Barkóci Sándor szlovák prédikátor és evangélista szolgálata

Barkóci Sándor /Alexander Barkoci/ 1955-ben született Komarnoban. Jelenleg Szlovákiában (Komarnoban) él feleségével Zsuzsannával és 6 gyermekével együtt. Keresztyén családban nőtt fel. 15 éves korában döntött arról, hogy az Úr Jézus követője lesz. Ekkor élte át Isten bűnbocsánatát, és szentelte oda életét teljesen Istennek. Mivel a 70-es években nem kapott engedélyt, hogy teológia tanulmányokat folytasson Szlovákiában, ezért középfokú gépészeti szakközépiskolát végzett. Tanulmányait befejezve szakoktatóként dolgozott, mint vezető szakoktató. 1988-ban elhívást kapott prédikátori szolgálatra a Szlovákiai Baptista Egyházban, ahol 15 éven át végezte szolgálatát. 1993-tól a budapesti Baptista Teológián folytatott tanulmányokat, mint missziói munkás. Ez időszak alatt Isten lehetőséget adott neki arra, hogy megtanulja a magyar nyelvet, mely nyelven azóta szolgálatainak jelentős részét végzi. 2002-ben Isten elhívta az evangélista szolgálatra, melynek keretén belül, mint igehirdető és lelki gondozó szolgál egész Európa területén. Igehirdetései által sok ember találta meg élete értelmét Jézus Krisztusban. (Forrás: www.barkoci.com)

