HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján



Elisabeth Seiler
ELHÍVÁS - VEZETÉS
HIRDESSÉTEK CSODÁLATOS DOLGAIT!

Zimányiné Piros Erzsébet szerkesztésében
és kiadásában jelent meg.

Seiler Erzsébet az 1889. év utolsó napján született Dél-Németországban. Már kilenc éves korában feltámadt benne a csillapítatlan vágy: bárcsak misszionárius lehetnék! 1916-ban belépett a liebenzelli missziós intézetbe. Csodálatos imameghallgatást és vezetést tapasztalt. 1923-ban Kínába utazhatott. Könyvében leírta élményeit, mit élt át Jézus Krisztussal, Ura szolgálatában. Egyszer súlyos kolerajárvány tört ki. "Ez az iszonyú betegség hihetetlen gyorsan végzett áldozataival. Akinek egy napon kétszer volt rohama az már a halál zsákmánya lett. Akinek csak egyszer, azt még megmenthettük ezzel az eljárással. Házról házra jártunk az agyaggal való kezelést alkalmazva, hogy gátat vessünk a járványnak. Később kísérőmmel, egy bibliás asszonnyal, akiről lesz még mondanivalóm, meglátogattunk egy külső állomást. Én az ottani segítő ágyában aludtam, nem tudva, hogy az illető nemrég halt meg kolerában. Fertőzést kaptam és éreztem, hogy a félelmetes betegség engem is megtámadott. Nem tudtam, hogy meg kell-e halnom. Az első roham után azonnal alkalmazták nálam is az agyaggal való kezelést. Borzalmas fájdalmak gyötörtek, de akaratomat teljesen átadtam mindenható Uramnak. Őt illette a rendelkezés joga felettem. Utolért a második roham is, de szerencsére nem ugyanazon a napon, különben meg kellett volna halnom. Bibliás asszonyaim igen nagy aggodalomban voltak miattam. Ágyam körül térdeltek, keservesen sírtak és tusakodtak az életemért. Mind megvizsgálta magát, nincs-e valami rendezetlenség az életében, ami Isten közbelépését akadályozhatná. Mindent megvallottak, bűnbocsánatért, majd ismét az életemért könyörögtek. Az Úr végtelen szeretetében meghallgatta imájukat és meggyógyított. A segítség oly csodálatos volt, hogy pár nap múlva már munkámat is folytathattam. Visszatekintve ámulnom kellett, Isten milyen csodálatos módon tartotta meg életemet Kínában, ahol annyi testi veszedelemnek voltam kitéve." Isten ma is csodákat tesz és szavát megtartja. Példája bátoríthat az Úr Jézus Krisztus követésére, odaszánt életre és szolgálatra.


Elisabeth Seiler életrajzát itt elolvashatod.

 Egy történet a könyvből

A bátor fiúcska


Mindig olyan szép látvány volt, amikor árva gyermekeink vasárnaponként az imaterembe tódultak.
Sok utcai gyermeket buzdított ez követésre. Velünk szemben lakott egy kisfiú, aki egyre könyörgött édesapjának, hadd járhasson ő is a vasárnapi iskolába. Apja pogány volt, aki semmit sem tudott kezdeni az "új" hittel, de azt gondolta:
A fiam még oly kicsi, úgy sem érti meg, miről van szó. Annyit van egyedül, hadd menjen az imaházba, ott legalább gyermekek között lesz. És elengedte.

A kicsi vasárnapról-vasárnapra örömtől ragyogó arccal jött a gyermekórákra és nagyon figyelt. Megszerette Jézust és átadta az életét. Egy napon, amikor ismét a bálványokhoz kellett volna imádkoznia, így szólt apjához:
Én már nem imádhatom a bálványokat, mert hiszek az Úr Jézusban. Az apa, felháborodva fia "tűrhetetlen szemtelenségén", nekitámadt:
Idefigyelj, annyit mondok neked, ha te a külföldiek istenét imádod és a mieinket nem tiszteled, mindkét lábad lecsapom a baltával. Inkább legyen olyan fiam, aki láb nélkül az isteneinket imádja, mint olyan, akinek lába van és az imaházba jár vele. Szóval el ne felejtsd, hogy vasárnap voltál ott utoljára!
Iszonyú csapást jelentett ez a gyermeknek. De a Megváltót annyira szerette, hogy nem tudott többé elszakadni tőle. Csináljon az apja, amit akar, ő hű marad Jézushoz.
 Felvirradt a vasárnap. Az apa már kora reggel elment otthonról, hogy bevásároljon. A kínaiak számára a vasárnap nem azt jelenti, amit nekünk. Az apa mindig ezen a napon járt bevásárolni s legtöbbször csak másnap tért haza. A gyermekóra kezdetének ideje egyre közeledett s a fiúcska szilárdan elhatározta, hogy menni fog. Anyjánál kezdett rimánkodni:
Mama, ugye elmehetek a vasárnapi iskolába?
 Nem fiacskám. Válaszolt az aggódó anya. Nézd, ha apád megtudja, borzasztóan megharagszik rád és irtózatosan elver.
A kisfiú bátran felelte:
"Ó mama, nem számít, ha papa megver is. Csak hadd menjek! Kérlek, engedj el, vár az Úr Jézus!"
 Az asszony így gondolkozott:
Apa nincs itthon. Nem látja és talán nem tudja meg, hiszen csak hétfőn jön haza. Mi pedig nem szólunk róla semmit. Azt azonban nem sejtette, hogy férje megbízta szomszédját, egy buzgó bálványimádót: figyelje meg átmegy-e a fiú az imaházba.



