HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő
A mozgássérült Bertalan Dávidka bizonysága az Úrról!
Ez Betty Baxter története. Haldokló nyomorék volt,
de volt hite arra, hogy Jézus
meggyógyítja.
Jézus teljesen meggyógyította őt, miután napra és órára pontosan
kinyilatkoztatta, hogy Ő ezt megteszi. Akkor felvállalta azt a küldetést Istentől, hogy az
egész világon elmondja a történetét. Ezt a történetet, már több mint egy millióan hallották,
és ennek a weboldalnak is az a küldetése, hogy terjessze a Örömhírt minél több embernek.
BETTY BAXTER TÖRTÉNETE
Ahogy ő maga elmondja: Amennyire csak vissza tudok emlékezni sohasem voltam olyan
"normális", mint a többi fiú, vagy lány. A testem ki volt csavarodva, nyomorék és torz volt.
Úgy hiszem, hogy sosem fogom elfelejteni a reménynélküliség borzasztó érzését. Tudom
milyen érzés, mikor a család orvosa belenéz a szemembe, és azt mondja: "Betty, nincs
remény". Azt is, mikor kórházról kórházra visznek, és a specialisták a fejüket rázva
mondják: "Az orvostudomány nem tehet semmit". Gerincgörbülettel születtem. Egy
csigolya sem volt a helyén, a csontok eltorzultak, és összekuszálódtak. Amint tudjátok, az
idegek a gerincnél összpontosulnak. A röntgen-vizsgálat azt mutatta, hogy a csontok
eltorzultak, és összekuszálódtak, ezért az idegrendszer tönkrement.
Egy nap, mikor Minneapolisban (Minnesota állam) az Egyetemi Kórházban feküdtem
egész testemben elkezdtem remegni. Először ez egyfajta remegés volt, de hamarosan a
fejem búbjától a lábujjam hegyéig fájdalmasan rázkódtam. Berohant az orvos, és visszatett
az ágyra. Azt mondta:
"Ez az, amit vártam. Most már rájön a Vitustánc. Nincs mit tenni,
haza kell őt küldeni."
Hoztak széles szíjakat, és leszíjaztak az ágyhoz. Ez nem akadályozta
meg a reszketést, de megóvott attól, hogy leessek az ágyról. Éjjel és nappal leszíjazva
tartottak, csak akkor vették le rólam hosszabb időre, amikor a nővér fürdetett. Amikor
világra jöttem a szívem nem volt normális, és az erős gyógyszerek még tovább
gyengítették. Végül körülbelül hetente szívrohamom volt. Aztán a szervezetem annyira
hozzászokott az erős gyógyszerekhez, hogy azok már nem hatottak teljesen. Számat
összeszorítottam, hogy ne sikoltsak, amíg az injekció nem hatott, és amikor a fájdalom
nem múlt el, másik injekcióért visítottam. Csak két-három injekció után könnyebbedtem
meg valamennyire a kínzó, gyötrő fájdalomtól. Emlékszem arra a napra, amikor az orvos
elvette tőlem ezt az erős gyógyszert. Azt mondta az mamámnak. "Baxter asszony, ez nem
tesz neki jót. A szervezete teljesen hozzászokott." Mindent eltávolított az ágyamból, és azt
mondta:
"Sajnálom Betty, nem adhatok több morfin injekciót neked. Ez minden, amit
tehetek."
Csak kilenc éves voltam akkor. Ó, mennyire hosszúak voltak az éjszakák, ahogy
feküdtem a fájdalomtól elkínzottan! Sokszor forgolódtam az ágyban, hogy
megkönnyebbüljek és éreztem, hogy eszméletemet vesztem. Akkor órákig ájultan
feküdtem.
Keresztény otthonban nőttem fel. A szüleim nem teljes evangéliumi keresztények voltak,
mint én ma; hanem nazarénusok, de szerették Jézust. Mióta vissza tudok emlékezni, mama
tanított nekem Jézusról. Az édesanyám hitte a Bibliát, és azt mondta, hogy Jézus ma is
ugyanaz a Megváltó, mint amikor Galilea homokos partjain sétált, és hogy még ma is
gyógyít, ha az emberek hisznek, és van hitük Őbenne.
Mielőtt tovább haladnék a történetemben, el akarom mondani, hogy a legnagyobb
csoda, ami megtörtént az életemben nem az, amikor Jézus meggyógyította az én
nyomorék, kicsavarodott, torz testemet, hanem az amikor megmentette a lelkemet a
bűntől. Amíg Jézus van a szívemben, a Mennybe mehetek még akkor is ha testem
nyomorék és torz. De akkor nem, ha nem lennék megváltva Jézus vére által.
Megtérésem akkor történt, amikor csak kilenc éves voltam, azután, hogy hallottam a
nazarénus pásztorunkat, Davis testvért elmondani "a világ legnagyobb történetét" - ahogy
ő nevezte. A világ legrégibb története volt, mégis újra meg újra új: Jézus története. Davis
testvér elmondott egy csodálatos történetet kezdve Jézus születésével a jászolban,
befejezve a kereszttel és a feltámadással. Elmondta, hogyan érintette meg az Ő drága
kezeivel a vak szemeket, és azok láttak; hogyan érintette meg a süket füleket, és azok
megnyíltak; hogyan tisztította meg a leprást; hogyan lakatta jól a sokaságot egy kisfiú
ebédjével; lábai hogyan vitték át Galilea forró homokján, ami felhólyagosítja a talpat,
mialatt prédikálta az Evangéliumot az embereknek; hogyan járt a vízen anélkül, hogy
elsüllyedt volna.
