pedig hívő vagy! Jöjj el, kérlek!
- Nekem annyi a munkám, hogy lehetetlen elmennem - felelte.
- Hát akkor küldd el, kérlek a menyedet. - mondtam.
- A menyem sem tud elmenni. Sok a dolgunk.
Milyen kár, ha valakinek nincs ideje Jézus számára. Sajnos otthon is tapasztaltam, hogy vannak emberek, akiknek soha nincs annyi munkájuk, mint egy evangelizációs, vagy csendeshét idején. Nos, megkezdtük a csendeshetet. Sokan jöttek távolról, közelről, és nagy volt az örömünk. De minden öröm mellett fájdalommal gondoltam arra az asszonyra, aki nem ért rá eljönni. És akkor történt valami. Az Úr maga szólt az asszonyhoz, mégpedig olyan módon, ahogy nem is sejtettük.
Azon a napon, mikor csendeshetünk kezdődött, az asszony egyik pillanatról a másikra béna lett - nyilván agyvérzést kapott -, és olyan tehetetlenné vált, hogy még enni sem tudott egyedül. A menye úgy ápolta, mint egy kis gyermeket. Istennek ilyen hangosan kellett szólnia. Nagyon megrendültünk, mikor hallottuk. Az asszony soha többé nem gyógyult meg, s végül a betegség következtében meg is halt.
Isten, Aki látja a szív elrejtett dolgait, tudja, mi van az emberben; de nem akarja egyszerűen elveszíteni; hanem, jóságával, irgalmával közeledik hozzá, megmentését munkálja. Ki akarja segíteni a bajból. De aki megveti Őt, ahhoz hangosan és hatalmasan beszél. Sokszor tapasztaltam Kínában, hogy Isten ott sokkal világosabban szól - úgy értem, több jelet használ - mint itthon, hogy a kínaiak láthassák és megérthessék: van élő Isten!
Milyen kár, hogy az asszony oly hirtelen megkeményítette a szívét! Nem kellett volna meghalnia, ha a jó utat választja. Vegyük szívünkre mindnyájan Pál szavait:
"Lásd meg tehát az Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz." (Róm 11:22)



Beteljesített jelige

Már említettem, hogy második kiutazásom alkalmából az Úr Ézs 55:5 Igéjét adta: "Nem ismert népet hívsz elő..." Egy napon, amikor külvárosi imatermünkben éppen meg akartam kezdeni az összejövetelt, hirtelen észrevettem, hogy idegenek állnak az ajtó előtt és figyelnek. Gyorsan kimentem és behívtam őket. Összejövetel után megtudtam, hogy Sanghaj környéki háborús menekültek, akik már ötven napja úton voltak. Lakást kerestek a városunkban, de ez nem volt egyszerű dolog. Húsz menekült csupán egy kicsi szobát kapott. Ebben a kérdésben a magukkal hozott bálványok sem tudtak segíteni. Teljesen csalódottak voltak. Mikor a Feltámadottról szóló üzenetet hallották, megértették, hogy ez a Jézus őket is szereti és rajtuk is segíteni akar.



Kimentek hát a folyóhoz, bálványaikat a vízbe hajigálták és így szóltak:
- Nem tudtatok segíteni a menekülésben, cserbenhagytatok minket. Többé hallani sem akarunk rólatok.
Szívüket megnyitották Az előtt, Aki így szól: "Én vagyok az (egyetlen) Út, az Igazság és az Élet!" Beteltek örömmel. Hűségesen jártak az összejövetelekre, mi pedig boldogan oktattuk őket. Tehát ők voltak azok a pogányok, akiket nem ismertem, akiket az Úr Jézus ötvennapi járóföld távolságból küldött hozzám. Bár kínaiak voltak, számunkra mégis teljesen idegenek. Jézus a külső körülményekben is hűségesen gondoskodott róluk. Kaptak egy nagyobb helyiséget, mely távolabb volt bár egy kissé az imaházunktól, de ők vidáman mondták:
- Most jöhettek hozzánk is hirdetni az evangéliumot, hadd jussanak minél többen hitre.
Hálásak voltunk azért az ajánlatért, mert a háborús zónából egyre több menekült érkezett és közülük sokan találtak Jézushoz. Igazán szép munkát kezdhettünk ezek között a testvérek között, akikkel az Úr olyan csodálatos módon ajándékozott meg bennünket.