Barkóci Sándor: Szívecske börtönmisszió

Drága testvérek, Isten elküldött egy börtönbe. Lengyelországba, Berlintől kb. 100 km-re a lengyel-német határ lengyel oldalára. Nagyon óvatosak voltak azok a testvérek, nem mondták meg nekem, hogy milyen helyre hívnak. Csak kérdezték:
- Sándor testvér eljönnél egy börtönbe prédikálni?
- Elmegyek.
Amikor bementem oda a portára, akkor érdekes dolog kezdett lejátszódni. Minden elő volt készítve, minden meg volt beszélve az igazgatóval, órára, percre mikorra érünk oda. Oda is értünk pontosan. A portán az őr azt mondja, én nem tudok senkiről, hogy valami Barkóci ide bejöjjön ebbe a börtönbe. A szervező testvér mondja, hogy már vagy egy hónapja elrendeztük. El van intézve papírral mindenképpen. Az őr azt mondja: Én nem tudok semmiről, nem engedem be a Barkócit. Csodálkoztam, hogy itt valamilyen játékok mennek végbe. A testvér azt mondja, hogy az igazgatóval el van intézve. Akkor próbálja megkérdezni az igazgatót! Tessék itt a telefon, hívja fel az igazgatót! Az igazgató azt mondja: Jól van, tudok róla, engedjék be a Barkócit. De igazgató úr, valami papír kellene. Azt mondta az igazgató: Engedjétek be! Ennyi az egész. Semmilyen papír nem volt arról, hogy én bementem, sem arról, hogy én kijöttem. Érdekes, ugye? Megtudtam, hogy ez a legnehezebb büntetőosztály az egész Lengyelországban. Ott csak súlyos gyilkosok, nehéz fiúk vannak, minimum 10-15 évre elítélve. Csodálkoztam, hogy így beengednek.
Beengedtek papír nélkül, hogy ne legyen semmi bizonyíték, hogy én bementem a börtönbe. Éreztem azt a szellemi nyomást. Olyan volt, mikor bementem abba a házba, mint mikor egy hódúró maga előtt tolja azt a sűrűséget, azt a gonoszságot. Olyan sűrű volt ott a levegő. Nem tudom ezt másképp elmondani. Nagy nyomás volt ott. Dicsőség Istennek, hogy az Úr Jézus ment előttem és utánam is. A börtönőrök egy szót sem szóltak. Bevezettek a nagy terembe, tele rabokkal. Bementem, utána becsapták az ajtót. Láttam, hogy nem volt rajta belülről kilincs! Na, mondom Uram, jó helyre jutottam!
Ekkor már tudtam, hogy Isten kegyelmére vagyok szorulva. Azt mondtam: Úr Jézus, Te hoztál ide engem, légy itt velem, és Veled megyek innen ki. Mindent Rád bízok. Ott volt a tolmácsom is. Leültette a rabokat. Láttam, hogy nagyon furcsa nézetük van ezeknek az embereknek. Belenéztem a szemükbe, arcukba, és láttam magam előtt egy nagy csoport gyilkos embert. Szívükben nyugtalanság, sötét tekintet, reménytelenség, megvetés. Mit akarsz te? Te jöttél nekünk ide valamit elregélni? Mi még 20 évig itt leszünk, és te ma bejöttél és még ma kijutsz. Mit akarsz te? Talán van valami mondanivalód nekünk? Ezt olvastam ki a tekintetükből. Az első igehirdetés az emberi szívről szólt. Amikor elkezdtem rajzolgatni a szívecskéket, akkor láttam, azonnal megbotránkozott rajtam a szervező prédikátor testvérem, aki bevezetett oda.
- Sándor testvérem, ilyen kemény helyre kalapács kell. Te a keményszívű embereknek szívecskéket rajzolsz, mint afféle szerelmeseknek?
15 perc múlva a magyarázatom alatt látom, hogy az egyik rab törölgeti a szemét, és nézi a könnyeit. Törölgette, nézte, törölgette, nézte. Ez az ember sírt, és nézegette a könnyeit. Ez így ment. Mondom, ez begolyózott. Ez nem normális! Te, ha sírsz, akkor nézed a könnyedet? A szolgálat befejeztével felhívást tettem a megtérésre. Sok rab átadta az életét az Úrnak.
