HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján

Tompa Ibolya
Új életem Krisztusban
/Forrás: "Jó hír a ma emberének!" 2006/

Gyermekkoromban szüleim terelgettek az Úr útján. Megkereszteltek, majd később jött az első gyónás, a fehér ruhás elsőáldozás, ahol még megdobbant a kis szívem Jézusért, ahol még egy földöntúli érzés töltötte el szívemet.



A lázadás éveiben olyan "fontos" dolgok léptek az életembe, mint a bulik, haverok, diszkó, szerelem. Volt azért egy-két ima is, amit eldaráltam az Úrnak, és próbáltam megmagyarázni Neki, hogy az előbbi dolgok milyen fontosak számomra, de hát ezt Ő nem értheti, honnan is tudhatná, hogyan is érthetné meg ezt a rohanó világot? Honnan tudhatná, hogy mi a divat, mi a menő zene, vagy honnan ismerné a legjobb farmertípust, illetve parfümöt? Én szeretlek Uram, csak most fontosabb dolgaim vannak, ne haragudj rám, vár az élet! Templomba menni, hát az nem divat, tudod milyen nehéz felkelni reggel? Te nem voltál fiatal?



Komolyabb lépések: Képzeld Uram, férjhez megyek. Látod, milyen jó vagyok, hogy nem feledkeztem meg Rólad! Nem hiszed el, milyen szemtelen ez a társadalom. Nem vonulhatok fel a templomban a szép fehér ruhámban, mert a vőlegényem a tanügyben dolgozik, és nem tanácsolják a munkája miatt, hogy a templomban esküdjünk. Ez egy felháborító dolog, pedig milyen romantikus lett volna, és milyen szép fényképeket lehetett volna készíteni! Azért megszenteljük ezt a napot, mert megyünk nászútra, és Ausztriában megesküszünk. Sajnos ott a fehér ruha elmarad.



Családi élet: Drága Istenem! Milyen hálás vagyok Neked a három gyermekemért! Látod milyen rendes vagyok! A tradiciók nem maradtak el: keresztelés, gyónás, áldozás. Kellőképpen mind meg is ünnepeltük, nehogy szó érje a ház elejét! Mit szólsz ehhez, vallásos iskolába írattam őket? Ami tanítást én nem tudok megadni, ott majd bepótolják.
Templom?... Tudod Uram, néha... Nemrég jöttünk Kanadába, és csak hétvégeken tudunk elmenni valahová. Annyi jó hely van, és annyi a bepótolnivalónk. Úgy szeretünk kirándulni menni! Ne haragudj Uram, majd eljön annak is az ideje!
Az élet folyik tovább. 33 éves lettem. Drága Istenem, nem értem ezt az életet! Mindenem megvan. Szép családom, otthonom, szerető férjem, munkám, és mégis olyan üres a lelkem. Talán mégis többet kellene templomba járni?



Karácsony. Ülök a templom padsorában és megfogadom: Uram, ezután itt leszek minden vasárnap családommal együtt. De mi ez? Szédülök, rosszul vagyok! Ki kell menni! Meghalok? Uram szeretlek!
Kórház. Az orvosi eredmény: egészséges! A következő héten vissza a templomba. Gyónok. Az atya megállapítja, hogy menjek vissza az orvoshoz, vagy beszéljem meg a problémámat a férjemmel.
Nekem nincs bajom a férjemmel és az egészségemmel se, csak nem tudok a tömegben maradni! Nem baj, majd én kezembe veszem a sorsomat!
Veszélyes és téves utak: Agykontroll, homeopátia, csontkovács, jósnő, jóga, akupunktúra, lélekbúvár, asztrológia, természetgyógyászat! Elmúlik hét év. A diagnózis mindenhol felállítva, csak a páciens nem gyógyul.
Isten közbelép! Tudom, hogy valahol már pár éve imádkoznak értem. Olvasd a Bibliát! - biztat a barátnőm. Olvasom, de ki érti ezt a furcsa nyelvezetet! Nem köt le! Erősítő imákat kapok. Valami megmozdul bennem, kezd a lelkem vágyni valamire, de mire? Barátaink egyre többet beszélnek Jézusról, nem a vallásról, hanem az Úr Jézussal való személyes kapcsolatról! Lelkem csak issza a szavakat, de ez még mindig nem elég. Még fizikailag is gyenge vagyok.