Elmondta, hogy mindezek után az emberek fogták Jézust, és két drága kezét átszegezték,
lándzsát döftek az oldalába, és amikor kihúzták vér és víz buggyant ki az oldalából, lefolyt
a lábaira, és a királyi vér a földre folyt. Elmondta, hogy ennek a vérnek ma is van ereje,
hogy megmentsen a bűntől, és meggyógyítsa a testünket a szenvedésből.
A legjobb történet volt, amit valaha is hallottam.
Elkezdett énekelni csodálatos tenor
hangon:
"Jézus szelíden és gyöngéden hívogat, Hív téged és engem;
Lásd az ajtónál várakozik és figyel, Vigyáz rád és rám.
Gyere haza, gyere haza, Te, aki meg vagy fáradva, jöjj haza.
Komolyan, gyöngéden hív Jézus; Hív, ó bűnös jöjj haza."
Könnyek kezdtek csorogni az arcomon. A térdeimen találtam magam, és kértem Jézust,
hogy bocsásson meg nekem. Ahogy térdeltem, láttam egy látomást a szívemről: óh, fekete
volt. Tudtam, nem juthatok a Mennybe bűnnel telt, fekete szívvel. Aztán láttam egy
látomást egy hegyről a messzeségben egy öreg göcsörtös kereszttel. Láttam kiformálódni
a kereszt felett fényes, villódzó betűkkel ezeket a szavakat, amit elolvastam:
Ő MEGHALT ÉRTED!
Azt mondtam: "Jézus most már tudom, hogy megváltottál, és kérlek, hogy bocsásd meg az
én bűneimet." Láttam magam előtt egy nagy szív alakú ajtót. Jézus lépett oda ahhoz az
ajtóhoz és hallgatózott. Nem volt rajta forgatógomb, vagy kilincs kívül. (Neked kell
kinyitni az ajtót!) Aztán Jézus egyszer bekopogott és hallgatózott, aztán másodszor, és
amikor harmadszor kopogott, az ajtó kitárult; Jézus belépett, és tudtam, hogy meg vagyok
váltva. Éreztem, hogy a bűn hatalmas terhe legördül rólam. Jézus még ma is a szívemben
van, mert ha eltávozott volna, tudnék róla. Azt mondtam Davis testvérnek, hogy
evangélista leszek. Azután gyengéden rátette a kezét a kezemre és megáldott. Később azt
mondta a szüleimnek: "Soha ne engedjék, hogy ez a lány eltávolodjon Isten elhívásától.
Sosem láttam ilyen korú gyermeket úgy megtapasztalni az Urat, ahogyan ő."
De a
szenvedés elkezdte megrövidíteni az életemet. Az egyedüli enyhülés az édesanyám imáin
keresztül érkezett. A papámnak nem volt olyan hite, mint a mamámnak, hogy Jézus
meggyógyítja a testem, de jó apa volt és, sosem akadályozta a mamámat abban, hogy értem
imádkozzon. Édesanyám nagyon szerette Jézust. Hiszem, hogy jobban megértette Jézust
bárkinél, akit valaha is ismertem. Úgy tűnt, tudja hogyan ébressze fel a Benne való hitem
arra, hogy Ő egy napon meggyógyít. A legsötétebb óra akkor jött el, amikor a kórház
folyosóján toltak egy hordágyon. Odajött az orvos, megállította a hordágyat, lenézett rám,
és azt mondta:
"Betty, megröntgeneztük a gerincedet. Egy csigolya sincs a helyén, a
csontok el vannak torzulva és összekuszálódtak. Szükséged van új vesére is, ameddig a
régi vesék megmaradnak, fájdalmaid lesznek."
Apa azt mondta: "Nem, mindent meg
fogok tenni ami az erőmből telik annak érdekében, hogy a gyermekem újra jól legyen, de
kés sose fogja érinteni."
Sohasem operáltak meg annak az esetnek a kivételével, amikor
Jézus végezte el az operációt, és Ő nem hagyott semmiféle heget. Milyen csodálatos,
amikor Jézus tesz meg nekünk valamit; az mindig tökéletes és soha sincs semmilyen káros
hatása.
"Nos Baxter úr" - mondta a doktor- "Semmi remény nincs arra, hogy Betty testének
csontjait kibogozzuk. Vigyék haza, és hagyják, hogy olyan boldog legyen, amennyire csak
lehetséges."
Akkoriban 11 éves voltam, és eszembe sem jutott, hogy az orvos meghalni küldött haza.
Ránéztem, "Igen doktor úr, de egy napon Isten meg fogja gyógyítani a testem. Akkor
egészséges és erős leszek." Akkor már hittem, mivel a mami olvasta nekem Isten Szavát,
beszélt nekem Jézusról, úgyhogy a hitem erős volt. Azokban a napokban a mami kedvenc
igeverse a következő volt:
"Minden lehetséges annak, aki hisz." valamint "az Istennek
semmi sem lehetetlen."
Hazavittek, ahol az orvos azt mondta, hamarosan meg fogok halni.
Rosszabbul lettem. Az a fájdalom amitől azelőtt szenvedtem, semmi sem volt ahhoz
képest, amit hazatértem után kezdtem érezni. Megvakultam, és hetekre nem láttam.
Megsüketültem, és nem hallottam, megnémultam és nem beszéltem. A nyelven
megdagadt, aztán lebénult.
Aztán elhagyott a vakság, a süketség és a nyelvem megbénulása. Úgy tűnt, hogy valami
megragadott, valami rettenetes erő megpróbált elpusztítani.
De a mami minden nap
imádkozott velem, és mondogatta, hogy Isten meg tudja gyógyítani a testemet.
