HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján
FÖLDRENGÉS Délkelet Ázsiában 2004-ben megdöbbentette az embereket.

Cseri Kálmán
Mint a fű
/Részlet a prédikációból, mely elhangzott
Pasaréten 2004. december 31-én./

Vasárnap óta mindnyájan elszoruló szívvel hallgatjuk a Délkelet Ázsiában történt földrengés és szökőár áldozatainak a számáról szóló híradásokat. Először csak tizenötezerre becsülték, ma már több mint száztizenötezerre becsülik azoknak a számát, akik meghaltak és eltűntek. Egy nagyobb városnyi ember egyik percről a másikra halál fia lett.
Gondoljunk bele, hogy a gyakorlatban ez mit jelentett. Azt, hogy helybeliek dolgoztak a földeken és a műhelyben, és egy pillanat alatt megfulladtak az alatt a vízáradat alatt, ami reájuk tört teljesen váratlanul. Nászutasok sétáltak a szálloda parkjában, gyönyörködtek a virágokban, és menekülni sem volt lehetőségük, ott haltak meg a tizenöt-húsz méteres víz alatt, ami rájuk tört. Vagy nyaralók napoztak a tengerparton és soha többé nem látják őket a szeretteik.
A helybelieket nem mentette meg a helyismeretük, és a gazdag turistákat nem mentette meg a pénzük, és a tudósnak nem mentette meg az életét a tudománya, ez a gyilkos ár válogatás nélkül mindenkit elpusztított: öreget és fiatalt, hívőt és nem hívőt - akit talált.




Okkal szólalnak meg bennünk ilyen kérdések: ilyen hirtelen is véget érhet egy emberélet? Ennyire nem számít az, hogy ki kicsoda, mit alkotott és mije van. Ilyen radikálisan itt kell hagynunk mindent, amit gyűjtöttünk? Ennyire váratlanul is rátörhet a halál az emberre? Nem lehet egy kis haladékot sem kérni, hogy csak egy kicsit késleltessük? Hogy még valamit elrendezzünk, amit már régen el kellett volna, hogy rendelkezzünk? A nagy tudományunk és technikánk sem tud ennyire megvédeni minket ettől?



Annyira találó ez a kép, ami ötször ismétlődik a Szentírásban:
Jóbnál, itt a Zsoltárokban, Ézsaiás prófétánál,
az Újszövetségben Jakab és Péter idézi levelében, hogy

"Az ember napjai olyanok, mint a fű,
úgy virágzik, mint a mező virága.
Ha végigsöpör rajta a szél, vége van,
még a helyét sem lehet felismerni."

"Mert minden test olyan, mint a fű,
és minden dicsősége, mint a mező virága:
megszárad a fű, és virága elhull,
de az Úr beszéde megmarad örökké.
Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek."
(1Péter 1:24-25)



A harmadik, amit még szeretnék megemlíteni az, hogy ilyen szörnyű csapások idején sok ember szívében újra és újra feltolul az a kérdés: miért engedi ezt az Isten? Miért büntet ártatlan embereket is? Miért éppen ők pusztultak el? Van erre valami magyarázat? Lehet, hogy ettől a nagy csapástól függetlenül is így az év végén megszólal a szívünkben: Uram, miért kísérte ezt az évet olyan sok próba, szenvedés, nehézség, amiben részem volt?



Válaszoljunk a kérdésükre. A válaszadásban segít az, ha megvizsgáljuk,

mióta vannak ilyen nagy csapások az emberiség történetében?

Azóta, amióta hátat fordítottunk Istennek.
Azóta van betegség, fájdalom, nélkülözés,
háború és mindaz, ami azzal járt.
Természeti csapások és halál.
Isten ezt megmondta előre az embernek.
Ha ragaszkodik hozzá, mindezektől védve lesz.
Ha elhagyja Őt, mindezeknek kiszolgáltatottjává válik.

Ez olyan törvény, mint a szabadesés.
Érvényesül minden körülmények között.
Az ember elhagyta Istent, és érvényesül a törvény.
A nyakunkba szakadt ez a sok nyomorúság.
Ez nem Isten büntetése.
Ez törvény.

Mint ahogy az sem Isten külön büntetése,
ha valaki a nyolcadik emeleten kilép egy ablakból,
lezuhan, és összetöri magát.
Egy törvény (szabadesés törvénye) érvényesült,
amit előre ismerhetett, tudhatott.



Nem Isten okozza tehát ezeket a természeti katasztrófákat. Ezeket eleve mi zúdítottuk a saját nyakunkba. De Isten végtelen hatalmát és szeretetét mutatja, hogy még ezeket is felhasználja emberek ébresztésére.



Ha valaki nem hallotta meg az Ő csendes, megtérésre hívó szavát, akkor néha egy-egy tragédiával, mint valami vészcsengővel próbálja felriasztani, hogy ráébredjen elveszett állapotára, és kész legyen visszatérni Istenhez.

A Bibliából még azt is megtudjuk, hogy Istennek ez soha nem öröm, de megmentésünk érdekében még ezeket a nyomorúságokat is fel tudja használni.



Jézus idejében egy Siloám nevű községben ledőlt egy torony, és maga alá temetett tizennyolc embert. Az akkoriak is kérdezték: miért történt ez? Miért engedte meg Isten, s miért éppen ők haltak meg? S mindjárt jött az emberi ideológia: nyilván azért, mert gonoszabbak, mint mi, és az Isten megbüntette őket.

És mit mondott erre Jézus?

"Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el."
(Lukács 13:1-5)



Vagyis Jézus nem részletezi a tragédia okának a magyarázatát. Az oka az, hogy elhagytuk Istent, azóta történnek ilyenek. A tragédia céljára hívja fel hallgatóinak figyelmét. Ez pedig az, hogy Isten még ezzel is menteni akar másokat. Ha meg nem tértek, ti is ugyanúgy elvesztek.



Mert, aki hozzá fordul, akárcsak egy ilyen figyelmeztetésre is, az megmenekült. És akit még ez sem gondolkoztat el, és ez sem fordítja Isten felé a szívét, azon nehéz segíteni. Mindenesetre Jézus óv attól, hogy ezen kezdjünk el elmélkedni, hogy miért éppen ők és annyian, és ott, hanem azt mondja: ha meg nem tértek, ugyanúgy elvesztek ti is.



Még ezzel is a magához való megtérésre hív.
Egyébként Jézus az Ő második eljövetelét megelőző
figyelmeztető jelek között említi a
földrengések számának
és romboló erejének a megnövekedését is.
Az Ő ígéretei folyamatosan beteljesednek.

Ez is figyelmeztessen minket!



Az Olajfák hegyén a tanítványok föltették
az Úrnak a jól ismert kérdést:
"Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a Te eljövetelednek és a világ végének?"
(Máté 24:3)


"Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhinségek és földrengések lesznek mindenfelé."
(Máté 24:7)



Felkészültél Jézus Krisztus eljövetelére?

Cseri Kálmán Prédikációk
Pasaréti Református Gyülekezet weblapja

ÉLETRAJZOK, OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR CD

VAN KIÚT!

"JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT:
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet..."
(BIBLIA Jn 14:6)
Jézus Krisztus a Szabadító, Gyógyító, Megváltó.

Szeretnéd életed vezetését átadni
Jézus Krisztusnak?
Akár most itt is megteheted.


Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!



22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel

Vissza!
Vissza a menüre!