"Kérjetek és adatik nektek, keressetek, és találtok,
zörgessetek, és megnyittatik nektek!" (Máté 7:7)

Ez az Ige ismétlődik bennem többször és többször. Hol hallottam már? Nem tudom! Zsuzsika barátnőm elküld lelkigondozásra Ferenc lelkészhez. Hogyan beszéljek az én kis és nagy problémáimról egy papnak? Hogyan segíthet, amikor már annyi kudarcom volt? Reszketve hívom fel. Nagyon kedvesen meghív egy istentiszteletre, aminek már a hallatára is kivert a verejték, olyan félelem fogott el! Bevallom neki, hogy a félelem az egyik legnagyobb problémám. A lelkész megért, és elhív bennünket férjemmel együtt egy magánbeszélgetésre. Beszélgetünk, imádkozunk, majd megint beszélgetünk és imádkozunk. Lelkemet mindjobban betölti a melegség, úgyszinten a férjemét is. A bensőmben érzem, hogy ez a VALAKI, Akire szükségem van, akit én keresek! Fizetni szeretnék a terápiáért, ami az első alkalommal négy órán keresztül tartott.
- A számla kifizetve.
- Kifizetve? - dadogtam meglepődve.
- Hogyan tudom ezt megköszönni? - kérdeztem.
- A köszönet és a dicsőség egyedül az Úré! - válaszolja a kedves lelkipásztor.
Nem értem. Ilyen nincs! Ingyen? Mikor eddig olyan sok pénzt fizettem ki máshol!



Később értettem csak meg, hogy az én számlámat is kifizette az Úr Jézus közel 2006 évvel ezelőtt a Golgotán az Ő drága szent vérével a kereszten!
Nem tudom a hálaérzést szavakkal kifejezni! Útravalóul még szendvicset is kaptunk, mert 200 km-re voltunk otthonunktól. Hála az Istennek, aki az erőt adta, mert ezután rendszeresen jártunk istentiszteletre oda ki vidékre. Lassan a lelkigondozás kiterjedt az egész családra.
Voltak megjegyzések is, mikor már 7-8 hónapja jártunk:
- Egy miséért ilyen messzire elmentek?!
- Bizony messzire - válaszoltam. Negyven évig tartott míg odaértünk.

Aztán elmentünk egy másik gyülekezetbe, ahová barátaink jártak, és ott már szolgáltunk is az Úrnak nagy szeretettel. Ott hallottam ezt a számomra legmeghatóbb Igét:

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
(János 3:16)

Nagyon sok segítséget kaptunk tőlük is, mert onnét szállt fel az a sok ima, mivel már évek óta imádkoztak értünk. Kedves Tibor testvértől, a gyülekezet pásztorától pedig sok-sok biztatást kaptunk, hogy ne foglalkozzunk a különböző vallások kérdésével, csak higgyünk Jézus Krisztusban, és majd megtaláljuk az Istentől kijelőlt helyünket.



Aztán a lelkünk kezdett szomjazni még valami több után. Bibliaóra? A torontói telefonmisszió jutott eszembe. Annyi drága tanítást kaptam már onnét az elmúlt évek alatt, mikor még nem tudtam templomba járni. Itt vagyunk már hat hónapja! Hála az Úrnak, annyi szeretet kaptunk és kapunk, ami gyógyír a szívünknek! Itt a Scarlett Rd.-i gyülekezetben fogadtuk be drága Jézusunkat. Megismertük a Szent Szellem gyönyörűséges erejét. Azóta, támadások idején, imákon keresztül közösen vívjuk meg a harcot az ellenséggel szemben.
- Feléledt a Bibliám! - kiáltottam pár hónappal ezelőtt drága Tilda nővéremnek, aki Győző testvérrel együtt annyiszor volt segítségemre! Az Úré a dicsőség! A Bibliám él, és mindig több és több üzenetet értet meg velem. Nevel, tanít és boldoggá tesz!

Most pedig itt vagyok, hogy drága Istenünk törvényét betöltsem. Bemerítkezem, mint ahogy az Úr Jézus is tette, példát hagyva nekünk.



"Bizony, bizony, mondom néked, ha
valaki nem születik víztől és Szellemtől,
nem mehet be az Isten országába."
(János 3:5)

Nem tudom, hogyan köszönjem meg, és háláljam meg Neki, hogy ennyire szeret bennünket, hogy egész családomat így megáldotta! Szeretettel vonzott magához mindannyiunkat, és ezen a napon egyszerre tudunk bemerítkezni mind az öten, férjemmel és gyerekeimmel együtt! Nyitott szívvel várjuk a feladatokat, melyeket reánk bíz, mert rövid az idő az Úr visszajöveteléig, és még nagyon sok rokont, barátot és embertársat szeretnénk látni az Úr Jézus mögött felsorakozva!

"Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az Életre visz,
és kevesen vannak, akik azt megtalálják." (Máté 7:14)

Köszönöm Uram, hogy mindig helyeztél mellém vezetőket, segítőket. Tied a dicsőség és hála! Kívánom, hogy ez a bizonyságtétel erősítsen és bátorítson mindenkit, akinek erre szüksége van. Ámen.