Nem számított, hogy nap nap után csak a papát, mamát és az orvost láttam. Ahogy ott
feküdtem az elhagyatottságnak azokban az éveiben, a világtól elszigetelten rájöttem egy
dologra: az orvosok el tudnak szigetelni téged a szeretteidtől, eltávolíthatják a barátaidat
az ágyad mellől, de
nem tudnak elválasztani Jézustól, mert Ő megígérte:
"el nem hagylak, el nem távozom tőled."
Így hát az elhagyatottságnak azokban az éveiben
megismertem a királyok Királyát és az uraknak Urát. Sokan azt mondták: "Betty, miért
nem gyógyított meg téged Isten akkor, amikor kisgyermek voltál, és olyan nagy hited
volt?"
Nem tudom. Isten útjai, nem a mi útjaink. Isten útjai a legjobbak. Egy dolgot
azonban tudok - a magányosságnak és a fájdalomnak azokban a szörnyű éveiben
igazán megismertem Jézust. A Halál völgyében élt, Ő volt a Völgy Lilioma, és
megtalálod Őt, ha keresed. Az árnyékban maradva meg fogod látni Jézust. Mami fürdetett
reggelente, aztán magamra hagyott. Míg süket voltam, néha mintha csendes járkálást
hallottam volna az ágyam körül, és kíváncsi voltam, hogy nem a mami jött-e be a
szobámba.
Aztán hallottam egy szelíd hangot, amit megtanultam felismerni. Nem a papa
hangja volt. Nem a mama hangja volt, nem az orvosom hangja volt, Jézus beszélt hozzám.
Amikor ez először megtörtént, háromszor szólított a keresztnevemen nagyon szelíden. Ő
tudja a neved, és hogy hol élsz: "Betty!" "Betty!" "Betty!"
Háromszor szólított meg, mielőtt válaszoltam. Azt mondtam: "Igen Uram, maradj itt és
beszélj hozzám egy kicsit, mert annyira magányos vagyok."
Ott maradt, és beszélt hozzám. Igen, megtette. Sok mindenről beszélt, de egyet sohasem
fogok elfelejteni. Hiszem, hogy azért mondta mindig nekem ezt, mert Ő tudta, hogy ez
örvendeztet meg a leginkább. Ez az, amit mindig mondott: "Betty, szeretlek."
Jézus
lenézett rám, az én nyomorult állapotomra, ami olyan nyomorék és torz volt, hogy amikor
a papám felállított, akkor csak olyan magas voltam, mint a négy éves kisöcsém. A
gerincemen nagy csomók nőttek, az első a nyakamnál, majd egyik a másik után végig a
gerincemen. A karjaim bénák voltak a vállamtól a csuklómig. Csak az ujjaimat tudtam
mozgatni. A fejem el volt csavarodva, és a mellkasomra hajlott. Amikor vizet ittam, akkor
egy csövön keresztül kellett innom, mert nem tudtam felemelni a fejemet. Mégis, ebben az
állapotban Jézus azt súgta nekem, hogy szeret. Azt mondtam: "Jézus, segíts nekem, hogy
türelmes legyek, mert tudom, hogy bármit meg tudok tenni addig, ameddig tudom, hogy
szeretsz engem." Sokszor súgta: "Emlékezz gyermek, soha el nem hagylak, el nem
távozom tőled."
Barátom, én meg vagyok győződve arról, hogy Ő ugyanannyira szeretett engem, amikor
nyomorék és a világtól elhagyatott voltam, mint amennyire most szeret, amikor egészséges
és erős vagyok, és képes vagyok arra, hogy szolgáljak Neki.
Emlékszem, amint Jézus megállt az ágyamnál, azt kérdeztem tőle: "Jézus, tudod, hogy az
orvosok nem adnak nekem morfiumot a fájdalom csillapítására? Kíváncsi vagyok, tudod-e
milyen éles a fájdalom a hátamban, ahol a csomók vannak?"
És Jézus azt mondta: "Ó igen, tudom. Nem emlékszel? Egy napon, amikor az Ég és a Föld
között függtem, ott magamra vettem az egész világ fájdalmát és betegségét."
Ahogy múltak az évek, feladtam a reményt, hogy valaha is jobban leszek orvosi
segítséggel. Végül, bejött a papám, karjaiba vette nyomorék testemet, és leült az ágyam
sarkára. Rám nézett, és kövér könnycseppek csorogtak le markáns arcán. Azt mondta:
"Drágám, nem tudod, fogalmad sincs arról, hogy mi a pénz, de mindent feladtam, mindent
elköltöttem, többet is, azért hogy egészséges legyél. Betty, az apukád olyan messzire ment,
amennyire csak tudott. Többé nincs remény."
Elővette a zsebkendőjét, és letörölte a könnyeit. Aztán rám nézett, és azt mondta: "Nem
hiszem, hogy Jézus hagy téged tovább szenvedni. Elvisz a Mennynek nevezett helyre, és
amikor bejutsz oda, ott állsz, és mindenkit látsz, aki belép. Egy nap látni fogod a papát,
amint áthalad azokon a kapukon. Nem tart sokáig. A doktorok azt mondták, hogy
hamarosan meglesz." Itt kell elmondanom, hogy bár már régen feladtam reményt, ami az
emberi segítséget illeti, Istenben mégis volt hitem. Egy nap, éppen naplemente előtt olyan
kibírhatatlan fájdalom tört rám, hogy elvesztettem az eszméletemet. Három órával később
a mamám észlelte, hogy a légzésem túl lassú, és alig van pulzusom. Orvost hívott. A
vizsgálat után az orvos azt mondta: "Ez a vég. Sohasem nyeri vissza az eszméletét."
