HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapja



Elisabeth Seiler

ELHÍVÁS - VEZETÉS

HIRDESSÉTEK CSODÁLATOS DOLGAIT!

Zimányiné Piros Erzsébet szerkesztésében és
kiadásában jelent meg.

Seiler Erzsébet az 1889. év utolsó napján született Dél-Németországban. Már kilenc éves korában feltámadt benne a csillapítatlan vágy: bárcsak misszionárius lehetnék! 1916-ban belépett a liebenzelli missziós intézetbe.
Csodálatos imameghallgatást és vezetést tapasztalt.
1923-ban Kínába utazhatott. Ebben a könyvében leírta élményeit, mit élt át Jézus Krisztussal, Ura szolgálatában.



Elisabeth Seiler életrajzát itt elolvashatod.

Egy történet a könyvből

Gyermekgyilkos asszonyok

Külső állomáson teljesítettem szolgálatot, mikor egy napon az asszony, aki mint segítő állt mellettem, így szólt hozzám:
Egy távoli faluban él a nagyanyám. Nem mennél el hozzá és beszélnél vele, hogy megtalálja Jézust, mielőtt meghal? Több fiatal is van ott, akik még semmit sem tudnak Jézusról.
Útrakeltem, eljutottam a faluba, s a nagymamát hamarosan megtaláltam. Mikor elkezdtem vele Jézusról beszélgetni, egy fiatal asszony lépett a szobába, aki bizonyára szintén a házhoz tartozott. Barátságosan köszöntöttem, de aztán láttam, hogy más asszonyok is jönnek, sőt néhány gyermek is van velük. Hogy figyelmüket megragadjam, így szóltam:


Ó, nektek aztán sok gyermeketek van! Meglepetésemre azonban csak egy lány volt közöttük. Gúnyos nevetés volt a felelt, és az egyik asszony megjegyezte:
Lehetne több is.
No, és hol vannak a többiek? Kérdeztem.
Eltettük őket láb alól. Hangzott a válasz. Megrettenve elhallgattam.
Láthatóan örültek rémületemnek, s egyik a másik után kezdte mesélni, hány gyermeket ölt meg. Az egyik asszony hetet sorolt fel. A házhoz tartozó fiatalasszony is többet. Borzasztóan rám telepedett az asszonyok súlyos tévelygése és valósággal megrendített. Arról már korábban hallottam, hogy kínai asszonyok megölik a leányaikat, mert azoknak semmi értékük nincs, de ilyen szörnyűségekkel még nem találkoztam.
Mikor a szerencsétlen teremtéseknek a bűnösök Megváltójáról akartam beszélni, a ház ifjú asszonya félbeszakított:
Ilyesmiről ne beszélj nekünk! Én még fiatal vagyok, messze a halál. Menj az öregasszonyhoz, mondd el annak! Ő fog előbb meghalni.
Szomorúan válaszoltam:
Egyáltalán nem tudod, meddig élsz; neked is beszélni akarok Jézusról. Hosszú utat tettem meg, hogy falutokba jöjjek és megmutassam nektek a Szabadítót.
De semmire sem mentem vele. Csaknem kidobott a házból, úgy feldühödött. Mondanivalóm senkit nem érdekelt, egyedül az öregasszonyt; ő viszont olyan öreg volt, hogy szinte alig tudta felfogni, mit beszélek.
Szomorúan, dolgom végezetlen távoztam. Megpróbáltam a faluban másokhoz eljuttatni az üzenetet, de mindenütt ugyanaz a nyomasztó légkör uralkodott. Bánatosan odébbálltam és kértem az Urat:
Beszélj Te velük. Engem nem fogadtak be, rám nem hallgattak.

Mikor már vagy három napja otthon voltam állomásunkon, a velem dolgozó asszony megkérdezte:
Voltál ugye nagyanyám falujában?
Igen, feleltem, talán hallottál valamit?
Bizony, felelt izgatottan, rettenetes dolog történt. Emlékszel még arra a fiatalasszonyra, aki nagyanyámmal egy házban lakik? Valószínűleg beszéltél is vele. Képzeld, már el is temették!


Micsoda? Kérdeztem megrettenve. Már eltemették? Éppen vele akartam Jézusról beszélni, de ő keményen elutasított, semmit nem akart hallani. Mi történt vele?
Segítőm elmondta, hogy alig távoztam el, a fiatalasszony súlyos beteg lett. Állapota olyan hirtelen romlott, hogy számolni kellett a halállal. Lázas, önkívületi állapotban hirtelen felkiáltott, és a szoba sarkába mutatva velőt rázó hangon sikoltott:
Jönnek, jönnek! A gyermekek, akiket megöltem, jönnek! Idejönnek az ágyamhoz, és visznek a Pokolba!
Két napig tartott ez az állapot, míg végül irtózatos kínok között kiszenvedett. Elbeszélés közben fülemben csengett a fiatalasszony hangja:
"Én még fiatal vagyok, messze a halál."
Segítőmtől még megtudtam, hogy halála után az asszony arckifejezése annyira megváltozott, hogy aki látta, rémülten húzódott el:
Hisz ez olyan, mint maga az Ördög.
Zárjátok le a koporsót, hogy ne lássuk!
Nem árt, ha az otthoniak megtudják, mi minden történik idekint, hogy okuljanak belőle.
"Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is!" (Gal 6:7) Jézus mindenkin könyörülni akar. "Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." (Lk 19:10) De milyen szomorú, ha valaki elutasítja a Megváltót és megveti a felkínált kegyelmet! Milyen rettenetes az ilyen ember halála! Milyen borzasztó lehet tudni, hogy a Pokolba kerül!
Isten nagyon hangosan szólt az egész faluhoz. A fiatalasszony haláláról mindenki értesült, és eltöprenghettek rajta, hogy ha meg nem térnek, hasonló sorsra jutnak. Pál azt írja a Római levélben:
"Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?" (Róm 6:16)
Akinek életünkben szolgálunk, halálunkkor az jön értünk. Ha az Ördögnek szolgáltunk, lelkünket, amikor szemünk lehunytuk, az ő szolgái viszik a Pokolba.
De ha elfordultunk a bűn útjától és az élő Jézus Krisztusban való hitet megragadtuk, akkor halálunk idején az Ő követei jönnek értünk és az örök dicsőségbe vezetnek bennünket. Milyen nagy a különbség!
A döntés rajtunk múlik. Az égben csak "önkéntesek" lesznek, de a Pokolban is.