Csoda történt! Bizonyságot tett a könnyeit néző rab. Ez a gyilkos, 4 embert legyilkolt, 100 évre volt elítélve, minden gyilkosságért kapott 25 évet! Később ő maga mondta el nekem, hogy neki az életében könny ki nem jött a szeméből, kivéve, ha valami beleesett. Kőkemény szíve volt ennek az embernek! Kis korában annyira meg volt kötözve, hogy az édesanyja úgy elabriktolta, hogy piros, kék volt a feneke; a lelke pedig majdnem kimászott belőle, de ő csak röhögött rajta. Olyan volt, mint egy kisördög. Soha egy könny ki nem jött a szeméből. Mikor 4 embert legyilkolt, elkapták a rendőrök, úgy elverték, hogy majdnem belehalt. De egyetlen könnycsepp sem jött a szeméből. És mikor elkezdtem beszélni a szívről, akkor valami történt vele. Csoda történt! Elkezdett sírni! Nem hitte, hogy ilyen van! Nem hitt a szemének: "Valóban nekem vannak könnyeim? Tudok sírni?" - mondta. Nézte a könnyeit, és ennek én tanúja voltam. Az istentisztelet végén, mikor a megtérésre tettem a felhívást, a huszonvalahány emberrel együtt ő is átadta életét ott az Úr Jézusnak. Úgy sírtak a rabok a bűneik miatt, mint a kis gyerekek. A könnyeit szemlélő ember 100 évre volt becsukva. Nem volt semmi reménye, hogy valaha is kiszabadul. Az Evangélium annyira megérintette a szívét, hogy elhatározta, az Úrral fogja eltölteni az összes hátralévő idejét.
Ma egy csodálatos gyülekezet van abban a börtönben. Mint minden évben, most is januárban ott voltam ebben a börtönben, az ottani gyülekezetben. Dicsérik az Urat. Megszabadultak, meggyógyultak, új emberekké teremtette őket Isten. Tudjátok, hogy mi történt? 3 évig figyelték ezt a rabot. Ő volt a legveszélyesebb rab abban a börtönben. Azt mondta, ha engem 100 évre becsuktatok, akkor megkeserítem az életét a rendőröknek, őröknek. Rettentő gonosz volt. De most megtért. Isten megérintette a szívét. Csodálatos ember lett belőle. Az istentiszteletek idején ő mindig sírva, könnyhullatással dicsőíti az Istent. Az Úr új szívet adott neki. Ez olyan, mint mikor egy sötét helyre beköltözik a világosság.
Oly szelíd lett, mint a bárány. Bűneit elismerte. Elmondta, hogy senki nem tehet arról, hogy ott van, csak ő, maga. Buzdította a rabtársait. Csodálatos gyülekezet alakult meg ott. Rögtön elment a híre az egész börtönben. Figyelték ezt az embert 3 évig, éjjel és nappal kamerákkal. A börtönőrök csodálkoztak, alig hittek a szemüknek. Ilyen is van? Jézus Krisztus ennyire meg tudja változtatni az emberek életét? 3 év után egyszerűen azt mondta a bíróság, hogy ez az ember egy új ember. Azt mondták, hogy minek etessük őt itt benn, ő majd eteti magát kint a szabadban. Ő már nem árt, belőle Krisztus szólal meg. Ő már nem az a keményszívű ember. Új gondolkozású, új jellemű, újjászületett ember.
Mikor 3 év után újra mentem látogatni, akkor egy nappal érkezésem előtt kiengedték. 79 évet elengedett neki a lengyel bíróság. Ha hiszitek, ha nem ez az igazság. Ez egy isteni csoda! Figyelték éjjel-nappal kamerákkal. Mikor látták, hogy itt új élet van, új lelkület, új szív van, azt mondták, hogy jó. Az a prédikátor, aki elhozta neki az Evangéliumot, hadd találkozzon vele kint a szabadban! A helyi lelkipásztor lakásán találkoztunk. Ott sírt, nyakamba borult.
Ezt mondta: "Sándor testvér, áldom az Istent, hogy elküldött téged erre a helyre, és lerajzoljad nekünk azokat a szíveket. Rájöttem, hogy az én szívemet, az én szívem állapotát rajzoltad le. Akkor elkezdtem sírni. A belsőmben valami megindult. Azt a kőkemény szívet, ami ott volt, mintha valaki elvette volna, és adott egy új szívet. Tudom, hogy az Úr Jézus Krisztus volt az. Hirdetni fogom az Úr Jézus Krisztust, ameddig élek! Őt akarom szolgálni! Ha nem lenne Jézus Krisztus, akkor én ott a sötétben, reménytelenségben töltöttem volna a további életemet." Csak sírt a nyakamba borulva. Isten nem azért küldte a rabokhoz az evangelizátort, hogy nekik a poklot, büntetést hirdesse, hanem a szabadulást a megkötözöttségből. Mikor ezt megértették, átadták életüket.
Sokan azt mondják magukról miközülünk, drága testvéreim, hogy igazak, nem bűnösök. Vigyázz, Jézus azt mondta, azért, mert azt mondod, hogy látsz, vakságod megmarad! Ha úgy érzed, hogy szükséged van szabadulásra, gyógyulásra, hívd segítségül az Ő nevét, és megszabadulsz.