Négy
nap és négy éjjel feküdtem eszméletlenül. Behívták a családomat, és elkezdtek virrasztani.
Emlékszem, az ötödik nap reggelén kinyitottam a szemem. A mamám áthajolt az ágy
felett, és hideg kezét rátette a lázas homlokomra. Úgy éreztem, mintha valami égne a
belsőmben. Metsző fájdalom járta át a gerincem. Mami azt mondta: "Betty, a mama van
itt, megismersz?" Nem tudtam beszélni, de rámosolyogtam. Felemelte a kezét a Menny
felé, és elkezdte dicsérni az Urat, mert kereste az Urat, és válaszolt az imáira, és
visszaadott engem neki.
Amint ránéztem ott fekve, azt gondoltam: "Mi lenne jobb - itt maradni a mamával és a
papával, vagy elmenni arra a helyre, amiről a mama olvasott nekem, ahol nincs fájdalom."
Emlékszem, a mami mondogatta: "Betty, a Mennyben nincsenek nyomorékok. A
Mennyben mindenki tud járni". Azt is mondta, hogy a Mennyben nincs betegség, vagy
halál és Isten elővette nagy zsebkendőjét, és letörölt vele minden könnyet.
Aznap úgy imádkoztam, ahogy gondolom sokan mások imádkoztak: "Jézus, tudom, hogy
meg vagyok váltva, és kész vagyok arra, hogy a Mennybe menjek. Most Uram,
évekig, azért imádkoztam, hogy gyógyuljak meg, és el lettem utasítva. Uram, utam
végére értem, nem válogatom meg, hogy mit tegyél. Kérlek, jöjj, és vigyél a
Mennybe." Amint imádkoztam, sűrű sötétség telepedett rám. Hidegség járta át a testem.
Abban a pillanatban úgy tűnt, hogy elborít a hideg és a tökéletes sötétség. Gyermekként
mindig féltem a sötétségtől, így hát elkezdtem sírni. "Hol vagyok? Mi ez a hely? Hol van
a papa? A papámat akarom!"
De barátom, van egy hely, ahova a papa nem mehet veled. Van, amikor a mama nem mehet
veled. Ott állnak, és nézik, hogy az utolsót leheled, de Jézus veled van a halál völgyében.
Ahogy elborított a sötétség, láttam egy hosszú, sötét, keskeny völgyet a sötétségen
keresztül. Bementem ebbe a völgybe. Felsikoltottam. "Hol vagyok? Mi ez a hely? A
távolból felismertem a mami hangját lassan beszélni, "Ha a halál árnyéka völgyében járok
is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy".
Emlékszem, hogy mondtam: "Ez biztos a halál völgye. Imádkoztam, hogy meghaljak, és
úgy hiszem Jézushoz érek, ha átmegyek rajta", és elkezdtem átkelni ezen a sötét helyen.
Barátaim, olyan biztos, mint hogy éltek, közületek mindenki meg fog halni, és amikor a
halál hatalmába ejt, akkor át kell mennetek ezen a völgyön. Biztos vagyok abban, hogy ha
nincs Jézusotok, egyedül fogtok menni a sötétségben.
Éppen hogy bementem, amikor ezt a helyet napfény világította meg. Éreztem, hogy valami
erősen és szilárdan megragadja a kezem. Nem kellett, hogy lássak. Tudtam, hogy ez Isten
Fiának erős, szögekkel átszegzett keze, aki megváltotta az én lelkem. Megfogta a kezem,
és szorosan tartotta, és én átkeltem a halál völgyén. Többé nem féltem. Boldog voltam,
hogy most már hazamegyek. A mami azt mondta, hogy a Mennyben új testem lesz. Olyan,
ami egyenes a hajlott, eltorzult és nyomorék helyett.
Végre zenét halottam a távolban, a legszebb zenét, ami valaha halottam. Meggyorsítottuk
a lépteinket. Elértünk egy széles folyóhoz, ami elválasztott bennünket attól a csodálatos
földtől. Átnéztem a másik oldalra, és zöld füvet láttam, mindenféle színű virágot,
csodaszép virágokat, melyek sohasem hervadnak el. Láttam az élet folyóját kanyarogni
Isten városán keresztül. Partjain olyanok álltak, akiket a Bárány vére váltott meg, és
énekeltek, "Hozsanna a Királynak". Néztem őket, és egyiküknek sem volt csomó a
gerincén, vagy fájdalomtól eltorzult arca. Azt mondtam: "Néhány perc múlva csatlakozom
ehhez a mennyei csapathoz, és abban a pillanatban, amikor a lábamat a másik partra
teszem, kiegyenesedek, egészséges és erős leszek."
Aggódtam az átkelés miatt. Tudtam, egyedül nem tudok átkelni, csak ha Jézus velem lesz.
De ugyanabban a pillanatban meghallottam Jézus hangját, és "vigyázzba álltam", mint
mikor a Mester hangját meghallom. Nagyon szelíden és kedvesen Jézus azt mondta,
"Nem
Betty, ez még nem a te időd az átkelésre. Menj vissza, és töltsd be az elhívást, amit kilenc
éves korodban adtam neked. Menj vissza, és az őszön meg fogod kapni a gyógyulást."
Ahogy ott álltam, és hallgattam Jézus szavait, meg kell vallanom, hogy csalódott voltam.