A fiú boldog örömmel rohant át hozzánk, ahol a Megváltó várta, Akiről többet akart hallani. Mikor az apa hazajött, azonnal érdeklődött a szomszédnál, aki kárörömmel újságolta:
Látod, a fiad semmibe veszi, amit mondasz neki! Ezt az engedetlenséget mind az új tanítás hozta magával. Kifejezett tilalmad ellenére azért is elment az imaházba.
Az apa hazatérve előhívta fiát és dühösen felelősségre vonta:
Mondd, megint ott voltál a vasárnapi iskolában, holott én megtiltottam neked?
Igen apám, hangzott az őszinte válasz.
 Hozd a baltát! Támadt rá az apja. Majd megtanítlak én engedelmeskedni!
A fiú elsietett és hamarosan megjelent a baltával, amit kínai szokás szerint két kézzel nyújtott az apának.
Fiam, szólt az apa most nagyon komolyan, csak egyet mondok: ha még egyetlen egyszer a vasárnapi iskolába mész, ez a balta fogja levágni a lábadat. Jól jegyezd meg.
 Következő vasárnap, mikor az apa ismét távol volt, a kisfiú újra odalépett anyjához és könyörögni kezdett:
Mama, ugye elmehetek a vasárnapi iskolába?
Az anya sírva fakadt és kérlelte a fiút, hogy csak most az egyszer maradjon otthon. Hiszen tudja, mit mondott az apa! Végül mégsem tudott ellenállni egyetlen gyermeke kunyerálásának és elengedte, bár nagy aggodalommal.



Az apa alig jött haza, már tudott a dologról. Maga elé parancsolta a fiút és nekiesett:
 Te engedetlen fickó! Addig feszíted a húrt, míg végül meg kell tennem, amivel fenyegettelek. Hozd elő a baltát!
 A fiú szolgálatkészen teljesítette a kívánságot. Az apa egyik kezével a baltát, másikkal a gyereket fogva, elment egészen az ajtóig. Ott a baltát a sarokba állította és így szólt:
 Ez az utolsó szavam. Ha tilalmam ellenére még egyszer átmerészkedsz az imaházba, mindkét lábad lecsapom ezzel a baltával, s hogy el ne felejtsd, ide teszem a kijárathoz, ez majd emlékeztet, ha kilépsz az ajtón!
 De sem az apa fenyegetése, sem az anya könnyei nem tudták visszatartani a fiút, hogy következő vasárnap ismét el ne kezdje a könyörgést.
"Apád annyira haragszik rád, mondta az anya nagyon szomorúan, hogy ha megtudja, hogy ismét átmentél, biztosan levágja a lábadat, akárhogy védekeznék ellene. Óriási szerencsétlenség oka leszel, ha odamész."
Ó mama, felelt a kicsi, tudod, hogy a Megváltó ma is vár. Ugye nem tartasz vissza? Az anya sírt, a fiú vele együtt és zokogva mondta:
Mama, ha apa levágja a lábamat, akkor ugye te fogsz hordozni a vasárnapi iskolába?
Az anya, gyermeke bátorságán mélyen megindulva, így szólt:
Menj a vasárnapi iskolába, gyermekem. A te Istened, Akiben bízol, legyen segítségül és oltalmazzon meg téged.
Az anya sem volt már messze attól, hogy Jézushoz jöjjön és bízzon benne, annyira megindította gyermekének rendíthetetlen hite.

A fiú vidáman jött át a vasárnapi iskolába. Nekünk sejtelmünk sem volt arról, milyen jelenetek játszódtak le a velünk szemközti házban. A pogány szomszédok viszont annál többet tudtak és utálatos kárörömmel várták, hogy a fiút bemárthassák az apjánál.
Ők fogadták a hazatérő apát, és rögtön újságolták:
Fiad megint ott volt a vasárnapi iskolában.
 Az apa magánkívül volt haragjában. Mindenre elszántan hazament és fiáért kiáltott, aki azonnal meg is jelent. Hogy mi következett azután, afelől nincs teljes bizonyosságunk.
Mindenesetre a legkritikusabb pillanatban tűz esett az égből, úgyhogy egy szempillantás alatt az egész ház lángokban állt.
 Az apa rohant, hogy pénzét és értékeit mentse, ugyanis üzlettulajdonos volt. Mivel az egész egy villanásnyi idő alatt történt, oltásra senki sem gondolt. A szomszédok rémülten meredtek a hirtelen támadt tűzre, mi pedig az árvaházban semmit sem vettünk észre, különben fiaink futottak volna a tűzoltó vedrekkel. Egyszer csak felhangzott az utcán az apa segélykérő kiáltása:

 Menjetek gyorsan az imaházba és mondjátok meg, hogy óriási égési sebeink vannak! Legyenek olyan szívesek, jöjjenek ide, vigyenek el és gyógyítsanak meg bennünket! Ha meggyógyulunk, a fiam járhat vasárnapi iskolába.
 A körülállók közül valaki azonnal átjött a missziói házba, ahonnan sürgősen érte mentek és a betegszobába hozták. Az apa harmadfokú égést szenvedett. Sajnos nem tudtunk segíteni rajta. Néhány óra múlva iszonyú kínok között meghalt, hitetlenül.
Az anyát és a kedves, bátor kisfiút felápoltuk. A fiúcska sírt az örömtől, mikor anyja megmondta, hogy most már tilalom nélkül járhat az imaházba.
Könnyű elgondolni, mennyire megrendítette a pogányokat is Istennek ez a beavatkozása. Így szóltak:
 A fiúcska Istene segített ennek a gyermeknek. Saját szemünkkel láttuk, hogy tűz esett az égből.