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!
Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!" (Zsolt 50:15)



BÖRTÖNMISSZIÓ VÁCOTT

/Forrás: Református Egyház Félórája/
2009. január 14. részlet

Csuka Tamásné, börtönlelkész beszél munkájáról, amelyet a váci börtönben végez. Többek között egy bibliakört vezet, amely sokat jelent a fogvatartottaknak. Balogh János a közelmúltban szabadult vall arról, miként gondolkodott el az életéről a bent töltött évek alatt, és hogyan változott meg egész élete a bibliakörben való részvétel által is.

Balogh János: Korábban is hallottam már Jézusról, amikor még szabad voltam. A falumban is voltak festmények, szobrok Róla, hallottam a nevét, az Isten szót is, de nem tudtam, hogy mi a kapcsolat Isten és ember között. Torz képet kaptam Jézusról: úgy láttam, torz, szerencsétlen ember volt, akit mindenki bántott. Rossz életformát éltem a megtérésem előtt, többször megjártam a börtönt. Utoljára hat évet töltöttem Vácon, a fegyházban: ez idő alatt fordultam oda Istenhez. Korábbi szabadulásaim alkalmával nem volt meg bennem az a változáshoz szükséges akarat. Mindig ugyanarra az útra léptem vissza, csak annyit fogadtam meg, hogy ezúttal okosabb, rafináltabb leszek, majd jobban fogok vigyázni. De a vége mindig az lett, hogy a börtönbe kerültem. Legtöbbször erőszakos bűncselekmények miatt kerültem be: betörés, lopás, testi sértés, rablás, ittas vezetés. Összesen 11-12 évet töltöttem börtönben. Sokat ittam is, szerettem inni, szerettem az éjszakai életet, a diszkókat, kocsmákat, éjszakai szórakozóhelyeket. A végén már mindegy volt, hogy hétköznap vagy hétvége van, egy héten hat nap biztosan részeg voltam. A bűncselekményeket általában alkoholos befolyásoltság állapotában követtem el. Békétlen ember voltam. Sokszor előfordult, hogy amikor lefeküdtem, hogy aludjak, nem bírtam tovább öt percnél, és fel kellett kelnem, mert nem találtam nyugalmat. Mindig mehetnékem volt, állandóan hiányzott a kocsmai légkör, ott kerestem békességet. Nem éreztem jól magam, azt is tudtam, hogy változni kellene, de nem volt hozzá erőm, és azt sem tudtam, hogy min kellene változtatni. Utoljára 2002-ben kerültem börtönbe. Az előzetes ideje alatt, amit Pesten töltöttem, eljártam egy kisebb bibliakörbe, ahol Istenről beszéltek. Ott kezdtem el a kezembe venni a Bibliát, először keresni, de nem tudtam igazán, hogy mit is akarok. Egy év után elkerültem Vácra, ahol már rendszeresen jártam bibliakörre. Abban a körben már voltak ismerőseim, az unokatestvéreim. A terem végében leültünk, suttogtunk, de azért odafigyeltem arra, amit mondtak. Pár alkalom után kezdtem megérteni, hogy mit akar Isten tőlünk, hogy mennyire szereti az embert, hogy mit tett az emberért, hogy Jézust elküldte a földre, hogy a bűneinket magára vegye. Azt értettem meg, hogy engem Jézus annyira szeretett, hogy meghalt helyettem és értem. Ez annyira megdöbbentett, hogy sírni kezdtem. Még most is emlékszem: kétoldalt ültek az unokatestvéreim, és nem tudtam eldönteni, hogy merre forduljak, mert szégyelltem a könnyeimet. Aztán kezembe került az Újszövetség, kinyitottam, és azt olvastam: Isten országát nem örökölhetik sem részegesek, sem paráznák. Ez félelmet keltett bennem, eldobtam a Bibliát. Az istentiszteleten megértettem, hogy létezik örök élet, hogy vannak, akik a Mennybe és vannak, akik a Pokolra kerülnek. Amikor ezeket a szavakat olvastam a Szentírásban, magamra ismertem, mert én részeges és parázna is voltam. Mintha Isten szólt volna ki belőle, hogy én nem odavaló vagyok.
Vörös Virág: Ez által személyesen megszólítva érezte magát?
Balogh János: Igen. Mintha világosság gyúlt volna lelki értelemben. Akkor szembesültem azzal, hogy milyen ember vagyok is én. Ezzel együtt azt is láttam, hogy Isten milyen, mintegy ellentétként az emberrel szemben. Csak egy rövid mondatot tudtam akkor mondani: Bocsáss meg nekem! Sírtam, ahogy ezt a mondatot ismételgettem. Megbocsátott, bennem pedig megmozdult, vagy inkább megfordult valami. Onnantól kezdve elkezdtem másképpen gondolkodni. Láttam a helytelen életemet.
Vörös Virág: Mik voltak friss keresztyénként az első lépések?
Balogh János: A börtönben nem ritka dolog egy-egy szex-lap. Egy istentisztelet után széttéptem valamennyit, ami nálam volt, és lehúztam a WC-ben. Isten azt mondja, hogy az Ő Országát nem örökölhetik a paráznák. Aztán elkezdett zavarni az, ahogyan beszélek: a trágárság, a csúnya szavak. Isten kivette őket a számból. Az ember gondolkodásmódját kezdi el tisztítani. Abban az időben egyedül laktam egy zárkában, egy Bibliám volt csak, de olyan békességem volt. A hitéletem legszebb időszakai voltak azok. Tavaly áprilisban szabadultam, keresztyén ismerőseim csak a börtönben voltak, korábban nem találkoztam keresztyén emberrel. Megkerestem az Élő Reménység Alapítványt, ahol többnyire börtönből szabadult emberekkel foglalkoznak. Ha az ember szakítani akar a romlott életformával, akkor ott megpróbálnak segíteni. Közel fél évet töltöttem el náluk, most pedig három hónapja élek otthon.
Vörös Virág: Most hogyan néz ki az élete? Mit csinál?
Balogh János: Egy református közösségbe járok és egy építkezésen dolgozom.
Vörös Virág: És a család többi tagja hogy fogadta ezt a változást?
Balogh János: Volt olyan, aki nevetett rajtam, volt, aki gúnyolt, de a legtöbb ember örült neki. Sajnos az édesanyám gúnnyal fogadta. A Bibliába foglaltak nem üres szavak, beszédek. Csuka Tamásné, Margit néni Istennek nagyon áldott embere. Emberi erő nem lenne elég ahhoz, amit ő csinál, én legalább is így láttam. Nem egyszer nekiszegezik a kérdést az őrök, hogy érdemes-e velünk, bűnözőkkel foglalkozni. Valaki csak ennyit lát. Vannak olyanok is, akikről az őrök is elismerik, hogy megtért, látszik az életén.
Vörös Virág: Ön is visszajár tanúságot tenni?
Balogh János: Amióta szabadultam, kétszer voltam bent. Nekem mindig sokat jelentett, ha láttam olyan embereket, akik bent megtértek, és szabadulásuk után visszajöttek.
Vörös Virág: Gondolja, hogy ha nem történik ilyesmi az életében, akkor soha nem találja meg Istent?
Balogh János: Ha valaki a kocsmában odajött volna hozzám, és elkezdett volna Jézusról beszélni, arról, hogy Isten szeret, hogy mit tett értem, ha felszólított volna, hogy térjek meg, talán el is zavartam volna. Valakinek sajnos arra van szüksége, hogy tíz évet börtönben töltsön, mert túl keményszívű. Sajnos én ezek közé tartozom. Amikor probléma van jobbra-balra nézegetünk, és ha nincs erős kéz, akkor kezdünk el felfelé nézni. Ez az utolsó, pedig ezzel kellene kezdeni.