Emlékszem azt mondtam, miközben könnyek csorogtak az arcomon: "Amikor olyan közel
vagyok a boldogsághoz és az egészséghez, miért kell Jézusnak elutasítania engem. Soha
nem volt egy jó napom se az életben, és most, amikor olyan közel vagyok a Mennyhez,
miért nem mehetek be?" Aztán azt gondoltam: "Ó, mit is mondok?" Jézushoz fordulva azt
mondtam: "Uram, sajnálom. A Te utad jobb, mint az én utam. Visszamegyek." Lassan
visszanyertem az öntudatom. Akkor az orvos azt mondta, hogy nem élem túl a nyarat.
Hetek teltek el, hogy nem tudtam beszélni. A csomók nagyobbak lettek. Hallottam, ahogy
a mama azt mondta a papámnak:
"Nézd a csomók olyan kemények, és egyre nagyobbak.
Biztosan szenved."
Nem tudtam neki elmondani, hogy mennyire szenvedek éppen, mert a szavak nem jöttek.
Tudom, mit jelent olyan fájdalomban lenni, hogy az ajkamat harapom, hogy ne sikítsak a
fájdalomtól, hogy a mama tudjon egy kicsit aludni.
Eljött a nyár, Minnesota állam Martin megyéjében mindenki tudta, hogy a kis Baxter lány
haldoklik. Szentek és bűnösök egyaránt jöttek az ágyamhoz, de én az idő nagy részében
eszméletlen voltam. Amikor magamnál voltam, megveregették a vállamat, és mondtak
néhány kedves szót, és továbbmentek.
De azokban a pillanatokban, amikor eszméletemnél voltam, sose adtam fel a reményt.
Nem tudtam hangosan beszélni, de a szívemben azt mondtam: "Uram, amint eljön az ősz,
meg fogok gyógyulni, ugye Jézus?" Sose kételkedtem, mert Jézus sose szegi meg az
ígéretét. Jézus szavatartó. Folyamatosan hittem abban, hogy ősszel Ő eljön, és meggyógyít
engem.
Azon a nyáron, augusztus 14-én újra tudtam beszélni. Hetekig nem tudtam beszélni, és
most azt kérdeztem: "Mami, milyen nap van ma?" Azt felelte: "Augusztus 14."
Délben bejött a papa. Azt mondtam: "Hol van a nagy szék? Kérlek, tegyél bele párnákat,
és ültess ki." Csak egy módon tudtam megülni egy székben, hogy a fejemet a térdemen
nyugtattam, és a karjaim oldalt lelógtak. Azt mondtam: "Papa, mikor kimész, csukd be
az ajtót. Mondd meg a mamának, hogy ne jöjjön be egy ideig, egyedül szeretnék
lenni." Hallottam, hogy a papa hangosan zokog, amint elhagyja a szobát, és nem
kérdezett semmit. Tudta, hogy miért akarok egyedül maradni.
Találkozóm volt a
Királlyal. Barátom, el akarom mondani neked, hogy bármikor találkozhatsz Jézussal,
amikor beszélni akarsz vele, nappal, vagy éjszaka, bármikor készen áll arra, hogy beszéljen
veled.
Hallottam, hogy a papa bezárja az ajtót. Elkezdtem sírni és zokogni. Nem tudtam, hogyan
imádkozzam. Csupán annyit tudtam tenni, hogy beszéltem Jézushoz, de ezt megtettem.
Azt mondtam: "Uram, emlékszel, hogy pár hónappal ezelőtt majdnem bementem a
Mennyek országába, de Te nem engedtél be. Jézus, megígérted, hogy ha visszajövök,
akkor az őszön meg fogsz gyógyítani engem. Ma reggel megkérdeztem a mamát, hogy
milyen nap van ma, és azt mondta, hogy augusztus 14. van. Jézus, úgy hiszem, hogy te ezt
nem még tekinted ősznek, mert még rettenetesen meleg van, de Uram tudni szeretném,
hogy ennek az évnek az őszét mondtad, és jössz, és meggyógyítasz engem? A fájdalom
annyira rossz – Jézus – olyan messzire elmentem, amennyire csak tudtam. Nem bírom
tovább a fájdalmat. Tudni szeretném, hogy ennek az évnek az őszét mondtad, és jössz, és
meggyógyítasz engem?"
Hallgatóztam. A Menny csendes volt. De nem adtam fel. Úgy gondolom, hogy másként
imádkoztam, mint egyesek. Ha nem hallod a Mennyet, imádkozz addig, míg Jézus
válaszol. Jó ideje figyeltem. Amikor nem volt válasz, elkezdtem újból sírni. Azt mondtam:
"Uram, elmondom neked, hogy mit fogok tenni. Jézus, kérlek most figyelj rám. Jézus, ha
meggyógyítasz engem, és kívül-belül egészséges leszek, akkor elmegyek, és minden este
prédikálni fogok kilencven éves koromig, ha úgy akarod."
Isten tudta, hogy őszinte voltam. Újból imádkoztam:
"Uram, még ennél többet is
megteszek. Ha meggyógyítasz engem, hogy tudjak járni, tudjam használni a kezeimet, és
erős, és normális leszek, akkor Neked adom az egész életemet. Többé nem Betty Baxterhez fogok tartozni - a Tied leszek, egyedül a Tied."
Miután megfogadtam ezeket, újból
hallgatóztam. Ekkor elnyertem a jutalmamat. Hallottam Jézus hangját tisztán hozzám
szólni. Ezeket a szavakat mondta:
"Augusztus 24-én, vasárnap délután 3 órakor
teljesen meg foglak gyógyítani."
A remény és a várakozás érzelemhulláma söpört végig az egész testemen és lelkemben.