"Áldott legyen az Úr Neve! Szavát és hűségét megtartja örökké!"



"Teljesítsd a Felségesnek fogadásaidat"

Később újra elkerültem erre a vidékre, és meglátogathattam ezt a drága testvért. Csak meg akartam nézni, hogy van. Szomorúan mesélte, hogy 22 tojást tett a kotló alá a fészekbe. A kiscsirkék mind kikeltek, egészségesek és elevenek voltak. A kotló azonban mindennap egy patkánylyuk mellett sétálgat kicsinyeivel, s a patkány állandóan kiugrik és elragadozza a csirkéket. El sem tudja képzelni, miért van ez az egész. A huszonkettőből már csak nyolc van meg, és hiába hajtja máshova a kotlót, az mindig visszatér a patkánylyukhoz. Már azt se tudja, mit csináljon. Arra kértem, engedje, hogy magamra maradjak a szobában és imádkozzam. Az Úr elé vittem a testvér problémáját, világosságot kértem Tőle, s addig nem álltam fel térdeimről, amíg nem felelt. Akkor az Úr megmutatta, hogy ez a testvér ígéretet tett: mindenből tizedet fog adni. Volt tehát egy fogadása, amit nem tartott meg. Isten nem nézi el, ha nem tartjuk meg a fogadást. Hálát adtam a Megváltónak ezért az intésért. Visszatértem a megszomorodott testvérhez és megkérdeztem:
- Nem fogadtál te valamit az Úr Jézusnak?
Akkor hirtelen eszébe jutott és megszégyenülve mondta:
- De igen, megígértem, hogy mindenből tizedet adok. Most már mit csináljak? A csirkékből egyet sem adtam.
- Természetesen nem úgy kell érteni, hogy az Úr Jézus kiscsirkéket akar - magyaráztam neki. Oda lehet a csirkéket ígérni és az Úrnak felnevelni. Hogy megkülönböztesd, melyik az Úré, tégy egy gyűrűt vagy egy kis madzagot a lábára. S ha már nagyobbacska, a tojásaiból nyert pénzt az Úrnak adhatod a misszióra, vagy akár az eladott jószág árát.
- Sajnos ezt elhanyagoltam - vádolta magát a testvér szomorúan. - Ezentúl készségesen adok a csirkékből is tizedet az Úrnak. De most mit tegyek?
- Keressük ki a legszebbet - tanácsoltam -, ismertetőjelnek kössünk egy kis madzagot a lábára, aztán neveld fel az Úrnak.
Javaslatommal teljesen egyetértett. Az éjszakát nála töltöttem. Következő reggel elmondta, hogy fél a kotlót a csirkékkel kiereszteni.
- Ma én fogok vigyázni rájuk - mondtam mosolyogva.
- Jó, de vigyázz, nehogy a patkánylyuk felé menjenek!
- Mehet a kotló ahova akar - feleltem -, a patkány többé egy csirkédet sem viszi el. Csak addig volt hatalma felette, amíg fogadásodat be nem váltottad. Most már vége a megbízatásának.
Kimentem a tyúkólhoz, kinyitottam az ajtót s azt mondtam a kotlónak:
- Hess ki a szabadba a csirkéiddel! Menj ahova akarsz!
Biztosan tudtam, hogy vissza fognak jönni, tovább rájuk sem néztem. És valóban, amikor visszatértek, mind a nyolc megvolt. Isten sokszor az állatokat használja fel, hogy szóljon az emberhez. Sokat jelentett ez az eset. Hányan tettek már fogadalmat az Úrnak, de változtak az idők és a fogadalomról elfeledkeztek. Hány férfi megfogadta a csatatéren, hogy ha hazajut, megkezdi a háziáhítatokat. Isten meghallgatta őket, hazakerültek. De hol maradtak a háziáhítatok?
Isten nem engedi, hogy valamit elvegyünk Tőle. Ha valaki fogadalmat tesz, Istennek joga van arra, hogy számon kérje annak betartását. Ezt jól jegyezzük meg! Adjon Isten kegyelmet, hogy mindenkor szent akaratához igazodjunk és megadjuk Neki, ami az Övé.