Csuka Tamásné: 1989-ben súlyos balesetet szenvedtem egy kismotorral. Temetni indultam, és az úton egy cementtel megpakolt teherautó elé kerültem. A motoromat kivasalta, én előre repültem, és csodával határos módon, szinte semmi bajom nem lett. Egy súlyos karambolt épen megúsztam. Az egyik hívő ismerősöm akkor azt mondta, hogy azért nem vett magához akkor Isten, mert még van dolgom, még van szolgálatom itt. Abban az esztendőben kezdődött el a börtönmisszió. Nagyon megrendítő volt a számomra, hogy egy héttel később ugyanazon a helyen ugyanabban a szituációban egy másik asszony, aki Trabantban ült, meghalt. A férjemmel a váci gyülekezetben szolgáltunk 20 éven át, és naponta elhaladtunk a börtön mellett. Már a 80-as években is próbálkoztunk, hogy bent is hirdethessük az evangéliumot, de akkor erre nem volt lehetőség. Még Bibliát sem tarthattak az elítéltek. Viccesen annyit válaszoltak csak a megkeresésünkre, hogy kövessünk el valamit, és akkor annyi időt tölthetünk el a rabokkal, amennyit csak akarunk. A rendszerváltás után megnyílt a börtönkapu, és mi rögtön éltünk is ezzel a lehetőséggel más kollégáinkkal és laikusokkal együtt. 9 éve főállásban dolgozom a börtönben, és ezért nagyon hálás vagyok Istennek. Amikor a férjemmel először bementünk, még furcsán éreztük magunkat, félve néztünk egymásra, de nagyon hamar éreztem azt, hogy több közöm lesz ehhez a szolgálathoz. Már akkor tudtam, hogy heti egy-két alkalomnál többször szeretnék bejárni.
Vörös Virág: Az ember a bűnözésbe belesodródik?
Csuka Tamásné: Ennek sok összetevője van. Vannak olyanok, akiket már gyerekkorukban eldobtak, állami gondozásban nőttek fel, nem kaptak szeretetet. Ezen sok élet kisiklik. Ha nem is rögtön az élet elején, mert esetleg tanul egy szakmát, de 18 évesen kikerül a nagybetűs életbe, és sokszor nem tud mit kezdeni azzal, amit tapasztal. Sokan sodródnak rossz társaságba. Vannak olyanok is, akik nagyon jó családi háttérrel rendelkeznek, és mégis börtönbe kerülnek. A bűn nem válogat. Sokan már otthonról hozzák a bűnözői létformát. Előbb-utóbb a bűnözők gyermekei is a bűnözés mellett döntenek.