Isten megmondta nekem a napot és az órát. Ő mindent tud, ugye? Az első gondolat, ami
feljött bennem az volt, hogy "Mama boldog lesz, amikor elmondom neki. Gondold csak el,
milyen boldog lesz, amikor elmondom neki, hogy tudom a napot és az órát." Aztán Jézus
újra szólt, és azt mondta nekem:
"Most ne mond el ezt, amíg el nem jön az én időm."
Azt
gondoltam: "Sosem titkoltam el semmit a mami elől. Hogy fogom ezt eltitkolni előle?"
Mielőtt meggyógyultam, szelíden járultam az Úr elé, nehogy valami olyat tegyek, ami
megharagítja Őt. Féltem megmondani a maminak, hogy tudom a napot és az órát. Miután
Jézus kijelentette ezt nekem, új személynek éreztem magam. Többé nem törődtem az éles
fájdalommal, vagy a megnagyobbodott szívem heves dobbanásával. Augusztus 24 hamar
eljön, és én megkönnyebbülök. Hallottam, hogy kinyílik az ajtó, és bejön a mama. Letérdelt
a szőnyegre, és felnézett az arcomba. El akartam mondani neki, amit Jézus kijelentett
nekem. A legnehezebb dolog, amit valaha is tettem az volt, hogy ezt eltitkoljam előle.
Ránéztem a mamira. Azt gondoltam: "Valami történt a mamival. Olyan csinos és fiatalos
ma." Aztán arra gondoltam, hogy azért néz ki ma annyira másként, mert tudom a titkot,
hogy következő vasárnap meggyógyulok. Újból ránéztem, és még inkább meg voltam
győződve arról, hogy valami történt vele. A szemei sohasem ragyogtak így azelőtt. Aztán
váratlanul rám hajolt, a hajamat lesimította a homlokomról, és azt mondta:
"Drágám,
tudod, hogy mikor fog az Úr meggyógyítani téged?" Ó igen, tudtam, de nem engedték meg,
hogy elmondjam. Nem mondhattam, hogy "nem", mert akkor nem mondtam volna igazat.
Így azt mondtam: "Mikor?" A mami mosolygott, és azt mondta: "Augusztus 24-én,
vasárnap délután 3 órakor."
Azt mondtam: "Mami, honnan tudod? Kicsúszott a számon, és elmondtam neked?"
Azt felelte: "Nem, ugyanaz az Isten beszélt hozzám, mint aki hozzád szólt." Amikor a
mama ezt mondta, kétszeresen biztos voltam abban, hogy Isten meg fog engem
gyógyítani augusztus 24-én, és egészségessé tesz engem.
Azt mondtam: "Ki fogok
egyenesedni? A göbök el fognak tűnni?" Rám nézett, és azt mondta: "Nem Betty, minden
nap egyre hajlottabb leszel, és a göbök egyre nagyobbak lesznek." Azt mondtam: "Mami,
még mindig hiszed, hogy Isten meg fog engem gyógyítani augusztus 24-én?" Azt mondta:
"Biztos vagyok benne: Minden lehetséges annak, aki hisz."
Sokan megkérdezték, hogy
honnan tudta a mamám azt a napot, amikor meg fogok gyógyulni. Mialatt az Úr hozzám
beszélt, a család többi tagja az ebédlőben étkezett. A mamám éppen egy villányi ételt
emelt volna a szájához, ami hangos csörömpöléssel esett vissza a tányérra. Akkor hallott
egy belső hangot - Isten hangját -, ami azt mondta:
"Meghallgattam az imáitokat, és meg
fogom jutalmazni a hiteteket. Augusztus 24-én, vasárnap délután 3 órakor meg fogom
gyógyítani Bettyt. Ő is tudja ezt, mivel már elmondtam neki."
Tehát, amikor a mama
bejött a szobába, már tudta, hogy az Úr kijelentette nekem a napot és az órát, amikor meg
fogok gyógyulni.
ÚJ RUHA
Azt mondtam: "Mami, figyelj rám! Kislány korom óta nem volt rajtam ruha, vagy cipő a
lábamon. Ezeket a pizsamákat hordom évek óta. Mami, amikor Jézus meggyógyít engem
vasárnap délután, akkor este szeretnék elmenni a gyülekezetbe. Az üzletek be vannak
zárva vasárnap. Mami, ha valóban hisszük, hogy Jézus meggyógyít engem, akkor ma
délután elmész a "Fairmont"-ba és veszel nekem új ruhát? Ugye, mami?
A mamám megmutatta a hitét, az ő cselekedeteiben. "Tényleg, ma bemegyek a városba, és
veszek ruhát, amit vasárnap este felvehetsz"- mondta.
Amint elhajtott, a papa megállította:
"Hová mész?"
"Bemegyek a városba" - felelte.
"Miért" - kérdezte.
"Nos, új ruhát és cipőt
veszek Bettynek" - mondta.
"Mama, tudod, hogy most nem vehetünk új ruhát neki, amíg
félre nem teszünk, ne is gondolj rá!" - mondta a papa.
"Ó nem, kijelentést kapott Jézustól, hogy meg fogja őt gyógyítani 24-én, vasárnap
délután, és én is ezt a kijelentést kaptam. Megyek a "Fairmont"-ba, és veszek neki új
ruhát."
A mama hazahozta a ruhákat, és megmutatta nekem. Azt gondoltam, hogy ez a ruha a
legszebb, amit valaha is láttam. A cipők lakkbőrből voltak, és csinosak voltak.
Elrakva a kincseimhez, egy öreg láda aljára, ami anyám Iowabeli otthonából való, még ott
fekszik az a régi kék ruha. A gyógyulásom után addig hordtam, amíg nem lett egy lyuk
rakja ott, ahol a szószék kidörzsölte, amikor prédikáltam.