Vörös Virág: Létezik szabad akarat ilyen keretek között? Léphet más útra valaki?
Csuka Tamásné: Persze, Isten nekik is adott szabad akaratot. Szerintem megélhetési bűnözés nincs. Mindig megkérdezem, hogy adott-e Isten két erős kezet, lábat, gondolkodó fejet. Munkalehetőség azért mindig akad. Van olyan, aki szabadulás után két állást is talált, cukrász-tanfolyamot végzett, és neves cukrászdában dolgozott, most pedig egyetemre jár 10 év börtön után. Van kiszakadás ebből a létformából, de az Ördög nagyon erősen tartja az embert. Vannak visszaesők, és ha éppen a bibliakörösök közül, akkor őket külön ki is emelik, nagy híre lesz rögtön.
Vörös Virág: Milyen gyakran fordul elő, hogy egy fogvatartott a börtönben jut hitre?
Csuka Tamásné: Olyan az arány, mint egy másik gyülekezetben. Hatszázötvenen vagyunk most a börtönben, abból 100-150 ember megfordul különböző alkalmainkon. Ezeknek az embereknek 10-15 %-a hoz egy komoly életdöntést és megtér.
Vörös Virág: Mennyire fogékonyak erre a döntésre az elején?
Csuka Tamásné: Nem nagyon. Akkor inkább azért jönnek az istentiszteletre, hogy találkozzanak a rokonaikkal, barátaikkal, megbeszéljék a dolgaikat, elűzzék az unalmat. Aztán néhányan felfigyelnek, örülnek a csöndnek és annak, hogy Istenről van szó. Egy héten hat alkalommal találkozunk kisebb csoportban: vallási beszélgetés, keresztyén filmklub, bibliakör, istentisztelet. Sok lehetőség van arra, hogy valaki meghallja az evangéliumot. Szinte naponta felhív valaki a szabadultak közül, hogy elmondja, hogy rendben van az élete, és rendszeresen viszek vissza szabadult bibliakörösöket, akik megállják a helyüket a kinti világban. Ezek nagyon fontos bizonyságtételek. Van, amikor menekülni kell a régi környezetből, de olyan is van, hogy valakinek annyira erős a hite, hogy azt tanácsolom neki, menjen vissza a régi környezetébe, és tegyen bizonyságot arról, hogy ő már más.
Vörös Virág: A kinti gyülekezetek mennyire befogadóak egy szabadulttal szemben?
Csuka Tamásné: Gyülekezete válogatja. Semmiképpen sem egyszerű a helyzet, mert aki börtönből jön, az a társadalom számára is nagy kérdőjel, nagy a bizalmatlanság vele szemben. Ez a gyülekezetekben sincs másképpen, de vannak olyan gyülekezetek, akik fel tudják vállalni ezeket az életeket. Vannak olyanok is, akik csalódnak a kinti gyülekezetben. Az egyik férfinak Törpe a beceneve, már az alvilágban is így hívták. Az egész életét végigverekedte, bokszolta, pénzbehajtó volt. Többet volt börtönben, mint szabadlábon. 16 oldalas írásban vallott az életéről gyerekkorától kezdve, megrendítő élete volt tele nyomorúsággal. Később sportolni kezdett és tehetségesnek bizonyult, de az alvilág beszippantotta. Nagyon sok időt töltött börtönben, és tényleg agresszív volt. A szegedi börtönben például felakasztotta a szakácsot, mert nem adott neki elég kakaót. A szakács szerencséjére a kampó nem volt elég erős. Állandóan verekedett akár szabad volt, akár a börtönben volt. Két éve Szilveszterkor éppen szabad volt, egy diszkóba ment a barátnőjével, ahol összeverekedett a kidobólegényekkel. Ő húzta a rövidebbet: egy viperával úgy fejbe vágták, hogy betört a koponyája, 36 napig kómában volt. A tököli rabkórházban tért magához a kómából, de átélt egy halál-közeli élményt, amiről azóta sokszor bizonyságot tett. Nem tudja, hogy testben-e vagy testen kívül történt vele mindez: egy felhős, ködös helyen találta magát, ahol egy alakot látott, akitől megkérdezte, hogy merre kell menni a Pokol felé, mert ő oda való. Az árnyalak pedig azt mondta neki, hogy kap még egy esélyt, menjen vissza. Amikor felébredt, lepergett előtte az egész élete. A tököli kórházból hozzánk került, és rögtön jelentkezett is bibliakörre. Szerette volna megérteni, hogy mi történt vele. Ott tudatosodott számára, hogy tényleg kapott még egy lehetőséget arra, hogy az Isten útján járjon. Vette a Bibliát és elkezdte olvasni. Most a szegedi börtönben van, de ez az élmény egész életében meghatározó lesz.
Vörös Virág: Biztosan nehéz sok nehéz sorsot látni?
Csuka Tamásné: Ez így igaz, de amikor látok egy szabadulást egy nehéz sorsból, akkor áldom az Istent, és az én hitem is erősödik. Isten így is munkálkodik. Naponta átélhetem annak az Igének az igazságát, ami azt mondja, hogy akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.

"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek."
(János evangélium 8:36)



ÉLETRAJZOK, OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!





22000 szavas JAPÁN SZÓTÁRAK, NYELVKÖNYVEK MP3-as CD-vel

Vissza az oldal elejére!
Vissza a menüre!