Azt mondtam: "Mami,
gondolod, hogy csinos leszek, amikor kiegyenesedem, és fel tudom venni ezt a ruhát és
ezeket a cipőket?"
Amikor jöttek meglátogatni, azt mondtam: "Mami, tedd ki a ruhát és a cipőket, és hagyd,
hogy megnézzék a barátaim". Rám néztek, azután a ruhára és a cipőkre, azután a
mamámra. Tudtam, hogy furcsának tartanak, de én pontosan tudtam, hogy mi fog történni
augusztus 24-én. Igen, nagyon sokan vannak, akik azt mondják: "Ha láthatok egy csodát,
hinni fogok." De ha nem hiszel azelőtt, mielőtt meglátnád, akkor kifogásokat fogsz
keresni, amikor a csoda megtörténik. Mondtam az egyik szomszédunknak, aki nem
volt keresztény, hogyha magasnak és egyenesnek akar engem látni, akkor jöjjön át
hozzánk vasárnap délután 3 órakor, mert Jézus jön, és meggyógyít engem. Rám
nézett, és azt mondta:
"Betty, azt akarom mondani neked, hogyha eljön az a nap,
amikor látom, hogy ki fogsz egyenesedni, akkor nem csupán keresztény leszek,
hanem pünkösdi is." - Még ma sincs üdvössége.
Eljött augusztus 23. A mami mindig
az én szobámban aludt, így közel volt hozzám. Azon az éjjelen elrendezett, és elaludtam.
Néha felébredtem az éjjel. A Hold besütött az ablakon az ágyam lábáig. Hallottam valakit
motyogni, és kíváncsi voltam, hogy a vajon a papa beszélget a mamival a szobámban.
Aztán láttam egy alakot térdepelni karjait magasba emelve a holdfényben. A mami volt az,
könnyek patakzottak az arcán.
Imádkozott: "Úr Jézus, megpróbáltam jó anyja lenni Bettynek.
Minden erőmmel próbáltam Rólad tanítani őt. Most Jézus, sose voltam távol tőle, de
ha Te meggyógyítod őt, akkor mindenhová elengedem, ahova Te akarod, hogy elmenjen,
akár viharos tengeren át, mert holnap Te megteszed azt, amit senki más nem tudott
megtenni neki. Ő a Tied, Jézus. Holnap a napja. Meg fogod őt szabadítani, ugye Jézus?"
Újból elaludtam. Nem tudtam fennmaradni, hogy imádkozzam, de mami helytállt. Az ő
hite miatt hiszek ma Istenben, és gyógyultam meg a testemben.
Eljött a vasárnap reggel. A papa elvitte a testvéreimet a vasárnapi iskolába. Imádkoztak
értem összetört szívvel, és elmondták az embereknek, hogy sokkal rosszabbul vagyok, és
meg fogok halni, ha Isten nem avatkozik közbe.
Megkértem a pásztorunkat, hogy jöjjön el aznap délután 3 órakor, de azt mondta, hogy van
egy előre megbeszélt bemutatkozó szolgálata Chicagoban, és csak abban az időszakban
tud elmenni, de táviratozzunk, ha megkapom a gyógyulásomat.
A mamám meghívott néhány barátunkat azt mondván: "Feltétlenül legyél itt fél háromra,
mert három órakor lesz itt az ideje." Két órára jöttek. Azt mondták:
"Baxter asszony, korán
jöttünk, de tudjuk, hogy történni fog valami, és nem akarunk lemaradni róla."
Ilyen légkör
volt körülöttem, mikor meggyógyultam. Háromnegyed háromkor a mami odajött az
ágyamhoz. Azt mondtam: "Mami, mennyi az idő?" Azt felelte. "Már csak 15 perc, és Jézus
jön, hogy meggyógyítson."
Azt mondtam: "Vegyél fel, és helyezz el a nagy székben."
Átvitt, és elhelyezte az én kicsavarodott testem a székben, és megtámasztott párnákkal.
Láttam, hogy az emberek letérdelnek a padlóra a székem körül. Láttam a négy éves
öcsémet, és ráeszméltem, hogy annyira meg vagyok görbülve, hogy csak olyan magas
vagyok, mit ő. Letérdelt mellém, és azt mondta:
"Nővérkém, nemsokára magasabb leszel,
mint én."
Három előtt 10 perccel a mamám megkérdezte, hogy mit akarok csinálni. Azt feleltem:
"Mami, kezdjünk el imádkozni. Imádkozni szeretnék, amikor Jézus jön."
Hallottam, amint
zokog, és imádkozik Jézushoz, hogy tartsa meg az ígéretét, és jöjjön, és gyógyítsa meg a
testem.
HOGYAN JÖTT JÉZUS?
Nem veszítettem el az eszméletemet, hanem elmerültem Isten Szellemében. Láttam
magam előtt két fasort magasan és egyenesen állva. Amint néztem, láttam egyet középen,
hogy elkezdett meghajolni addig, amíg a hegye a földet nem érintette. Kíváncsi voltam,
hogy ez az egy fa, miért hajolt meg. Aztán az úton lent megláttam Jézust. Áthaladt a fák
között, és a szívem megremegett, mint mindig, amikor meglátom Jézust. Jött, és megállt a
meghajolt fa előtt. Megállt, és ránézett egy pillanatra, és kíváncsi voltam, hogy mit fog
tenni. Aztán rám nézet, elmosolyodott, és rátette a kezét a meghajolt fára. Hangos
roppanással és recsegéssel az kiegyenesedett úgy, mint a többiek. Azt mondtam:
"Rendben, ez én vagyok. Ő meg fogja érinteni a testem, a csontok recsegni és ropogni
fognak, és egyenesen felállok, és egészséges leszek." Váratlanul nagy zajt hallottam,
mintha vihar támadna. Hallottam a szelet üvölteni. Megpróbáltam túlharsogni a zajt.
"Ő jön. Nem halljátok Őt? Végre jön!"
Aztán hirtelen elült a lárma. Minden nyugodt és
csendes volt, és tudtam, hogy Jézus ebben a csendességben fog megérkezni. Csüggedt
nyomorékként ültem a nagy székben. Annyira vágyódtam meglátni Őt. Jézus kinyújtott
karokkal lassan közeledett felém. Észrevettem a szögek csúnya nyomát a kezein. Minél
közelebb jött, annál jobban éreztem magam. Amikor egészen közel jött, nagyon kicsinek
és gyarlónak éreztem magam. Nem voltam más, csak egy torz és nyomorék, elfeledett
kislány. Akkor hirtelen rám mosolygott, és többé nem féltem. Ő volt az én Jézusom. A
szemembe nézett, és ha valaha is láttam szépséggel és részvéttel teli szemet, az Jézusé volt.
Azt gondoltam, hogy amikor jön meggyógyítani engem, elkezdek beszélni hozzá, és
megkérem, hogy gyógyítson meg engem. De nem tudtam egy szót se szólni. Csak
ránéztem, szemeimet ráfüggesztve az Ő kedves arcára megpróbáltam elmondani, hogy
mennyire szükségem van rá. Ő lehajolt, belenézett az arcomba, és szelíden szólt. Még most
is hallom minden egyes szavát, mer az beíródott a szívembe. Szelíden azt mondta:
"Betty,
türelmes voltál, jóságos és kedves." Azt mondta: "Azért jöttem, hogy egészséget, örömet
és boldogságot hozzak neked." Láttam, hogy kinyújtja a kezét, és vártam. Aztán éreztem,
hogy a keze átfut a gerincemen lévő csomókon. Az emberek azt mondják: "Sosem fáradsz
bele abba, hogy elmeséld a gyógyulásodat?"
Nem, mert minden alkalommal, amikor
elmondom, újra érzem az Ő kezét. Rátette a kezét pontosan a gerincem közepére, az egyik
nagy csomóra. Hirtelen egy melegség, ami olyan volt mint a tűz, hullámzott át a testemen.
Úgy éreztem, mintha elektromos áram lenne, és rögtön lábaimra álltam olyan egyenesen,
mint ahogy ezen a pódiumon ma este beszélek hozzátok. Kívül-belül meggyógyultam.
Jézus 10 másodperc alatt meggyógyított, és minden tekintetben éppé tett. Néhány pillanat
alatt megtette számomra azt, amit ezen a világon az orvosok nem tudtak megtenni. A Nagy
Orvos megtette, és Ő ezt tökéletesen cselekedte meg.
Azt mondjátok: "Betty, hogyan érezted magad, amikor felugrottál a székből?" Sosem
tudjátok meg, hacsak egyszer nem lesztek csüggedt nyomorékok. Sosem tudjátok
meg, hacsak nem ücsörögtök remény nélkül egy székben. Odarohantam a mamához, és
azt mondtam: "Mami, érzed, elmúltak a csomók?"
Végigtapogatta a gerincemet, és azt mondta:
"Igen, elmúltak! Halottam a csontokat
recsegni, ropogni. Betty, meggyógyultál! Meggyógyultál! Dicsőség Neki érte!"
Körbefordultam, visszanéztem az üresen maradt székre, és könnyek gördültek le az
arcomon. A testemet mindenütt könnyűnek éreztem, mert sehol nem éreztem fájdalmat,
pedig azelőtt mindig voltak fájdalmaim. Magasnak éreztem magam, mert azelőtt kétrét
voltam görnyedve, úgy hogy a fejem a mellkasomra hajlott, a csomók elmúltak, és a
gerincem kiegyenesedett. Felemeltem a karjaimat, és megcsíptem az egyiket. Éreztem
őket, többé nem voltak bénák.
Azután körülnéztem, és megláttam a négyéves öcsémet a szék előtt. Nagy könnycseppek
gördültek le az arcocskáján. Felnézett rám, és hallottam, hogy azt mondja: "Láttam a
nővérkémet kiugrani a nagy székből. Tudom, hogy Jézus meggyógyította a nővérkémet."
Nagyon fel volt indulva. Felkaptam a széket, felemeltem a fejem fölé, és azt mondtam:
"Figyeld, mit tud tenni Isten, akit én szolgálok!"
Jézus még mindig ott volt velem.
Végignézett rajtam a talpamtól a fejem búbjáig. Egyenes és normális voltam. Szemeimet
reá függesztettem, Ő elkezdett lassan beszélni, és elmondom, hogy mit szólt:
"Betty,
megadtam a szíved vágyát, hogy meggyógyuljál. Normális és egészséges vagy. Most már
van egészséged. Teljesen jól vagy, mert meggyógyítottalak téged."
Egy pillanatra
abbahagyta, majd kedves hangjának hatalmával azt mondta:
"Most jusson eszedbe,
minden nap nézd a felhőket, és figyelj. Amikor legközelebb látni fogsz engem felhőben
eljönni, akkor nem hagylak itt, hanem elviszlek magammal, hogy örökre velem legyél."
Barátom, Ő újra vissza fog jönni.
Betty Baxter egész életét Jézus szolgálatának, az Evangélium terjesztésének
szentelte hálából. Mindenhol hirdette az Örömhírt, ma már földi útjának vége felé
közelít és minden nap készen várja az ő Urát.